Akinek készült az ajándék: LoWeDrUmAnDbAsS
Korhatár: 18+
Figyelmeztetések: SLASH, erotikus tartalom, durva nyelvezet
Leírás: Lucius Malfoy rendkívül elégedett magával, hiszen immár második otthonukból készül elüldözni fiát, s annak végtelenül idegesítő jegyesét; Harry Pottert. Ám a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt Lucius előzetesen elképzelte így megszületik a terv.
Az ötlet: Szeretnék egy olyan Drarryt, amin lehet nevetni és sírni egyaránt. Lucius ellenzi a kapcsolatot, a két fiút viszont nem érdekli az apai tiltás, és elmenekülnek valahova, ahol új életet kezdenek, de Lucius mindenhova követi őket... Lehet 18-as is.
Megjegyzés: sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt a novella igen rövidre sikerült, ezért kárpótlásképp gondoltam rajzolok egy képet az egyik ötleted felhasználva, hátha így kompenzálhatom az írás terjedelmét. :]
Az ötlet: Ginny/Hermione. A történet – jelen esetben kép - arról szóljon, hogy akarja a fiatal Ginny elcsábítani Hermionét. A sztori ne legyen spolier, szóval ne legyenek még felnőttek, és járjanak mindketten Roxfortba. Szintén jó a 18-as.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Snowflakes

A csengő hangja tőrként hasított a ház puha csendjébe. Lassan feltornáztam magam a kanapéról és az ajtó felé indultam; mikor kitártam, már szinte meg sem lepődtem.

- Malfoooy! – kiáltottam hátra a vállam fölött. – Apád!

- A te apád, Potter! – érkezett a bosszús felelet a konyhából.

- Úgy bizony, a te apád, Potter! – húzódtak gúnyos mosolyra Lucius ajkai, amint invitálásra sem várva belépett a házunkba, vastag szövetkabátját a kezembe nyomva. Egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy egy elegáns mozdulattal a kandallóba hajítom az említett ruhadarabot, de hihetetlen önfegyelemről tanúságot téve mégis inkább a tölgyfa fogasra akasztottam azt. – Hol az én drága fiam?

- A konyhában, Lucius – feleltem kissé gunyoros hangon, s karba tett kézzel követtem a férfit.

Átvágtunk a kopottas parkettával borított előszobán, majd egy elegáns balkanyarral befordultunk a konyhába, melyből ínycsiklandozó illatok áradtak. Draco éppen a kávéfőzőre szegezte pálcáját, minden porcikája izzott a feszültségtől; hiába mutattam már neki legalább ezerszer, továbbra sem tudta manuálisan beüzemelni a kis zöld masinát. Ujjai türelmetlenül doboltak a pult elegáns tölgyfa lapján, a sütőből kellemes illatok szállingóztak; ez volt manapság talán a legáltalánosabb kép a Potter házban. Persze csak ha nem számítjuk Lucius Malfoyt…

- Khm, khm! – köszörülte meg a torkát a férfi.

- Apám! – kapta fel a fejét Draco olyan hirtelen, hogy szinte hallottam, ahogy az ízületek egymás után roppannak ki a nyakában.

- Fiam – bólintott Lucius, s ajkait atyai mosolyba erőltetve kitárta a karjait Draco felé. A fiú tétovázott egy pillanatig, majd mégis a helyén maradt, s Lucius homlokán látványosan kidagadt egy ér, miközben lassan leengedte a kezét.

- Miért jöttél? – érdeklődtem hátamat lazán a konyha falának vetve.

- Beszélni akarok a fiammal, Potter – felelte a férfi, miközben vetett egy pillantást méregdrága karórájára. – Pont húsz percem van meggyőzni afelől, hogy nem te vagy számára a megfelelő játszópajtás.

- Nem unod még? – csendült Draco poklot is befagyasztó hangja. – Nem unod még, hogy a nyakunkra jársz és ostobaságokat beszélsz? Ezerszer tisztáztuk már, hogy szeretem Harryt és nem szándékozok lemondani róla sem egy új házért, sem az unokatestvérem kezéért, sem egy csorda Armani modellért. Jobb, ha most elmész – intett az ajtó felé feldúltan a fiú.

