Ajándékozott: Hel
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Slash említés szinten, nagyon enyhe erotikus jelenetek, OOC karakterek, de nem súlyosan, csak bizonyos esetekben
Leírás: Hermione és Sirius együtt vannak, és egy nem várt esemény következik be: Hermione terhes lesz, amirőlpersze nem meri tájékoztatni a leendő apuka jelöltet. Piton egy szerencsétlen "véletlen kapcsán" kerül a képbe, hogy segítsen a párnak. És miért is kell Dumbledore citrompora mindehhez? Nos, az majd lentebb kiderül.:D
Ötlet, ami alapján dolgoztam: Hermione és Sirius egy pár. Kínos és/vagy/talán lehetetlen helyzetbe kerülnek, amiből csak Piton, és Dumbi citrompora tudja kisegíteni őket. Még akár különleges bájitalhozzávaló is lehet amit most fedeznek fel, vagy mittudomén :) Indítást, cselekményt, OOC-t ha kell bele, mindent az Írójára bízok. Kéremszépen-legyenmulatságos-egykicsikét-köszönömszépen. ^^
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Jó olvasást!
Barátom, a denevér
Vannak időszakok minden ember életében, mikor válaszúthoz érkezik, és döntenie kell bizonyos dolgok felől. Például megvegye-e azt a piros Ferrarit, vagy inkább a narancssárga Lamborghinit; Prada koktélruhát vagy Elie Saab kisestélyit válasszon; a Seychelles-szigetekre, vagy inkább a Húsvét-szigetekre menjen nyaralni.
Persze van, aki kisebb problémáktól szenved. Ilyen az a nő is, aki történetünk egyik szereplője lesz. Ez a nő épp kedvese karjaiban feküdt a jó meleg ágyban egy vasárnap reggel, és elméjében csak úgy száguldoztak a gondolatok. Hogy hozzam témába, hogy ne kapjon szívrohamot?, vagy Vajon hogy reagálna, ha minden felvezetés nélkül közölném?, vagy Hmmm, isteni az illata! Csak érjen már hozzám, hogy ráugorhassak! Szóval, elég vegyes, mégis aggasztó gondolatok szántottak keresztül nem éppen pihent elméjén.
A férfi, aki mellette feküdt és óvón ölelte, még édesdeden aludt... Legalább is úgy tett. Magában jót szórakozott kedvese próbálkozásain, hogy a reggeli szerelembe belekezdhessen. Ha sejtené, hogy ettől a ficánkolástól hogy gerjedek, akkor már rég rám ugrott volna... - vigyorgott magában, és még közelebb húzta magához a nőt, hogy az érezhesse a zöld jelzést. És mivel a nő megérezte, amit meg kellett, így bele is kezdett a reggeli szerelem előkészítésébe.
Nagyjából egy óra múlva kielégülten és szerelmesen feküdtek egymás karjaiban, gondolataik közt elveszve: a férfi épp a Bahamákon napozott, és figyelte fürdőruhás kedvesét, ahogy szexuális ragadozó módjára lassan felé közelít, mikor egy halk kérdés ütötte meg a fülét.
– Tessék? - ocsúdott fel, és nézett mosolyogva a mellette fekvő nőre.
– Gondolkoztál már azon, hogy családot alapíts? - kérdezte óvatosan, a szürke szemekbe nézve.
A férfi körül hirtelen megállt az idő, és rosszabbnál rosszabb képek jelentek meg előtte: egy bőgő csecsemő, miközben épp pelenkázni próbálja; egy fiatal lány, aki egy agyon tetovált, kopasz, bőrruhás férfi kezét fogja, és közli, hogy ő a barátja; a Weasley család karácsonya; és káosz, káosz és még több káosz...
– Sirius? - hallott egy rémült hangot, és zavaros, kissé ködös tekintetét kedvesére fordította. - Jól vagy? - kérdezte aggódva.
