Mindezek közben egy egészen más helyen, de ugyanúgy az éj leple alatt, egy dühös nő trappolt végig a londoni állatkert ösvényein, az orrszarvúkat keresve. Ez volt az utolsó két hozzávaló egyike, amit még nem tudott beszerezni a listáról. Már lassan hajnalodott, de még mindig hiányos hozzávalókkal rohangált keresztül-kasul a világon. Hogy vinné el az ördög ezt a szemét denevért! - fortyant fel nem utoljára, mikor megbotlott egy kiálló fűcsomóban, és kis híján az oroszlánok közé esett. - Bár inkább én mentem volna azért a nyavalyás citromporért! Akkor már rég Sirius mellett lehetnék – sóhajtott fel elgyötörten, miközben tovább haladt az ösvényen, ami az orrszarvúkhoz vezetett.

Fényt nem mert használni, mert tudta, hogy az állatkertet több éjjeli őr is járja, így sokszor csetlett-botlott még a fennmaradó 50 méteren, amit meg kellett tennie. De, nagy nehézségek után, elérte a keresett helyet, és fintorogva észlelte, hogy kénytelen lesz bemászni az állatokhoz. Így hát nekiveselkedett a fél méter magas kerítésnek, átlépte azt, és besétált a két méterrel arrébb lévő, két méter körüli, áramozott védőhálóhoz. Állt egy darabig, és nézegette. - Most hogy az istenbe mászok ezen át?! - morgott magában, és feszülten nézte a feszültséggel teli darabot. - Ilyen hülyeséget is csak a muglik találnak ki – gondolta lesajnálóan, mire eszébe villant a megoldás. - De hát én boszorkány vagyok, hogy Merlin áldjon meg! Erre mondaná Piton kaján vigyorral, hogy reménytelenül mugli... - vigyorodott el savanyúan a bájitaltan tanár emlékére. - Tehát hoppanálok – döntötte el, és egy pillanaton belül benn is termett a kerítés másik oldalán.

Rémisztő látvány fogadta: három orrszarvú érdeklődve figyelte. Mint tudjuk, az orrszarvú se nem kicsi, se nem barátságos, sőt, kifejezetten veszélyes. De nem is lenne griffendéles az, aki megfutamodik három, cirka három tonnás állattól. Így a mi Hermionénk sem tett így. Felvette legbájosabb mosolyát, legmegnyerőbb testtartását, és lassan közeledett az állatok felé. Erre az orrszarvúk bizonytalanul összenéztek, és felszusszant az egyik. (Mint mindent tudó mesélő, én értem, hogy mit mondtak, így lefordítom, kedves olvasóm.)

– Ez mit csinál? - kérdezte a felszusszanó.

– Hidd el, Karl, ha tudnám, nem néznék így rád – válaszolta a Hermionéhoz legközelebb eső.

– Ernie, szerintem ez rád pályázik – mondta vészjóslóan a harmadik az előtte szólónak, mivel Hermione nagyon közel került hozzá.

– Látod, Phil, én mondtam, hogy mindenki engem akar – fellengzősködött Ernie öntelten nézve az őt figyelmeztető Philre.

Eközben Hermione a társalgás ismerete nélkül, reszketve, mégis megnyerő mosolyával araszolt Ernie felé. Jobb kezét óvatosan, lassan nyújtotta Ernie feje felé, nehogy megijessze azt. Ernie csak illegette magát tovább két társának, így nem látta, hogy közeleg a veszély, hiába figyelmeztette őt Phil előrelátóan.

– Te, Ernie, ez tényleg nyomul rád – bökött Hermione felé Karl, amitől a nő majd becsinált, úgy megijedt. Viszont a mosolya nem olvadt. Csak közeledett. Lassan.

– Legalább valakinek mersze is van – biccentett Hermionénak, amitől az szinte már elájult félelmében, hogy esetleg ez a drabális állat megtámadja. Viszont szinte már elérte a fejét.

– Érdekes ez a faj – állapította meg Phil. - Mindig a fej az első, amihez hozzá akarnak érni...

– Feltéve, ha állatokról van szó – tett hozzá Karl. - Ha a fajtársukról van szó, akkor más a helyzet. Figyeltétek már a két gondozónkat? - Másik kettő bólogatott, amitől a nő viszont már az ideg összeroppanás határát súrolta. - Ők például mindig összeérintik a szájukat, közben egymás egész testét simogatják.