- Egyszer már elköltöztünk miattad, és ha kell, még egyszer el fogunk – tettem hozzá halkan.

- Megtalállak benneteket – vicsorított az idősebb Malfoy. – Bárhol. Ne hidd, hogy tétlenül fogom nézni, ahogy a fiam tönkre teszi az életét olyasvalakivel, mint te, Potter.

- Arról vitatkozhatnánk, hogy ki teszi tönkre Draco életét – villantottam rá egy szúrós pillantást. – A te folytonos látogatásaid miatt költöztünk el abból a házból, ahol az életünket terveztük leélni. Sőt, mivel valaki állandóan csengeti a telefonunkat, még arra is rákényszerültünk, hogy számot cseréljük. Szerinted ez normális, Lucius?

- Annál mindenképp normálisabb, minthogy egy Malfoy egy félvérrel jegyezze el magát. Ráadásul éppen veled, Potter – fonta karba drága garbóba bújtatott kezeit Lucius.

- El sem hiszem, hogy már megint itt tartunk – szorította homlokára bal tenyerét Draco. – Nincs az a pénz, amiért elhagynám őt, apám. Ezt remekül példázza a tény, hogy még mindig jegyesek vagyunk annak dacára, hogy két-három naponta a nyakunkra jársz és jelenetet rendezel. Mivel úgysem érhetsz el eredményt, nem lenne már ideje abbahagynod önmagad lejáratását és a mi életünk megkeserítését?

- Ideje elmenned, Lucius. – Végleg kifogytam a türelemből, s még mielőtt tudatosíthattam volna magamban, máris ujjaim közt szorongattam a pálcám.

- Te engem ne fenyegess, Potter! – érkezett a fagyos válasz, ahogy a férfi is pálcát rántott.

- Nocsak, nocsak Lucius – mértem végig az idősebb Malfoyt egy ravaszkás félmosollyal. – Úgy tudtam csak feltételesen vagy szabadlábon. Nem hiszem, hogy a minisztérium tolerálná, ha megtámadnál egy ártatlan varázslót…

- Te… - morogta fenyegetően a férfi, majd inkább egy dühös fintor kíséretében mégis zsebre vágta a pálcáját. – Ne higgyétek, hogy végeztünk – vetette még oda, amint az ajtó felé fordult, s elhagyta a konyhát.

- Mit gondolsz, megunja ezt valaha? – fordult felém nagyot sóhajtva Draco.

- Hidd el megtaláljuk a módját, hogy megunja – villantottam a fiúra egy halovány félmosolyt, majd finoman karjaimba zártam őt; alig egy másodperccel azelőtt, hogy a bejárati ajtó égzengető ricsajjal becsapódott volna.

***

Lucius Malfoy fejét csóválva dőlt végig kedvenc bőrkanapéján. Ez így tűrhetetlen – morogta magában, s szentül elhatározta, hogy nem tolerálja tovább fiának azzal a semmirekellő Potter gyerekkel való áldatlan kapcsolatát. Még hogy házasság! Hallani se akart róla, hogy Draco egy félvér hitvese legyen. Ráadásul minden félvérek legpotterebbikéé – tette hozzá a belső hangocska.

- Azt már nem! -szisszent föl Lucius, s fejében már érni is kezdett a nagy terv.

***

Fáradt mosollyal ráztam le ernyőmről a makacs cseppeket, majd pálcámat meglendítve hagytam, hogy a varázslat apró, bizsergető ujjacskái lesegítsék rólam a szintén nedves kabátot, s a fogasra akasszák azt. Odakinn ítéletidő tombolt. Fák hajladoztak a szél jeges karmai alatt, esőcseppek záporoztak puskagolyóként növények védtelen leveleire, s mindezek tetejébe öklömnyi jégdarabok repesztették meg a falu békés házacskáinak tetőcserepeit. Dühös volt a természet.

Lassan megráztam a fejem, apró mosollyal figyelve, ahogy rakoncátlan cseppek peregnek le ében tincseim végéről. Elvégre a mocskos mugli társadalom meg is érdemelt egy apró leckét, nem igaz? Aki megsérti a természet rendjét, számíthat annak bosszújára.

