Ajándékozott: Assa
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: durva nyelvezet (fogjuk rá)
Leírás: Bellatrix/James sztori, legalábbis hasonlít rá. Megírhattam volna valami tisztességes szerkezetben is, de hát ilyen lett. Remélem, tetszeni fog.
Kívánság: Bellatrix/James párosítás. Teljesen komoly: hogyan, mikor, miért stb. Ne legyen humoros, csöpögős, erotikus jelenet központú, és féltékennyé tevős se.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap egy-két ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. egy hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a „leleplező” listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem „építő jellegű” kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogot úgy választottuk, hogy regisztráció nélkül is lehessen kommentet küldeni, de a blog szerkesztői néhány hete úgy döntöttek keresztbe tesznek nekünk, és kötelezővé tették a regisztrációt. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
A blogszerkesztők újítása miatt sajnos az a lehetőség is elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáljuk úgy áthidalni, hogy regisztrálunk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, e-mailben elküldjük az hozzá tartozó adatokat, és így bárki válaszolhat „névtelenül” is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Jó olvasást!
A harmadik
1981. október 24.
A helyzetben alapvetően nem volt semmi rendkívüli. Nem ez volt az első alkalom, hogy egy halálfaló kéréssel kereste fel a szobájában a Sötét Nagyurat. Akik hűségüket több ízben bizonyították, olykor megengedhették maguknak az efféle, önös érdektől vezérelt magatartást. Csakhogy Bellatrix Lestrange ezen a reggelen módfelett szokatlan, sőt egyenesen bosszantó kívánsággal rukkolt elő… Nem, az igazán bosszantó az volt, hogy a kívánságban lassan nem volt semmi szokatlan.
– Hagyd meg James Potter életét.
Bellatrix öntudatosan állta Voldemort fürkésző tekintetét, és az összeszedettség látszatának megteremtésére való kétségbeesett törekvésén kívül semmi nem árulta el róla, hogy mennyire zaklatott.
– Hagyjam meg James Potter életét? – ismételte lassan Voldemort. – Felvilágosítanál a kérésed okáról?
– Nos – nyitotta válaszra a száját a nő –, van vele egy függőben maradt ügyem. Úgy értem… volt egy összecsapásunk. A tavalyi akcióban, mikor a Rend meghiúsította a greenwichi merényletet. Az akkori párbajunk… hogy úgy mondjam, nem ért tiszta véget.
– Akkor majd én elvégzem helyetted a tiszta munkát – ajánlkozott Voldemort, az esetleges ellenkezés megtorlásának ígéretével a hangjában. A maga részéről ezzel befejezettnek is tekintette a társalgást; elfordult a boszorkánytól, és ráérősen az ablakához sétált. Toronyszobájából szép kilátás nyílt a tájra: egy távoli falu lakóit szokatlanul ragyogó napsütéssel köszöntötte a reggel. Az egyik ház felett még ott derengett a Sötét Jegy, az előző éjjel emlékeként.
– De hát miért kell megölnöd? – tudakolta kitartóan Bellatrix. – Miért olyan fontos, hogy végezz vele?
– Fontosabb kérdésnek tartod, hogy miért akarok megölni egy embert, mint hogy te miért tiltakozol a halála ellen? Miféle új filozófia ez?
Bellatrix belátta, hogy először neki kell magyarázatot adnia, így aztán töredelmesen nekilátott a vallomástételnek. Ami azt illeti, a valószerűnél egy kissé töredelmesebben.
– Az a probléma, hogy a Potterrel vívott csatában én maradtam alul. Legyőzött engem… – Itt egy pillanatra elakadt, aztán leszegett fejjel folytatta. – De nem ölt meg. Még csak nem is próbált foglyul ejteni, vagy akármi. Egyszerűen futni hagyott.
– Mi dolgom nekem ezzel?
– Így most az adósa vagyok. Azért kérlek, hogy hagyd meg az életét, mert ő is meghagyta az enyémet.
