Kinek készült az ajándék? AmJane
Korhatár: Nincs
Figyelmeztetések: Nincs
Leírás:Sirius Black, avagy a „nagyképű macsó” milyen lehetett valójában? Szerelem, barátok, család, Roxfort? Mit jelentenek ezek a dolgok neki? Jelentenek egyáltalán valamit? A történettel egy hontalan, szeretetreméltó és remélhetőleg reális ifjút szeretnék bemutatni, aki több és teljesen más, mint amilyennek egy kívülálló gondolná. (Nos, a kéréssel ellentétben a humoros nem igazán jött össze azt hiszem, de remélem, azért a többi elvárásnak megfelel.)
Több részletet is homályban hagytam, azt, hogy arról az olvasó mit gondol, őmaga döntheti el. Példának okáért Regulus utolsó mondata. :D
U.i.: A csengőért bocsi, de nem tudtam máshogy megoldani. :D
Az ötlet, ami alapján dolgoztam: Humoros történet Sirius egy roxforti napjáról, (ébredéstől lefekvésig) a saját szemszögéből, avagy mit gondol az iskola ügyeletes szívtiprója a világról, a nőkről, a tanulásról, a tanárokról, a barátairól, és gondolatait hogyan álcázza jól bevált vigyorával és szavaival. Akár egy csínytevéssel, büntetőmunkával, teliholddal megspékelt sztori is lehet, tehát egy kis csavarnak is örülnék
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Kutyacsillag
Az éjszakám megint álmatlanul telt. Ahányszor álomra hajtottam a fejem, mindig Regulus arca kísértett, hiába volt az a nap, már három hónapja mikor elköltöztem a családomtól véglegesen, az a megbántott, fájdalmas szem és az az egyetlen, túl lassan lehulló könnycsepp nem hagyta abba kínzásomat.
- Jó reggelt, Tapmancs őkutyasága! - James ugrott rám, függönyön keresztül. A hirtelen jött súlytól az ágy reccsent egyet, nem úgy az a szerencsétlen függöny, amibe belegabalyodva egy remegő James feküdt a földön. Hangos nevetésemre válaszul csak két elégedetlen morgást kaptam, Remus és Peter részéről. Az időközben levegőhöz jutott James immár hangosan röhögött, így az alvás utolsó reményéről lemondva, Remus elfoglalta a fürdőt, míg Peter egy zoknit rángatott magára.
Mi négyen voltunk a Tekergők, számtalan csíny és galiba okozói a Roxfortban. Elsőben kezdődött az egész, mikor még anyám iránti lázadásból vettem rá a vonaton megismert Jamest, hogy segítsem nekem valami olyat tenni, amivel felbosszanthatom anyámat. S bár jó párszor nem jött össze a dolog, időközben profikká fejlődtünk. Már csak megszokásból ingereltük házvezetőtanárunkat, egyáltalán nem érdekelt anyám véleménye.
Miközben futva igyekeztünk az első óránkra, átváltozástanra, Remus szidását és hisztériáját hallgatva, becsengettek és az éltanuló barátunk teljesen kikelve magából állt meg és ordítozott velünk, majd újra futásnak eredt. Meglepetésünkre a hetedéves griffendélesek és mardekárosok (természetesen a két csoport több méter távolságra egymástól) még mindig a terem ajtaja előtt várakoztak a házvezetőtanárunkra. Öt perc múltán megjelent és szigorú, ideges arccal beengedett minket, s egy szó nélkül megkezdte az órát.
- Tanárnő! Miért tetszik ilyen idegesnek lenni? - tette fel a kérdést Evans, az osztály strébere, James szívszerelme és még sorolhatnám a szokásos, gúnyos szöveget, amit az irigykedő lányok aggatnak rá. Igazából bár én ki nem mondtam volna, s el nem ismertem volna soha, volt valami ebben a lányban. Az a céltudatosság, a ridegség velünk szembe, az a bizonyítani akarás és naivitás… Lily Evans egy nagyon összetett és nem mindennapi egyéniség volt, szinte mindenkinek más arcát mutatta és általában mindig azt, amelyiket az illető éppen látni akarta, vagy éppen elvárta tőle.
