oO{˘˘˘}Oo
„Úristen, ez az volt, amire gondolok, hogy volt? Jó biztos az volt, de ugye ez nem azt jelenti, hogy... ugye nem azt jelenti?! ”
Az ajtóban egy gyönyörű szép kígyó jelent meg, és onnan sziszegett a fiúnak. Harry rápillantott, és Nagini látványától egyfajta különös nyugalom töltötte el. Odament hozzá, felvette, és magával vitte a fotelba.
:Nagini...:
:Harry Potter. Ne emészd magad Rowle miatt, nem olyan rossz, mint amilyennek látszik.:
:Akkor mondhatna valamit az ostoba tervéről! Hogy várja el hogy így segítsek neki?:
:Tényleg a te javadat is szolgálná.:
:De pontosan mi is lenne az?:
:Amíg Rowle nem akarja megmondani, én sem fogom elárulni őt.:
:Rowle, Rowle... A francba Rowléval! Engem az érdekel, hogy meg akar-e ölni engem, vagy valaki mást! Ha tudod, hogy mi a terve, akkor mondd el!:
Nagini higgadtan sziszegett, de egy szót se mondott Harrynek. A fiú végül lehiggadt, és visszavette a kígyót az ölébe. Valamiért megbízott a kígyóban.
:Szóval tényleg nem árt senkinek ezzel a tervével?:
:Senkinek. Csak az ő és a te hasznodat szolgálja. Persze nem érted csinálja, hanem maga miatt, de nem tudja kikerülni, hogy ez neked is jó legyen, illetve nem is akarja. Csak az érdekli, hogy elérje a célját, te nem számítasz. Az hogy az egész valójában a te érdeked is, csak azt jelenti, hogy segítesz majd neki... Minden szépen ki van tervelve, ahogy Rowlétól megszokhattuk, de most nem származna kára senkinek. Persze... nem tudom, hogy ezt mennyire mondhatom el...:
:Mondd Nagini, kérlek! De különben is, mi van ha Voldemort neked sem az igazat mondta?:
:Rowle nem titkolhat el előlem semmit. Ugyanúgy nyitva van köztünk az átjáró, mint közted és közte... néha azt sem tudom, hol kezdődik az én testem, és hol ér véget az övé... olyan mintha én gondolnám az ő gondolatait, é ő az enyémet. Akár az is megeshet, hogy ő a kígyó, én meg varázsló vagyok. Persze, akárhogy is van, én mindig egy kicsit ez, és kicsit az leszek...:
:Nagyon titokzatos vagy... De mi az amit az előbb mondani akartál?:
Nagini hosszan csöndben maradt, és amikor megszólalt, akkor is lassan, minden szót átgondolva sziszegett.
:Rowle...: - a kígyó tovább tekergett Harry térdén. - :Ha valami félresikerül, vagy Rowlénak... hogy is mondjam? Nincs elég ereje, az az életébe kerülhet.:
:Illetve egy részébe.: - helyesbített a hollóhajú fiú a horcruxokra gondolva.
:Hogy érted ezt?:
:Hát...: - Harry elbizonytalanodott. Elmondhatja ezt Voldemort kígyójának? Végül úgy döntött, hogy megbízik benne. - :A horcruxaira gondolok. Dumbledore beszélt róla. Azt is tudom, hogy Denem naplója is az volt, és még van neki jó néhány. Tudom, hogy így maradt életben, amikor megpróbált megölni egyéves koromban.:
:Okos fiú vagy, és sok mindent tudsz, de nem eleget.:
:Tehát Voldemortnak csak egy része veszne oda nem?:
:Majdnem: - ingatta a fejét Nagini.
:Nem értem...:
:És ez így a jó.:
Sokáig csöndben ültek, a fiú és a kígyó, mikor Harry elgondolkodva megszólalt.
