Akinek készült az ajándék: Parveti Malcoy
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Harry a konyhában ül és Luna várja, hogy megkérdezze: hozzá megy-e feleségül? Luna igent mond... Vajon mi sül ki ebből? Lehet-e a híres Harry Potter és a dilis Luna Lovegood egy pár? Vagy az egész csak egy félresikerült képzeletszülemény?
Az ötlet: Egy háború utáni ficet szeretnék, amiben Harry nem Ginnyt veszi feleségül, hanem Lunát. Ron ugyanúgy Hermionét vegye el, de hogy Ginnynek ki lesz a választottja, azt ismét az íróra bízom. Annyit kérek, hogy Harry és Luna esküvője is le legyen írva. Happy End legyen, a főszál pedig a Harry/Luna legyen.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Csak egy álom...
Amikor megismertem, nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a nap, ez a perc. Amikor megismertem, úgy hittem: ő egy dilis lány, akinek megvan a saját, elkülönített világa. De nem, ő ennél sokkal, de sokkal több. Már akkor elkezdtem csodálni, amikor ötödéves koromban, bármiféle kérés nélkül velünk jött, s kész lett volna feláldozni az életét értem, értünk, a barátaiért. Ráadásul segített Voldemort legyőzésében is, hitt nekem, amikor elhíreszteltem, hogy visszatért, s mindig mellettem állt.
Voldemort bukása után, Ginny és én még három évig együtt voltunk, de aztán elhagyott valami olasz ficsúrért, aki akkoriban költözött a környékre, de ezt inkább hagyjuk.
Amikor Ginnyvel szétmentünk, nagyon összetörtem, s ki segített át a nehéz időkön? Naná, hogy Luna. Ron és Hermione éppen nászúton voltak, hát nem nagyszerű? Tehát Lunára akkor is számíthattam. A barátságunkból szép lassan szerelem lett, s lassan már két éve egy pár vagyunk. Ron, mikor elmeséltem neki, hogy Lunával összejöttünk, egyszerűen kinevetett. Hermione nem tudta sírjon-e vagy inkább nevessen. Hát igen, az elmúlt hat év alatt nem sok minden változott.
Ha valaki hat évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy egyszer itt fogok ülni, egy libafos színű konyhaszékben, kezemben egy alma alakú gyémánttal rendelkező jegygyűrűvel, s éppen Luna Lovegoodot fogom várni, hogy belépjen a közösen bérelt kis lakásunk boltíves ajtaján, szolidan körberöhögtem volna az illetőt. Pedig most ez történt.
Ahogy végiggondoltam mindent, itt, a ronda árnyalatú székben, úgy gondoltam: ez a lány kell nekem. Nem lennék képes nélküle élni... Szeretném, ha az enyém lenne... Csak és kizárólag az enyém...
Mintegy vezényszóra, hirtelen elfordult az ajtó zárjában egy kulcs és belépett az említett ajtón egy szörnyen kócos Luna.
- Szia! Képzeld Harry, útközben láttam néhány vinglipintyet! Hát nem csodálatos? Akartam csinálni róluk pár képet, de a gépem persze bennhagytam az irodámban... Veled történt valami izgalmas? - kérdezte Luna, miközben felakasztotta a kabátját, majd leült velem szemben egy ugyanolyan madárpotyadék színű puffra. Nem tudtam mit mondani. A torkom és a szám kiszáradt, a karomon felállt a szőr. Eddig még nem gondoltam bele: mi lesz, ha nemet mond? Mihez fogok kezdeni? A szemem elé ötlött egy kép, melyen egy nagy üveg Lángnyelv Whiskyvel ülök és siránkozok Ronéknál... Ezt inkább gyorsan elhessegettem, majd erőt vettem magamon és megszólaltam, lesz, ami lesz alapon.
- Minden rendben van a Parancsnokságon, bár Lux és Cyntia kissé megsebe... Mindegy. Luna, sokat gondolkodtam és arra jutottam: én nem tudnék élni nélküled. Tudom, ez most nagyon nyálasan és elcsépelten hangzik, de így van. - Felálltam, hogy aztán előtte fél térdre ereszkedhessek. - Luna Lovegood. Leszel a feleségem? - kérdeztem, s hirtelen nagyon elkezdtem félni a NEM választól. Félelmem alaptalannak bizonyult, mert Luna, rá nem jellemző módon sikítozva a nyakamba ugrott és hevesen megcsókolt. Eltoltam magamtól és kaján vigyorral az arcomon felé fordultam:
- Ez igent jelent?
