Kívánság Üst

Ajándékozott: Kristie
Korhatár: korhatár nélküli
Figyelmeztetés: nincs, (nem tudom, ide kell-e esetleg írni, hogy AU?)
Leírás: Kristie számára készült, remélhetőleg mások által is humorosnak tartott történet. Mellé sok sok szeretettel :)

Kívánság: Hermione megvalósítja álmát: saját könyvesboltot nyit az Abszol úton. A probléma akkor jön létre, amikor Perselus Piton megnyitja saját könyvesboltját közvetlenül Hermione üzletével szemben. Elkezdődik a harc a vásárlókért; minden létező (és illegális) eszközt bevetnek azért, hogy a vevők ne menjenek be a másikhoz. (romantikus, happy end, lehet humoros is)

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.  

Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.  

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.  

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

 A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).  

A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

  Jó olvasást!

Könyvesboltok harca

Hermione Granger lassú léptekkel sétálta körbe a világos helyiséget. Már évekkel ezelőtt kinézte magának ezt az épületet. Egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy beleszeressen a nagyszárnyú ablakokba, és a piros téglafalakba, amelyeken borostyán futott végig. És most, most végre minden készen áll arra, hogy megvalósítsa élete álmát. 

Felsóhajtott, szélesen elmosolyodott, aztán leült az első kartondoboz mellé, és bontogatni kezdte. Saját kezével vette ki a könyveket, pakolta őket a polcokra. Nem akart varázslatot használni, hiszen a könyvei nem egyszerű tárgyak voltak, hanem inkább társak. A roxforti évek alatt mindig mellette álltak, bármikor hozzájuk bújhatott, vigaszt nyújtottak neki.

Az iskolai évek után sem volt ez másképp. Harry és Ron immár aurorként, ritkán látogatták, aztán a leveleik is ritkulni kezdtek.

De a könyvek végig vele voltak.

Perselus Piton összehúzott szemekkel figyelte, ahogy egy bagoly közeledik házához, majd hangosan kopogni kezd ablakán.

– Ki a fene lehet? – gondolta, miközben kinyitotta az ablakot és letekerte a madár lábáról a pergamentekercset.

„Tisztelt Perselus Piton

Ezúton értesítjük, hogy elfogadjuk a bolt bérlésére tett ajánlatát. A helyiség a jövő hét közepétől az Ön rendelkezésére áll.

A bérleti díj továbbra is 35 galleon hetente.

Üdvözlettel:

Mr és Mrs Jones.”

Perselus olyat tett, amit már hosszú évek óta soha sem. Elmosolyodott.

Aztán belső zsebébe csúsztatta a levelet, majd kicsinyítő bűbájt szórt a szobát megtöltő hatalmas kartondobozokra.

Még nyolc nap és megnyithatja azt a boltot, amire mindig is vágyott.

Hermione óvatosan emelte pálcájával egyre feljebb és feljebb az ónból készült cégért. A H és K betűk egymásba fonódva kerültek a házikó elejére. Ginny már többször a szemére vetette, hogy igazán választhatott volna valami kreatív nevet az üzletnek, de ő nem hallgatott rá.

– A Hermi Kedvence név igenis tökéletes lesz – válaszolta mindig, és most, hogy a két betű felkerült a helyére, elégedetten mosolygott.

Néhány nap múlva pedig már jöhetnek is vevők.

Lassan besétált a helyiségbe és már előre szerette a csengő hangját, ami jelezte, ha valaki belépett az ajtón. Aztán próbálta kritikusan szemlélni az üzletet.

A padló világos barna színű volt, a falak szintén. A polcok egymáshoz közel helyezkedtek el, de a vevők nyugodtan sétálhattak közöttük, keresgélve a megfelelő könyvet. A polcok elején és végén babzsákok voltak, így bárki lehuppanhatott, hogy beleolvashasson egy-egy kötetbe.

A könyvek téma szerint csoportosítva voltak a polcokra pakolva, bárki megtalálhatta azt, amire szüksége volt. Roxforti tankönyveken keresztül egészen az útikönyvekig mindenféle formájú és hosszúságú könyv kapható volt a Hermi Kedvencében.

