Ajándékozott : Parys

Korhatár: 14

Figyelmeztetés: nincs

Leírás: Perselus meglepő változáson ment keresztül. Te döntöd el, hogy pozitív, vagy negatív; külső, vagy belső. Lényeg, hogy feltűnő legyen a változás. Hermione/Perselus sztori, humorral, és romantikával.

Tartalom: Hermione életében először elront egy bájitalt, amit utána sikeresen Perselus Pitonon landol. Hogy ebből mi sül ki? Semmi jó, ezt megígérhetem. Szerelem és bonyodalom. Ez minden. S vajon meddig tart? Gyorsan jön az ellenszérum, vagy mégsem? És, egyáltalán akarják-e, hogy legyen ellenszérum?

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

Ahogy kezdődött…

Közel öt hónappal ezelőtt érkezett el a végső csata, jó és rossz, Harry Potter és Tom Denem között. Mindkét oldal sokat vesztett, de végül a világosság győzött. És Ő, Perselus Piton végre nyíltan felvállalhatta, hol is áll igazából. Albus Dumbledore mellett.

A szobájába ült a kandalló előtt, s éppen dolgozatokat javított, amire tegnap már nem volt ereje. Ezen a napon első órája dupla bájitaltan a griffendélesekkel és a mardekárosokkal. Őszintén nem volt hozzá kedve. Miután kijavította a harmadévesek vérfarkasokról szóló házi dolgozatait, elindult az órára. Talán jobban tette volna, ha aznap otthon marad.

Ahogy belépett a terembe mindenki elhallgatott, s ő sem várakoztatott sokáig, belekezdett az aznapi tananyagba.

- A mai napon az Öregítő főzetet fogják elkészíteni. Hatása, hogy a fogyasztója öregebb lesz tőle. De csakis a teste, az elme nem öregszik. A bájital hatása ideiglenes. A hozzávalókat megtalálják a táblán, legyenek óvatosak, még a végén balul sül el a dolog – gúnyosan Neville Longbottom felé nézett, mire a fiú fülig elpirult. Perselus nem foglalkozott vele, leült az asztalához, s várt – Kezdjenek hozzá! – adta ki a parancsot, mert senki nem mozdult.

Abban a pillanatban húszan álltak fel, s mind a bájitaltan hozzávalókhoz siettek. Hamarosan elkezdődtek az őrlések, facsarások, s a diákok hozzáláttak belerakni az üstökbe őket. Sorban, az leírásnak megfelelően. Perselus a gondolataiba merülve ült, nem foglalkozva semmivel. Arra gondolt, hogy bár utálta ezek a kölyköknek, mégis szerencsés hogy itt lehet, s nem az Azkabanba, a többi halálfalóval együtt. Persze, ezt megint csak Dumbledore-nak köszönhette.

Fél óráig némán, gondolkodva ült, majd felállt, s járkálni kezdett a diákok között. Sem a mardekárosok, sem a griffendéles nem mutattak fel túlzottan jó teljesítményt. Egy biztos; jó jegyet egyikre sem fog adni. Egyedül Hermione Granger főzete volt olyan bíbor vöröses színű - vagy legalábbis hasonlított - amilyennek lenni kellett volna a leírás alapján, de miután hozzátett egy négy csipet patkányfarkat - csak kettő kellett volna! - a főzet színe zöldre változott.

Hamarosan következett az óra vége, s Perselus figyelmeztette a diákjait; adják be a munkáikat, egy-egy fiolába töltve. Hátat fordított a diákoknak, az asztalához sietett, hogy elővegye a fiola tartó fadobozt. Amint megfordult, valaki állt előtte, s annyira megijedt a professzor hirtelen megfordulásán, hogy Perselusra borította. A férfi szitkozódott magában, majd ájultan esett a földre.

***

A diákok - griffendélesek és mardekárosok - a tanáruk köré gyűlve álltak, s vártak. Nem tudták mi történik, csak valami aranyló fény vette körül a Perselust, majd mikor elmúlt, olyan volt, mintha legalább harminc évvel fiatalabb lenne. Nem sokat tévedtek.