– Nem, nem vagyok jól! - fakadt ki hisztérikusan. - Hogy családalapítás!? Kölykök, bőgés, pelenkák, böfiztetés... - sorolta felháborodva. - Én még túl fiatal vagyok ehhez! - jelentette ki sértetten. A nő majdnem eltátotta a száját, úgy megdöbbentette az utolsó mondat. Sirius viszont csak háborgott tovább.
– Bocsáss meg, hogy megkérdeztem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kibuksz rajta... - mondta kicsit megsértődve, és kimászott az ágyból, hogy a fürdőbe menjen.
– Még jó, hogy így kiborulok! - morgott a férfi. - Nem menne az imázsomhoz – hüledezett. - Még hogy család!? Bah! - háborgott tovább.
A nő a fürdőre hangszigetelő búbájt szórt, és hangos zokogásba kezdett.
– Hát hogy mondjam el!? - nyögte sírással vegyítve, és a földre csúszva ismét zokogott tovább. - Én szeretném ezt a kisbabát! - ölelte szorosabban a térdeit, és próbálkozott a megnyugvással. - Valahogy megoldást kell találnom – veregette a térdébe a fejét, de mivel az túl fájdalmasnak mutatkozott, így csak egész közelről tanulmányozta tökkel ütéstől szenvedett végtagjait.
A nap további részében elkerülte a témát, bár feje aggasztóbbnál aggasztóbb teóriákkal volt tele az üggyel kapcsolatban, ami persze kihatott a kedélyére is, de ezt párja nem vette észre...
Másnap ebédszünetben egy elhagyatott folyosón sétált, hogy megoldást keressen problémájára, mikor véletlenül nekiment valakinek.
– Granger, megtenné, hogy kinyitja a szemét? - hallotta meg ex-tanára és kollégája lekezelő, hideg hangját.
– Természetesen, Piton, ha kedvem lesz – feleselte.
– Velem ne merészeljen ilyen hangot megütni! - sziszegte fenyegetően a férfi.
– Majd megválogatom a szavaimat és a modoromat, ha jobb hangulatom lesz – nézett kihívóan Piton szemébe.
– Ó, csak nem probléma akadt az álompár magánéletében? - gúnyolódott kaján vigyorral.
– Ha tudni akarja, de. Terhes vagyok, és nem tudom hogy elmondani Siriusnak – kelt ki magából hisztérikusan Hermione.
– Jajj, úgy sajnálom, de nem segíthetek... - sóhajtotta a legkisebb együttérzés nélkül. - Talán jobb is, ha maguk nem szaporodnak. Elég a világnak ez a kettő is... - fűzte hozzá hidegen, és tovább indult.
– Maga undorító! - kiáltotta dühösen a nő.
– Nem hat meg...
– Magába egy kis emberi érzés se szorult! - indult utána kiabálva.
– És ez magát még meglepi? - kérdezte színtelenül Piton, gyorsítva léptein, de Hermione csak nem akart lemaradni.
– Tudja, ha egy kicsit is érdekelné...
– De nem érdekel.
– …, hogy mi folyik maga körül, akkor talán emberibbnek tűnne, és nem egy hideg vámpírnak! - kiabálta a férfi fülébe szinte rohanva mellette.
– Arra még nem is gondolt, hogy ez nekem pontosan megfelel? - állt meg hirtelen, hideg tekintetét a tajtékzó nőébe fúrva. - Fogja már fel végre, Miss Granger, hogy a világ nem egy rózsaszín habcsók! - sziszegte mézes-mázas hangon, hideg mosollyal. - Nem vagyok senkije, hogy hallgatnom kelljen a siralmait, vagy, ne adj' Merlin, segítenem kelljen magának – mosolygott továbbra is hidegen. - Arra ott vannak a csodálatos barátai – tette hozzá egy fintorral, és újra tovább indult.
Hermione dühösen fújatva rohant ex-tanára nyomában.
– Nem, Granger, nem! - előzte meg a kitörni készülő nőt. - Még ha tudnék, akkor se segítenék.
– Tehát tud megoldást! - csillant meg a mogyoróbarna szempár ravaszul. - Segítenie kell!
– Nem.
– Akkor kényszeríteni fogom!
