Ajándékozott: Fabyen
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet, szereplő halála

Leírás: Egy téli, teliholdas éjszakán Bellatrix teljesen kifordul magából. Elrángatja Voldemortot hógolyózni és szánkózni. Mulatságos, jókedvre derítő történet próbált lenni, remélem nem túl erőltetett:) a szereplő halála nem komoly, de Voldemort nem Voldemort, ha nem gyilkol. A durva nyelvezet sem a taxis emberekre fog emlékeztetni, egy dugóban ülve, de itt ott előfordulhat!

 

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

 Jó olvasást!

 

Amit a fehér szín okozott

 

A halálfalók ismételten összegyűltek, hogy megvitassák, milyen módszerekkel öljék meg Harry Pottert. A földet és a sírokat magasan hó födte. Aznap éjjel az ég tiszta volt, a Hold fényesen világított, mutatva hatalmas, gömbölyű formáját. Nagy pelyhekben hullott a hó, és az őket körülvevő levegő sem volt elképesztően fagyos. Tökéletes éjjel lett volna egy szerelmespár andalgására a befagyott tó partján, és biztos akadt rengeteg olyan szerelmespár, aki így is tett, de a halálfalók nem voltak szerelmesek, ebből következik tehát, hogy nem sétálgattak eme gyönyörű teliholdas estén… De térjük vissza a halálfalókhoz. Egy sötét alak libbent be a temetőbe, mire minden halálfaló csendben maradt, és hallani lehetett volna a légy zümmögését, ha telente lettek volna legyek.

 

- A mai gyűlésünk témája, hihetetlen okoknál fogva Harry Potter! Ki mit ajánl vele kapcsolatban? – Néma csend ült a teremre, vagyis a temetőre, majd egy kéz lendült a magasba.

- Mi van, Granger? Akarom mondani, Nott.

- Hát, én azt ajánlanám, tényleg őszinte tisztelettel, hogy ölje meg!

- Nahát, hogy te milyen okos vagy! Avada Kedavra! – majd szegény halálfaló egy rossz megjegyzés miatt a földre borult, és szeméből kihunyt az a cseppnyi értelem, ami eddig benne lakozott. – Remélem, mindenkinek leesett a sarló, hogy az efféle megjegyzések tulajdonosát leavadazom!

- Főnök, főnök, megvan, mivel üssük el az időt, amíg ezek gondolkodnak! – ugrott fel Bellatrix. Voldemort intett, mire az felpattant a székéből, azonban lehet, hogy ez meggondolatlan mozdulat volt, mivel kilenc centis tűsarkújával azonnal elsüllyedt a hóban. Miután kimászott a kalaMajkából odatipegett urához, a füléhez hajolt, és suttogni kezdett neki.

 

- Mi lenne, ha mi elmennénk sopcsizni? – suttogta a nő.

- Bella drágám, előbb megyek veled szánkózni és hógolyózni, mint hogy vásároljak veled – simított végig a nő arcán, amikor azén ördögi mosoly jelent meg.

- Te mondtad! – majd megfogta a férfi talárját, és hoppanált vele.

- Lestrange, normális vagy? Avada…

- Naaaaaa, Voldy bácsiiii, léccííí!

- Mi a szerencsétlen Szent Merlin bajod van?

- Kaptam fehér bogyót! Kérsz te is? – mondta ártatlanul mosolyogva Bellatrix.

- Mi a halá…- A mondatot azonban nem sikerült befejeznie, mert Bella betömte a száját az imént említett fehér bogyóval, ami mint később kiderült, exstasy, de azt hagyjuk majd későbbre.

 

- Hol vagyunk? – kérdezte bódultan a Sötét Nagyúr.

- Hát Ivóban! – kiáltott fel a nő.

- Ivó? Ott nem inni kell?

- Mi sosem hagyományosan járunk el, ezt tudhatnád Volduska!

- Volduska?

- Bocs, ez most olyan jól esett – mosolygott még mindig Bellatrix.

- Ezentúl én is hívjalak Triximixinek?

- Hát…

- Hagyd, költői kérdés volt! De tulajdonképpen hol van Ivó?

- Ég alatt, föld felett?

- Mennyi idő, míg hat ez a szar? Valahogy nem tudom elviselni a különleges humorodat. Szóval hol vagyunk?