Kibújtam ázott bakancsaimból, s egy pálcaintéssel a radiátor alá bűvöltem őket, majd kezeim elégedettem zsebre vágva beléptem kellemesen berendezett nappalinkba. Már az első pillanatban tudtam, hogy valami nincs rendben; a konyhából égett hús maró, fekete füstje gomolygott elő, belengve az egész helyiséget.

Mi lelte Dracót? - szörnyülködtem. Lassan másfél éve laktam együtt a fiúval, s ez alatt az idő alatt egyszer sem történt meg, hogy odaégetett volna bármit is. Szakácstudománya szinte páratlan volt. Na igen, főleg ahhoz képest, hogy egy arisztokrata család elkényeztetett sarjaként az utolsó dolog, amit az ember kinézett volna Draco Malfoyból, az volt, hogy percek alatt mennyei fogásokat bűvöl a vacsoraasztalra.

- Draco, jól vagy? - kiáltottam köhögve, majd garbóm ujját orrom elé szorítva megindultam a konyha felé.

- Pompásan – érkezett a rekedtes felelet.

- Biztos? - nyögtem hunyorogva, mikor megpillantottam a tehetetlenül körbe-körbe forgolódó, pálcájával céltalanul hadonászó jegyesemet.

- Persze, csak ez a rohadt sütő... - hörögte füstöt nyeldekelve a fiú.

- Sosem volt még gondod a sütővel – mértem végig Dracót kétkedő pillantással.

- Egyszer csak megbolondult, elkezdett pittyegni és fekete füstöt okádott – vont vállat a szőke egy nemtörődöm fintorral, majd a konyhapulthoz simult. Leesett az állam.

- Mi ütött beléd? - vontam össze a szemöldököm. - Csak azt ne mondd, hogy elfelejtetted, hogyha pittyeg, az azt jelenti, hogy lejárt a sütés ideje?! Ezt eddig álmodból felébresztve is vígan skandáltad. Mi ez, valami rossz tréfa?! Hahó, április elseje még elég messze van, vicces fiú – lengettem meg tenyerem Draco általában csodaszép arcán, melyen most értetlen kifejezés ült.

- Nem tudom, ma elég szétszórt vagyok – vont vállat újból a szőke, s pálcájával finom hurkot írt le a levegőben, minek következtében a fekete füst lassan felszívódott, majd teljesen eltűnt.

- Szörnyű vagy – ingattam a fejem döbbenten. Igazán nem tudtam hova tenni a fiú hirtelen megváltozott viselkedését. - Egyetlen szerencséd, hogy ma délután Mollynál jártam, aki megint egy rakat ínycsiklandó Weasley-féle finomsággal pakolt meg, máskülönben téged ennélek meg vacsorára – mordultam rá Dracóra, túlharsogva korgó gyomrom. - Farkaséhes vagyok.

- Remek, vérárulók moslékát mindenkinek! - dörmögte az orra alatt a szőke szemforgatva.

- Hogy mit mondtál? - kérdeztem vissza kigúvadt szemekkel. Azt hittem rosszul hallok. Nos... legalábbis reménykedtem benne.

- Semmit, semmit – rezzent össze Draco, s fejét felkapva a tányérok után nyúlt. - Megterítesz, ugye?

- De hát mindig te szoktál – szaladt magasra bal szemöldököm. Itt határozottan nem stimmelt valami.

- Ó... - harapta be alsó ajkát a fiú meglepett tekintettel. - Hát akkor ma is én fogok. Te pedig addig... moss kezet, vagy valami.

- Draacooo – suttogtam rekedtes hangon. - Azt hiszem már tudom, mi a baj – húzódtam közelebb, átölelve a fiú derekát, aki meglepetésemre enyhén beleremegett az érintésbe.