– Roppant érdekes történet – mondta Voldemort, és azon tűnődött, talán zárva kellett volna tartania az ajtaját a hármasgyilkosság elkövetéséig. Nem kifejezetten tetszett neki az a tendencia, amit az elmúlt napok tapasztalatai mutattak a Potter család valamely tagját megmenteni igyekvő halálfalók számát illetően.
– Kell lennie más megoldásnak – próbálkozott tovább Bellatrix. – Miért lett olyan sürgős Potter likvidálása?
– Véleményem szerint sokkal izgalmasabb az a kérdés – szólt a Nagyúr, átható tekintettel vizslatva a nőt –, hogy honnan ered a feltételezésed, miszerint merényletet szervezek James Potter ellen.
Bellatrix készen állt a válasszal.
– Rodolphustól hallottam a tervedről. Ő meg talán Pettigrew-tól.
– Csakugyan? Nos, ebben az esetben Rodolphus tévesen informált téged. A támadásnak, amelyre készülök, nem James Potter a célpontja.
– Nem? – kérdezte csodálkozva a nő. Ilyen hírre nem számított. – Na de… nekem azt mondta…
– Ez a hátránya annak, ha nem első kézből szerzed az értesüléseidet – hangzott a tanulság.
Bellatrix nem akart hinni a fülének. Végül is… nem hallotta tisztán a támadás részleteit, az is lehet, hogy félreértett valamit, az is lehet, hogy félelme alaptalan volt! Egyre növekvő örömével csak szégyenérzete kelhetett versenyre. Hogy lehetett ilyen ostoba? Nem kellett volna idejönnie, és a férfi életéért könyörögnie! Ezzel fölösleges kockázatot vállalt.
– Akkor honnan vette… Ki a célpontja a támadásnak?
Voldemort kivárta a hatásszünetet, majd szenvtelenül így szólt:
– Harry Potter.
Bellatrix ismételt megrökönyödéssel válaszolt.
– A fia?
– Igen – bólintott Voldemort. – Na persze, a fiú kivégzésével összekötve a szülőktől is célszerű megszabadulni; Potterék már háromszor csúsztak ki a kezeim közül, mindketten a Főnix Rendje tagjai, egyszóval már így is többet alkalmatlankodtak a kelleténél.
A boszorkány arca egy pillanatra úgy festett, mintha a Nagyúr ábrázatát igyekezne utánozni – szín tekintetben egészen meggyőző volt az átváltozás.
– Ez kétségtelen – szedte össze magát a nő. – Célszerűség szempontjából az egész családot el kell tenni láb alól… Remélhetem, hogy esetleg egyéb szempontokat is figyelembe veszel?
Voldemort résszerű pupillái az eddiginél is jobban összeszűkültek.
– Vállalod a felelősséget minden gondért, amit James Potter a jövőben okozhat nekünk?
– Igen – mondta tétován Bellatrix. – Ezek szerint hajlandó vagy…
– És teszed mindezt kizárólag azért, hogy viszonozz neki egy gáláns mulasztást?
Voldemort gyanakszik, ehhez nem férhetett kétség. De most már végig kellett csinálnia.
– Igen.
Csend.
– Hazudsz.
– Nem.
A Sötét Nagyúr újra az ablak felé fordult. Mostanra biztosan a vérbe fagyott hullák hírétől lármás az egész falu.
Előhúzta a pálcáját.
– Legilimens!
Bellatrix elméje semmilyen akadályt nem gördített a behatolás útjába. Az első emlékkép színhelye Greenwich volt, az esemény pedig Potterék és a Sötét oldal harmadik összecsapása.
Eszelős nevetés. Bellatrix kihívóan tekintget vissza a seprűjéről az őt üldöző Jamesre. Közöttük ott cikázik Rodolphus, de egy a James pálcájából kiröppenő piros fénycsóva a földre teríti őt. Egy hatalmas épület cirádás oszlopai mellett suhannak el, alattuk hólepte mező terül szét. Bellatrix újabb kacajt hallat, és átkokat szór a háta mögé. Már nyugodtan ostromolhatja üldözőjét, hisz Rodolphus kikerült a képből…
A következő manőver során leesik a seprűről. Hosszasan sodródik a földön, a testét végighorzsolja a padló. James elegánsan landol mögötte. A boszorkány kapkodva kémleli a terepet, de se pálcáját, se seprűjét nem találja…
– Mire vársz még?