:Tulajdonképpen... igaz az, hogy ez majd nekem is hasznomra válik?:
:Igaz.:
:És igaz az, hogy feladatom szerint segítenem kell Voldemortnak bájital hozzávalót aprítani, meg könyvből kikeresni dolgokat igaz?:
:Igaz.:
:És ha ez a dolog mindkettőnk hasznára válhat, akkor hogy van az, hogy csak Voldemortot ölheti meg?:
:Ki mondta ezt neked?:
:Úgy érted...: - döbbent le Harry. - :Úgy érted, hogy én is belehalhatok?:
:Akár. De neked van a legnagyobb túlélési esélyed. Ha Rowle meghal, valakit biztos magával visz a halálba, aki nem te vagy. Téged valószínűleg nem érintene a halála, de nem vagyunk biztosak benne.:
:Tehát ha segítek, azzal lehet, hogy a halálos ítéletemet írom alá.:
:Vagy az életre és a boldogságra való jogodat és lehetőségedet.:
Harry hosszan kifújta a levegőt. :Én ezt nem értem.:
:Addig jó: - nevetett Nagini. Igazából nem is nevetés volt, nem emberi hang, de a fiú mégis kiérezte belőle a vidámságot. Végül is, ahogy lehet angolul, franciául, spanyolul, olaszul és tibetiül nevetni, úgy párszaszóval is.
oO{˘˘˘}Oo
Harry visszament a szobájába, és éhesen rávetette magát a szendvicsekre. Megbízott Naginiban, márpedig szerinte Voldemort nem akarta megölni. Még... A szendvics nagyon finom volt, és ha nem méreg okozta, hát Harry kíváncsi lett volna, hogy ki készítette. Vagy csak ő volt nagyon éhes, vagy egy házimanó a szakács, akit megölnek, ha elront egy-egy ételt...
Naginire gondolt, és hogy mennyi rejtvényt feladott neki. Nagyon elgondolkodtatta néhány eshetőség. De ennek ellenére úgy döntött, látszólag segít Voldemortnak, azonban minden éjszaka szökési lehetőség után fog kutatni, és ha nem talál olyat, akkor reméli, hogy a Rendtagok mihamarabb megérkeznek.
- A rendtagok. - gondolkodott Harry hangosan. - Hát igen. Mit is mondott Voldemort? Hogy Dumbledore-nak nem éri meg kiszabadítania. Mert nincs is fontos szerepem a háborúban. De hát ez baromság, mert ott a jóslat is, aminek kiderült már, hogy Voldemort fontos szerepet tulajdonít. Azt mondta, hogy nem tudnám megölni. De nem feltétlenül nekem kell megölnöm, csak én okozom a halálát. Szuper. Még valakinek. - A fiú megrándította a vállát, és bekapott még egy szendvicset. - Na, ha valaki miatt, hát miatta biztos nem lesz bűntudatom. Az a baj, hogy habár a józan eszemmel tudom, hogy a Rend el fog jönni, és megmentenek majd, de mégis, mégis ott van bennem egy kis Voldemort aki azt hajtogatja, hogy mi van ha mégis neki van igaza, mi van ha mégse jönnek el értem. Ráadásul nagyon zavarna, ha meg kéne menteni. Már nem vagyok gyerek... - morogta Harry. - És egyáltalán! Hol van a világ, hogy Voldemort olyan dolgokba fog bele, amibe ő nagyobb valószínűséggel hal bele, mint én? Ez egyszerűen egy teljesen logikátlan és kiszámíthatatlan lépés volt tőle – dühösen dobbantott egyet a lábával, aztán fel is szisszent fájdalmában.
Mindenféle gyógyító bűbáj után is érezte még a tagjaiban a Cruciatust, úgyhogy inkább lefeküdt aludni.