– Mégis mivel, Miss Granger? - állt meg ismét, és a lehető leggúnyosabb mosolyát öltötte fel. - Talán rám uszítja az idióta Weasley és Sajnos Aki Túlélte Potter barátját?
– Nem – vigyorgott ördögien Hermione.
– Kár, pedig már úgy reménykedtem! - felelte színtelenül. - Akkor, gondolom mehetek is tovább, mert nem maradt több aduásza – biccentett kimérten, és lépésre szánta el magát, mikor olyat hallott, amitől megdermedt a mozdulat közben.
– Tudom ám, óooh Perselus – sóhajtotta valakit utánozva -, hogy nem csak sötét titkai vannak – vigyorgott elégedetten tanára hátának a reakciót szemlélve.
– Nem értem, hogy mire céloz – mondta hidegen, még mindig háttal. - Legjobb tudomásom szerint csak sötét titkaim vannak – fordult lassan a nő felé közömbös arccal.
– Nem úgy hallottam pár hete – folytatta csevegő hangon Hermione. - Hogy is fogalmazott? - gondolkodott el megjátszottan, amit a férfi érdektelenül és egyre türelmetlenebbül figyelt. - Oh, igen. Imádom a nyelved! Mmm, igen, jó... - adta elő torzított hangon, miközben egy-két diák érdeklődő tekintettel haladt el mellettük.
– Érdekes, Miss Granger, de még mindig nem értem. Talán színészi pályára készül? Ne adj' Merlin, pornó iparba? - gúnyolódott.
– Ugyan, Perselus – sikkantotta a nevet kéjesen. - Nekem már karrierem van, de maga előtt csak most nyílnak a kapuk! - Közben egyre több diák gyűlt köréjük, ami Hermionét egyáltalán nem zavarta, viszont Piton egyre idegesebb lett. - Biztos vagyok benne – villant meg a szeme ördögien, miközben az utánozott nőt meglátta, és a férfi is követte a pillantását teljesen észrevétlenül -, hogy Miss Parkinsonnak – itt a férfi pupillái kissé kitágultak, amit Hermione is nyugtázott - még ambíciói is lennének – húzta kaján vigyorra a száját. A diákok persze az e mondat alatt lezajlott eseményeknek egyáltalán nem voltak tanúi, mivel az említett név és amúgy az egész társalgás megdöbbentette őket.
– Szegény, Miss Granger – sóhajtotta Piton megjátszott együttérzéssel -, hát ennyire sok ideje van, hogy ilyen teóriákkal álljon elő? Vagy esetleg Mr. Black nem elégíti ki, és így kénytelen fantáziálni valami egészen másról? - Itt a diákok ismét megdöbbentek.
– A professzor asszony nem biztos, hogy téved – lépett a köreikbe az előbb felbukkanó Pansy sértett arccal. - Szóval letagadsz?! - sipította.
Hirtelen az egész helyzet kezdett egy nagyon rossz szappanoperába fordulni. A diákok már nem tudták, hogy mi van, mintha csak nézők lettek volna. Hermione kajánul vigyorgott, mert tudta, hogy most az ő malmára kezd folyni a víz, mikor feltűnt neki, hogy Pitonra egy másodperc töredékéig kiült a tehetetlenség, ahogy Pansy nekirontott. Az említett nő hisztérikusan kezdett sikítozni, és Piton összes felmenőjét többször is megátkozva verte a férfi mellkasát az ökleivel, amíg az egy sóbálvány átkot nem szórt rá.
Itt egy pillanatra megállt az idő, csak a férfi és Hermione voltak képesek mozogni.
– Ezt mégis hogy csinálta? - förmedt rá Piton a nőre. Az csak jóízűen vigyorgott rá.
– Nahát, még meg lehet magát lepni? - nevetett fel kis híján. - Van egy ajánlatom: megoldom, hogy az előbb megtörtént jelenet meg nem történtté váljon, ha maga segít nekem.
– Csak nem gondolja, hogy megzsarolhat!?
– De pontosan gondolom – vette komolyabbra a formát Hermione. - Segít, vagy megszégyenül.
