oO{˘˘˘}Oo
- Hát Harry, senki sem tud semmit Lupinról. Nem halálfalók voltak. Sajnálom.
- Biztos nem mugli gyilkosok voltak, ugye?
- Szinte száz százalék. Akkor tudott volna védekezni.
Harry lehorgasztotta a fejét.
- De akkor ki? Ti vagytok a sötét oldal, nem?
- De – bólintott komoran a nagyúr. - Vagyis valaki civil mágus volt, vagy a Főnix Rendjének egy tagja.
- Biztos hogy civil volt – ellenkezett a griffendéles. - A Rendből senki se bántaná, főleg ha az illető nem a te kémed.
- Sajnos, én inkább a Rend egyik tagjára tippelnék, mint civilre.
- Kire?
- Szeretném megkímélni a lelkecskédet a választól, főleg amíg nem vagyok biztos benne.
- De...
- Semmi de. Menj, és feküdj le. Holnap korán indulunk, mert habár a másik alakomban leszek, jobb lenne kihaltabb utcákon sétálni.
- Hánykor akarsz indulni?
- Mondjuk ötkor... vagy fél hatkor. De ne félj, majd felébresztelek.
Harry a Voldemort arcán elterülő szadista vigyort látva úgy döntött, a legjobb, ha le se hunyja a szemét éjszaka.
oO{˘˘˘}Oo
Harry álmosan ébredt fel. Egyáltalán nem érezte magát kipihentek; az éjszaka csupa összevissza dolgot álmodott kígyókról, Voldemort csókjairól, a pillanatról mikor utoljára látta Hagridéket.
Meglepődötten tapasztalta, hogy Tom előző éjszakai ígérete ellenére nem is ébresztette durván. Sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem ébresztette. Pedig azt hittem megint egy csókkal kezdi a napot. – jegyezte meg egy kevés undorral magában. Felkelt, indult volna keresni valamit a kikészített ruhák közül mikor hirtelen egy hang megszólalt mögötte.
- Látom felébredtél. – Tom hangja teljesen nyugodt volt, mintha órák óta beszélgetnének.
Harry hátrébb lépett egyet. – Te meg mióta...az előbb még nem is...
- Itt voltam végig. Figyeltem, ahogy alszol... – Tom szórakozottan bámulta az előtte álló srácot- Aztán nem volt szívem felkelteni...Tudod, mint mikor nézel egy alvó gyereket, és képtelen vagy felébreszteni...
Harry elfojtott egy mosolyt, habár még mindig zavart volt. Figyelte ahogy alszom?!
- Mert te aztán tudod, milyen egy alvó gyereket nézni, akit nincs szíved felkelteni? – kérdezte gúnyosan.
- Nem, nem igazán. – mondta a távolba meredve.
A fiú ránézett. Egész emberi volt az arca. És persze sokkal megnyerőbb, mint Voldemortként....
- Esetleg indulhatunk? –gondolkodásából Tom hangja riasztotta vissza.
Harry bólintott.
- Lezuhanyozok.
oO{˘˘˘}Oo
Elindult a fürdő felé.
Később, már a zuhany alatt azon gondolkozott, hogy igazán furcsa Voldemortot erről az oldaláról látni. Sokkal... nyugodtabb, esetleg emberibb. De továbbra is azt hiszi, bármit megkaphat. Jelen esetben engem. – gondolta. Ha ezt bárki megtudná... A Nagy Sötét Varázslónak, megtetszett Harry Potter, a kis túlélő. Furcsa mód jó volt ezt kimondani, imponált neki. Aztán próbálta értelmesen átgondolni a dolgokat, hogy miért nincs megrémülve az ellensége házában foglyul ejtve, és a legfurcsább, hogy miért nem érez gyűlöletet iránta. És félt is. Nem attól, hogy meg is halhat, vagy bármi baja történhet, vagy, hogy nem sikerült, amit Tom eltervezett. Éppen fordítva. Mi lesz, ha sikerül? Nem lesz rám többet szüksége. Elmegyek innen, vissza a Roxfortba és élem tovább a szánalmas kis életemet...?
Igen. Igen. Pontosan ezt kell majd tennem.
Kilépett a fürdőből és a tükör párás üvegén keresztül nézte az arcképét.
Levette a fogasról az egyik törülközőt, és a dereka köré tekerte.
- Véleményem szerint arra semmi szükség nincsen.