James fölötte áll, fegyverével sakkban tartja. – Bármit megtehetnék veled…
– Tégy, amit akarsz!
Némileg közelebb vannak már egymáshoz, mint hadakozó feleknél szokás…
Új emlék. A halálfaló-főhadiszállás egy poros helyiségében:
Bellatrix egy szürke mappát lapozgat, keze megakad egy négy fiatalt ábrázoló képnél, amelyet Holdsáp, Tapmancs, Ágas és Féregfark dedikált. A felsorolás utolsó tagja be is lép az ajtón.
– Mit keresel itt? Azok csak a Nagyúrra tartoznak!
– A Nagyúrnak nincsenek titkai előttem! – csapja össze a dokumentumokat a nő, majd távozik.
Malfoy-kúria. Egy Sirius Blacknek címzett borítékot helyez egy kisebb köteg levél közé.
Egy bordó kanapé és egy alulöltözött páros. Szenvedélyes csókot vált James Potterrel…
Voldemort szobája előtti folyosó. Fülét az ajtóra tapasztva hallgatja Féregfark jelentését.
– Ideje lesz végre kézbe vennem ezt a Potter problémát – szól a Sötét Nagyúr.
– Nem!
A vízió véget ért. Bellatrix kezeit a fejére szorítva, zihálva bámult maga elé. Haja égnek állt, s arcáról az idő csak hosszú küzdelem árán tudta letörölni a meggyötört fintort.
– Hát így állunk – mondta halkan Voldemort. – Mérhetetlenül csalódtam benned, Bellatrix. – A boszorkányt mintha korbácsütés érte volna ennek hallatán. – Magam tanítottalak; a mágiának oly szövevényes, oly csodálatos ágaiba vezettelek be, amelyekbe csak a kiváltságosak nyerhetnek bebocsátást. A bizalmamat helyeztem beléd. És mit kapok cserébe? Kiderül, hogy még arra is képtelen vagy, hogy okklumenciát gyakorolj!
Szavait olyan drámai csend követte, hogy már-már valószínűtlennek tűnt kettejükön kívül bármilyen zajforrás létezése.
Voldemort semmi mást nem kívánt hozzáfűzni intelméhez, és Bellatrix – amint ez tudatosult benne – rájött, hogy elérkezett az ideje egy meggyőző védőbeszédnek. Nagyon meg kellett gondolnia, miként adja elő érvelését, balsiker esetén ugyanis aligha számíthatott kegyelemre.
Végül a totális önuralom-elvesztés nem éppen tudatos, de legalább látványos eszközére esett a választása.
– Bocsáss meg! – kiáltotta. – Nagyuram… kérlek… soha… soha nem árultalak el téged! – Térdre rogyott, és a sírással küszködve, csukladozva ejtette ki a szavakat: – Nem mondtam semmit Potternek, esküszöm! Örökké hű leszek… Én nem… soha nem tennék… olyat, amit…
A feketemágus rezzenéstelen arccal nézett le az előtte térdepelő boszorkányra, még keservesebb könyörgésre ösztökélve a nőt.
– Tudom, hogy nem volt helyénvaló, de… Nem mentséget keresek, csak azt akarom, hogy… újra… Engedd meg, hogy bizonyítsam a hűségemet! Megteszek bármit. Ha kell… kézre kerítem az ellenségeinket… Bonest, Longbottomékat… Csak mondd meg, mit tegyek!
Voldemort eleget tett a kérésnek.