A férfi gyilkosan meredt a nőre, amíg magában mérlegelt. Nem szórhat ki ennyi Exmemoriamot, mert a végén Azkabanban találná magát, és az még neki is kicsit dermesztő hely... Ha mindenkit leadaváz, akkor is ugyanaz lesz a végeredmény... Pansyt meg végképp nem vállalja fel, még csak az kéne! Csak szex, meg egy kis hazugság.
– Rendben.
– Helyes – felelte vidoran Hermione, és elővette a nyakából az időnyerőjét, amin a férfi nyíltan elcsodálkozott. - Este találkozunk magánál, hogy megbeszéljük a részleteket! - tette hozzá szigorú tekintettel, mire a professzor kelletlenül bólintott. A nő áttette a láncot Piton nyakán is, és visszamentek az időben, mint sok évvel azelőtt Harryvel.
Hermione diadalittas vigyorral kopogott be a diákok által Rémségek Barlangjának titulált helyiség ajtaján a megbeszélt időben. Biztosra vette, hogy nyert ügye van, és ettől rendkívül vidám hangulatban volt.
– Nyitva – hallotta a mogorva invitálást, így belépett.
A lakrész sötét volt, mint gazdája gondolatai, amik közt ott szerepelt ex-diákja kínzásokkal teli halála is. Rá se kellett néznie, anélkül is tudta, hogy azt hiszi, megnyerte a háborút... Pedig még a csatát sem...
– Jó estét, professzor! - köszönt illedelmesen a nő, mert mindenképp kicsit még idegesíteni akarta a férfit. - Milyen jó a hangulat – nézelődött vigyorogva.
– Valóban – morogta Piton.
– Akkor...
– Mielőtt túlzottan beleélné magát, Miss Granger, közlöm, hogy még nagyon meg fogja ezt bánni – nézett fagyosan a vidor nőre.
– Ha maga mondja – értett egyet továbbra is lefagyhatatlan vigyorral. - Nos, akkor mi a javaslata?
– Egy különleges Felix Felicis, amit ebben a könyvben talál – intett a pálcájával, mire egy vaskos könyv egyenesen Hermione arcába csapódott.
– Hééé! - sikkantott fel felháborodva.
– Az istenért, Granger, vigyázzon a könyvemre! - mondta szemrehányóan a férfi egy kárörvendő mosoly kíséretében.
– Máskor figyelmesebb leszek – sziszegte fájdalmasan, a könyv után hajolva.
– Viszont van egy rossz hírem – sajnálkozott megjátszottan, közben a másik a könyv lapjait pörgette az ujjai közt a bájital után kutatva.
– Sejtem...
– A hozzávalók az eredeti főzethez képest is különlegesek...
– Orrszarvú szemöldökszőr? - lepődött meg a hozzávalók olvasása közben. - Lepke puki? - nézett Pitonra hitetlenkedve.
– Látom, olvasni már tud – mosolyodott el gúnyosan.
– Most ezen hadd ne nevessek – fintorgott lesajnálóan. - Citrompor? Hisz' azt bárhol megkapom! - kiáltott diadalmasan. Viszont a férfi kárörvendő vigyorát látva elgondolkodott. - Vagy mégsem?
– Tudja, Miss Granger – kezdte mézes-mázas hangon -, mióta az öreg Dumbledore függője lett e szernek, azóta az összes raktáron lévő készletet felhalmozta az irodája egy eldugott szegletében.
– Tehát tőle kell szereznünk – állapította meg aggódva, mivel felrémlett előtte legutóbbi látogatása az igazgatónál.