- Nyolcszáz méterrel a föld felett!

- Bellatrix! Nagyon vicces hangulatodban vagy! Nem gondolod, hogy még a végén pórul jársz? – sziszegte a Nagyúr.

- Jól van, na. Románia, Erdély, Hargita megye. Esetleg ne változzak át térképpé?

- És miért pont itt?

- Nem ’tom. Női megérzés. Jé, nézd, locsi.

- Kocsi Bella, kocsi.

- Üljünk beee, lécci, macikám!

- De hát nem a mienk – próbálta lebeszélni az ajtót feszegető nőt.

- Hű, ez még tőled is fájt, nem tudom mióta áll az utadba az, hogy „nem a mienk”. - *Bella a fejét a locsiajtóba veri.*

 

- Legyen. Alohomora! – láss csodát kinyílt az ajtó. Mikre nem jó ez a varázslat!

- Hogy fog elindulni? – kérdezte Trix.

- Azt nem mondtam, hogy el is indítom, nincsen jogosítványom!

- Jogomítványod? – értetlenkedett a lány.

- Olyasmi, mint a hoppanálási engedély. Különben is, hóláncunk sincs, és nem tudnánk felmenni vele – mondta színpadiasan Voldemort.

- Hólánc? Megtennéd, hogy varázslóul beszélsz?

 

- Tudod mit, menjünk fel a hegyre KOCSIVAL, csak hogy meglegyen a sikerélményed! – adta az utasítást a férfi.

- Akkor most merre megyünk tovább? – tette fel ismételten kérdését a nem kicsit sötét nő (most a hajszínére célzom).

- Bellám, egyetlen rózsaszálam, arra már rájöttem, hogy nem az eszed miatt vagyok veled, hanem testi adottságaid vonzanak, de ennyire észveszejtően hülye nem lehetsz! Szerinted, ha hegyre megyünk, akkor merre indulunk el, lefelé?

 

- Úgy értem jobbra vagy balra – próbálta menteni a menthetetlent.

- Jobbra szakadék, balra hegy, válassz, lökjelek le, vagy nyomjalak össze?

- Ne villogj már zsenialitásoddal! Majd ha hatása is lesz a fehér bogyónak! – fonta össze karjait sértődötten Bella.

Végre elindult a motor, majd a kocsi is, eszeveszetten nagy tempóval, vagyis öt km/h-val. Valahol az ötödik vagy hatodik kanyarnál járhattak, amikor az ülés alól recsegő hang hallatszott, majd elképesztő bűz szállt az autó légterébe, ami most már inkább gáztér volt.

- Na de, Voldy! – fogta be az orrát fintorogva.

- Bocs!?

- Nem mondtad, hogy köszönjek el otthon! Nem gondoltam volna, hogy Auschwitzbe viszel!

- Honnan tudsz te Hitlerről?

- Jó kérdés…

 

Az út további része eseménytelenül telt, illetve egyéb gázok nélkül. Bellatrix halálfélelme az idő előrehaladtával egyre jobban nőtt, torkából a nyál egyre inkább fogyott.

- Biztos, hogy felmegy velünk ez a kocsi? – kérdezte látva maguk előtt a hatalmas emelkedőt. - Ne száljak esetlek ki? – folytatta félelemmel teli hangon.

- Persze, vond csak kétségbe egy férfi vezetési tudását! – mondta sértődötten a Sötét Nagyúr. – Különben is, a te anorexiás harminc kilogrammos súlyod ide vagy oda, nem sokat jelent!

- Elhiszem, csak figyelj előre! – majd megragadta az anyósülés felé helyezett kapaszkodót.

- Csak nem félsz, Triximixikém?

- Áh, én dehogy is, csak öhm… tartom a tetőt!

- Nézd, Madarasi Hargita, kétszáz méter! – vigyorgott Voldemort.

- Hát igen, már csak napok kérdése – hajtotta le fejét. – Tél van. A hegyekbe megyünk. Talárban nem fogunk fázni?

- Majd varázsolunk anorákot meg harisnyát.

- Jaj, tök jó, látni foglak harisnyában!!! Tizennyolcas korhatárt ide nekem!

- Jó vicc, Belluci. Csak egyetlen egy apró kérdésbe ütközöm! Miért nem pálca használattal megyünk fel? Az nem lenne egyszerűbb!?