Ebben a pillanatban robogott be Albus Dumbledore, az igazgató, Hermione Grangerrel a nyomában - ő volt ugyanis, aki ezt a baj okozta. Soha, soha nem történt még, hogy a lány ekkora gondot csinált. És most, hogy valami hibát ejtett, nagyobbat csattant, mint azt képzelték.

- Jöjjön utánam - parancsolt rá Albus Hermionéra, miközben egy lebegtető bűbájjal felemelte a még mindig ájult tanárt - Hozzon egy fiolányit a főzetéből - szólt még oda neki, majd kilépett az ajtón.

Hermione kapkodva kitöltötte a bájitalát, miközben az összes diák őt bámulta, s talán Ron beszélt is hozzá, igen, de nem értette, mit mond, túl zaklatott állapotban volt ahhoz. Aztán már szinte futva Dumbledore után eredt.

- Igazgató úr - mondta remegő hangon - Mit történt? Ugye... túléli?

- Ne aggódjon annyira. Felvisszük a gyengélkedőre, Poppy majd megvizsgálja. A főzetét is.

Ezután nem szóltak egymáshoz, csak sietős léptettek mentek egymás mellett - s előttük a lebegő Perselus. Hermione még mindig zihált, viszont Albus nyugodtnak tűnt.

Hamarosan oda is értek. Az ájult férfit lefektették az egyik ágyra, s miután Madam Pomfrey megvizsgálta, kikapta Hermione kezéből a fiolát.

- Ezt megvizsgálom, Albus - szólt, s elindult egy ajtó felé - Addig legyenek szívesek itt várni.

Engedelmeskedtek neki.

- Üljön le - tolt elé egy széket.

Hermione leült, s vártak. Madam Pomfrey csak egy bő óra múlva tért vissza, mikor a lány már úgy döntött, ő inkább elmegy

- Na? – kérdezte Albus.

- Jaj, el se tudom hinni. Sokat telefonálgattam, mire megtudtam mi ez. Új, nemrég fedezték fel, ezért nem ismerjük. Temprursus a neve, s aki hozzáér, vagy megissza, az minimum húsz évet elveszít az életkorából. Testileg és lelkileg egyaránt. Ilyenkor nagyon fontos, hogy valaki legyen mellette, próbálja emlékeztetni, vagy valami, amíg keressük az ellenszert. Ugyanis azt még nem találták fel. Jaj, Albus, mi lesz velünk Piton professzor nélkül? – siránkozott.

- Nyugodj meg – mondta az igazgató – Hamar megtaláljuk az ellenszert, addig is majd elhívom Horatiust és itt van nekünk Hermione, aki bizonyára segít majd a professzornak, ha ebbe belekeverte.

- Én? – nyekkent egy hang a sarokból.

- Szeretnék, ha beköltöznél vele a lakosztályára, amiről nem is tudja, hogy van neki, s lassacskán elmagyaráznál neki mindent. Rendben?

Ahogy végződött…

Egy férfi, vagy fiú, maga sem tudta már igazán, heves léptekkel sietett a szobája felé. Nem, nem volt ideges, csak kissé zaklatott. Utálta, hogy ezt kell csinálnia, s hogy egyesek ki is nevetik. Nem a szemébe, de tudta, hogy a háta mögött igen. Egy fiú, aki mindössze tizennyolc éves, tanít. Még ő maga is nevetségesnek találta, de muszáj volt. Így jött ki, az ő hibája. Vagyis... hát inkább azt mondta, hogy az ő hibája, s nem akarta senki másra hárítani. Hogy miért nem? Nos, tulajdonképpen egy olyan ember hibája volt mindez, akit… szeretett. Igen, Perselus Piton szenvedélyesen szeretett.

Belépett a szobába, meleg volt, nem úgy, mint a folyosón, ahol az előbb végigszáguldott. Tudta, hogy csakis a lány lehetett, aki begyújtott. Mindig ilyeneket csinál… kedvességeket neki. Talán aprókat, de ez mégis megdobogtatja a szívét.