– Igen, ez roppant érdekes viselkedés – fűzte hozzá unottan Ernie, és figyelmét Hermionénak szentelte, így közelebb lépett hozzá, amitől a nő egy métert hátrébb ugrott.

Hermione azt se tudta, hogy elájuljon, vagy összeessen csupán, vagy sikítva elrohanjon. Eleve azt hitte, hogy társalognak az állatok, bár érteni nem értette. Már itt arra gondolt, hogy elment az esze. De azt is észre vette, hogy a megközelíteni kívánt egyed kifejezetten érdeklődik iránta, de valahogy az a három tonna nem volt bizalom gerjesztő. Főleg, mikor felé mozdult! Egy, hogy beleremegett a föld, kettő, hogy távolságvesztéssel járt, mivel úgy megijedt, hogy megtett szakasz kétszeresét ugrotta vissza.

– Ez meg mit csinál már megint? - méregette értetlenül Ernie a rémült nőt, és ismét közelebb lépett hozzá, amit most a másik csak vészesen megremegő térdekkel fogadott.

– Érzitek, hogy fél? - kérdezte Phil a levegőt szaglászva.

– Most, hogy mondod, igen – szagolt Karl is a levegőbe. - Be van szarva – húzta vigyorra a száját.

– Ugyan már! - fordult feléjük Ernie, mikor Hermione kis híján elérte a fejét.

– Most fogok meghalni – nyüszítette nagyon halkan a nő, mire mind a három állat felé fordult, és Ernie feje éppen, hogy súrolta a tenyerét.

– Ti értitek, hogy mit mond? - kérdezte ugyanolyan halkan Phil.

– Nem – válaszolta a másik kettő.

– Szép, kis orrszarvú, jó kis orrszarvú, nem bántja Hermike nénit – érintette tenyerét Ernie fejéhez.

– Most már elvesztettem a fonalat – adta fel Phil. - Ez teljesen logikátlan.

– Egyetértek – mondta Karl.

– Szerintem érdekes – tette hozzá Ernie Hermionét tanulmányozva. - Nem értem, hogy mit beszél, de viccesen hangzik.

– Csak szépen egy helyben maradsz, és nem mozdulsz – folytatta a nő,és simogatni kezdte Ernie fejét, amit az hagyott, mert fúúú, de jó volt! - Hermike néninek csak a szemöldöködből kell pár szál – simított végig a szemöldök csonton, és rémülten tapasztalta, hogy pont annyi szál van ott, amennyi neki kell -, és nem fogsz megölni, mert lekopasztalak – eresztett meg egy erőltetett mosolyt, továbbra is simogatva Ernie fejét. - És most veszem a bátorságot, és gyorsan kitépem a szőreidet, és hoppanálok – mosolygott továbbra is, és a szemöldökszőröket birizgálta.

– Te, Ernie, ez udvarol neked – hitetlenkedett Karl.

– Nyilván, mivel én vagyok a legjobb képűűűűűűűűűű – bődült fel, mikor Hermione megrántotta a kevés szemöldökszőrét, és egy pillanaton belül el is tűnt. A másik kettő egy pillanatig értetlenül állt ott, aztán elkezdtek röhögni Ernie döbbent képén.

– A legjobb képűbb, mi? - röhögött kajánul Phil.

– Mert mindenki téged akar! - tódította Karl. - A szemöldöködet – borult fel a röhögéstől. Ernie csak csalódottan és megalázottan arrébb állt.

– Ezt még megkeserülik az emberek! - morogta magában. Egy hét múlva az egyik ápolójuk súlyos sérülésekkel kórházba került.

De most térjünk vissza Hermionéhez. Szóval, összeszedte az összes bátorságát, és egy határozatlan, mégis kegyetlen mozdulattal kitépte a mi Ernie-nk összes szemöldökszőrét a jobb szeme fölül, és hoppanált. Akkora volt a riadalom, hogy a saját hálószobájába érkezett, ahol Sirius aludt nyugtalanul. Fel is riadt.

– Te meg hol voltál?! - kérdezte számon kérően, mégis kissé meglepetten Hermione ábrázatától.

– Dolgom van – nézett körbe zavartan, mert egyértelműen nem itt kellett volna állnia. - Mit keresek én itt? - motyogta maga elé értetlenül.