- Jaj, az nem lenne romantikus, és mint mondtad, egyszerű lenne, márpedig én nem szeretem az egyszerű dolgokat, de ezt te is tudhatnád!

- Romantikus? Én és a romantika!? Különben is nem tudom, te a szívinfarktus és a hirtelen halál között hol érzel romantikát, Bella maci!

 

- Jupííí! Kezd hatni a bogyó!!!!! De én nem vagyok maci! Én sovány gazella vagyok, ezt kikérem magamnak! – húzta fel ismét az orrát, egészen a kapaszkodása pontjáig. Bella úgy nézet ki, mint egy kulcstartó, no nem macis, mert azt kikérte magának, hanem gazellás, meghagyva a nőt lelki békéjét.

Az autó valahogy felvonszolta magát a menedékházig, azonban ott ki kellett szállni, mivel a csúcshoz már csak lábbusszal vezetett az út. Bella kimászott a „locsiból”, de talán valami deja vu félét érzett, mert nyakig elmerült a hóban. Ismételten kimászott a gödörből, vacogva bár, de fagyva nem, mosolygott lila szájával. Valami csodálatos oknál fogva, amit az okosok elneveztek mágiának, fagyos testét elfedte a hideg hó elől, egy melegnek meleg, de a legdivatellenesebb ruhadarab, amibe Bellatrix Lestrange majdnem belepusztult, és azon imádkozott, nehogy előkerüljön valahonnan Rita Vitrol, azzal a gonosz kamerájával, és lencsevégre kapja. Utólag is bejelenthetem imái meghallgatásra találtattak.

 

- Hógolyózzunk! – majd felkapott egy nagykupac havat, és főnöke arcába dobta.

- Én nem aka…- de a mondatot már nem tudta befejezni, mivel arcában egy hatalmas adag fehér, illetve néhol sárga hó landolt. Most azon a szinten lehettek, mint az öt éves kisfiúk és kislányok, de valószínűleg ez az exstasy miatt nem nagyon érdekelte őket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, Bellatrix elrángatta urát egészen a hegy csúcsáig, és próbálta meggyőzni a hóemberépítés jótékony hatásairól. Több-kevesebb sikerrel. Végül Voldemort elkezdte építeni. Hogy mi volt a meggyőző érv? Tökéletes önarcképet készíthetett magáról, említésre méltatlan Voldikánk.

 

- De Nagyúr! – hisztizett megint a nő. – Ennek olyan az orra, mint neked, se ilyen, se olyan! Ez így nem jó! Kicsi és lapos, mintha nem is lenne! Nézd csak, így kell! – majd hozzálátott a szobrászathoz, és végül egy Pinokkiót csinált a hóemberből.

- Azt ígérted önarckép lesz! – fakadt volna sírva Voldemort-kivilágosodott-sötét-nagyúr.

- De, ha élethű, az nem jó! – a sors iróniája, most Bellatrix oktatta Nagyurát.

Végül vita alakult ki, és hol túl nagy, hol pedig túl kicsi lett az a sokat emlegetett orr. Végül Voldy szólalt meg.

- Kitaláltam! – bonyolult kézmozdulatokba kezdett, és valamit mintha motyogott is volna, majd órák múlva így fejezte be a varázslatot:

 

- Abraka-dabra, hóbelebanc, repus teremusz kezemusz! – és láss csodát, megérkezett a répa. Bella kiszedte a férfi kezéből a répát, és szemügyre vette, nézte-nézte, nézegette, de hiányérzete volt, majd ő is varázslatokba kezdett, de ő pillanatok alatt megszülte a probléma okát, és hamar ki is küszöbölte:

- Repusz, legyenusz narancssárgusz! – és a répa narancssárga lett, az eddigi fehér helyett. Végül belenyomták az orrába, és most már igazi hóembernek érezhette magát az a szerencsétlen pára. Végül egy szánt bűvöltek maguknak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy majd szánnal mennek le a hegy tetejéről. Hatalmas lendülettel indultak útnak, ám pillanatokon belül problémába ütköztek (nem is ők lennének).

 

- Volduska! Van egy kis gond! – ugye én mondtam, hogy lesz valami gáz.

- Mondjad, Triximixikém – nézett a belé kapaszkodó nőre.

