Ajándékozott: Josyph

Korhatár: 16

Figyelmeztetések: Erotikus tartalom

Kívánság: Tehát, én a leginkább egy szépen, romantikusan megírt Harry/Hermione párosítású irományt szeretnék:) Legyenek 16 évesek, a Roxfortban vannak már, és tél van... gondolom ez nem meglepő :P Legyen benne minimális humor, és ne legyen túl nyálas, remélem ez megoldható.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

- Kösz, hogy így előre közölted velem, hogy nem leszel jelen az előkészületek megvitatásánál, igazán kedves vagy – mondta keserűen, egyre növekvő dühvel Hermione -, most mindent kezdhetek elölről. Akkor legalább nem vállaltál volna el ennyi mindent a szervezésben. Most kire bízzam rá?! Már senki sem fogja elvállalni ilyen rövid idő alatt, ezt is tehetem meg magam, mintha nem lenne így is éppen elég dolgom!

- Jaj Hermione, állj már le! – kezdett Ron is belemelegedni a vitatkozásba - Úgy beszélsz, mintha az én hibám lenne, hogy az ünnepekre az egész család együtt lesz, mert Bill mégis hazajön és még ráadásul Muriel néni társaságát is el kell szenvednünk.

- Oh te szegény, még Muriel néni is ott lesz? Képzelheted, hogy sajnállak, hogy a rokonaiddal kell töltened a karácsonyt. – mondta végül Hermione, majd faképnél hagyta a fiút és felrohant a hálótermébe. A klubhelységben végig az egyre hangosodó vitát figyelte mindenki, de mikor a lány elrohant és végre Ron is levette róla a szemét, hogy körülnézzen, ki hallhatta szóváltásukat, akkor mindenki azonnal elfordult és valami mással kezdett el foglalkozni. Ron felkapta kabátját az egyik kanapéról és kicsörtetett a teremből, hogy megkeresse Harryt. Sokáig rótta a folyosókat mire rátalált a bűbájtan terem előtti padon.

- Mi a fenét keresel te itt? Ráadásul ilyen messze a klubhelységtől, lejártam a lábamat mire megtaláltalak.– mordult rá Ron Harryre mire az összerezzent és lerakta a tankönyvet, amit addig nézegetett.

- Mi bajod van már megint? Egyébként pont azért vagyok ilyen messze tőle, hogy ne kelljen folyamatosan a sérelmeidet hallgatnom. – vágott vissza Harry.

- Bocsásson meg, akkor nem is zavarom Mr. Legendavagyok urat. Törődjön csak a maga gondjaival, meg a tankönyveivel, rám oda sem kell figyelnie végül is én csak egy senki vagyok hozzá képest. – mondta Ron, majd vágott egy grimaszt és, mielőtt Harry bármit is szólhatott volna, gyorsan eltűnt az egyik folyosón.

- Hermione, nem segítenél a bűbájtanban? Ez a mostani rész nem nagyon akar sikerülni. – kérdezte Harry.

- De persze. Várj csak, ezt nem holnap fogja kérdezni McGalagony azoktól, akik maradnak?

- De igen.

- Akkor menjünk fel a hálótermetekbe, ilyenkor már nem engednek be egy tanterembe sem. – kezdte el összepakolni a könyveit Hermione.

- Rendben. – egyezett bele Harry, nagyon is tetszett neki ez az ötlet, hogy az ő hálótermükbe gyakoroljanak, hisz így biztos, hogy kettesben lehetnek, de arra gondosan ügyelt, hogy ezt ne lehessen arcáról leolvasni.

Összeszedték a holmijukat és felmentek a fiúk hálótermébe, ahol most Harryn kívül senki sem aludt, mivel az összes fiú abból a szobából a rokonaival töltötte az ünnepeket. Ebben a tanévben nem sok diák maradt a kastélyban a szünetre. A klubhelységben is alig volt valaki, és a nagyteremben is az összes diák nem töltött volna ki egy asztalt. Ez talán annak az oka lehetett, hogy mind féltek attól, hogy Voldemort visszatérése miatt talán ez lehet az utolsó lehetőségük arra, hogy találkozzanak a szüleikkel, és ezt ki akarták használni.

Mikor felértek a hálóteremhez, Harry udvariasan kinyitotta Hermione előtt az ajtót, és maga elé engedte. Ezt Ron sohasem tette volna meg jegyezte meg magában Hermione.

- Kicsit kupi van, remélem nem baj – mondta Harry, majd az íróasztala felé terelte a lányt, hogy ott lepakolhassa könyveit.

- Nem, semmi baj, nálunk sem jobb a helyzet – mosolygott Hermione. – Akkor mivel kezdjük? – mondta, majd elővette pálcáját.