– Azt akarom, hogy életed hátralévő részében mindenkit felülmúló odaadással szolgáld az általam felépített világot, és mindazokat a nézeteket, melyeket vallani volna kötelességed! Azt akarom, hogy minden olyan okot tagadj meg tőlem, minek folytán a bizalmam netán megrendülhetne benned! Valamint – tette hozzá, elejét véve a nő elhamarkodott fogadkozásának – azt akarom, gondolt át újra a hozzám intézett kérésedet.
Bellatrix remegve felegyenesedett, és biccentett a fejével, melyet kissé kóvályogni érzett. Ezúttal ő vetett egy pillantást a kinti világra, azután urához fordult, hogy tudassa átfogalmazott kívánságát.
– Könyörgök, öld meg James Pottert… Többé nem fordul elő, hogy csalódnod kelljen bennem.
*
1981. október 23.
Eme őszi délután hűvös, szeles idő vonult át Godric’s Hollow utcáin. Ez a Potter-ház lakóit nemigen foglalkoztatta: odabent kellemes meleg és szálló süteményillat lengte körül a jelenlévőket. A környék csendes és nyugodt volt, jószerivel csak gyerekkacagás törte meg a csendet. A békés családi idillt csupán a Potterékre leselkedő halálos veszedelem zavarta meg, amiről Albus Dumbledore az imént tájékoztatta a házaspárt.
– Immár tehát kétségtelen, hogy Voldemort támadásra készül ellenetek, így hát haladéktalanul neki kell látnunk a védelmetek megszervezésének.
– Ezek szerint a házra szórt védőbűbájok nem elégségesek – vonta le a következtetést Lily.
– Attól tarok, ha Voldemort arra az elhatározásra jutott, hogy saját kezűleg tör az életetekre, nem fogja holmi védőbűbáj hosszú távon feltartóztatni.
– És nem is egyedül dolgozik – hangsúlyozta James. – Kémei vannak a minisztériumban, valószínűleg a Rendben is, talán pont a baráti körünkben…
– Ezt nem tudhatjuk – szólt Dumbledore. – Teljes mértékig sajnos soha nem győződhetünk meg önnön biztonságunkról, jóllehet kellő elővigyázatossággal és a megfelelő módszerek alkalmazásával minimálisra csökkenthetjük a kockázatot. Személy szerint azt javaslom, helyezzétek a családotokat a Fidelius-bűbáj oltalma alá.
Egyre hangosodó sípolás szakította félbe a professzor mondandóját. Lily felpattant és kisietett a konyhába, hogy aztán pár percen belül visszatérjen három csésze teával. Miután kiosztotta őket, helyet foglalt a kanapé szélén. Dumbledore egy „köszönöm” kíséretében átvette a csészéjét, s folytatta beszámolóját.
– A Fidelius meglehetősen körülményes bűbáj, és találnotok kell hozzá valakit, akiben feltétlenül, minden körülmények között megbíztok – tekintettel arra, hogy saját magatokat vonnátok védelem alá, a titokgazdának egy független személynek kell lennie.
– Ezzel nem lesz gond – vélekedett Lily. – Szóval a bűbáj elvégzése után Voldemort nem találhat ránk, akárhol is legyünk?
– Úgy van. Ritka esetekben szoktak efféle eszközhöz folyamodni, elvégre a titok érvénybe lépésétől kezdve senkinek sem lesz lehetősége kapcsolatba lépni veletek a titokgazda közbenjárása nélkül. Jelenleg viszont ez tűnik a legmegnyugtatóbb megoldásnak. Ha számotokra vállalható az ezzel járó elzárkózás, mielőbb el kell végeznünk a varázslatot.
– És ha Voldemort rájön, mit tervezünk? – vetette fel James. – Ha elkapja a titokgazdát?
– Alaposan meg kell fontolnotok, kibe vetitek a bizalmatokat. Az sem hátrány, ha az illető kiléte nem következtethető ki egykönnyen. Erről nektek kell döntenetek. Biztos vagyok benne, hogy arra érdemes emberre fogjátok rábízni eme felelősségteljes feladatot.
– Sirius – nyitotta szét a kezét Lily. – Vagy Remus. Elég kézenfekvő, nem?