- Cöhh - horkantam fel, olyan hangerővel, hogy az osztály nagyrésze hallhassa, de a tanárnő ne. - Nyaljunk be - mondtam még mindig ugyanúgy. Elvigyorodtam meglátva a lány rám vetett pillantását, főleg, hogy a szemében ott bujkált a nevetés. Erről beszéltem. A tanárnőnek azt mutatta, hogy ő a kötelességtudó eminens, a nekem szóló fintora is ezt mutatta, de a szemébe az a huncutság lebuktatta felém, hogy igenis azért kérdezi, mert elvárják tőle és igazából ő is azt gondolja, amit mi.
- Miss. Evans! Mint osztályelső - na igen, ő az egyik és meglepő módon James a másik - erről majd óra után szeretném értesíteni és pár kérdést feltenni Önnek, de - és itt jelentőségteljes pillantást vetett a mi négy személyből álló blokkunkra - amennyiben valaki másnak esetleg lenne valami feltételezése vagy fogalma arról, hogy ki volt az a személy, vagy kik voltak azok a személyek, akik Lumpsluck professzor szertárába lemoshatatlan tintával felírták, hogy „Griffendél a király” - itt szinte láthatatlanul elmosolyodott - és „Tekergők a legjobbak”, valamint „Potter és Black az iskola királyai” feliratokat, azok kérem, a nap végéig jelentkezzenek az igazgatói irodában. A tettesekre ugyanez vonatkozik. Bár nagy valószínűséggel mindenki tisztában van azok kilétével, Dumbledore úr külön kérése, hogy önmaguktól és ne az én kezem által jelenjenek meg nála.
- McGalagony professzor, csak nem minket gyanúsít? - kérdeztem meg a mindenki számára egyértelmű tényt, ami valljuk be igaz is volt. Ennek ellenére James és én mindketten ártatlan és döbbent arccal meredtünk tanárnőnkre, amíg az osztály el nem nevette magát (griffendélesek) vagy kezdtek nyílt utálatba (mardekárosok).
A professzor válaszra sem méltatta személyemet, de sokkal nyugodtabban folytatta az órát, talán még egy picit vidámabban is. - Mint azt mondtam…
- Szerinted mit fogunk majd kapni érte, Ágas? - kérdeztem elmélázva, mikor az óra végeztével, lomha léptekkel haladtunk a következő óránk helyszíne, a bűbájtanterem felé.
- Egy cinkos, megbocsátó mosolyt Dumbitól és büntetőmelót McGalitól - felelte James vállrándítva, a két felénk haladó hollóhátas lány fixírozva.
- Sziasztok! - Csábos mosoly, hajtúrás. A szokásos lemez és a két szöszke immár vihogva megy tovább. Többször visszafordulnak és tovább kuncognak. Kiszámíthatóak…
Mindig is lenni akartam valaki az emberek szemében. Ismert és híres. Én ezt így értem el, csínyekkel, csajokkal és a kviddiccsel. Általában ezek közül valamelyik mindig lefoglalt esténként.
Szerelem? Igen, egyszer voltam szerelmes, már ha azt lehet annak nevezni. Akkoriban kis pisis voltam, még a Roxfortba sem jártam, minden időmet a családom társaságában voltam hajlandó tölteni. Bár ez szűkebb körben még akkor nem is zavart. Többször rendeztünk családi ebédeket, akkor éppen Andromedáéknál tartottuk azt. Legjobb barátnőjét már jól ismertem, hiszen sok időt töltöttünk együtt Medával és a lány is nagyrészt vele volt. Mikor az egyik ilyen alkalmon unokanővéremet kihívta az anyja a szobából, én felbátorodva és kapva az alkalmon oda futottam a lányhoz és puszit nyomtam az ajkára. Ledöbbenve meredt rám, majd pár másodperc múltán hangosan, szívből jövően nevetni kezdett, úgy nyögte oda nekem, hogy erre még ráérek.
Így utólag visszagondolva én is röhejesnek találom, de akkor, mikor Andromeda visszajött a szobába és nem értette mire fel barátnője nagy viháncolása én nagyon szégyelltem magam. De a lány szerencsére nem mondta vissza unokanővéremnek a dolgot, de még így is rosszul esett a dolog.