Már vagy egy órája gyakoroltak, amikor Hermione úgy döntött: már menni fog a fiúnak a másnapi vizsga. Bár ezt húsz perc alatt is elintézhették volna, de a sokszori témaelterelés és Harry direkt bénázása meghosszabbította az együtt töltött időt, bár ez Hermionét egyáltalán nem zavarta, hisz semmi kedve nem volt ahhoz, hogy a saját hálótermében Panskyval kelljen jópofiznia.

- Kösz, hogy segítettél, egyedül biztos nem ment volna – mondta Harry, mikor végeztek.

- Semmiség volt, már a hangsúly jó volt, csak a pálcamozdulatot kellett megmutatnom. Ha meg nem megy valami, akkor nyugodtan szólj máskor is, szívesen segítek. Na akkor én megyek, további jó szórakozást – mosolygott Hermione -, és jó éjt.

- Neked is jó éjt – mondta Harry, majd egy puszit nyomott a lány arcára -, és még egyszer köszönöm.

- Szia. – köszönt el gyorsan a lány, majd elfordította a fejét, hogy a fiú ne lássa mennyire elpirult, és kilépett a folyosóra. A lehető leggyorsabban átvágott a klubhelységen és a saját hálóterme felé vette az irányt. Miután felért, lerakta könyveit, és az ágyba vetette magát. Nagyon meglepte a fiú udvariassága, sokkal jobban tetszett neki, mint Ron fellengzős stílusa és az a puszi, amit búcsúzóul, vagy hálából adott az volt a legnagyobb meglepetés a lány számára. Vajon ezeket a különbségeket eddig miért nem vette észre? Talán, mert csak Ronra figyelt és más fiúk kedves gesztusait észre sem vette? Nem tudta volna megmondani, de, hogy ezek után több időt szentel majd Harrynek, és Ron beszólásait, pedig el fogja ereszteni a füle mellett és nem fog a fiúval foglalkozni, azt szentül megfogadta.

Másnap elkezdték Harryvel szervezni a következő félévi DS edzéseket, mivel úgy döntöttek, hogy Voldemort visszatérésével még mindig szükség van rájuk. Ronnak azokkal az emberekkel kellett volna beszélnie, akik az előzőkben is a csapat megbízható tagjai voltak, hogy szerintük lenne-e értelme a folytatásnak, de mivel Ron elutazott, ezért ez a feladat Harryre és Hermionéra maradt. A Roxfort falai között ugyan nem sok ilyen embert találtak, de akik maradtak, azokkal a délután folyamán egyeztettek, és mindegyikük örömmel vette tudomásul, hogy a régi szakkör talán újra kezdetét veszi. Délelőtt bementek a megmaradt órákra, ahol csak néhányan vettek részt, de péntek révén már a tanárok egy része nem akarta, hogy elmaradjanak, hiszen a következő két hétben úgysem lesz tanítás. A Harrynek megtanított bűbájt a fiú sikeresen elvégezte az órán és McGalagony még plusz pontot is adott a Griffendélnek, amiért ilyen jól csinálta az előző heti sérülése ellenére is, ami miatt három napot kellett a gyengélkedőn töltenie. Az estét és az étkezéseket további tervezgetéssel tölötték, így másnapra már csak a Szükség szobájába való ellátogatás maradt. Ezt rögtön reggeli után meg is tették.

- Ez a hely semmit sem változott – mondta Hermione, mikor körülnéztek.

- Hát nem – mondta Harry, majd kívánt egy kanapét, amin kényelmesen elhelyezkedtek.

- Akkor hát újra belefogunk? – kérdezte a lány.

- Hát, minden jel arra utal – mosolygott a fiú, és újra felidézte magában, mennyire boldog volt amíg a DS-t csinálták.

- Hát azt hiszem így ketten megszervezni a dolgokat, mókásabb volt mintha fel lett volna osztva hármunk között és csak a végén egyeztettünk volna, nem? Harmadikban is, emlékszem, amikor Ront a gyengélkedőn hagytuk és ketten mentünk vissza az időben, hogy megmentsük Siriust és Csikócsőrt, azt nagyon élveztem, együtt menekültünk Remus elől és azután tettük lóvá a minisztert és Pitont – nosztalgiázott Hermione -, és elsőben is, amikor ketten mentünk tovább a sakktáblától. ,,Nagy varázsló vagy, de komolyan.”

- ,,A nyomodba se érek.” – mosolygott Harry.

- ,,Könyvek és okoskodás, ettől sokkal fontosabb a barátság, meg a bátorság.” – fejezte be Hermione a párbeszédet, majd mindketten elnevették magukat.

- Lassan mennünk kéne – mondta Hermione, mikor újra lélegzethez jutott.

- Igazad van, menjünk – egyezett bele Harry, majd mindketten fölálltak és elhagyták a termet. Némán baktattak a folyosókon, amikor Hermione egyszer csak megtorpant.