Két hónapja esett meg, hogy felugrott a vén, habókos öreghez. A jelszót tudta, hisz' mindig ugyanaz volt: citrompor. Mikor bekopogott az ajtón, soha nem látott kép fogadta: az ajtón kirontó ifjú Potter, aki fejvesztve menekült, majdnem felborította. Ezután félve lépett be az irodába. Az igazgató egy Barbie-rózsaszín bikiniben illegett a tükör előtt, buja mellkasszőrzete szinte melleket formázott a falatnyi darab felsőrészében, hajában és szakállában hasonló színű csíkok és masnik voltak, a – már igen fonnyadt - fenekébe meg erősen bevágott a kis bugyi. Ha ettől még nem akart volna sikítva ő is kimenekülni, akárcsak a kis Potter tette előtte, egy alaposabb végignézésnél tudatosult benne, hogy a rózsaszín alapon sárga pillangó mintás tangapapucs nem is megy az összeállításhoz... De ezt sose lett volna szíve megmondani, mikor a tükörből egy elégedett, boldog szempár nézett rá.
– Maga szerint is eszményien festek? - kérdezte kislányos vidámsággal az idős igazgató.
– Természetesen, uram – nyögte ki nehezen, és igyekezett hihetően mosolyogni.
– Örülnék, ha idefigyelne! - hallotta meg Piton lekezelő hangját, mire felé fordult. - Magának kell a hozzávalókat beszereznie – vigyorgott ördögien.
– Nem! - kiáltotta kétségbe esetten. - Maga megy értük, én főzök!
– Szánalmas, hogy még mindig mennyire mugli, Granger. Ez nem konyha...
– Akkor is maga megy a citromporért! Én begyűjtöm a lepke pukit, de a por a maga reszortja! - erősködött.
– Sajnálom, igazán – sajnálkozott színészien -, de nem tehetem. Bokros teendőim nem engedik...
– Akkor bízzuk a szerencsére! - próbálkozott tovább félelemtől hajtva, hogy ismét ennek a látványnak kell kitennie magát.
– Legyen – egyezett bele túl könnyen Piton, ami szintén aggasztotta Hermionét.
– Kő-papír-ollóval döntjük el – mondta hirtelen ötlettől vezérelve.
A férfi arca teljesen elsötétedett, amint meghallotta a játék nevét. Még élénken élt benne gyerek korában átélt megszégyenülése... Egy lány legyőzte... Kő-papír-ollóban...
– Tudhattam volna, hogy ilyen szánalmasan mugli dologgal fog előrukkolni... - fintorgott lesajnálóan. - Jó, hogy nem ki akarta számolni egy ec-pec-kimehetsz mondókával...
– Talán fél ettől a játéktól? - kérdezte érdeklődve, amitől a férfi szeme vészjóslóan megvillant. - Oh, a hatalmas Perselus Piton fél egy mugli játéktól! - nevetett fel.
– Ennél idiótább feltételezést még magától sem vártam...
– Már pedig kénytelen vagyok ezt hinni! - nevetett tovább.
A férfi már egyre erősebben markolta a pálcáját, és folyamatosan mantrázta, hogy nem-ölöd-meg, nem-ölöd-meg. Felháborította, hogy nevetség tárgya lett a nő szemében ma már másodjára. Ezt nem engedheti meg magának! És ő, a rettenthetetlen Perselus „Félvér Herceg” Piton, nem fél egy ostoba mugli játéktól!
– Ha befejezte ezt a tevékenységet, amit épp művel, akkor játsszuk le ezt a játszmát! - mondta lenézően a nőre tekintve, aki már épp az utolsó könnycseppjeit törölte le arcáról.
– Én készen állok, ha maga is – nézett kaján vigyorral a másik szemébe.
És kezdetét vette a játszma. Nagyon kemény ellenfeleknek bizonyultak, mert folyton ugyanazt a jelet mutatták, mint a másik. Ha Hermione ollót mutatott, akkor biztos, hogy Piton is így tett. Ha Piton követ mutatott, akkor meg Hermione utánozta le. Szóval, nagyon úgy tűnt, hogy döntetlen lesz a kimenetele a játéknak.
– Most már elegem van! - csattant fel a férfi türelmetlenül. - Maga megy, és kész!
– Várjon! Ha most utoljára is egyformát mutatunk, akkor én megyek – javasolta lemondóan, bár még az utolsó játék megnyerésének reményében a nő.