– Talán megtiszteled a barátodat a jelenléteddel – mondta cinikusan a férfi.

– Minden bizonnyal – nézett rá a nő -, de még nem – tette hozzá, és dehoppanált.

– Hát ez pofátlan! - horkant fel Sirius dühösen, és egy elegáns, mégis idegbeteg mozdulattal leátkozta a könyvtárnyi könyvet a polcokról.

Hermione ismét az állatkertbe érkezett, de most a lepkeházhoz. Kislánykorában ez volt az egyik kedvenc helye az egész állatkertben. Sokszor órákig képes volt nézni a pillangókat. Most viszont a listát bámulta meredten, mikor belépett. - Farkasalma lepke. Sárga alapon fekete mintás. Rendben – nézett végre fel, és majdnem rosszul is lett. Egy lepke sem volt látható. - Hát hol vannak ezek a nyavalyások?! - fortyant fel. - Mit bujkálnak itt előlem?! - csapott az egyik tároló szélére, mire felreppent vagy három tucat különböző példány. - Hát ez fantasztikus! Mert most aztán meg látok különbséget köztük?! - morgott. - Gondolkozz! Nem lehet ez olyan nehéz... - verte a homlokát egy másik tárolóba, amitől ismét rengeteg lepke röppent szét. - Mit tenne Piton? - ötlött fel benne az ötlet, és azon nyomban a hányinger is a férfi gondolatától. - Nem, nem hányna – csitította magát. - Nyilván azt mondaná, hogy „Granger, maga reménytelenül mugli”, és lesajnálóan nézne. És valószínűleg azért, mert most is az vagyok... - merengett el, és beugrott ismét a megoldás. - Ennyire hülye nem lehetek! - csapott olyan erővel a homlokára, hogy ismét rengeteg pillangó röppent fel a mellette álló tárolóban. - Elsős tananyag!

– Invito Farkasalma lepke! - mondta ki a varázsigét, és vagy 50 lepke csapódott neki az egyik terrárium falának. - Hoppá – vigyorodott el bizonytalanul. - Lehet, hogy így mégsem jó? - nézte meg közelebbről az agyhelyrázkódást szenvedett lepkéket. - Talán, ha benyúlnék gyorsan kettőért – emelte meg óvatosan a terrárium tetejét, benyúlt, és kivett két lepkét, hihetetlen módon, minden galiba nélkül! - Köszönöm, istenem! - sóhajtotta, mikor betette a kábult rovarokat a nekik szánt befőttes üvegbe. - Már csak finganotok kell, de az már sétagalopp lesz – vigyorgott diadalittasan, és dehoppanált.

Reggel nyolc óra előtt 5 perccel főhősnőnk gonosz denevér professzorunk ajtaja előtt készült elaludni a kopogás mozdulatai közben, de szerencsére ezt megakadályozta a kicsapódó ajtó, amin szinte bezuhant. Bent egy csapzott, időnként rángatózó szemű Perselus Piton állt, kezében a pálcájával.

– Jó reggelt – mondta Hermione figyelmen kívül hagyva mindezen tényezőket, és ledobta magát az első ülőalkalmatosságra, ami Pitonunk kedvenc bőrfotelje volt. Ezzel is csak rontott a helyzetén. - Itt van minden, ahogy megegyeztünk – nyújtott egy dobozt a férfinak, aki csak meredten, gyilkos tekintettel méricskélte a nőt.

– Rendben – szűrte ki a fogai közt. - Ma este hatkor várom Black egy hajszálával. Viszlát! - mutatott az ajtóra a pálcájával, ami ismét kicsapódott. Hermione döbbenten bámult, aztán egy lebegtető bűbáj áldozataként az ajtó előtt ért földet igencsak félméteres magasságból.

– Héé! - jajdult fel, de addigra rávágódott az ajtó, ami a vállában tett enyhe kárt. - Legalább emberbarát lenne... - morogta dühösen a vállát masszírozva, miközben felállt. - Szóval egy hajszál Siriustól még kell... Oké, akkor most jön a neheze – sóhajtotta lemondóan, és elindult a lakosztálya felé.

Miután a pincéből felvánszorgott a negyedik emeletre, azt hitte, hogy megpusztul. Az ajtaján belépve egy idegbajos férfival találta szembe magát. Sirius lángoló tekintettel nézett a belépő nőre az egyik fotelból. Hosszú pillanatokig csak meredtek egymásra.