Igaza volt, a nappaliba érve egy barna kócos hajú lány, takaróba burkolózva ült a kanapén, kezében kakaóval.

- Gyors voltál – mosolyodott el a lány, de válaszul csak egy fintort kapott – Valami baj van?

- Csak utálom ezt az egészet – dühöngött, miközben leült a fotelbe. Hermione felvonta a szemöldökét. Ő nem utálta ezt az egészet.

- Nekem tetszenek ezek a dolgok.

- Az olyanok, amik veled kapcsolatosak nekem is. De az iskola… tanár, én? Így? Nevetséged vagyok!

- Nem mondj már ilyet! – pirított rá a lány.

- Ez az igazság – sóhajtott Perselus.

Hermione lemondóan megrázta a fejét, majd beleivott a kakaójába. Még így is fázott. Perselus megpaskolta a combját, jelezve a lánynak, hogy Ő azt kívánja, üljön oda. Hermione engedelmeskedett. A férfi megsimította a haját, s a fülébe suttogott:

- Tudod, hogy nem úgy értettem.

- Tudom – mosolyodott el a lány, s Perselus mellkasának dőlt, miközben a férfi magához ölelte – Bár vannak nehézségek, én azért örülök, hogy így alakultak a dolgok.

- Nem is tudom, hogy tudtalak nem szeretni azelőtt – vigyorodott el Perselus.

Hermione szégyenlősen felnevetett, majd kissé komolyabban nézett szerelmére.

- Azért remélem ebből nem lesz gondunk. Úgy értem… nem gond az, hogyha a tanár és a diák együtt járnak?

Perselus nevetett.

- Gondolod? Én már aztán igazi tanárnak számítok… a magam tizennyolc évével és a többi. Nem hiszem, hogyha a diákok megtudják, akkor…

- És Dumbledore professzor? McGalagony professzor? – vágott közbe a lány, most már aggódó arccal – Mit fognak szólni? Mi van akkor, ha ellenzi? Mi van akkor, ha megtiltják?

- Ugyan – legyintett Perselus – Hogyan is tilthatnák meg? Első dolog; mindenki tudja, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb. Második; Ők nem parancsolnak nekem, mivel igazából már korosodó férfi vagyok és magam döntök a sorsomról.

- Igen. Te most tulajdonképpen magadnak mondasz ellent – mutatott rá a lány – Egyszer azt mondod; te még csak tizenhat vagy, máskor meg azt; te már korosodó vagy. Most akkor melyik is?

- Végül is mindkettő – mosolyodott el megint – Nemde? Gondolj csak bele…

- Jól van, jól van, ne folytasd - kérte őt a lány játékosan.

- Mindig félbeszakítasz - játszott sértődötten Perselus.

- Nem igaz, én csak...

- Na? Te csak mi? - ugratta - Ezt magyarázd ki.

Hermione hallgatott, s együtt nevettek. Itt voltak ők ketten, akik szerették egymást. Nem sok ideje, de annál jobban. Maguk sem tudták pontosan, hogy hogyan is történt, minden annyira gyors volt, s magával ragadó, hogy idejük sem volt átgondolni. Átgondolni. Például a következményeket.

Perselus, bár nem emlékezett közel húsz évre az életéből, úgy tűnt, mégsem bánta. Boldog volt. Legalábbis így érezte. Nem érdekelte, hogy mi lesz, vagy ugye mi volt, csak az, hogy éppen most mi van. Ő, és Hermione. Hermione Granger, aki mugli szülőktől származik, aki mindössze tizenhét éves, aki okozta ezt az egész balesetet, s aki az ő tanítványa. Bár, van egyáltalán neki joga ahhoz, hogy tanítványának is nevezzen bárkit? Ha jelen állapotát nézzük, akkor egyetlen egy évvel volt idősebb a legidősebb diákjainál. De nem érdekelte. Jelen pillanatban csakis egyetlen egy dolog érdekelte; Hermione Granger.