Ez volt számomra az első szerelem és eddig az utolsó is. Hogy leszek e még szerelmes? Fene tudja… Talán igen, talán nem.
- Sirius... Baj van? - Remus fürkészett engem aggódó szemekkel. Ó drága Holdsáp, ha tudnád mennyi! Bár a te gondjaidhoz képest még az enyémek is jelentéktelenek.
- Dehogy - vigyorogtam rá és próbáltam nem tudomást venni a kutató pillantásokról. Az elmúlt egy hétben, mióta egyre gyakrabban és intenzívebben voltak rémálmaim éjszakánként Remus folyamatosan feltette nekem ezt a kérdést, de mindig ugyanazt a választ kapta. A minap még legilimentálással is megpróbálkozott elkeseredésében.
- Amúgy tényleg egy kicsit fura vagy mostanában, Tapi - jegyezte meg halkan Peter, de ártatlan arccal ment tovább, mint aki meg sem szólalt. Na, szép! Még neki is feltűnt James meg rám se hederít.
- Most már ideje lenne kicsit tempózni, különben megint elkésünk! - terelte el a témát James, amiért hálás voltam neki. Nem tudtam, hogy véletlen volt, vagy csak érezte, hogy mennyire kellemetlen ez nekem, de segített.
- Szerintem is - adott igazat Remus. Mind a négyen megszaporáztuk a lépteinket, s így az óra kezdete előtt pár perccel már a padunkban ültünk, a pöttöm tanár úrra várva.
- Ma ismét egy felsőfokú bűbájt fogunk tanulni, egy RAVASZ szintűt, úgyhogy mindenki kellőképpen figyeljen az órán - kezdte Flitwick, mikor belépett a terembe. A professzor meglepően alacsony termetű volt, ezért mindig egy könyvtoronyra állva tartotta az óráit. Alapból én kedveltem, bár elég szájbarágósan mondta el, amit kellett és ez néha idegesítő volt már, olykor-olykor viszont örültem, hiszen ha nem figyeltem, könnyebben tudtam alkalmazkodni.
Az óra végén az összes griffendéles jókedvűen tódult ki, ugyanis Linda Hopkins két elrontott átok áldozatául esett, s a testét lila pattanások borították. Először lefelé görbülő szájjal meredt a kezére, majd megdöbbenésünkre ő volt az első, aki hangosan elkezdett nevetni.
A következő tanóra dupla bájitaltan lett volna, mire Jamesszel arra az elhatározásra jutottunk, hogy nekünk feltétlenül most, ebben a szent pillanatban kell az igazgatóúrhoz mennünk. Így hát ráérősen baktattunk a kőszörny felé.
- Hé, Evans! - kiabált James a mellettünk elhaladó lányra, aki egy hangos sóhajjal és fancsali pofával felénk fordult. James hozzálépett és kisimított egy hajtincset az arcából, miközben lassan beszélni kezdett. - Szép napunk van, nemde? - Az elnyújtott, gúnyos szavak meghozták a várva várt hatást, a lány dühösen csapta el a fiú kezét az arcától.
- Szebb lenne nélküled - sziszegte Lily, majd minden átmenet nélkül bájos mosolyt vetett Jamesre, olya közel hajolt hozzá, hogy a szájuk szinte összeért. - Akarod?
- Mindennél jobban - válaszolta a fiú naivan.
- Akkor tessék! - térdelte meg Jamest, majd miután helyreigazította rakoncátlan, vörös loknijait és rendbe szedte arcvonásait gúnyosan vigyorogva odébbállt.
- Csak annyit akartam, hogy mi is igazából a kőszörny jelszava? - kiáltotta utána fájdalmas hangon. Én jól szórakoztam a közjátékon. Általában Lily Evans csak pofon szokta vágni az én drága barátomat, de néha, mikor rajtuk kívül alig pár ember van a közelben, akkor rendesen le szokta égetni. Többször elgondolkoztam már azon, hogy miért nem éppen nagy tömegben csinálja, de az egyetlen értelmes és logikus válasz az volt, hogy valamennyire mégis érdekli James és nem akarja nyilvánosan megalázni. S bár Lily Evans viselkedéséből más nem ezt gondolta volna, de én kinéztem a lányból, hogy valójában ugyanolyan mély érzelmek fűzik Jameshez, mint azt őhozzá.