– Legyen – egyezett bele a másik, mert biztosra vette, hogy most is menni fog a trükkje, amit eddig alkalmazott, bár nem egészen sikeresen, mert csak döntetlenre futotta...
És még egyszer utoljára kimondták a kő-papír-ollót, és jelet mutattak. Egyikük sem hitt a szemének: Hermione követ mutatott, Piton ollót. Ez egyértelműen Hermione győzelmét jelentette, de azért nem örült túlzottan, nehogy a másik valahogy megmásítsa az egészet.
– Nos, öhm, akkor úgy tűnik, maga megy a citromporért – jegyezte meg semlegesnek szánt, de mégis kicsit kárörvendő hangon.
– Holnapra az összes hozzávaló itt legyen reggel nyolcra az asztalomon – válaszolta parancsolón a férfi. - Viszont látásra! - mutatott az ajtóra. A nő viszont csak döbbenten tátotta a száját, rá bámulva. - Ne kelljen még egyszer mondanom! - dörrent mérgesen, mire Hermione kiiszkolt a szobából.
A már épp elkezdődött éjszaka két igen mérgelődő alakot rejtett magába, igaz, nem egy és ugyanazon helyen. Az egyik alak egy férfi volt, ahogy rótta a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola parkját. Csak úgy fújtatott dühében, hogy ilyen helyzetbe sodorta saját magát. Ritkán fordult elő, ha hibázott, de annak mindig egy nyavalyás griffendéleshez volt köze! Az összeset a pokolra kívánta, Grangerrel és Dumbledore-ral az élen. Na jó, csak Potter után.
Alaposan körül nézett, hogy még véletlenül se lássa meg senki, amit épp elkövetni próbált. Mikor meggyőződött róla, hogy senki nem látja, ismét lépni kezdett, és a harmadik lépés után már egy igen csak rá jellemző állat képében díszelgett: egy denevérré változott. Vijjogott egyet, és megcélozta a rühellt ex-griffendéles, már igencsak labilis elme állapotú, érdekes szokásokkal rendelkező, vén igazgató ablakát.
Kicsit elkavarodott a keresés közben, mert egy ablakon fény szűrődött ki, és, mivel úgyis útba esett, gondolta bekukkant, hogy legyen kin megbosszulnia a még át nem élt nehézségeket, amik rá vártak. Nos, az ablakhoz érve elállt a szívverése is egy pillanatra: kedvenc és egyetlen keresztfiát, Draco-Tökéletes-Malfoyt látta félreérthetetlen szituációban az általa legjobban utált személlyel a világon: Harry-Hogy-Dögölne-Meg-Potterrel. Agyát egy szempillantás töredéke alatt erős cenzúrázást igénylő gondolatok töltötték be, és kivételesen örült annak, hogy nem volt emberi alakban, mert akkor már Azkaban vendégszeretetét élvezhetné, amit, mint korábban is említettük, nem igazán kedvelt ő maga sem. Majd egy sokkal elmésebb bosszú áldozata lesz ez a genetikai selejt... - gondolta, és denevér arcán egy torz vigyor jelent meg, már amennyire egy denevér képes ilyenre.
Útját folytatva azon tűnődött el, hogy hogyan is fog bejutni az igazgató irodájába. Nyilván emberi alakban nem okozott volna neki gondot, hiszen egy egyszerű bűbájjal megoldotta volna a helyzetet, de így denevér alakban igencsak nagy problémának tűnt a megoldás megtalálása. Azt tudta, hogy az irodának van ablaka, és nem csak egy álablak, hanem valódi. Igaz, az a vén abnormális sose volt paranoiás, így nem tett olyan óvintézkedéseket, mint álablakok és egyéb átverések használata. Nem úgy, mint ő maga, aki néha elfelejtette, hogy az adott nap éppen melyik ajtaját nevezte ki valós ajtónak, és melyik maradt meg álajtónak, vagy épp áltoalettnek...