Ujjaim Draco arany tincsekkel borított tarkójára kulcsoltam, miközben ajkaink lassan rátaláltak egymásra. Fura csók volt. Szokatlan. Jegyesem a szokásos finom megadás helyett most határozottan küzdött az irányító szerepért; harapott, forgolódott, nyelvét erőszakosan tolta ajkaim közé. Halvány lila gőzöm se volt, mi lelhette a szőkét, ám valahol mégis izgalmasnak találtam a hirtelen megváltozni látszó erőviszonyokat.

Megkerestem pezsgőszín garbója peremét és óvatos mozdulatokkal csúsztattam alá hideg ujjaim, azzal a határozott szándékkal, hogy a lehető leggyorsabban megszabadítsam a fiút minden ruhájától. Legnagyobb döbbenetemre Draco meg se próbált tiltakozni. Vékony karjait kecsesen feje fölé emelve hagyta, hogy lehúzzam róla puha felsőjét.

- Fura vagy – simítottam végig a fiú meztelen mellkasának szinte kórosan fehér bőrén, s megrökönyödéssel vettem tudomásul, hogy annak hosszú, pókszerű ujjai sliccemnél babrálnak. Draco sosem volt ennyire konkrét és kezdeményező; az elején általában finoman tiltakozott, majd kisfiús ártatlansággal nyújtózott végig az ágyon, konyhapulton vagy kanapén, meseszép íriszeiben csillámló forró vággyal várva, hogy megérintsem.

Nos a konvenció aznap véglegesen felborulni látszott, ugyanis Draco elém térdelt, előhalászta merev péniszem, majd különösebb tétovázás nélkül ajkai közé csúsztatta azt. Lassú, simogató, ám végtelenül forró, s vággyal fűtött volt minden mozdulat. Egy szerelmes kurtizán félelmetes precizitásával kényeztetett; figyelme a legapróbb pórusra is kiterjedt, amint ajkai újra és újra végigszántották gyönyörtől bizsergő szerszámom.

- Ezt meg hol tanultad? - leheltem, miközben egyenletes légzésem előbb szuszogásba, majd finom nyögdécselésbe csapott át.

Enyhe nyeldeklés érkezett válaszul, ahogy Draco még mélyebbre engedett ajkai közé. Éreztem, ahogy a vágy bíbor szalagjai lassan testemre fonódnak, s fájóan gúzsba kötik azt. Minden lélegzetvétel égetett, mart, csípett, ahogy a levegő lassan megtelt a gyönyör forró szikráival; éreztem, hogy már nem hiányzik sok a beteljesüléshez.

- Mindjárt... - nyögtem fel féltranszban, ahogy ujjaim a fiú arany tincsei közé fúrva durván lejjebb toltam fejét. Soha, soha nem sikerült még ilyen gyorsan önkontrollom elvesztésének határára juttatnia, arról a megcáfolhatatlan tényről nem is beszélve, hogy másodpercek választottak el attól, hogy a fiú puha ajkai közé élvezzek.

Draco felpillantott rám, íriszeiben mohó vágy csillant. Még leplezni sem próbálta, hogy veszettül izgatja a szituáció. Mélyebbre engedett ajkai közé, s gyorsított a tempón, miközben testéből egy olcsó utcalányéhoz hasonló bűnös nyöszörgés szakadt föl.

Nem bírtam tovább; kirántottam a szájából péniszem és tompa kiáltás kíséretében ráélveztem a fiú vágytól égő arcára.

Sosem gondoltam volna, hogy Draco egyszer nem hogy akarja, egyáltalán hagyja, hogy ezt csináljam vele és higgyétek el, jól ismertem a jegyesem. Épp elég jól ahhoz, hogy amint újból levegőhöz jutottam, megpöccintsem a pálcám és egy megbűvölt fényképezőgépet varázsoljak elő látszólag a semmiből, mi tökéletesen éles képet csinált a... nos beborított arcú fiúról.

- Ezt megszívtad, Lucius – közöltem gúnyos mosollyal, amint a férfi arcáról lassan lehervadt a vágy, átadva helyét a mérhetetlen dühnek és valami olyasminek, amit leginkább szégyenként tudtam volna leírni.

- Honnan...? - kérdezte döbbenten, s a falhoz hátrált.