– De, de – hagyta rá James. – Még ma beszélünk Siriusszal.
– Helyes – bólintott Dumbledore, majd vett egy süteményt az előtte fekvő tányérról.
– És mégis mire kell majd számítanunk? – érdeklődött James. – Voldemort egyszerűen idejön, hogy megöljön minket? Aztán nem talál sehol?
– Valahogy úgy. Voldemort szemében a ház üresen áll majd, ha megjelenik az utcában, és semmi esélye nem lesz arra, hogy a nyomotokra bukkanjon. Mindazonáltal nem tudhatjuk, hogy milyen formában óhajtja lebonyolítani a merényletet. Noha az eddigiek alapján úgy tűnik, a kegyetlenül egyszerű megoldások híve, nem zárható ki az sem, hogy egyéb trükkökkel: megtévesztéssel vagy zsarolással próbálkozik.
– Zsarolással? – ismételte James. Ez a szó egymaga fenyegetőbbnek hatott, mint a Sötét Nagyúr várható támadásának ténye. De ugyan milyen információval zsarolhatná őt Voldemort? Amennyit tud, az nem elegendő ahhoz, hogy visszaéljen vele. Na és Dumbledore? Talán ő is gyanít valamit? Nem ez lenne az első eset, hogy az ősz varázsló többet sejt a kelleténél…
– Akár – felelte a professzor. – Egyelőre azonban épp elég teendővel lát el minket a Fidelius-bűbáj előkészítése, ráérünk az után is fényt deríteni Voldemort szándékaira. Tehát… ti lépjetek kapcsolatba Siriusszal – illetőleg a leendő titokgazdával. Én indulok. Ha sikerült megegyezésre jutnotok, kérlek, azonnal értesítsetek! Lily, köszönöm a szíves vendéglátást. Sok szerencsét!
Az ajtó becsukódott Dumbledore mögött, s ezzel a házban ismét visszaállt a mindennapok állapota.
– Megnézem, felébredt-e Harry – jelentette Lily, mialatt felfelé baktatott a lépcsőn.
Nem, lehetetlen, hogy Voldemort zsarolást használna az ellenség megtörése érdekében – James nem szűnt meg a témán tépelődni, bár majdnem biztos volt benne, hogy nincs mitől tartania. Nem a feketemágus gerinctelenségében kételkedett, hanem abban, hogy Bellatrix Lestrange értesítette urát az ő félrelépésükről. Igaza van Lilynek, nem kéne ennyire felfújnia a dolgokat. Az egészből úgyse lesz semmi.
– James, mondtam már, hogy ne hagyd elöl a cikeszt! – sóhajtott fáradtan Lily az emeletről lefelé jövet. Karján az egyéves Harryt hozta, míg másik markában egy kicsi, aranyszínű, szárnyas labdát. Nem valódi cikesz volt, nem is annyira mozgékony, de játéknak megfelelt. Legalábbis az apa véleménye szerint.
– Felébredtél, Harry? – kérdezte a fiát.
– Igen – válaszolta a felesége, és a fiút az ölébe helyezve leült a kanapéra. A játékot átadta Jamesnek.
– Mi bajod a cikesszel? – faggatta a férfi, útjára eresztve a szárnyas labdát. Harry lelkesen nyújtózkodott a csillogó gömb felé. – Harrynek tetszik.
– Aztán ha elkapja, a szájába veszi – hallatszott Lily jóslata. – Esküszöm, egy nap még lenyeli. – Azért a labda útját elmélyült figyelemmel követő kisfiára nézve az ő arcán is átsuhant egy mosoly.
– Szerintem meg egy nap még nagy kviddicsjátékos lesz belőle. Ugye? – Azzal James átvette és a magasba emelte Harryt, aki vigyorogva nézett körbe az új perspektívába került szobában.
Lily egy darabig mosolyogva figyelte őket, azután komolyabb témára terelte a beszélgetést.
– Beszéljünk Siriusszal!