Már az igazgató ablaka előtt körözött, és törte nem épp furmánytalan agyát a megoldáson a bejutást illetően, mikor maga Dumbledore adta meg azt: kinyitotta az ablakot, amin töménytelen, bódító illatú füst és gőz áramlott ki. Kedves denevér professzorunk bele is szédült egy pillanatra, ami számára méterek veszteségét okozta mélységi irányban. Ez a bolond már megint szívott! Hányszor kell még elmondanom majd neki, hogy a citrompor füstje, illetve gőze súlyosan károsítja az ő és környezete egészségét!? - dühöngött magában, miközben tornázta vissza magát a megfelelő magasságba. Óvatosan belesett a már nyitott ablakon, hogy feltérképezze az igazgató pontos helyzetét. Az nem tartózkodott a szobában, csupán erősen kábult főnixe, így bereppent. A még pislákoló kandalló előtt ismét emberi alakot öltött, hogy könnyebben tudja megkeresni a titkos citrompor-rejtekhelyet.
– Perselus? - kérdezte betépve az egyik portré alak.
– Nem, a Télapó vagyok, csak civilben – válaszolta unottan, a portréra se nézve, és neki látott a szoba átkutatásának.
– Én azt hittem, Dumbledore a Télapó – folytatta a festmény alak. - Te inkább a Halálra emlékeztetsz – jegyezte meg elgondolkodva.
– Fantasztikus! Már oda is beadtam a jelentkezésemet, és nagyon esélyes vagyok a posztra, mivel senki sem akar Halál lenni – mondta hidegen, és félelmetesen a portréra villantotta a szemét. - Szóval, ha most nem fogod be a pofád, akkor te leszel az első kliensem – vigyorodott el kajánul, amitől a festmény lakója halálra rémülten eliszkolt. - Lehet, hogy tényleg inkább Halálnak kéne állnom? - fordult vissza kutatásához elmerengve.
Egy óra elteltével, teljesen eredménytelenül állt a felforgatott iroda közepén, az idegösszeroppanás határán. Rengeteg szörnyűségen esett át kutatásai közben: egy guminőn, piros csipkés férfi tangán, egy pár J. Lo magas sarkún, bőrkorbácson, kiscicás étkészleten, Barbie babák tömegén, és még sok más, számára borzalmas dolgon. De mégsem találta meg a keresett citrompor-rejtekhelyet...
– Hova a francba rakta ez a hibbant vénség!? - morogta idegesen, újra felforgatva egy fiók tartalmát.
– Mit keresel, kedves Perselus? - lépett ki egy ajtó mögül elbűvölő mosollyal Dumledore. Piton ledermedt mozdulat közben. - Nem is szóltál, hogy jössz – mondta kicsit ejnye-bejnye hangon az idős férfi Piton felé lépkedve. - Pedig tudod, hogy nagyon készülök, ha tudom, hogy jössz – karolta át a vállát.
– Igen, Albus, tudom, hogy nagyon készül ezekre az alkalmakra – mondta jégcsap jegesen. - De most sajnos nem érek rá – húzta ki magát kígyó módjára a vállát ölelő kézből. - Fontos dolgom van...
– Csak egy kicsikét! - kuncsorgott kisgyerek módjára Dumbledore. - Légyszííííí! - csimpaszkodott Piton talárjába, amit az leplezetlen, döbbent undorral konstatált. - Kérhetsz bármit! - ígérte az igen reményében.
– Bármit? - kérdezte vissza gonoszan felcsillanó szemekkel.
– Igen, bármit kérhetsz, csak maradj kicsit! - esdekelt továbbra is kisgyerekként.
– Rendben, maradok – egyezett bele eltökélten, kaján vigyorral. Pitonunk erősen arra gondolt, hogy nem segít Grangernek a citrompor beszerzésében, hanem a kínokért cserébe olyat kér, amire már régóta áhítozott: az SVK állást. De aztán hirtelen eszébe ötlött, hogy annak a koszos sárvérűnek még mindig van időnyerője, és még mindig tud változtatni az aznapi eseményeken, ha úgy kívánja... - Hogy Merlin adavázná le! - fortyogott magában, mikor az igazgató előkapta a karaoke szettjét. - Ezt még mind a kettő nagyon meg fogja bánni! - mérte végig gyilkos pillantással a boldog mosolytól sugárzó öreget.