- Csak tudod, ott egy kanyar, és nem hiszem, hogy be tudnánk venni ezzel a valamivel! – aggodalmaskodott a nőszemély.

 

- Jaj, ne legyél már ilyen negatív! Gondolkodjunk pozitívan!

- Rendben, akkor a legpozitívabb értelemben mondom, hogy esélyünk sincs bevenni azt a kanyart! – mondta, és állítása beigazolódott. Nem is olyan buta ez a nő… Végülis Bella csini popója az egyig ágon lógott, Voldemortról pedig nem tudok semmit közölni.

 

- És még rám mondják, hogy naiv vagyok! – méltatlankodott urát kutatva. Járt-kelt, azonban csak nem akart rátalálni hullafehér bőrű urára. Valószínű, hogy beleolvadt környezetébe, legalábbis Bella erre a felfedezésre vélt jutni, mikor sokadik köre után sem találta hőn szeretett, pótolhatatlan és egyetlen, kegyetlen Sötét Nagyurát. Körülötte a gyönyörű havas táj, néhány lavina után élvezhetővé válhatott volna, ha nem halja, ahogyan ura az okos kis buksiát sajnáltatja. Csak követnie kellett a hangot. Végre valahára, ideiglenes nyomozónk a felvilágosodás elve alapján járt el, úgy értem felvillanyozódott ötletekkel, de ha valakinek erről a XVII-XVIII. század jut eszébe, az sem jár olyan messze, csak a töri, és irodalom most nem kapcsolódik Voldusékhoz, úgyhogy hagyjuk… különben meg, milyen furcsa, ebben a történetben a fekete oldalon állók mindig megvilágosodnak, nem jó ez így! Egyszóval, illetve biztos, hogy több szóval, Bellatrix megtalálta Tom Denemet (ne szólj már neki, hogy így hívtam, nem szereti), szóval, megtalálta őt. Elképesztően, nagyon boldog volt, és éppen ezért meg is próbálta leszedni, illetve kiszedni a hóból.

 

- Mi a franc történt, Bellatrix? – kérdezte már kitisztult fejjel, azonban amikor látta a nőn és magán az elképesztően szexis öltözéket, azonnal fejét kezdte ingatni.

- Megnyertem a fogadást! – ugrott Ura nyakába. Természetesen ismételten a hóban kötött ki, de hát ezen már meg sem kell lepődni.

- Hogy merészelsz te, kis senki bemocskolni engem? – kérdezte ingerülten Voldemort. Bellatrix elkezdte mesélni, mi is történt, az exstasytól kezdve, Auschwitzen át, a répavarázsolás és társai mellett mindent, majd monológja végét már kénytelen volt megtartani magának, ugyanis Volduska elüvöltötte magát, természetesen a beceneveket sem hagyta ki, ezt csak így hozzáfűztem.

 

- De miért? – nézett kétségbeesetten az asszonyra. Fejében elképesztően csúnya gondolatok cikáztak, félt, hogy valami elképesztően nagy hibát követett el! Boldog volt.

- Hát tudod, fogadtam Luciusszal, hogy fogok veled hógolyózni, meg minden egyéb hóval kapcsolatos dolgot csinálni, ezért bemeséltem neked, hogy drogot vettem be, majd egy adagot beléd nyomtam. Ne kérdezd, hogy miért nem imperióval, egyszerűen csak azért, mert úgy túl egyszerű lett volna, meg talán feltűnő is, hogy pálcát szegezek rád, és te egyből, a saját szavaiddal élve, leavadáztál volna. Azt pedig ugye senkinek nem jó. Főleg nekem meg Rodnak, de szerintem neked sem, hisz a végén elaludnál a gyűlésen!

Mivel Bellus végzett a dumával, és mivel azt is mondották volt, hogy sok beszédnek sok az alja, ezért ebben a szent pillanatban Tommy fiú is megszólalt (bocsi, de ezt nem hagyhattam ki).

 

- Rafinált ribanc! Tudod, hogyha a tudásodat nemesebb célok elérésére fordítanád, mint például Harry Potter kinyírása, sokkal nagyobb hasznodat venném? Ha majd hazaértünk, lesz kapsz! – fenyített Voldemort, majd egy halk pukkanással, nem, ez nem a Nagyúr volt, szóval egy pukkanással elhagyták a Madarasi Hargitát.

 

*nem elgépelés!