Harry villámgyorsan megfordult, és Tommal találta szemben magát. Félelmetes, kárörvendő vigyora elárulta, hogy jól szórakozik Harry ijedtségén, de valami más is volt a tekintetében...
- Te...Mi...hogy...
Tom a falnak támaszkodva keresztbe tett karokkal állt, és továbbra is a szadista mosollyal az arcán. Harry besokallt.
- Na húzzál kifelé innen bazdmeg.
Tom halványan elmosolyodott, s ellökte magát a faltól.
A csókja teljesen más volt, mint az eddigiek, vagy talán csak Harry érzete így, ahogy Tom erősen magához szorította a még vizes testét, és szinte követelte Harry csókját erősebben mint eddig..
Néhány másodperc múlva Harry erősen lökte el magától Tomot, majd gondolkodás nélkül ráüvöltött:
- Nem megmondtam, hogy húzzál innen kifelé?! Hányszor kell neked elmondani, hogy hagyj békén, ne csókolj meg, ne érj hozzám!! Undorodom tőled, érted? Undorodom. Én...én...NEM akarok tőled semmit! És soha, soha nem fog velem előfordulni, hogy még véletlenül is belédszeressek világos?? Vedd le rólam a kezedet! Rosszul vagyok tőled!
- Rendben. – válaszolt csöndesen. Az előbbi játékos mosolyából már semmi sem maradt. Összehúzott szemmel bámult Harryre, nézte egy darabig a vízcseppeket a bőrén, a dühtől izzó szemét... Végül feltépte az ajtót és elment.
A fiú csak bámult utána. Eszébe jutott, hogy Ron sokszor mondogatta neki, hogy mennyire megbánta hogy rosszat mondott Mionénak, mert dühös volt, és hogy rosszul érzi magát. Harry ezt sose értette. Ha valamit nem akarsz kimondani, akkor nem mondod ki. Azt hitte ilyen egyszerű.
Most, a fürdőszobában állva, még mindig az ajtót bámulva rémesen érezte magát. Nem volt szándékban ilyet mondani. Egyszerűen csak sok volt neki.. Mint mikor nem is attól sírsz, ha valami rossz történt, hanem az ijedtségtől... És, végül is nem is gondolta komolyan.. Nem undorodom tőle... Azért ez így nem igaz...De nem fogom hagyni, hogy azt tegye velem, amit bármilyen más szolgájával tenne. Szórakozzon mással.- mert ugyan mi mást csinál?
oO{˘˘˘}Oo
Tíz perccel később, Harry kissé megnyugodva ment le a Nappaliba. Tom már várta. Rendes, civil ruha volt rajta, amiben igazán furcsán festett. Szótlanul megindultak egymás mellett. Harry nem értette, Voldemort miért hagyja, hogy simán, elmenjen vele, hát meg is szökhetne, akármit csinálhatna, az egész tervet veszélyeztethetné... Viszont már maga sem tudta, mit akar. Ha lenne lehetőség arra, hogy elszökjön, megtenné-e azonnal?
Amint az Abszol útra hoppanáltak, Harry rájött, hogy Voldemort már mindent eltervezett. Álcázó bűbájnak köszönhetően senkinek nem tűnt fel az egyébként furcsa páros.
A bevásárlókörút során köztük elhangzó szavak inkább udvariasak voltak, és Harry nagy döbbenetére, Voldemort nem hangsúlyozta, hogy itt az van, amit ő mondd, és ha ő meg akarja csókolni Harry Pottert, akkor meg is fogja, vagy akármi ilyesmit. Tom inkább csalódottnak, mintsem dühösnek látszott, és Harry kezdte egyre rosszabbul érezni magát.
- Karácsonyi díszeket veszünk ugye? Meg egy-két dolgot, amit szeretnél... – kérdezte végül Harry bizonytalanul.
Tom szótlanul bólintott. Harry számára kínzás volt, hogy egyáltalán nem szól hozzá. Még az is jobb, mikor a sötét alakjában szemétkedik, mint ez a semmilyen viselkedés. Nem tudja felfogja, hogy ő sem kaphat meg mindent? Sokkal jobb volt, amíg tudta, hogy mit miért tesz. De ez…?
Ahogy végigmentek az úton, a feszültség érezhetően nőtt közöttük.