Álmában a rendtagok kiáltoztak neki, de ő nem értette a szavukat, akárhogy is akarta, Voldemort végig átkokat suttogott a fülébe, és Bellatrix végig nevetett...
oO{˘˘˘}Oo
:Rowle! Téged kereslek már mióta.:
:Igen?: - kérdezte Voldemort unott hangon. - :Miért?:
:Beszéltem a fiúval.:
:És mit mondott?:
:Nem bízik benned. És ha fenyegeted, attól nem fog jobban. Főleg az ő múltjával...:
:Nem érdekel a múltja. Engem az én jelenem érdekel.:
:Egy és ugyanaz. Ennek a fiúnak szeretet kell. Sehogy máshogy nem tudod igazán az oldaladra állítani.:
:De én nem tudom, és nem is akarom szeretni őt!!:
:Jaj Rowle, már magadat se tudod szeretni?:
oO{˘˘˘}Oo
Harry hajnalban felvett egy zöld melegítőt, arra egy fekete talárt, és lábujjhegyen indult el a néma házban. Az épület egyébként hatalmas volt, és a fiúnak vigyáznia kellett, ha nem akart mindjárt eltévedni. Egy ideig még összevissza bolyongott a kúriában, míg letalált az étkezőbe. Mivel nem látott senkit, és nem volt jobb ötlete, nekilátott rántottát csinálni.
Nemsokára lépteket hallott, hátrafordult, és meglátta a lépcsőn álmosan lecaplató Lucius Malfoyt. Természetesen a halálfaló egyenruhája volt rajta, mivel ez a viselet kötelező volt amíg Voldemort a házban tartózkodott.
- Nahát, magát se láttam még ilyen álmos fejjel ebben a ruhában – vigyorgott Harry.
- Fogd be – morogta a feketemágus-, vagy rád küldök egy Cruciót.
- Nekem már mindegy – legyintett a fiú. - Kérsz rántottát?
- Meg akarsz mérgezni, vagy mi van?
- Ejnye Malfoy, hogy beszélsz? Egy kicsit arisztokratikusabban, ha szabad kérnem.
Lucius felhúzta az orrát.
- Szóval beszéltem Voldemorttal, jaj most mit ijedezel? A seggét szoktad nyalni a gyűléseken, nem hiszem el hogy éppen a nevétől félsz... szóval beszéltem vele, és úgy tűnik, egy ideig itt maradok, és segítek neki... öhm. Bizonyos dolgokban.
- És még én nyalom a seggét... - morogta Lucius
- Nem is vagy te olyan rossz fej, mint aminek kinézel – nevetett Harry. - Akkor kérsz rántottát?
- Egye fene, kérek, de ha meg merészelsz mérgezni, én esküszöm... - A mondatot egy bagoly zajos érkezése szakította félbe.
- Áh, a Reggeli Próféta – váltott át Malfoy egy elfogadottabb hangnemre, miközben néhány galleont tett a madár lábán lógó erszénybe.
- Öö... nem azért, de a Reggeli Próféta mióta kerül vagy tíz galleonba?
- Nem annyi. Csak tudod, mindig szeretek valami aprósággal kedveskedni a miniszternek.
Harry, kicsit elszégyellte magát Lucius Malfoy mellett, aki olyan igazi úriember, igazi arisztokrata.
Pontosabban csak volt, ugyanis amint megrázta az újságot, kerekre tágult szemekkel igyekezett nem kiköpni az italát.
- Mi? Lupin?!
- Mi van Remusszal? - Kapta ki Harry az újságot Lucius kezei közül. Letették az asztalra, és olvasni kezdték.
Nem találják a Vérfarkast!
Remus Lupin (40) házát a helyszínre érkező aurorok feldúltan találták, a férfinak semmi nyoma. A ház fölött a Sötét Jegy kígyózott, amiről így nyilatkozott Cornelius Caramel, Mágiaügyi Miniszter:
„A helyzet rendkívül súlyos, Ő Akit Nem Nevezünk Nevén szabadon gyilkolja a varázslótársadalom tagjait. A Jegy, és a körülmények mind egyértelműen jelzik; Remus Lupin valószínűleg nem halt meg, vagy ez a sajnálatos esemény nem a helyszínen következett be. Mágia nyomát nem találtuk, ami meglehetősen furcsa. Előfordulhat, hogy Ő Akit Nem Nevezünk Nevén egy úgy módszert dolgozott ki a békés emberek és vérfarkasok meggyilkolásának szolgálatában, nem tudjuk, mindenesetre mindenkit figyelmeztetünk, hogy Mr. Lupint, se keresni, se megmenteni ne próbálja! Minden boszorkány és varázsló fokozottan figyeljen oda, saját, mágus, és mugli társai épségére és biztonságára. A Minisztérium mindent megtesz a helyzet orvoslására.”