- Azt hiszem, innen másfelé megyünk – mondta, majd Harry értetlenkedő arckifejezését látva, hozzátette -, még be kell szaladnom a könyvtárba, leadni egy könyvet, de te már menj vissza, biztos elfáradtál.

- Persze, menj csak, akkor majd holnap még beszélünk, jó éjt – mondta a fiú, majd közelebb hajolt a lányhoz és lágyan megcsókolta, mikor szájuk pár centire szétvált, kinyitották szemüket, és egymásra néztek mindketten látták a másik szemében, hogy többre vágyik, ezért ajkaik ismét összetapadtak és most már szenvedélyesen csókolták egymást. A lány átkarolta Harry nyakát és úgy húzta magához, a fiú keze Hermione derekára csúszott, majd erősen megfogta azt, mintha sose akarná többé elereszteni. Csak hosszú percek múlva bontakoztak ki az ölelésből, majd homlokukat egymásénak támasztva pihegtek.

- Jó éjt! – mondta halkan Hermione, majd befordult az egyik folyosón, faképnél hagyva a fiút.

Nem tudta pontosan, hogy miért tette, talán azért, mert gondolkodási időre volt szüksége, talán másért, de abban teljesen biztos volt, hogy egyre jobban belehabarodik a fiúba. Lassan ő is, olyan kis libának tartotta magát, akik Harry után futnak, és meg kell hagyni Chonak tényleg igaza volt, amikor azt mesélte a többi hollóhátas cicababának, akik persze utána továbbadták és lassan az egész kastély tudott róla, hogy Harry Potter milyen jól csókol. De azt nem akarta, hogy ő is ebbe a csapatba tartozzon, hisz akkor a DS-ben sincs többé helye, mivel ilyen kis libákat nem kívántak belevenni. Bár ő igazán nem mondhatja magát olyannak, hisz nem ő kereste meg Harryt, nem ő adott neki egyik este jóéjt-puszit és nem ő csókolta meg, hanem ezeket mind a fiú tette vele. A legkevésbé Ron véleménye érdekelte, hiszen most nagyon haragudott rá, bár igazság szerint azon gondolkodott, hogyha a fiú hazaér, akkor talán inkább meg kellene köszönnie neki, hogy elment, mert ha a Roxfortban marad, akkor talán ezek a dolgok sohasem történnek meg. A többi diák véleménye viszont annál jobban izgatta, mivel azok nagyon kegyetlenek tudtak lenni, ha akartak, Chot is csak azért nem tépte meg a többi lány, mert Harry minden vele töltött pillanatáról beszámolt nekik jó zaftosan és alaposan. Ez kielégítette a többiek kíváncsiságát, de Hermione ezeket, az élményeket szive szerint csak magának tartotta volna meg. Idő közben odaért a könyvtárba és leadta a könyvét, majd visszaindult a Griffendél-toronyba és ott egyenesen a lányok hálótermei felé ment, lezuhanyozott, majd belevetette magát a párnák közé, és rögvest elnyomta az álom.

Pár nap múlva már Harry és Hermione is kész volt az összes, szünetre feladott házival, mivel kifogásként, hogy minél több időt lehessenek együtt Harry megkérte Hermionét, hogy segítsen neki, mert, hogy ő nem ért semmit sem a lemaradásai miatt, amit a kviddicses sérülései okoztak. Hermione persze örömmel vette a fiú közeledését és ő is igyekezett jobbnál jobb kifogásokat találni az együttlétre. Szinte az egész szünetet együtt töltötték, csak akkor szakadtak el egymástól, amikor Hermionénak prefektusi kötelességeit kellett teljesítenie. A kastélyban maradt diáksereg és a tanári kar között gyorsan elterjedt a hír, hogy Harry Potter és Hermione Granger járnak. Ennek volt aki örült, volt aki nem. A Harry után sóvárgó lányok ezután ferdén néztek Hermionéra, de egy idő után elfogadták, hogy a híres Harry Potter nem őket választotta. A tantestület viszont kifejezetten örült a fiú boldogságának, hiszen már nagyon rég látták mosolyogni őt bárkire is, mivel Voldemort visszatérése őt is megviselte.

