Akinek készült az ajándék: Abby
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Luna Lovegood mit sem sejtve indul az udvarra, csak annyit tudván, hogy Draco Malfoy várja őt a boszorkány szobra mögött.
Az ötlet: Draco Malfoy bevallja érzéseit Lunának, aki kissé furcsán reagál. Szappanopera beütéssel és csattanóval a végén. ;)
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Karácsonyi kaland
Végre eljött karácsonyeste, és én, Luna, leültem a karácsonyfa alá a klubhelyiségben. Ábrándosan kerestem a narglikat a fában. Egyik osztálytársam hirtelen érintésére se mozdultam, pedig erre még a legfelkészültebbek is összerezzentek volna.
- Mondd, Janett! – szóltam, lehunytam a szemem. – Mi ciráncsolt át megint?
- Akármit is akarsz ezzel – húzta el a száját Janett -, gondoltam, szólok… Draco Malfoy keres.
- Draco Malfoy? – felemeltem a fejem és kibámultam az ablakon. – Kedves, szőke, mardekáros fiú, enyhe ráncokkal a homlokán. Mit akar?
- Mit tudom én!? – emelte fel a hangját dühösen. – Leszakad a fejem a fáradtságtól, és még azzal is én törődjek, mit akar egy öntelt mardekáros tőled?
Fogta magát és eltűnt a hálók felé vezető lépcsősoron, orra alatt motyogva azonban még hátrahagyta, hogy Draco az udvaron vár még fél órát, a nagy boszorkány szobra mellett. Kíváncsiságom sajnos erősebb volt, mint hittem volna magam is. Sebtében felkaptam egy fapapucsot a földről és kirohantam a lépcsőházba. Ahogy futottam lefelé, összeszaladtam Perselus Piton professzorral, aki kissé zilált állapotban volt.
- Hová, hová, Ms Lovegood? – érdeklődött annak a kétségbeejtően izgalmasan összenőtt, fekete szemöldökének felhúzásával, miközben úgy szuszogott, mint aki épp szaladt valahonnan valahová.
- Az udvarra. Találkám van – mondtam határozottan, még mindig a szemöldökét bámulva.
- Ugyan kivel? – kénytelen voltam észrevenni a gúnyt a hangjában, amit még mindig kísért a kísérteties lihegés.
- Draco Malfoy – válaszoltam röviden, majd nyugodt hangsúllyal hozzátettem. – Gyönyörű a szemöldöke, professzor úr. De azt javaslom, vigyázzon vele, mert az ilyen bozontos helyre gyakran beköltöznek a pinkóták.
Vidáman ugrándoztam lefelé a lépcsőkön, egyenesen a hátsó bejárat felé. Gyakran gondolkoztam azon, ilyenkor bejáratnak vagy kijáratnak kell-e hívni. Elvégre ez A hátsó bejárat, de mégis most kimegyek, tehát kijárat. Meg mitől függ, hogy hátsó-e vagy első? Mármint… ki dönti el, melyik egy épület eleje? (Ezért is határoztam el, a szobám ablak felőli része az eleje, a be-/kijárat része pedig a hátulja. Érdekes, érdekes.)
Kellemesen fújt odakint a lágy szellő, ahogy megérkeztem a boszorkányszoborhoz. Megálltam előtte és kíváncsian bámultam a nagy bibircsókot az orrán. Miközben ácsorogtam, elkezdtem szólongatni:
- Draco! Draco! Draco, Draco, Draco, Draco…! – hajtogattam, miközben szüntelenül a szobor orrát néztem.
- Itt vagyok! Pszt! – csitított el a fiú, akinek a hangját hallottam, de nem láttam őt magát sehol.
- Hol vagy? A szobor mögött? – kérdeztem, és elindultam a szobor körül, jobbra. De nem volt ott. – Hol vagy?
- Itt. – mondta, és hangját ismét a szobor másik oldaláról hallottam, így haladtam tovább, körbe-körbe. Körülbelül három kört tettem meg, mikor a szobor oldalánál belerohantam.
- Hoppálá – nevettem – Ez vicces. Én azt hittem, a szobor másik oldalán vagy, aztán odamentem és kiderült, hogy te is ugyanezt hitted. Így egymást kerülgettük. De akkor most én kergettelek téged vagy te engem?
Elmosolyodott, előhúzott egy rózsát a háta mögül, majd tétován a kezembe próbálta nyomni, de meggondolta magát és izzadt tenyerét rózsástul a talárjába törölve (néhány levél le is pergett a földre) megszólalt.
- Figyelj, Luna! – motyogott.
- Figyelek, azért vagyok itt és nézek a szemedbe, mert figyelek. Figyelek – támasztottam alá.
- Szóval… azért kerestelek… mert… rájöttem, hogy… - hirtelen ötlettől vezérelve letérdelt elém és kinyújtotta a rózsát. – Halálosan szerelmes vagyok beléd, Luna Lovegood.
- Hümm… aranyos – mosolyodtam el.
- Csak ennyit mondasz? – csüggedt egy picit – Nem veted magad a nyakamba, hogy te is belém meg csókolsz meg meg minden, ahogy azt kell?