A hátsó részben voltak a gyerekkönyvek és Hermione erre a részre volt a legbüszkébb. A kicsinyek számára rengeteg mese és kifestőkönyv, többek között a Bogár Bárd Meséi, volt kapható. Sok kis asztalka állt egymás mellett, direkt arra, hogy a gyerekek leülhessenek és alaposan megfontolhassák melyik könyvet is viszik haza.

A bolt leghátsó részében egy raktár állt, telis-tele szép sorrendbe pakolt könyvekkel. A raktár hátsó részében pedig egy kanyargós lépcsősor vezetett fel a második emeletre, de ez már nem könyvesbolt volt. Hermione itt rendezte be otthonát, arra gondolva, hogy sokkal egyszerűbb lesz innen irányítania a boltot, kezelni a rendeléseket. Azonban ez a szint még közel sem nyerte el végleges állapotát. A nappali és hálószoba bútorzata egyetlen ágyat foglalt magában. A fürdőszoba éppen hogy elkészült, a konyha állapota pedig elég siralmas volt: egyetlen hűtőszekrény és egy teáskanna lakott benne. A lány nem sokat aggodalmaskodott, pár nap és minden holmit beszerez, hogy otthonossá váljon a lakás.

Azt a néhány napot pedig a kisujján állva is kibírja.

Perselus Piton elgondolkodva üldögélt kedvenc hintaszékében, kezében kedvenc könyvével. Az egykori bájital professzor immáron évek óta visszahúzódva élt kis vidéki házában, azzal töltve minden idejét, hogy egyetlen szenvedélyének, a könyvgyűjtésnek élt. Sikerült olyan példányokra is szert tennie, amelyek a legritkábbak, legrégebbiek voltak.

néhány nap múlva pedig a világ, a varázslók elé tárja gyűjteményét. Hogy miért döntött így? Miért jó az neki, hogy feladja a kényelmet, békéjét és nyugalmát az Abszol úti forgatagért?

A válasz egyszerű: megunta.

Lehet, furcsán hangzik, de Perselus unatkozott. Na persze, nem a szörnyű halálfaló gyűléseket várta vissza, nem is azokat az oktalan kölyköket, akik nap, mint nap ostobábbnál ostobább kérdésekkel bombázták és kedvenc szórakozások az üstrobbantás volt. Nem. Perselusnak leginkább a kollégák hiányoztak. Az, hogy Albusszal, netán Minervával egy tea fölött arról vitatkoznak, hogy a legújabb bájital könyv mennyire használható, vagy éppen arról győzködik, hogy a legújabb Jones könyv valóban olyan jó, mint ahogy azt rebesgetik. Hát ezért döntött úgy: könyvesboltot nyit. Ide olyan emberek fognak betérni, akik talán egy kis intelligencia is szorult, nem úgy mint abba az eszement Potterbe és társaiba, és akikkel talán jó lesz szót váltani.

Piton elégedetten dőlt hátra székében. Egy hét múlva várja a vásárlókat a PR azaz a Piton Ritkaságai.  

Pontosan egy héttel később, reggel kilenckor Hermione szélesen mosolyogva nyitotta ki az újdonsült boltja ajtaját. Aztán ajkaira fagyott a széles mosoly, amikor megpillantott az utca másik oldalán egy kísértetiesen ismerős alakot. Pislogott párat, aztán megdörzsölte szemét, hátha tovatűnik ez a szörnyű látomás.

De minden hiába.

Perselus Piton valóban ott állt az utca másik oldalán és éppen az ő boltjával szemben. Bár egy kicsit nehéz volt megismerni, hiszen egyrészt már évek óta, konkréten öt éve, Voldemort bukása óta, nem látta a férfit, másrészről Piton nem viselt állig begombolt, vastag fekete talárt, hanem csak egyszerű pamut inget, pulóvert és szövetnadrágot.

Meglepő volt ilyen öltözékben látni a denevért.

– De egyes dolgok sohasem fognak megváltozni – morogta az orra alatt a lány, mikor a férfi gúnyosan közölte az egyik alkalmazottal, hogy a csótány értelmi szintjét is nehezen éri el.

– Mi a fészkes francot keres itt ez a vén denevér? – kérdezte magától Hermione, aztán döntött.

– Jó napot, Piton professzor! – hallatszódott a hangos köszönés.