- Secrčte! - fordult meg ugyanazzal a bűbájos mosollyal, majd eltűnt a folyosó egy elágazásában. James a fejére csapott, majd egy szó nélkül elindult, s kárörvendve hallgatta a csengő idegesítő hangját, amely azt hivatott jelezni neki, hogy igenis az eminens Lily Evans elkésett az általa oly nagyon imádott bájitaltanról. Bár arról a tényről megfeledkezett, hogy a lány Horatius Lumpsluck kedvenc diákja, így valószínűleg nem lesz következménye a dolognak, hacsak nem fog az McGalagony fülébe jutni. Ha ez Jamesen múlik, akkor nagyon is fog.
- Ez meg mit jelent, Ágas? - kérdeztem értetlenkedve. Lily Evans most már kész fejtörőket ad, vagy mi van? Még ha tudnék is spanyolul vagy milyen nyelv lehet ez…
- Franciául azt jelenti titkos - megütközve meredtem rá, hogy honnan tud ilyeneket, miközben én még a nyelvet sem tudtam megállapítani. - Osztályelső vagyok, ha nem tűnt volna még fel.. Nekem is megmondták a jelszót, csak elfelejtettem - magyarázkodott.
Közben odaértünk a kőszörnyhöz, aminek magabiztosan mondtam oda a jelszót, ezzel megelőzve Jamest. - Titkos. - Hiába mondtam el sokadszorra is, nem történt semmi, miközben mellettem James már a hasát fogva röhögött. - Nyílj már ki! Jó a jelszó! - sziszegtem. - Akkor Evans mégsem jó jelszót mondott! Csak beszívatott, hogy nekünk titkos a jelszó, hogy ő nem mondja el!
- Secrčte! - mondta ki nyögdécselve, elfúló hangon James, s vigyorogva mentünk fel az irodába. Úgy látszik túl gondoltam Lily Evanst ezúttal.
Dumbledore professzor által újra végighallgattuk a szentbeszédet, majd a végén megjegyezte, hogy ráértünk volna az órák után jönni, nem kellett volna ennyire sietnünk, s mielőtt kiléptünk volna az iroda ajtaján mintegy búcsúzásként közölte, hogy házvezetőtanárunk egy hét büntetőmunkára ítélt minket.
A büntetőmunka kezdetéig a klubhelységben gubbasztottunk teljes unalomban. James és Evans között újra lejátszódott egy szópárbaj, ami a szokásostól ezúttal nem eltérően egy pofonnal zárult.
Nyolc órakor McGalagony professzor ajtaja előtt várakoztunk, aki szinte megérkezésünk után be is engedett minket.
- Evans nem jön büntetőmunkára, professzor? - kérdezte James, mialatt McGalagony elvette a pálcáinkat.
- Már miért jönne, Mr. Potter? - kérdezte döbbenten a tanárnő. Éreztem, ahogy Jamest átjárja a bosszúvágy és lassan eluralkodik rajta.
- Hát nem tetszik tudni róla, hogy Evans elég rendesen elkésett bájitaltanról? - álmélkodott, de a professzor fürkésző tekintete sem tudta megtörni a maszkját. - Hoppá..
- És maga Mr. Potter ezt honnan tudja? Tudtommal Ön abban az időpontban Dumbledore igazgatóúrnál tartózkodott, Mr. Blackkel egyetemben. De, ha az értesülésük nem téves, akkor holnaptól kezdve eggyel többen fogják a Trófeatermet tisztítani. Apropó, itt vannak a vödrök! - nyomta a kezünkbe azokat, majd beterelt minket a Trófeaterembe és ránk zárta az ajtót.
Másfél óra hülyülés után, James komolyra fordította a szót. - De tényleg Tapi, mi van veled mostanában? Olyan fura vagy…
- Mi lenne? Nincs velem semmi. - Én megpróbáltam őt is megtéveszteni, de ő mindig rájött, hogy hazudok.