- Elcsüggedtél, Draco Malfoy – jegyeztem meg.
- Nem tetszem? Pedig én magam varázsoltam a rózsát a két kezemmel… – elhallgatott – Na, jó, az a stréber Thomas Greedy.
Kétségbeesetten nyomta szájába a tüskékkel teli rózsát és ragadott meg, hogy tangózni kezdjünk. Furcsa dallamot dúdolt és rángatott egyre a Tiltott rengeteg felé. Hirtelen rájöhetett valamire, mert ijedten kapta ki a szájából a rózsát és kezdett ütemesen köpködni és sikoltozni.
- Érdekes. Sikoltozol, mint egy lány, pedig nem is vagy lány.
- És Te így már nem is szeretsz? – rám meredt, de észrevettem egy tüskét a szájában, amiért odanyúltam és kiszedtem.
- Aucs! – nyögött fel és kibuggyant egy könnycsepp a szeméből. – Te törődsz velem? Jaj, de édes vagy! Kérlek, kérlek! Csókolj meg, járj velem! Mindent megteszek érted, istennőm!
Térdre borult előttem, megcsókolta a kezem és várakozásteljesen nézett könnyes szemeivel az én szemeimbe. Félrebillentettem a fejemet, mit is tegyek most. „Ez a fiú szerelmes belém. Nekem tetszik? Nem tetszik. Bár. Azt akarom, hogy tessen. Oké, tetszik.”
- Tetszel nekem, Draco Malfoy, nem kell, hogy letérdelj, zavarba hozol! – Draco felállt szavaimra.
- Tetszem? Igazán? – felcsillant a szeme, megragadta a kezemet, szétnyitotta az ujjaimat és belenyomta az azóta szétnyomódott rózsát, majd mindkét kezemet megszorongatva, könyörögve nézett a szemembe. – Megcsókolsz?
- Megcsókollak, Draco Malfoy. Tetszel nekem. Megcsókollak – mondtam és megcsókoltam. Ajkai mereven tapadtak az enyémre, majd ellazultak… Véget ért.
- Nos, akkor mi most járunk? – kérdezte. – Csak azért, mert akkor ne szóljunk senkinek, jó? Nekem nagyon klassz ez így, de ez titok marad. Minden este itt találkozunk, fél tízkor.
- Rosszul csókolsz, Draco Malfoy, szakítunk. Már nem tetszel – mondtam, és elrohantam a hálókörletbe. „Érdekes este volt.” Gondoltam még utoljára, mielőtt eltűntem az első kijáratban.
Epilógus: Draco Malfoy dühösen és értetlenül rúgott odébb egy követ, összeszedte a lehullott rózsaleveleket, közben pedig hangosan így gondolkozott:
- Vajon mi volt a baj? Talán fagyöngy alatt kellett volna megcsókolnom, akkor bevált volna. … Áh, mindegy, nem is baj. Dilis ez a csaj, az biztos.
Egy másik változat, másik szemszög:
Mikor összefutottam hollóhátas Janett Simpsonnal a lépcsőházban, máris kiforrott a fejemben a terv. Luna Lovegood megfelelő célpontja lesz az átverésemnek ezen az estén. Rávettem azt a stréber Thomas Greedyt, hogy varázsoljon nekem egy vörös rózsát. A terv a következő volt: elhitetem Lunával, halálosan szerelmes vagyok belé, majd mikor megcsókol és összejövünk, másnap eljátszom, csak álmodta.
Szóval gyorsan elmondtam a szitut Janettnek, akit nem igazán érdekelt, miért hívom a dilinyóst, csak az, hogy végre alhasson, mert nagyon fájt a feje, így könnyen elintéztem.
Alig öt percen belül már a szobor mögött álltam és vártam rá. Halk, majd egyre hangosabb szuszogást hallottam az egyik bokorból, ami két embertől származhatott. Kegyetlen vágy tört rám, hogy bedobjak valami követ közéjük. Így is tettem, mire kegyetlen hörgés után a kő visszarepült, közvetlenül a szobor elé, és egy nagy, dühös, denevérszerű, fekete alak rohant ki a szamócák közül, akiben Piton professzort véltem felfedezni. Jót nevettem magamban, főleg, amikor kimászott a másik alak is, ám őt sajnos nem tudtam felismerni.
Körülbelül három perccel később megérkezett Luna. Ábrándos és unott pofával kezdte bámulni a boszorkány fejét. Sokáig csak állt, nem csinált semmit, legalább tíz percig. (Eszméletlen, mennyi időmet vette el ez a csaj, nem?) Ezután (még mindig a szobrot bámulva) elkezdett engem szólongatni.
- Draco! Draco! Draco, Draco, Draco, Draco…! – nagyon felhúzott a hangja, nagyon idegesített, de összeszedtem magam, visszafojtottam a röhögést és megszólaltam.
- Pszt! Itt vagyok! Pszt! – csitítottam, inkább magamat, mint őt. Röhejes jelenet következett. Lovegood elkezdett a szobor körül keringeni, gondolom, engem keresve, többször megkérdezve, hol is vagyok igazán, mire én a szobor másik oldaláról mondtam, hogy ott. Végre meguntam a játékot és gyorsan megfordultam, szembekerülve vele és beleütközve.