- IGEN! - mondta, vagyis inkább kiáltotta mosolyogva. Erre erősen magamhoz szorítottam.
Luna egész este virult, nagyon felvillanyozta a tény, hogy össze fogunk házasodni.
Vacsi után le is ültünk, hogy megtervezzük a ceremóniát.
- Mindenképpen novemberben kell tartanunk, mert az szerencsés hónap, s persze a napsárga lesz az uralkodó szín. Biztosan emlékszel miért. - Persze, hogy emlékeztem... Azt a napot nem lehetett volna egykönnyen elfelejteni.
A tervezgetés céljából előszedtem néhány(száz) pergament, amelyek most a konyhaasztalon hevertek.
Időpontot választottunk először, ami november tizenharmadika lett, mert... Hát nem tudom miért, csak ez lett és kész. Úgyis el kell küldenünk már a jövő héten a meghívókat, hisz novemberig már csak három hónap van hátra. Ezután a vendéglistára tértünk át, ami eléggé szűkös volt. A Weasley család (és házastársaik), néhány munkatársam, egy-két régebbi tanárom. Ez az én listám. Lunáén még kevesebben voltak, egy-két barátja, s munkatársa és ennyi. A ruha már ki volt pipálva, Luna az anyja régi ruháját szeretné felvenni (ami fehér volt! fura nem?) nekem pedig volt már dísztalárom. A helyszínválasztásban volt a bibi. Luna mindenképpen a Roxfortban akarta tartani, de szerintem ez nem megoldható.
- Kérdezzük meg McGalagonyt, még mindig ő az igazgató nem? Ha valaki, hát ő engedélyezheti! - mondta Luna vidáman. Még aznap elküldtük a bagolypostát a volt házvezetőnőmnek.
Másnap meg is érkezett a válasz McGalagony professzor engedélyezte a szertartást, sőt nagyon örült, ami számomra eléggé megdöbbentő volt, de hamar túltettem magam rajta.
A szervezkedéssel egy hét múlva végeztünk is, a meghívókat elküldtük, mindent elintéztünk. Lassan az izgatott készülődés helyett az izgatott várakozás vette át az uralmat. Számoltuk visszafele a napokat, az utolsó héten már az órákat is. Időközben megrohamoztuk a Roxfortot, felállítottuk a sátrat meg minden egyebet. Minden meghívott igennel válaszolt ezért a rendeléseket se kellett megváltoztatni. Egyre csak közeledett AZ A nap...
És egyszer csak el is jött.
- Harry! - ugrott a nyakamba Hermione. - Jajj, de örülök, hogy látlak! Most komolyan összeházasodtok? Hát ez nagyszerű! Képzeld, tegnap Ron...
- Nyugi már Hermione, Harry már megint nem kap levegőt... A kicsinek sem tesz ez jót. Inkább menj fel Lunához én meg...
- Szia Ron! - köszöntöttem vörös barátomat.
- ... majd kezelésbe veszem Harryt - fejezte be a mondatát Ron, majd miután Hermione eltűnt hozzám fordult. - Szia öregem! Most komolyan? Luna? El sem tudom képzelni esküvői talárban... Gondolom az is valami furcsa színű lesz, mondjuk lila...
- Nem, ez most fehér. Szerencsére az anyukája régi esküvői talárját szeretné felvenni. Erre gyere - mutattam rá egy sötétkék ajtóra. - Nekem még köszöntenem kell a többi vendéget is... - mondtam, majd elmasíroztam. Még megtárgyaltam McGalagony proffal a részleteket (ő fogja levezetni a szertartást) és megigazgattam az asztaldíszeket (igen, jól gondoltad: természetesen virágokkal díszített retek mindenütt...) és még egyszer utoljára végignéztem magamon. A dísztalárom undorítóan tiszta volt és kényelmetlen, sosem éreztem jól magam benne. Nem igazán értettem, hogy miért így kell megjelenni egy esküvőn, de ha ez van, akkor ez van és kész. Csak elviselem ebben azt a pár órát. Egyébként is: Luna a feleségem lesz, s az mindent megér...