Perselus számára kísértetiesen ismerős volt a hang. Néhány pillanatig gondolkodott, aztán persze eszébe jutott egy fiatal, barna hajú boszorkány, aki annyira, de annyira tudott minden kérdésre válaszolni.

Lassan fordult meg és most először hiányolta hosszú, fekete talárját. Lassan mérte végig Grangert, aztán felhúzta bal szemöldökét.

– Milyen kis csinoska lett… – gondolta magában.

– Granger – szólalt meg hangosan is, elővéve a tanítás alatt használt, gúnytól csöpögő hangot.

– Ez aztán tényleg semmit sem változott – gondolta Hermione.

– Mit keres maga itt? – kérdezte Piton, karjait összefűzve.

– Éppen ma nyitom meg a könyvesboltomat, ott szemben – válaszolta a lány, figyelve, ahogy egykori tanára szemei egészen elsötétednek.

– Könyvesboltot? Igazán? Micsoda véletlen.

– Ezt hogy érti? – kérdezte a lány, Pitonhoz hasonlóan felvont szemöldökkel.

– Akár be is zárhatja azt az ócska bódét. Normális vevők hozzám fognak betérni – adott választ a férfi és a mögötte lévő boltra mutatott, amire éppen akkor került fel a cégér.

Hermione elhúzta a száját.

– Nem hiszem, hogy egy ilyen segítővel, mint Crack, sokra fog menni professzor.

Piton mérgesen fordult az éppen könyveket cipelő fiatalember felé, aki arcán bamba mosollyal figyelte az utcán sétáló boszorkányokat. 

Piton gúnyosan elmosolyodott, aztán csak annyit felelt

– Majd meglátjuk, Granger. Pár nap és lehúzhatja a rolókat.

– Csak szeretné, Piton. – szólt Hermione, majd végigmérte a férfit egy lekicsinylő pillantással és távozott.

És ezzel megkezdődött a harc.

Két hétig mindössze apró jelek utaltak ara, milyen kemény harc folyik a két üzlet között. Például egy ilyen eset volt, amikor Hermione cégtáblája furcsa vijjogó majd böfögő hangokat adott ki magából. A lány dühödt pillantására csak egy elégedett mosoly érkezett válaszként. Másnapra a PR ajtaja minden hölgy fenekét megcsípte, vagy éppen felkapta a vevők szoknyáját. Perselus soha annyira nem érezte magát zavarban, amikor egy terebélyes hölgy, arcán széles mosollyal ajánlatot tett neki. Hermione természetesen csak egy ártatlan tekintettel fogadta a felelősségre vonást. A verseny döntetlenre állt. A két üzlet tulajdonosa, pedig azon kapta magát, hogy egyre inkább azon töri fejét, hogyan álljon kegyetlen bosszút a másikon, ahelyett, hogy felnőtt módjára a saját dolgára figyelne.

Perselus legfőbb fegyvere az volt, hogy ritka könyvei vonzották a gyűjtőket, az afféle „csodabogarakat”. Az egykori mogorva bájitalmester új oldalát mutatta meg azzal, hogy képes volt gúnyolódás nélkül könyveket ajánlani.

Egyeseknek.

A boltban táblák hirdették, hogy mindenki köteles ügyelni a csendre, és csak jólnevelt gyerekek léphették át az üzlet küszöbét. Ennek ellenére mégis érkeztek szép számmal a vásárlók.

Hermionénál a helyzet ugyanez volt. Azonban a vevőkör teljesen más. A gyerekek lelkesen húzgáltak szüleiket a Kedvenc felé, két kézzel mutogatva az ablakban villogó újdonságokra.

Piton pedig elégedetlen volt az események állásával.

– Az a kis idegesítő Miss Mindentudó – morogta az orra alatt. – Itt az idő búcsút mondani.

Hermione fáradtan nyújtózott egyet. A nap a vége felé közeledett, ismét szép számmal érkeztek a vevők. Persze rengeteg gyermekkönyv fogyott.

– Igazán elégedett lehetek magammal. Nem fogsz csak olyan egyszerűen legyőzni, Piton.

Ám arra, ami másnap reggel várta, nem tudott felkészülni.