Harry elfehéredett arccal pillantott fel Luciusra. - Ez meg mi?
- Ezt akár én is kérdezhetném. Azt gondolom, egy elég befolyásos személy vagyok, halálfaló körökben is, és nem tudok semmiféle támadásról.
- Na nekem ne magyarázzon! Mindig maga szokott lenni a főnök az ilyen akcióknál. Csak általában el is szúrják, most meg valamiért sikerült...
- Befoghatod a szádat, kölyök, mert egyáltalán nem tudom hogy mi ez az egész, semmit sem tudok Lupinról, és nem is érdekel.
Harrynek megremegett a szája, és elrohant, mielőtt kitekerte volna Malfoy nyakát.
Egyenesen felszaladt a szobájába, először elkezdte püfölni a párnáját, belerúgott a szekrénybe, összevissza rótta a köröket a szobában, az ablakba vágta a fejét, de semmi sem segített. Végül levetette magát az ágyára, és mereven nézte a plafont.
Legalább két óráig feküdt így, kavargó gondolataival, mikor Voldemort lépett be a szobájába.
- Harry! Légy szíves gyere velem, most bájitalt fogunk főzni. Azt hiszem találtam valamit.
„Kétszínű seggfej – gondolta Harry. - Elrabolta, lehet, hogy meg is ölte a pótkeresztapámat, az egyetlen támaszpontot az életemben, akire tényleg lehetett számítani, és még van képe bejönni, és elvárni, hogy segítsek neki. Más sem hiányzik.”
- Megyek... - közölte a fiú unott hangon.
oO{˘˘˘}Oo
A csendet sokáig csak a bájital fortyogása, és a hozzávaló szeletelés hangjai törték meg.
- Harry, ezt aprítsd fel nekem.
- Jó!! - vágta rá dühösen a fiú.
- Nem mintha annyira ráérnék, de mi a bajod pontosan?
- Remus! - mondta Harry, és ki akart rohanni. Voldemort elkapta a karját.
- Miről beszélsz? Mi van Lupinnal?
- Te tudod a legjobban... gyerünk, mesélj, hogy ölted meg?
- Nem öltem meg. Semmit sem tudok Remus Lupinról...
- De tudsz! Elraboltad és foglyul ejtetted, mint engem, most meg ki tudja mit művelsz vele!
- Harry! Hallgass meg, mondtam már, hogy nem tudom mi van vele. Az nem lehet, hogy a halálfalóim a parancsom és engedélyem nélkül tettek volna valamit...
- Nem hiszek neked. Annyi embert megöltél, miért is hinnék?
- Harry!! Hidd el, hogy nem bántanám Remus Lupint!
- És mégis megtetted...
- Nem tettem.
- Nem érdekelsz... - a zöld szemű kitépte a karját Voldemort kezéből, és kifutott a folyosóra. A Nagyúr utánarohant, és a lépcsőnél érte utol. Megfordította a fiút, nekidöntötte a korlátnak, és maga sem tudta miért, teljesen ösztönösen megcsókolta. Érezte, hogy Harry tiltakozik, hogy ki akar szabadulni a karjaiból, hogy nem akarja ezt a csókot, de képtelen volt abbahagyni. Elvarázsolta a fiú íze és annyira jó volt ilyet éreznie annyi év után...Legszívesebben örökké csókolta volna ősi ellenségét, de az a gyomrába bokszolt, és rémülten a szobájába rohant. Voldemort még hallotta, ahogy a fiú a helyére tolja a reteszt, és kulcsra zárja az ajtót. A Sötét Nagyúr elvigyorodott. Ez semmire sem jó egy varázslóval szemben... ám amikor egy alig észrevehető remegést, és fényt látott az ajtónál, felszisszent, és a zsebéhez kapott. A pálca...!