Ezzel a gondolattal mentem be a sötétkék ajtajú szobába, hogy kitessékeljem és leültessem végre Ront. Miután ez is megvolt, feszengve bár, de én is kimentem a szobából. Nagyon izgultam. Elképzelhetetlen módon vártam végre azt a pillanatot, amikor végre megpillanthatom Lunát. Egész nap nem is láttam, már reggel lelépett. Mi van, ha megszökött? Na jó, állítsd le magad.
Felcsendült az a jól ismert esküvői zene: itt jön!
Egyszerűen gyönyörű volt. Egyszerű hófehér RUHA, ami combközépig testhez simul, onnan pedig folyamatosan bővül. Kezében retekcsokor (jó ég...) háta mögött a meleg, őszi színekben pompázó roxforti Fekete tó... Piszkosszőke, hátközépig érő haját, most fonatokba fogta, s feltornyozta a tarkójára. Csodálkozó tekintete természetesen nem maradt el, de szemfesték kísérte. Lassan és megfontoltan lépkedett felém. Ahogy oldalra tekintettem, észrevettem: McGalagony szeme könnybe lábadt. Ilyen nincs! Na jó, evezzünk vissza Luna felé. Boldogan mosolygott, de nem sírt. Virult, egyszerűen virult. Odaért a kijelölt helyre, McGalagony pedig megkezdte beszédét. Hamar eltért a tárgytól és inkább a roxforti éveimből húzott elő kétértelmű emlékeket... Ezt el ne felejtsem megköszönni neki később... Lunával elmondtuk, amit kellett és akkor jött a...
- Csókold meg a menyasszonyt! - Mire én szívélyesen eleget tettem a kérésnek. Vigyor.
Az ezt követő mulatság fergeteges volt.
Először is jött a liliomszirmok esője, ami nagy hagyomány nálunk, majd a ruhaátszínezés. Ilyenkor úgy bűvöljük meg a friss házasok ruháját, hogy azok színekkel kimutassák az érzelmeket. Lunáé rózsaszín lett (szerelem) az enyém pedig vérvörös (vágyakozás). Nem is tudom miért... Ezután jöhetett a tánc. Még akkor sem voltam valami nagy táncos, tehát csak körbe-körbe forgattam Lunát, de ő még ezt is nagyon élvezte. Azután másokkal is kellett táncolnunk, aminek a következménye az lett, hogy mindkettőnk ruhája zöld lett, mintha a zöldszemű szörny (féltékenység) vette volna át az uralmat. Luna munkatársai készítették a képeket. Mondtam már, hogy Luna fényképész, s emellett a Hírverő magazin főszerkesztője? Gondolom nem lepődtél meg olyan nagyon ezen, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez lesz a vége. A magazin sokkal közelebb került a valósághoz, valamint felvette Luna különleges stílusát is.
Bár még mindig sok benne a nem létező varázslényekkel foglalkozó rész... Na, mindegy.
Én kijártam az Aurorképzőt, naná, hogy kiváló érdemjeggyel végeztem. Most az Aurorparancsnokság egyik alvezetője vagyok, és nagyon élvezem az egészet. Na de térjünk vissza az esküvőre.
Ahogy Luna kérte: uralkodó szín a napsárga. Napsárga virágok, napsárga-fehér teríték, napsárga székek. Tudom, nem a legjobb összeállítás, de kombinálva az őszi színekbe öltözött környezettel, nem is nézett ki olyan borzalmasan.
Éppen Hermionéval táncoltam (aki, megjegyzem: nagyon szépen gömbölyödött) amikor felém száguldott egy pici bagoly. Előttünk szépen lefékezett, tanult már az évek alatt.
- Szia Pulipinty, hoztad is a választ? - kérdezte Hermione sugárzóan. Nagyon virul mióta kiderült, hogy babát vár.
Kinyitotta a pergamenborítékot és előhúzott belőle két...
- Ezek jegyek a skóciai varázsszigetre! Biztosan nagyon fogjátok élvezni! Ez a mi ajándékunk Ronnal - mondta és átnyújtotta nekem a jegyeket.
- Ez fantasztikus! Köszönöm! - mondtam és magamhoz öleltem, majd rohantam is Lunához, aki nagyon örült: már régóta el akart menni oda.