Férje leeresztette Harryt, és hozzáfogott a szemüvegtisztítás halaszthatatlan elfoglaltságához. Lily az ellenvetés hiányát jóváhagyásként értelmezte, s már épp elindult volna a hop-poros doboz irányába, amikor a férfi tétován megszólalt.
– Tudod, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy áruló lehet közöttünk.
– És szerinted Sirius az? – vonta fel a szemöldökét a nő. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy a Regulusszal történtek után halálfalónak állna? Bár jobban belegondolva… Narcissa meghívása tényleg elég furcsa volt…
– Nem, nem gondolom. Senkiről nem gondolom, és ez az, ami zavar. Végül is mindegy… A Fidelius után már nem kell ilyenek miatt aggódnunk.
Lily tekintete elárulta, hogy szerinte most sem lenne muszáj, de nem tette szóvá véleményét.
– Emellett – folytatta James –, ha majd senki nem láthat és hallhat minket, kimozdulhatunk végre a házból. Akárhová mehetünk, nem fognak észrevenni.
– Azért erre ne vegyünk mérget, és különben is jobb az óvatosság.
– De hát nem bukhatunk le! – magyarázta a férfi. – Ez a lényeg.
– Lehet, de attól még, hogy elméletben megtehetjük, még nem kell feltétlenül megtennünk. Mi lenne a jó abban, ha mindenki levegőnek nézne minket?
– Mondjuk az, hogy történne velünk valami! – James nem értette, mit nem lehet ezen érteni. – Eljárhatnánk más helyekre!
– Nem tekeregtél eleget fiatalkorodban?
– Igazad van. A huszonegy éves aggastyán üljön csak otthon!
Lily szúrós pillantást vetett rá örvénylő-zöld szemeivel.
– Nem értelek. Hónapok óta hajtogatod, hogy óvatosnak kell lennünk, mert Voldemort kémet állíthatott ránk, de egy kétséges kimenetelű kiruccanásban bármikor benne lennél. Pedig már kezdtem reménykedni, amikor odaadtad a köpenyed Dumbledore-nak…
– Azért a kalandozás és a Voldemortnak való kiszolgáltatottság között van egy árnyalatnyi különbség, nem gondolod?
– Kiszolgáltatottság? – visszhangozta megütközve Lily, de aztán nyugtalanság váltotta fel értetlenségét. – Talán… tudsz valamit? Akkor szoktál így titokzatoskodni.
– Ez durva általánosítás! – ütötte el a kínos észrevételt megjátszott felháborodással a férfi. – Egy csomó dolgot tudok, és csak a töredékét titkolom el!
Lily talán válaszra nyitotta a száját, de az ezt követő egy másodpercben más elhatározásra juthatott, mert mindössze ennyit szólt:
– Jó… Jó.
Leguggolt Harryhez, és beszélni kezdett hozzá. James egy kissé bűntudatosan nézte őket, majd szeme fókuszt váltott, amikor egy kis, aranylóan csillogó tárgy kúszott be a látóterébe. Megfogta a cikeszt, s képzeletében felvillant egy kacéran nevető, szélfútta hajú, szemrevaló nő képe. Izgalmas párbaj volt, izgalmas végkimenetellel. Átkok záporoztak, márványdarabok csapódtak fel a célt tévesztett fénycsóvák nyomán. Egy rosszul időzített „Avada Kedavra” kiáltást követően jókora darabok hullottak alá a mennyezetből – James ügyesen kikerülte őket, de Bellatrix a földön kötött ki. Ironikus, hogy épp az általa kimondott halálos átok taszította le a seprűjéről. Sebzetten és dacosan meredt az őt lefegyverző férfira, és még ilyen állapotban, tíz év távlatából is éppúgy festett, mint az a lány, akit Rodolphus Lestrange oltár elé vezetett. James annak idején Siriusnál látta az esküvői fotót, de még mindig élénken emlékezett rá.
Bizony veszélyes dolog elöl hagyni a cikeszt.
Utolsó kommentek