Már három különböző üzletben jártak, de a menetrend nem változott: Harry szétnézett, hangosan megállapította, hogy semmi értelmes dolog nincsen majd távoztak az üzletből. Legalább egy kicsit megpróbálhatna szemétkedni, vagy beleszólni abba ami nekem tetszik, neki meg nem, vagy egyáltalán... – gondolta
- És...lenne valami ötleted? – kérdezte, mikor már nem bírta tovább, hogy szótlanul sétáltak egymás mellett.
Voldemort a fejét rázta, és Harry biztosra tudta, hogy ezzel őt akarja kikészíteni.
- Könyörgöm, szólalj már meg! Még a reggeli dolog miatt vagy kiakadva? Mit akarsz hallani? Büntess meg, vagy csinálj amit akarsz de hagyd ezt abba, mert különben én...
oO{˘˘˘}Oo
Harry felkapta a fejét. A szemközti boltnál pár ismerős alakot pillantott meg. Egy pillanatra még Voldemortról és hülye viselkedéséről is elfelejtkezett. Mikor elfogták, ezt a pillanatot várta a legjobban, hiszen megszökhet... ha a rendtagok észrevennék, biztosan rögtön magukkal vinnék, Voldemort pedig ismét vesztene.
Harry az álcájáról elfeledkezve rohant feléjük, mire Tom egy szempillantás alatt ott termett mellette, és nyugodt hangon közölte vele; nem mehet oda.
Harry kitépte magát Tom szorításából, és újból elindult, de Voldemort megint gyorsabb volt nála.
- Ha én nem kavarhatom fel a lelkecskédet különböző...dolgokkal, akkor neki ugyan miért engednéd?
- Nem értem mit akarsz, mindenesetre örülök, hogy hajlandó vagy hozzámszólni, de ENGEDJ EL AZONNAL!!
Voldemort ujjai továbbra is Harry csuklója körül voltak
Harry választékos szóhasználattal üvöltött Voldemorttal, hogy engedje már el, aminek az lett a vége, hogy az egész utca őket nézte.
- Nem fogok én veled szórakozni Harry Potter. – sziszegte halkan Tom, és hagyta Harryt átrohanni az utca túloldalára.
Az első gondolata az volt, hogy bebizonyítja nekik, hogy ő Harry, hiszen erre várt már mióta csak elfogták..
Aztán valami azt súgta neki, hogy talán mégse kéne ilyen hirtelen, csak úgy odamenni... Hiszen teljesen ki vannak akadva, még biztosan fel sem fogták az egészet, hogy eltűntem...- magyarázta magának.
A zsúfolt utcán átvágva, megállt tőlük egy méterre. Senkinek sem tűnt fel, hogy ott áll egy átlagos kinézetű srác áll az utca szélén, és senki sem sejtette, hogy épp azon igyekezik, hogy minél többet halljon a mellette álló rendtagok beszélgetéséből.
Ott állt, vagy tíz percig, és egyre csalódottabb lett. Mindenről volt szó: Roxfort, a Rend, varázsversenyek... Mindenről kivéve Harry Potterről, aki eltűnt, Harry Potterről akit feltehetőleg a Sötét Nagyúr rabolt el...
Harry még állt egy ideig, már nem is a beszélgetést figyelte, inkább csak az arcukat; teljesen szokásosan csevegtek...
A Rendtagok indulni készültek, Harry még sokáig bámult utánuk a távolba, akkor is mikor már rég eltűntek a szeme elől.
Biztos van valami magyarázat rá - gondolta -, amiért nem beszéltek rólam.. Talán megtiltották nekik, esetleg még ők nem is tudnak róla, vagy... vagy.. – Harry rémülten kereste az okokat, amik megmagyarázhatnák a barátai teljesen szokásos viselkedését.
Tom riasztotta fel töprengéséből. Kezét óvatosan Harry vállára tette, vett egy mély levegőt, majd megszólalt:
- Azt hiszem, hazamehetünk. Nem gondolom, hogy jó ötlet volt idejönni
Ha Harry nem érezte volna magát ennyire furcsán cserbenhagyottnak, talán még fel is tűnt volna neki, hogy Tom kedves volt. Látszott rajta, hogy – akármilyen furcsa - bánja, ami történt.
oO{˘˘˘}Oo
Gyorsan hazaértek. Harry a szobája ablakán bámult kifelé, ki tudja mennyi ideje, továbbra is a délelőtti történéseken gondolkozva.