– Jó reggelt – mondta Hermione halkan.

– Neked biztos jó volt – válaszolta hidegen a férfi. A nő kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Mégis mire célzol ezzel? - adott hangot gesztikulációjának.

– Pontosan arra, amire gondolsz.

– Valóban? - kérdezte kicsit gúnyosan a nő. - Nos, ha a gyomorrontásomra célzol, akkor meg kell, hogy mondjam, nem nem volt jó reggelem.

– Ne játssz itt, Hermione! - sziszegte indulatosan Sirius, miközben felállt a fotelből. - Nagyon jól láttam, hogy Pipogyinál voltál reggel! - csapott a szekrény oldalára idegesen.

– Te kémkedsz utánam?! - háborodott fel. - Ezt mégis hogy képzeled?!

– Te hogy képzeled?! - harsogta a férfi. - Nem elég, hogy szó nélkül eltűnsz éjszakára, de mikor hajnalban mégis csak megjelensz igen érdekes ábrázattal, akkor annyi a mondani valód, hogy nem itt lenne a helyed és dolgod van, aztán eltűnsz, és reggel pedig Pitonnál talállak... Ne mondd nekem, hogy te hasonló helyzetben csak nyugodtan mosolyognál! Mi kell neked abban a méregkeverő söpredékben?! - nézett tajtékozva Hermione szemeibe.

– Érdekes, hogy ilyen dolgok feltűnnek – válaszolta szemrehányón. - Az sose tűnik fel, aminek fel kéne tűnnie...

– Szóval azzal az igénytelen denevérrel csalsz? - tágultak ki Sirius szemei döbbenten. Azért nem gondolta teljesen komolyan a feltételezést. Hermione viszont hangosan elkezdett visítva röhögni a feltételezésen.

– Hogy mi?! - nyögte két röhögő roham közt. - Hogy téged Pitonnal? Hát ez... – És megint pusztult a röhögéstől.

Sirius tehetetlenül állt a visítva röhögő kedvesét nézve, és azon gondolkodott, hogy kérdezhetett ilyet. Hiszen egyértelmű, hogy Őt senki nem cserélné le, főleg nem Pipogyuszra, arra a denevér ivadékra... Hogy is feltételezhetett ilyet?! Most ezzel saját maga előtt járatta le saját magát, hogy ilyen egyáltalán eszébe jutott. És ezt mi sem bizonyítja jobban annál, hogy kedvese most épp betegre vihogja magát.

De, ha nem Pipogyival, akkor kivel csalja meg? Mert másra nem is tudott gondolni, csak arra, hogy egy másik férfi van a dologban. Bár az egója ez ellen igen tiltakozott, hiszen a csodálatos és tökéletes Sirius Blacket ki akarná akárkire is lecserélni?! Aki ilyet tesz, az nyilván nem épelméjű, mivel Mr. Tökélynél nincs jobb és szebb férfi a világon! Szóval, ha nem férfi, hát akkor mi van ebben a rejtélyes éjszakai dologban?

– Akkor megosztanád esetleg velem, hogy miért nem voltál itt éjszaka, és mit kerestél reggel Pitonnál? - kérdezte hűvös nyugalommal, mikor a nő befejezni látszott a röhögő rohamát. Hermione nyugodtan letörölte örömkönnyeit, kifújta az orrát, megigazította a lefolyt sminkjét, aztán szólásra készült.

– Igen, megosztanám, ha lehetne – mondta komolyan, mire Sirius feje kezdett színt váltani.

– Miért is?! - szűrte a fogai közt idegesen.

– Mert szigorúan titkos. De, ha ez megnyugtat, nem lefekszem minden egyes találkozás alkalmával Pitonnal, hanem dolgozunk a feladaton.

– Most aztán nagyon nyugodt vagyok – morogta, szúrósan meredve a nőre.

– Nem mondhatom el – válaszolta a nézésre szigorúan. Aztán ellágyult a tekintete, és kedvesen a férfire mosolygott. - És ne haragudj, hogy nem szóltam, csak nagyon sok dolgom volt – lépett közelebb hozzá, és kedvesen végigsimított az arcán. - Máskor megígérem, hogy szólok – bújt a férfihez.

– Ajánlom is – morogta, és átkarolta a nőt. - Mi dolgod van ma?