Hermione, emlékezett arra, hogy milyen volt Perselus korábban, mikor már majd a negyvenes éveiben járt, mogorva alak volt, aki őt és barátait különösképpen nem kedvelte. Mindig keresztbe tett nekik. Ő most mégis itt ült, ennek a férfinek az ölébe, s másra nem is gondolt. Nem gondolta arra, hogy a férfi gyakorlatilag húsz évvel idősebb nála, arra, hogy sosem kedvelték egymást, arra, hogy a férfi nemes származású, ő pedig egy sárvérű, arra, hogy mit fognak szólni a barátai a dologhoz, vagy arra, hogy mi is lesz az egésznek a vége. Vége lesz egyáltalán valaha? Sosem akarta elengedni Perselust többé, mert bár még csak tizenhét volt, teljes szívéből szerette.

Mindent összevetve, mindketten csak egymásra és a jelenre tudtak gondolni. Minden mást kizártak a fejükből, s engedték, hogy a szerelem, a szenvedély és a vágy uralkodjon rajtuk. Vágyakozva, szenvedélyesen szerették egymást, s más már nem is számított. Valljuk be, másnak sem számított volna. Az emberek néha, ily mód, önzők tudnak lenni.

-Szeretlek – súgta a lány fülébe Perselus, majd megcsókolta, mindent beleadva, s remélte, hogy Dumbledore soha-soha nem találja meg a vétked bájital ellenszerét.

Szerző megjegyzése: Nos, szia Parys :) Ez most itt neked szól, nem is igazi szerzői megjegyzés ez, hanem amolyan üzenet. Bizonyára végéra értél a történetnek, vagyis a történetből kiszakított két fejezetnek. Az első fejezet ugye az, hogy hogyan is kezdődik az a történet. A második, pedig a legeslegvége. S, hogy mit tervezek? Tervezem, hogy leírjam ezen két fejezet közötti űrt. Természetesen csak neked címezve. Kigondoltam, már az elején, hogy pontosan mik és milyen sorrendben, gyorsaságban fognak történni a történetben. Nem mondom, hogy úgy terveztem, hogy ez most két fejezetes lesz és majd utána írok egy regényt (igen, egy teljes regényt fogok írni :-P ) de így alakult. Miért? 24.-én, szombaton, felvételit írok. Döntő dolog mindenki életében és hát nagyon sokat kellett rá készülni. Minden nap fél öt után értem haza, s olyankor megvallom már nem nagyon volt kedvem és erőm leülni a géphez, s nekilátni írni. Leginkább erőm nem volt, mert kedvem még lett is volna. Így hát kitaláltam ezt az ötletet, hogy az első és az utolsó fejezetet dolgozom ki és írom le, hogy aztán legyen egy űr, amit ki tudok tölteni.

Szóval, remélem tetszett a történet, s az elkövetkezendőkben is tetszeni fog. Nem írtam még ilyen párost sohasem, ez volt az első alkalom, s nem is tudom, mit hoztam ki. Nem tudom elnyeri-e a tetszésed, de remélem, hogy igen. Ne kérdezd, hogy miért ezt a kívánságod választottam xD Mégsem akartam McGalagony/Csámpást, bocsi, ha azt akartad volna jobban :P Ugye bár végül úgy alakult, hogy az 1. kívánságod és a 3.ból a bájitalos részt kevertem össze.

Összességében; szerintem érdekes lett és lesz is. Remélem a folytatást is elfogod olvasni és esetlegesen kritkálni is fogod :)

Szeretném, miután elolvastad, hogy az email címemre (rejtve) írnál nekem :) Véleményt, vagy nem tudom. Hogyha már én neked írtam, akkor legalább beszéljünk. Szerintem. De ha te nem így véled, akkor nem kell írnod. Azért remélem, mégis.

Na most már tényleg lezárom az írásom(megjegyzést, levelet, vagy hívjuk aminek akarjuk), várom a leveled, ha írsz. Szeretettel és üdvözlettel: (rejtve)