- Rémálmaid vannak. - Nem kérdezte, megállapította. - Tudod mennyire bánt, hogy nem mondod el nekem? Minden éjjel arra kelek fel, hogy nyöszörögsz, és ha leülök az ágyadra abbahagyod, de ha felállok, hogy visszamegyek aludni, mindig Regulus nevét suttogod. És nem szóltam neked eddig, vártam, hogy elmondd magadtól.
Nem válaszoltam. Utáltam beismerni, hogy gyenge vagyok, nem voltam képes rá. A maradék félóra néma vívódással, csendben telt el. Kész megkönnyebbülés volt, mikor McGalagony kiengedett minket, s én léptem ki elsőnek, míg James még benn maradt megpróbálni kimagyarázni az árulkodását.
- Mi van kutyacsillag? Kár, hogy nem elég találó a neved nem? A kutya hűséges.. Mondjuk te is az vagy. Csak te nem ahhoz, amihez kellene, te az aljanéphez, a vérárulókhoz és a sárvérűekhez. Pedig régebben mennyit hallgathattam, hogy majd te leszel, aki szebbé teszed a Black nevet… - Bellatrix meredt rám villámló szemekkel, valószínűleg ő is egy büntetőmunkán volt, onnan tartott hálókörlete felé.
- Az ég legragyogóbb álló csillaga, mely több mint négyszer fényesebb, mint az átlagos elsőrendű csillagok. Színe tiszta kékesfehér és a Vogel-féle első a csillagtípus kitűnő képviselője - nyávogta mögüle egy hang, s pár perc múltán fel is tűnt Regulus. - Égboltunk mintegy hatezer szabad szemmel látható távoli csillaga között a Nagy kutya csillagkép főcsillaga a Sirius. A Nap, a Hold, a Vénusz és a Jupiter után a legfényesebb lámpás az éjszakai égbolton - folytatta gúnyosan.
- Húzz innen, Black! - lépett ki James. Nem igazán tudtam melyikükre is értette igazán, de nem érdekelt. Az a maró megvetés, ami Regulus, az én öcsém hangjából csak úgy áradt, mindenegyes szóval nagyobb lyukat égetett a mellkasomba.
- Maguk mit keresnek ilyenkor a folyósokon? Menjenek a hálókörletükbe, mielőtt jelenteném ezt a kis esti bolyongást Lumpsluck professzornak - vetett véget a találkozónknak.
- Évente egyszer a Nap és a Sirius nevű fényes csillag egyszerre kel - vetette még oda nekem Regulus, majd Bellatrixszal a nyomában elvonult. James értetlenkedve meredt rám, de én csak némán elindultam, s mikor a professzor pálcánk visszaadása után leszakadt tőlünk én intve egyet Jamesnek elindultam visszafele.
Hosszú menetelés és fárasztó lépcsőzés után felértem az asztronómiatoronyba, ahol leültem és csak néztem azt a fényes csillagot, amiről a nevem kaptam. Sirius, a kutyacsillag. Már régen rájöttem, hogy ez is befolyásolta a patrónusom és az animágusalakom, de úgy igazából nem is törődtem vele. Pedig kiskoromban mennyiszer hallottam már anyámtól a Regulus által elmondott szöveget.
„Az ég legragyogóbb álló csillaga, mely több mint négyszer fényesebb, mint az átlagos elsőrendű csillagok.”
Legragyogóbb? Bár rám is illene. Hiába vagyok itt az iskola szívtiprója, ezzel később nem leszek senki. Én valaki akarok lenni! Valaki, aki valami olyat tesz, amiért felnéznek rá, aki valami olyat tesz, hogy még évek múltán is emlegetik azt.
„…a Nagy kutya csillagkép főcsillaga a Sirius.”
És igen hűséges akarok maradni. A barátaimhoz… Jameshez, Remushoz és Peterhez! A nevemhez méltó akarok lenni! És igenis én is leszek egyszer valaki! Én, Sirius… A kutyacsillag!
Utolsó kommentek