Az elkövetkező órákban Perselus Piton olyan szörnyűségeken esett át, amiktől még hónapokig rémálmok gyötörték. Miután Dumbledore elővette a karaoke szettjét, szörnyű fordulatot vett az amúgy sem egyszerű eset. Az igazgató egy pálca intéssel a hatvanas éveket idéző szerelést suhintott a mi színtelen barátunkra, amitől majdnem ott helyben elhányta magát. De mikor meg is látta saját tükörképét az ablakról visszatekinteni, szabályosan megszédült. A haja afro formát öltött, és TISZTA volt! Pedig mennyire odafigyelt rá, hogy kellőképpen zsíros legyen, hogy senki még a közelébe se merjen menni! Átkozott vénember! A ruhái sem nyerték el tetszését, ha lehet ilyen finoman fogalmazni eme helyzetben. Nadrágja testhezálló, türkizzöld volt trapéz alakú végekkel, ehhez dukált egy ízléstelenül csillogó, narancssárga magas talpú, ordenáré cipő, egy nadrágba betűrt, mellközépig kigombolt, pink ing, és egy citromsárga, SZTK keretes, kék lencsés napszemüveg.
És, ha ez még mindig nem lett volna elég, rá volt kényszerítve, hogy énekeljen! Ő, aki még üvölteni is csak ünnepnapok bizonyosain szokott, teljesen kivételes emberekkel, énekeljen?! Neeem! Az teljességgel ki van zárva, mert én azt nem tudom!
És felcsendültek az első dallamok: Aqua: Barbie Girl, és volt egy olyan borzalmas előérzete, hogy muszáj lesz kinyitnia a száját. Az első strófát el is szalasztotta.
– Hi, Ken – vinnyogta az idős férfi kis rózsaszín, csillogós szerkójában, és várakozón nézett szerencsétlen Pitonra. Az csak hallgatott, így ismét elszalasztott egy strófát. - Sure Ken – nyávogta ismét, és kezdett kicsit szúrósan nézni.
– Jump in – morogta szenvedő hősünk kelletlenül, mire felragyogott Albus arca, és vidáman folytatta a vinnyogást.
A repertoár ehhez hasonló, és talán, ha lehetséges, még ennél is szörnyebb zenékből állt: Cher: Shoop shoop song, Neoton Família: Jojó, Balázs Pali, Flipper Öcsi, Britney Spears, és hasonló finomságok. Szegény Perselusunk nem csak az őrület határát, de saját életének határait is súrolta igen erőteljesen. Felrémlett előtte a Halál gondolata, amit pár órával azelőtt pedzegetett, és mindenképp vidította a gondolat, hogy akkor sokkal több ember életét keseríthetné meg. De meg lenne kötve a keze... Mégis csak egy lista alapján dolgozna, amit nem Ő maga készít el... És mindig ugyanazt a módszert kéne alkalmaznia, pedig nincs is annál szebb dolog a világon, amikor mindenkit a saját módszereivel kergethet a sírba!
És akkor felcsendült Mika Lollipop című száma, ami teljesen betette a kiskaput antihősünknek, és idegei felmondva a szolgálatot becsődöltek, és rázendített bársonyos baritonján, hogy kicsapja a ki tudja hanyadik magas C-ket, amit Dumledore kitörő örömmel fogadott, és belekarolva Perselusba, ő is csatlakozott, mint vokálos.
Később sem talált rá magyarázatot, hogy hogy történhetett meg ez a gyászos eset, mikor önszántából kezdet énekelni. Lehet, hogy a szobában terjengő maradék citromporfüst volt az oka, de az is lehet, hogy drótsodrony idegei felmondták a szolgálatot, vagy szimplán egy Imperius áldozata lett. Mindenesetre mélyen eltemette magában ezt a kegyetlen emléket, de azért néha emlékeztette magát arra, hogy ezért még ennek okozói meglakoljanak életük hátralevő részében.
Utolsó kommentek