Perselus Piton üzlete reggel nyolckor nyitotta meg kapuit, és az utcán sétáló emberek egyszerűen nem akartak hinni a szemüknek. Az eddig egyszerű, szürke épület, ami mindig komorságot árasztott, most ragyogott. Hatalmas betűk hirdették, hogy óriási akció várja a kedves vásárlókat. Új gyermekkönyvek érkeztek. Crack egy bohócruhába öltözve, kezében állatfigurás léggömbökkel állt az üzlet előtt. Perselus Piton pedig mosolyogva fogadta a vevőket.

Hermione egyszerűen képtelen volt a hinni a szemének, pláne akkor, amikor egy óriási sárkány repült el a boltja felett, kanyargós betűkkel írva az égre, hogy minden fele annyiba kerül, mint a Hermi Kedvencében.

Dühösen kapkodta fel ruháit, és nagy léptekkel indult a szomszédos üzlet felé.

Perselus jobb szemöldöke a magasba emelkedett, amikor a kócos hajú, parázsló szemű lány elé állt.

– Nocsak, Miss Granger. Csak nincs valami baj? – kérdezte, miközben lazán az ajtófélfának dőlt és karjait összefonta a mellkasán.

Hermione fejében egymást követték a gyilkos átkok és egy képzeletbeli Piton már sártengerben állt, és könyörgött az életéért.

– Ez disznóság volt, Piton.

– Ugyan miért? Csak változatok az üzletpolitikámon – szólt gúnyosan mosolyogva.

Hermione legszívesebben ott helyben megfojtotta volna egykori professzorát, de aztán erőt vett magán és ő is mosolyogni kezdett.

– Csak ne bízza el magát, Piton. – szólt fenyegetően, aztán hátat fordított és visszagyalogolt a boltjába.

Perselus figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést, azonban a mérges mogyoróbarna szempár akarata ellenére gondolatai között járt.

Aznap alig pár vevő fordult meg Hermione boltjában. A lányt azonban mindez hidegen hagyta. Gonoszabbnál gonoszabb tervek fordultak meg a fejében, melyek végleg eltiporhatják az új üzletpolitikát folytató, kellemetlen szomszédot.

– Perselus Piton. Készülj a legrosszabbra.

Nos, Perselus nem készült. Délután ötkor, elégedetten zárta be boltját. Szinte már-már boldognak érezte magát. Itt áll a saját boltja, sokan látogatják és még csak nem is unatkozik.

Bár Crack mellett, aki elrontott egy varázslatot és majdnem elrepült a kezében tartott lufikkal, mindez nehéz is lenne.

Győzedelmes mosollyal fordult a szomszédos könyvesbolt felé, maga sem tudta miért. Talán látni akarta a legyőzött, meggyötört barna szemeket, hallani azt a finom hangot, amint elismeri, hogy veszített.

Csak sötétséget látott, mire még szélesebb lett a gúnyos mosolya.

– Én előre szóltam, Granger – gondolta magában, aztán néhány utcával távolabbi otthona felé indult.

Crack nem tartotta magát túlzottan tehetséges embernek. Nem tudott sok varázslatot, és amit tudott azt is ritkán volt képes sikeresen végrehajtani. Csak és kizárólag Perselus hatékony közreműködésének köszönheti, hogy sikerült elvégeznie a Roxfortot. Amikor pedig a férfi felajánlotta a boltbéli munkát örömmel elfogadta. Úgysem tehetett mást. Kedvelte a mogorva bájitalmestert, aki igyekezett minél több dolgot beleverni abba az ostoba fejébe.

De ma reggel biztos volt benne, hogy meg fogja ölni.

Egyszerűen megjelenik és leteríti egy adava kedavrával.

Legalább nem fog sokáig szenvedni.

Felsóhajtott, aztán pálcáját a bolt előtt elterülő, óriási sártengerre szegezte.

– Tűnjél el innen! – kiáltotta, de mindez semmilyen hatással nem járt.

– Mi folyik itt, Crack? – hallotta maga mögül a mély hangot. Remegve fordult hátra.

– Kérem, Perselus… – próbált valamit kinyögni, sikertelenül.

Piton rosszat sejtve tolta félre egykori diákját, hogy aztán tőle szokatlan módon rácsodálkozzon a boltját körülvevő sártengerre.