- Kivette a zsebemből!! - ordította Voldemort, és feltépte a legközelebbi ajtót, ami nem Harryé volt.
- Bellatrix!! A pálcádat! Azonnal add ide!
- Szolgálatodra Nagyuram, de miért...?
- Kösz – Voldemort elkapta a pálcát, és visszarohant Harry szobájához. Az ajtót seperc alatt kinyitotta, és éppen elérte a fiút, aki az ablakon keresztül próbált menekülni, és visszarántotta a szobába.
- Leülsz ide – ledobta Harryt az ágyra -, és világosan elmondasz mindent.
A fiú durcásan abbahagyta a kapálózást. - A Reggeli Prófétában benne volt, hogy Remust elrabolták, a háza fölött ott lebegett az undorító jegyed. De gondolom ez nem újdonság.
- De igen, újdonság.
- Nem hiszek neked. Akkor is ezt mondanád, ha tudnád, hogy miről van szó...
- Oké, beveszek egy adag Veritaserumot, ha megígéred, hogy csak ezzel kapcsolatban kérdezel.
- Megígérem.
Visszamentek a bájitalos terembe, és Voldemort az egyik szekrényből előhalászott egy kis üveg Veritaserumot, és mikor megitta, egy kicsit elhomályosult a tekintete.
- Na? - kérdezte Harry. Voldemort bólintott, mire a griffendéles rögtön rátért Lupinra. - Tudod, mi történt Remus Lupinnal?
- Nem.
- Tudod, kik voltak nála?
- Nem, de úgy gondolom, halálfalók voltak.
- Te küldted őket?
- Nem.
- Tudod hol van most Remus?
- Nem tudom.
- Bántanád?
Voldemort egy ideig csöndben volt, aztán halkan megszólalt.- Nem.
- Jó... - sóhajtotta Harry. - Segítesz megtalálni azt, aki elvitte?
- Igen. Még ma összehívok egy gyűlést, és mindenkit kikérdezek. Veritaserummal.
- Köszönöm – suttogta a fiú, mire Voldemort odahajolt hozzá, és újra megcsókolta. Harry ellökte a férfit, és szikrázó szemekkel üvöltött rá. - Miért csinálod ezt? Fejezd be, nem akarok hozzád érni, fogd már fel! Nem tudom, honnan ez a hirtelen váltás, eddig mintha gyűlöltél volna. Jobb volt addig.
- Mert jó.
- Tessék?! - Harry mindenre számított, de erre a válaszra nem.
- Jó veled csókolózni.
A fiú erre már nem tudott mit mondani. A Veritaserum hatása is lassan elmúlt, és Voldemort újra beszélni kezdett.
- Figyelj, bocs, csak...
- Nem akarom hallani. Megállapodtunk, hogy segítek neked bájitalokat főzni, meg megkeresni ezt-azt, de erről nem volt szó, és nem is lesz.
- Te nem szabsz nekem feltételeket Harry Potter. Itt vagy, pálcád nincs, azt teszek veled, amit akarok. És azt is fogom tenni. Jobb, ha hozzászoksz.
- Előbb fogok meghalni, minthogy hozzád nyúljak! Mi ketten... ez abszurd, és reménytelen. Ne éld bele magadat.
- Te pedig nem legyél olyan biztos a dolgodban. Holnap eljössz velem az Abszol útra. Beszerzünk néhány dolgot a Borgin & Burke's-ben, illetve beugorhatnánk a Bájital Szaküzletbe.
- Egy feltétellel megyek veled.
Voldemort megforgatta a szemeit. - Hallgatom.
- Bevásárolsz Karácsonyra, és kidíszíthetem a házat.
- Lucius repesni fog az örömtől – vigyorgott Voldemort.
- Ezt vehetem igennek?
- Igen, de csak mert olyan rendes vagyok.
Harry prüszkölve felnevetett. - Persze, te mint rendes... komolyan...
Voldemort felhúzta az orrát, és sértődötten elfordult.
Utolsó kommentek