Végül elérkeztek a szünet utolsó napjai A kastélyban a tanárok, a prefektusok közreműködésével, már karácsonyra befagyasztották a tavat, és engedélyt adtak az egész napos korcsolyázásra. Roxfort újdonsült szerelmespárja azonban csak a szünet végének közeledtével ment ki a szabadba, amikor is Harry elment, hogy megkérje Hermionét, hogy menjenek ki, és a lány tanítsa meg őt korcsolyázni, mert, hogy őt nem tanította meg eddig senki. Persze ez nem volt igaz, hiszen a tavat minden évben befagyasztják és Harrynek már nagyon sok ideje volt megtanulni, és tudott is persze nagyon is jól, és ezt Hermione is tudta a többi lánnyal egyetemben, de ő csak somolygott és azt mondta Harrynek, hogy rendben, megtanítja. Bár azt nem nagyon tudta, hogy mit kell ezen Harrynek tanítani, de mivel Harry a kérdés előtt és után is megcsókolta, ezért Hermione azt gondolta, hogy abban a pillanatban bármit megtenne Harrynek. Ezután mindketten lementek a tóra a korikkal felszerelve. Nem sokan voltak odakint, mínusz tíz fok révén, de ennek csak örülhettek, így legalább nem azt figyelte az összes roxforti diák, amint Harry és Hermione kézen fogva korcsolyáznak a tavon körbe-körbe. Egyszer csak megreccsent alattuk a jég és mindketten olyan gyorsan iszkoltak ki a partra, amilyen gyorsan csak tudtak. Éppen, hogy csak kiléptek a szárazföldre, amikor a hátuk mögött a jég összetört, és darabokra esett. Lihegve feküdtek le a tóparton, a hóba.

- Nem esett bajod? – kérdezte Harry, majd a felült és a lány fölé hajolt.

- Nem, semmi bajom – mondta Hermione, majd jobb kezével megfogta a fiú nyakát, és magához húzta. Így a fiú szinte már teljesen fölötte feküdt és addig csókolta a lányt, amíg csak bírta szusszal, ott ahol csak a vastag kabát engedte. Sokáig feküdtek így a hóban, végül Hermione szólalt meg, miközben Harry a nyakát csókolgatta:

- Harry, menjünk vissza a kastélyba, már sötét van, rég a Griffendél-toronyban kellene lennünk.

- Maradjunk még – suttogta a fiú -, csak egy picit.

- Most már tényleg menjünk – mondta Hermione tíz perccel később.

- Rendben – egyezett bele a fiú, majd feltápászkodott a hideg talajról és a lányt is felsegítette. Kézen fogva sétáltak felfelé Roxfort kihalt folyosóin, majd mikor a lépcsőkhöz értek Hermione elkezdte Harryt a toronytól ellenkező irányba húzni.

- Hová megyünk? – kérdezte a fiú.

- Majd meglátod – mondta Hermione titokzatosan somolyogva -, csak gyere utánam.

Végül elérkeztek a Szükség Szobájának bejáratához, ott Hermione háromszor körbejárta az oszlopot és kinyitotta az ajtót, ami a lány által kívánt szobát rejtette.

- Gyere – mondta a fiúnak és megcsókolta, majd sáljánál fogva behúzta a szobába.

Harry nem tiltakozott egy percig sem, egyik kezével becsukta maguk mögött az ajtót, ami így eltűnt a folyosóról, majd hagyta, hogy Hermione szép lassan lehámozza róla a sálját, sapkáját, kabátját, és ingét. A fiú sem tétlenkedett, és a lányon nemsokára a nadrágján kívül semmi sem maradt. A szobában egy hatalmas kanapé állt egy kandalló előtt, amiben ropogott a tűz. Harry a kandalló előtti puha szőnyegre fektette a lányt, majd kezével és szájával végigvándorolt egész testén. Hamarosan a fiúról lekerül a nadrágja és így már Hermione kezének szabad útja volt.

- Mio, biztos vagy benne? – kérdezte a fiú, hirtelen megállva.

- Nem tudom, nem biztos, csak azt tudom, hogy nem akarlak elveszíteni és, hogy ennek érdekében bármit megtennék – mondta Hermione elhaló hangon.

- Akkor várjunk még vele, én azt szeretném, hogy amikor megtörténik, akkor te is akard, ne csak én, hogy mindketten akarjuk, addig meg még egyelőre ne. Nem kell, hogy azt hidd meg kell tenned csak azért, hogy magad mellett tarts, én így is veled maradok életem végéig, ezt tudnod kell. Szeretlek. – simította végig Harry a lány arcát.

- Én is szeretlek Harry – mondta, majd újra magához vonta és megcsókolta.

Ezek után mindvégig együtt maradtak és nem állhatott közéjük senki. Az elején még Ron ferde szemmel nézett rájuk, de később, mikor már ő is megtalálta, azt a lányt, akit igazán szeretett, megbékélt azzal, hogy Harryt és Hermionét már többé senki sem választhatja szét, még a halál sem, és hiába volt ott Voldemort, hiába a halálfalók, többé senki sem állhatott a közös jövőjük útjába.

Szerzői megjegyzés: Remélem tetszett a történet, bár a humor az kimaradt belőle, de egyszerűen olyan hetem volt, hogy nem találtam semmi ide illő vicces dolgot. Utólagosan is szeretnék boldog karácsonyt és új évet kívánni! Puszi: (név rejtve)