– Semmi különleges – nézett Sirius szemeibe. - Délután hatra kell mennem Pitonhoz, hogy folytassuk a munkát. - Erre csak egy rosszalló fújás volt a válasz. - Sirius, kérlek! - sóhajtotta Hermione. - Inkább le is fekszem pihenni – bújt ki kedvese karjaiból, és kezdett megválni ruháitól, hogy bevethesse magát az ágyába aludni. Meg ahogy azt ő elképzelte, Sirius is sürgős csatlakozási ingert fog érezni, és akkor meglesz az engesztelés is egy füst alatt.

– Vérlázító! - mondta szemrehányóan, mikor a nő már csak fehérneműben állt előtte.

– Én kérek elnézést - nézett hátra a válla fölött csábosan, és kéjes mozdulatokkal bemászott az ágyba. Nem telt bele két perc és már ölelő karok közt élvezhette az este kihagyott örömöket.

Aznap este hat körül Hermione a pince felé vette a útját, hogy ismét találkozzon álmai ne továbbjának ellentétével, mindenki denevér professzorával. Sirius, kedvese tudtán kívül, több védő varázslatot mondott rá, mielőtt elhagyta volna a szobájukat. Szóval, rendes védelemben tudva a nőt, nem ment rosszul az elengedés.

Mikor leért a Rémségek Kicsiny Boltjának ajtajába, épp kopogni készült volna, mikor is kitárult az ajtó.

– Fáradjon be, Miss Granger – hívta kelletlenül Piton. Meg is döbbent rajta, hogy még kopognia sem kellett.

– Jó estét, professzor! - köszönt illedelmesen. - Itt van a hajszál is, ahogy kérte – nyújtott át egy fiolát, amiben Sirius hullámos, fekete hajszála volt. A férfi csak biccentett, és egy pálca intésére az asztalán landolt a fiola.

– Akkor most közlöm önnel, hogy pontosan hét napot fog igénybe venni a főzet elkészítése – nézett első ízben a nőre. - És magának kell elkészítenie, mert csak akkor lesz hatásos. Minden este ugyanebben az időben várom itt. És akkor hozzá is kezdhet – mutatott a felállított üstre és a hozzávalókra.

– Rendben – bólintott. - A könyvet elkérhetném?

– Nahát, nem emlékszik a receptre? - kérdezte gúnyolódva Piton.

– Képzelje, nem – válaszolta Hermione epésen.

– Nagy kár – ciccegett rosszallóan a férfi, és egy intésére a könyv ismét Hermione arcában landolt... volna, ha nincs rajta az a tömérdek védővarázslat Sirius jóvoltából. Így a könyv pályát tévesztve a nő kezében landolt, éles ívben kerülve el az arcát, amitől fel is sikkantott ijedtében. A férfi bosszúsan konstatálta sikertelenségét. - Na, kezdjen hozzá, de sürgősen! - dörrent az amúgy is rémült nőre, aki inkább gyorsan neki látott feladatának.

Az elkövetkezendő hét napban Hermione minden egyes estéjét pincelakóként töltötte egy mogorva denevér társaságában. Kis szurkálódások, gonoszkodások előfordultak, de mindkét fél életveszélyes sérülések nélkül úszta meg a kis közös projektet.

A hetedik nap estéjén elkészült a csodaszer! Hermione boldogan fiolázta be reménysége likőrjét, amit Piton hányásra készülő fintorral az arcán nézett végig.

– Köszönöm szépen, professzor, hogy segített – mondta hálásan Hermione, amitől professzorunk erőteljesen ledöbbent, de kívülről csupán egy apró szemöldök rándulása utalt eme reakciójára, ami persze nem kerülte el a nő figyelmét sem, így szélesen elvigyorodott.

– Többet ne merészeljen megzsarolni! - Ez volt a válasz.

– Rendben, igyekezni fogok – próbálta komolyan mondani, de csak nem bírta eltüntetni a mosolyt az arcáról. - További szép estét, Perselus! - sétált ki a szobából.

– Maga nélkül az lesz – morogta, és bevágta az ajtaját.