Vidámak voltak. Ami azt jelenti, hogy Remusszal nincsen semmi baj, feltehetőleg megkerült, biztos minden rendben van...és azt jelenti, hogy az viszont nem számít velem mi van.. én hol vagyok..
Valaki kopogott az ajtón.
Csönd.
Harry csak egyedül akart lenni, nem volt kedve bájologni a halálfalókkal vagy Voldemort gúnyolódását hallgatni...
Tom belépett a szobába.
- Mondtam, hogy bejöhetsz? – mondta Harry erélyesen
- Tudtommal ez még mindig az én házam. De javíts ki, ha tévedek. – szólt, majd leült Harryvel szemben a kanapéra.
Harry sóhajtott.
- Mit akarsz? Hogy te megmondtad, hogy nem fognak keresni? Megmondtad, hogy nem vagyok fontos?
- Nem egészen. Ezt vártad volna tőlem? – Tom hangja ironikus volt, de mégis érezni lehetett a komoly kíváncsiságot is.
Harry sokáig Tom szemébe nézett, végül elfordította a tekintetét.
- Volnál szíves válaszolni a kérdésemre? – kérdezte újra, türelmetlenül.
- Nézd, már fogalmam sincs, mit gondoljak rólad - kezdte Harry zavartan...
Pár percig csak szótlanul ültek, néha találkozott a pillantásuk, végül Harry törte meg a csendet.
- Megígérted, hogy kideríted mi történt Remusszal!
- És ki is derítem. Esetleg ha adnál nekem időt...
Újabb csönd. Harry az ablakon bámult kifelé, Tom nyugodtan ült, s megint a fiú törte meg a csendet.
- Még...dühös vagy?
Voldemort a délelőttiekhez hasonlóan kerülte a témát, nem válaszolt.
Harry dühösen felállt, odament a kanapén ülő Voldemorthoz, és már nem tudta türtőztetni magát...
- Ha én nem válaszolok, te ordibálhatsz? De neked persze mindent szabad? Kérdeztem valamit!!
Megállt egy pillanatra, és Tom rezzenéstelen arcára pillantott, aki nem mutatott semmi érzelmet, csak kíváncsian Harryre nézett.
A fiú elkezdett járkálni a szobába, kereste a szavakat, meg akarta mondani Tomnak mit érez, hogy mi a baja...
- Sajnálom, amit a fürdőben mondtam, de tekintettel lehetnél a helyzetemre nem gondolod? Elrabolsz, aztán közlöd, hogy segíteni fogok neked. Jó. Biztatod a halálfalókat, hogy kínozzak. Jó, nem is vártam volna mást. Minden ok nélkül megcsókolsz, szórakozol velem?! Mit is mondtál a szánalmas dolgokról? Mert ez mi, ha nem szánalmas? Miért szórakozol mások érzéseivel? Élvezed mi?
Harry ismét szünetet tartott, Tomra nézett, aki kissé oldalra billentette a fejét, de továbbra is feszülten figyelt Harryre. Nem szólt közbe. Harry ingerülten újra belekezdett a mondókájába.
- Mit akarsz elérni ezzel, azt mondd már meg? Direkt kínzol engem? Nem találtál jobb szórakozást? –majd szelídebben folytatta - És ma is az Abszol úton... Hallottam mit beszélnek a Rendtagok...
A fiú visszaült a helyére. Eddig még sose jutott eszébe, hogy bárkinek arról beszéljen, hogy szomorú. Gyűlölte, ha sajnálják. Gyűlölte, ha látják sírni, vagy ha mások előtt kell megalázkodni. Viszont, most, minden gondolkodás nélkül mesélte el, mit érez. Hangján már nem lehetett érezni, hogy két perce még dühösen kiabált. Most már szinte csak suttogott.
- Nem is érdekelte őket, hogy mi van velem... Végighallgattam az egész beszélgetést, és...nem is próbálnak meg keresni...
Tom egy hirtelen mozdulattal felállt, és odaült Harry mellé, közvetlenül. Harry egy pillanatig arra gondolt, hogy képes lenne elrontani a pillanatot egy csókkal, de Tom csak átölte a vállát, szótlanul.
- Tudod, én megmondtam…- kezdte, mire Harry belebokszolt a hasába.
- Hé, tudom, hogy ezt direkt csináltad - mosolyodott el.
- Jó téged mosolyogni látni. Tudod, jobban áll, mint mikor szomorkodsz.
Harry ismét rámosolygott.
Utolsó kommentek