- Draco sosem égette volna oda a vacsorát, de legfőképp sosem hagyta volna, hogy az arcára élvezzek – vontam vállat egy kegyetlen félmosoly kíséretében. Magam is meglepődtem rajta, mennyire élveztem a helyzetet. - Úgy látszik a fiad negyed akkora kurva sincs, mint te, Lucius.

- Most mi lesz? - kérdezte bizonytalanul a férfi, s Draco gyönyörű ajkai enyhén megremegtek.

- Az lesz, hogy hazamész, jó mélyen elásod a százfűlé főzet maradékait a kertedben, szépen befogod a szád és rejtélyes körülmények között felhagysz a zaklatásunkkal, vagy megmutatom Dracónak az apukájáról készült rendkívül előnytelen képet, elmesélve neki, mi is történt egész pontosan, ezt pedig te sem akarhatod, ugye? - simítottam ki pár tincset huncutul megcsillanó szemeim elől.

- Ha nem jövök többé ígéred, hogy Draco nem szerez tudomást arról, ami most történt? - fonta össze karjait Lucius. - Ugyanis ha hiszed, ha nem, Potter, kizárólag azzal a céllal vettem fel a fiam alakját, hogyha őt nem tudom, legalább téged eltántorítsalak házasulási szándékodtól.

- Nem jött össze – vontam vállat még mindig vigyorogva, majd lazán az ajtó felé böktem. - Most pedig jobb lesz, ha eltűnsz mielőtt Draco hazaér és meglátja, hogy a testével játszadozol.

- Potter, ha egy szót is szólsz... - morogta Lucius villámló tekintettel. Nagy kár, hogy abszolút nem voltam megrettenős hangulatban.

- Jó, jó, tudom, kiherélsz meg minden – legyintettem unottan. - Mész már?

Biztosra vettem, hogy Lucius még oda akart vetni valami – szerinte – végtelenül kegyetlen és megalázó sértést, ám jobb belátásra térve befogta a száját, majd elégedetlen morgás kíséretében vert seregként indult az ajtó felé.

Fáradt sóhaj hagyta el ajkaim, amint rosszalló mosollyal megráztam a fejem és a konyhapultnak dőlve nekiláttam felhúzni a cipzárom. Kellemes bizsergéssel töltött el a tudat, hogy Lucius Malfoy nem lesz többé gyakori vendég nálunk.

***

- Nem tudsz valamit apámról? - kérdezte Draco kezében egy tálca frissen sült mézeskaláccsal. - Már hetek óta nem válaszol a baglyaimra.

- Egyáltalán miért küldözgetsz neki baglyokat? - vontam fel a szemöldököm kényelmeseb végigdőlve kedvenc karosszékemben. Elégedett mosollyal figyeltem, ahogy jegyesem gyanútlanul a dohányzóasztalra helyezi a tálcát.

- Mégiscsak karácsony van, Harry! - ingatta a fejét rosszallóan a szőke, miközben finom mozdulattal megigazított egy kék gömböt a fán. - Bármennyire idegesítő néha, azért még az apám.     

- Nem tudom, szerintem kifejezetten békés az élet nélküle – vélekedtem, ujjaimmal észrevétlenül lehalászva egy mézeskalácsot az asztalra helyezett tálcáról. - Nekem aztán nem hiányzik a luciusféle mindennapos zaklatás.

- Na igen – billentette oldalra a fejét bizonytalanul Draco, még egyszer végigmérve a karácsonyfát, s megigazítva az utolsó ferde angyalkát is. - Bár azért érdekelne, mi okozta nála ezt a hirtelen változást.

- Azt hiszem ezt már sosem tudjuk meg – villantottam a fiúra egy kacér vigyort, majd ujjaim szorosan a csuklójára kulcsolva lassan az ölembe húztam őt. Draco finoman elmosolyodott, s apró puszit nyomott ajkaimra.

Mindketten a fára fordítottuk tekintetünket, melyen hirtelen felszikráztak az időzített csillagszórók, s ujjaim akaratlanul is farmerem hátsó zsebébe csúsztak, kitapintva egy összehajtott fénykép tompa éleit.

VÉGE

Tovább : LoWeDrUmAnDbAsS másik ajándékához