Hermione izgatottan rótta a folyosókat, hogy felérjen szíve csücskéhez, és előálljon a sztorival. Gyorsan felhajtotta a kis fiolák egyikét, mert azért volt annyi esze, hogy többet is magához vegyen, ki-tudja-alapon, és belépett az ajtaján. Sirius épp az egyik fotelben ücsörgött, és szokásától eltérően, nem egy tükröt tartott a kezében, és csókolgatta a tükörképét, hanem olvasott, és majdnem rosszul lett, mikor meglátta a könyv címét: Utónévkönyv. Te jó szagú retkes Merlin alsógatyájára! - kapott agyérgörcsöt, és esett le az álla. - Lehet, hogy...

– Szia – köszönt fel sem nézve a könyvből.

– Szia – próbált normális orgánumot megütni, nehogy nagyon döbbentnek tűnjön. - Hát te mit olvasol? - kérdezte, mintha nem tudná.

– Utónévkönyvet. A fiókodban találtam – nézett fel kíváncsian a nőre. - Bejegyzésekkel – tette hozzá sejtelmesen. - Tudnom kéne valamit? - tette fel a kérdést, amitől Hermione elfehéredett.

– Én próbáltam... - motyogta lesütött szemekkel. - De nem tudtam...

– Igen? - húzta érdektelenséget színlelve.

– A helyzet az, hogy terhes vagyok – nézett félénken Sirius szemébe.

– Mióta?

– Mióta anyád pilóta! - csattant fel mérgesen, amitől a férfi ledöbbent egy pillanat töredékére. Nem ismerte a pilóta szót... - Nem tudom pontosan, de kb. két hete vettem észre az árulkodó jeleket.

– Szóval ezért kérdezted a múltkor azt... - esett le a papír húszas kis egoista barátunknak.

– Igen, ezért – bólintott. Aztán beállt egy kis csend.

A férfi a nőt, a nő a férfit fixírozta. Próbáltak belelátni egymás fejébe, persze csak sportszerűen. Bár Hermione hendikeppel indult, és bízott a főzetben, de mégis kicsit azért izgult. Ki tudja, hogy az az átkozott vén denevér átverte-e... Közben Sirius felállt a fotelből, és csak közelített hozzá nyugodtan, teljesen kivehetetlen arckifejezéssel. Lehet, hogy most meg fogja ölni? Áh, azért azt nem...

Aztán Sirius átölelte, és a nyakába csókolt.

– És milyen nevet néztél ki? - kérdezte még mindig a nő nyakába bújva, de mosolygós hangon.

– Öhm, tessék? - kérdezett vissza döbbenten.

– Milyen neveket néztél ki? - vigyorgott még jobban a hangja.

– Öhm... Nem nézted meg? - kérdezett vissza ismét, egyre hülyébbnek érezve magát. Sirius felnevetett.

– A te szádból szeretném hallani, úgy könnyebben döntök – mosolygott most már Hermione elfátyolosodó szemeibe.

– Oh, Sirius! - omlott kedvese nyakába hüppögve.

Nagyjából kilenc hónapra (mert ugye számolni azt nehezen tudunk) az ominózus este után megszületett a legifjabb Black, Phoenix Owen. Apja büszkén mutogatta mindenkinek, hogy igen, ez az ő fia! Egy igazi Black sarj! Egy igazi Sirius Black sarj. És itt nem állt meg Blackék családfája! Phoenixet még követte húga, Iris Amrit és öccse, Killian Ryker.

Mindenki csodálkozott eleinte azon, hogy Sirius Black ekkora családot alapított. Csupán két ember tudta, hogy minek is köszönhető a siker alapja. Az egyik csak mosolyogva és boldogan fogadta a hatást. Kimondhatatlanul elégítette ki a gondolat, hogy Sirius másról sem tud beszélni, csak arról, hogy mennyire szereti a gyerekeit, és de jó, hogy vannak, és olyan boldog, és a többi. Persze az önimádatáról soha nem szokott le. Rossz szokás...

A másik titokgazda viszont növekvő hányingerrel és baljós érzelmekkel viseltetett. Három Black-Granger potyadék, ami azt jelenti, hogy a Potter és Weasley kölykök mellé még jönnek ezek is, és ismét pokollá tehetik az életét, főleg ennyien... Sok idióta griffendéles... De legalább lesz kitől levonni a pontokat a puszta levegővételért. Ez már mindjárt jobb kedvre derítette!

Mindenki találgathat, hogy melyik melyik. De lássuk be, valószínűleg nagyon is jól sikerült az a különleges Felix Felicis.

Vissza