A mulatság hosszú volt, de élvezetes. Mázli, hogy nem nekem kellett takarítani, mert azt a sok koszt egy röpke varázslat nem tudta volna eltüntetni. Hermione már kezelésbe is vette volna az ügyet, de Ron sikeresen eltávolította a helyszínről. Mi mindent megköszöntünk McGala professzornak és kifizettük a konyhát, meg a dekorációt, a szervezőknek valami... mittudomén nevű varázslószolgálatnak. Miután ez is megvolt, hazahopponáltunk, amikor Roxmortsba értünk. Otthon fáradtan másztunk be az ágyba, de nem aludtunk. Mielőtt rosszra gondolnál, elárulom: csak néztük egymást. Hosszan és szerelemmel telve. Én aludtam el először.
Három nappal később bőröndökkel felfegyverkezve hopponáltunk Skóciába, a nászutunkra. Egy aranyos kis faházban kaptunk szállást, persze tértágító bűbájjal együtt. Szétnéztünk a szigeten, mesésen festett. Telis-tele volt tavakkal, hegyekkel és mindenféle más dologgal. Csak egy hétvégére jöttünk, mégis mindent láttunk: a vízeséseket, a sziget csodái nevezetű kagylókat, furcsa, de kimondottan jól nevelt varázslényeket (amiket Luna nagyon hosszú ideig csodált) és még nagyon sok mesés dolgot. Az első éjszaka pedig... Na ezt inkább hagyjuk...
A lényeg: fantasztikusan éreztük magunkat.
Három héttel később, Lunát ugyanolyan testhelyzetben találtam otthon, mint amilyenben én voltam a leánykérés előtt.
- Luna, minden rendben? - kérdeztem és leültem vele szemben, pont oda, ahol ő ült, a leánykéréskor.
- Harry én... terhes vagyok... - mondta gondterhelten én pedig...
- ÁÁÁÁ! - kiáltottam és felültem az ágyamban.
- Ki, hol, mit és miért? - kérdezte Ginny álmosan dörzsölgetve a szemeit. Én gyorsan felkaptam a pálcám, világítást gyújtottam, felvettem a szemüvegemet is és körülnéztem. A szüleim házában találtam magam, amit Ginnyvel felújítottunk, miután összeházasodtunk. Lassan visszahanyatlottam a párnámra.
- Csak egy álom volt, csak egy álom... - nyögtem boldogan.
- Te meg mi a merlini kakaduról beszélsz? - kérdezte Ginny morcosan.
Én pedig elmeséltem neki az álmomat töviről-hegyire. Figyeltem az ál-visszafogott arcát, de az esküvő résznél nem bírta tovább és hangosan felröhögött.
- Ne, mindjárt felébred James! - És tényleg, lassan bebotorkált egy vigyorgó, kétéves kissrác.
- Ti meg mit csinájtok? - kérdezte, cseppet sem álmos hangon.
- Viccet mesélünk Albus öcsédnek - böktem meg Ginny pocakját.
- Ény is, ény is! - mondta, majd felhuppant az ágyunkra. Lassan mesélni kezdett valamit a beszélő plüssbaglyáról, s mikor a nevetésre került a sor, Ginny vidáman teljesítette ezt be, de csak mert még mindig nagyon vidám volt az álmom miatt. James kis idő múlva megunta ezt és inkább elkezdett alukálni. Én ezt kihasználtam és gyengéden megcsókoltam Ginnyt aki szintén elaludt. Erre ő persze nem ébredt fel, nem is szokott, csak aranyosan elmosolyodott, mint mindig. Annyira, de annyira boldog voltam, hogy ezt az egész lunás dolgot csak álmodtam, hogy az leírhatatlan. Én Ginnyt szeretem, s szerencsémre ő is engem, nem azt az olasz valakit, Luna meg már két éve feleségül ment Neville-hez, tehát tárgytalan a dolog.
Voldemort bukása óta eltelt már hat év és igenis nagyon sok dolog változott...
VÉGE
(Szerző megjegyzése: Remélem tetszik a történet és ezer bocs, hogy csak álom volt az egész. A fő szál Harry és Luna tehát, nincs min búslakodni, csak kicsit kiszíneztem a kérést :P Azért remélem jót mulattatok rajta!)
Utolsó kommentek