– Finite incantatem! – kiáltotta, de semmi sem történt.

– Crack, mégis, mi a fen… – kezdte volna, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülét.

– Ó, micsoda balszerencse – mondta Hermione negédes hangon. – Mi történt itt, Piton professzor?

Perselus összeszorította száját és öklét, úgy fordult a lány felé.

– Ez a maga műve, Granger? – mondta jeges hangon.

– Mert ha igen, akkor pontokat fogok veszíteni? – kérdezett vissza a lány, egyre szélesedő mosollyal.

Még soha nem látta a denevért ennyire dühösnek. Kifejezetten szórakozató volt.

– Azonnal tüntesse el! – szólt Piton, viharfelhőhöz hasonló arcszínnel.

– Én? – szólt magára mutatva Hermione – Nekem semmi közöm a szomszédom dolgaihoz, kedves professzor. És ha most megbocsát, megyek, kinyitom a boltomat. Ma nálam van minden fél áron, tudja… – szólt még vissza a válla felett, majd halkan dúdolgatva távozott.

Perselus pedig magában millió pontot vont le a griffendéltől és a durrfarkú szúrcsók közé zavarta Hermionét.

Az idő csak telt és Hermione kedvtelve figyelte a boltja ablakából az elkeseredett Perselust. Semmiféle varázslat, vagy pálcamozdulat nem tudta megtörni az átkot, amit még az Weasley ikrektől szerzett.

– Tudtam, hogy még jó lesz valamire – gondolta magában, aztán a belépő fiatal nő felé fordult, kérdezve, hogy miben segíthet.

Pár órával később, amikor éppen ebédhez készülődött egy fiatal, vörös hajú lány lépett az üzletbe. Hermione pedig felkiáltott

– Ginny Weasley! Hát téged meg milyen szél sodort erre?! – mondta, miközben kimászott a pénztár mögül és szorosan átölelte a lányt.

– Szia, Gran… izé Hermi! – mondta Ginny, kicsit rekedtes hangon.

– Csak nem megfáztál? – kérdezte Hermione, miközben végigmérte a lányt.

– Itt valami nem stimmel – gondolta magában.

– Khmm, csak egy kicsit. Valami hideget ittam – válaszolt Ginny, aztán megragadta Hermione kezét. – Gyere el velem ebédelni!

A lány nem ellenkezett, kiszolgálta utolsó vevőjét és hagyta magát egy étterem felé vonszolni. Amikor helyet találtak egy ablak melletti asztalnál, Ginny azonnal a dolgok közepébe vágott.

– Látom remek szomszédod lett, Hermi.

– Ne is mondd. Ez az utálatos denevér…

– Hogy merészelsz így besz… Akarom mondani, hogy merészel egyáltalán… – javított gyorsan a lány, de Hermione figyelmét nem kerülték el ezek a gyors váltások.

– Hozok valamit inni, egy perc és itt vagyok. Aztán elmesélem mi történt ma reggel!

– Oké, de mindenképpen meséld el, hogy kell a sarat eltűntetni!

– Hát persze Ginny! Mindenképpen – válaszolt a lány, majd a pulthoz sétált. – Kérnék egy Halj meg máskor koktélt.

A pincér felvonta szemöldökét, majd megkérdezte

– Egészen biztos benne kisasszony?

– A legteljesebb mértékben.

Visszasétált az asztalhoz és Gin kezébe nyomta a poharat.

– Koccintsunk az új boltomra!

Ginny kezébe fogta az italt, majd így szólt:

– Egészségedre, Granger.

– Egészségedre, Crack.

Mire eljutott Crack agyáig a kijelentés már túl késő volt. Majdnem az ital felét megitta.

Hermione széles mosollyal az ajkán figyelte, ahogy egy hosszú, vörös hajú immáron férfi vadul csuklik, és képtelen abbahagyni.

– Sajnos a százfűlé főzet és a koktélod ilyen kölcsönhatásba lép egymással. Ne aggódj. Holnapra elmúlik… – mondta, majd megütögette a férfi vállát és távozott az étteremből.

– Milyen szép napunk van! – sóhajtott elégedetten, ahogy visszatért a boltjába.