- Hoppálá – mondta, elég röhejesen. – Ez vicces. Én azt hittem, a szobor másik oldalán vagy, aztán odamentem és kiderült, hogy te is ugyanezt hitted. Így egymást kerülgettük. De akkor most én kergettelek téged vagy te engem?
Olyan idétlen ez a lány. Fájdalmas. Lesz valaha bárki is, aki tényleg beleszeret és elveszi? Ott lennék az esküvőjén, határozottan kíváncsi lennék rá. Biztos minden azokról a nargalákról, vagy mikről szól majd, amik beleköltöznek a fákba meg ezekbe. Szerinte, legalábbis.
Kényszeresen felnevettem.
- Figyelj, Luna! – próbáltam zavarodottságot tettetni, amire ő valami hülye megértőséget szimulált. Na, persze, majd pont ő ért meg. Vagy nem szimulálta talán, van olyan idióta, hogy aggódik értem. – Szóval… azért kerestelek… mert… rájöttem, hogy… – letérdeltem elé, egy hirtelen ötlettől vezérelve és kinyújtottam a rózsát felé. – Halálosan szerelmes vagyok beléd, Luna Lovegood.
Hihetetlen, csak hümmögött erre, de nem szólt semmit. Csak és kizárólag hümmögött. Próbáltam tovább játszani, röhögés nélkül.
- Csak ennyit mondasz? – csüggedtséget játszottam, egy picit – Nem veted magad a nyakamba, hogy te is belém meg csókolsz meg meg minden, ahogy azt kell?
Ez nagyon műre sikerült, tudom. De mit mondhattam volna, ha valaki csak hümmög, meg megérti, amit mondok?
- Elcsüggedtél, Draco Malfoy – állapította meg, ami örömet okozott, hiszen alakult a tervem.
- Nem tetszem? Pedig én magam varázsoltam a rózsát a két kezemmel… – elhallgattam – Na, jó, az a stréber Thomas Greedy.
Igen, igen. Itt kiestem a szerepből. Hajaj, de még mennyire! De fel se tűnt neki! Csak állt bambán és töprengett valamin. Cselekednem kellett. Számba nyomtam a rózsát, majd táncra fogtam. Tangózni kezdtünk vagy mi a szösz. De kb. tíz lépés után rájöttem, hogy tulajdonképpen egy tövisekkel teli rózsa van a számban, ami kifejezetten szúr. Gyorsan lesöpörtem magamról a lány kezét, és kiköptem a rózsát. Sikoltozásomat nevetéssel jutalmazta. „Hurrá!” gondoltam „Még ki is röhög! Hülye liba! ... Mi? Hogy lány vagyok?”
- És Te így már nem is szeretsz? – kérdeztem. Próbálkoztam menteni a helyzetemet. Ekkor azonban a számhoz nyúlt, kiszedett belőle egy tövist. Pfuj!
- Aucs! – még mindig nem estem ki a szerepből, de közel álltam az agyvérzéshez, határozottan. - Te törődsz velem? Jaj, de édes vagy! Kérlek, kérlek! Csókolj meg, járj velem! Mindent megteszek érted, istennőm!
Gondolkozó szünetbe kezdett. Állt és tanakodott magában, miközben motyogott, össze-vissza. Kezdtem elveszteni a türelmem.
- Tetszel nekem, Draco Malfoy, nem kell, hogy letérdelj, zavarba hozol! – Felálltam, mivelhogy előtte letérdeltem, megsürgetve szavait.
- Tetszem? Igazán? – Megörültem, hogy végre van valami! – Megcsókolsz?
- Megcsókollak, Draco Malfoy. Tetszel nekem. Megcsókollak – mondta és végre megcsókolt. Pfuuuj! El akarom felejteni! Olyan rosszul csókolt, mint még egy lány se! Az ajkaimat se tudtam ellazítani, annyira irtóztam tőle, de végül összeszedtem magam és elengedtem.
- Nos, akkor mi most járunk? – kérdeztem várakozásteljesen. – Csak azért, mert akkor ne szóljunk senkinek, jó? Nekem nagyon klassz ez így, de ez titok marad. Minden este itt találkozunk, fél tízkor.
- Rosszul csókolsz, Draco Malfoy, szakítunk. Már nem tetszel – közölte hirtelen. Leesett az állam erre. A csaj fogta magát és lelépett, a hátsó bejáraton.
Nem tudtam, mit szóljak az egészhez, talán csak annyit, hogy „érdekes este” volt.
Epilógus: Draco Malfoy dühösen és értetlenül rúgta odébb a követ, amit az imént beszórt Piton professzorhoz, összeszedte a lehullott rózsaleveleket, közben pedig hangosan így gondolkozott mellette valaki, akiben a professzor hangját ismerte fel:
- Vajon mi volt a baj? Talán fagyöngy alatt kellett volna megcsókolnom, akkor bevált volna. … Áh, mindegy, nem is baj. Dilis ez a csaj, az biztos.
Utolsó kommentek