2010.01.08. 18:00 Merengő Adminok
Kristie ajándéka - negyedik rész
--@--
- Drágám? – kiáltotta Hermione, amint kilépett a kandalló zöld lángjai közül, és leseperte magáról a hamut.
- Labor! – hallotta a kurta feleletet. Miközben felakasztotta kabátját a fogasra az előszobában, a padlás felé vette az irányt. Perselus a Roxforttal ellentétben jobban preferálta a laborját a ház legmagasabb pontján, mint mondjuk lent a pincében. Mikor belépett a helyiségbe, megcsapta orrát a gyógynövények átható illata.
- Végeztél? – kérdezte férjét, aki munkájában elmerülve hozzávalókat szeletelt.
- Pár perc. Milyen volt a munka?
- Érdekes – felelte kurtán, majd Perselus mögé lépett és átölelte a derekát. Fejét a hátán pihentette, de nem szólt semmit.
- Mi történt? – Nem is ő lenne, ha nem jönne rá rögtön, hogy történt valami… - gondolta.
- Tudod, meséltem arról a kisfiúról…
- Akinek meghaltak a szülei?
- Pontosabban az anyja. Az apja ismeretlen.
- Emlékszem. Mi van vele?
- Ma kiküldtek, hogy vizsgáljam meg, milyen körülmények között nevelik. Muglinak kellett álcáznom magam, mert nem tudnak róla, hogy a fiú varázsló.
- Ühüm.
- Nem sok rokona van. Pontosabban, csak a nagyszülei. Az anyja nevelőszülei, ha még pontosabbak akarunk lenni. Azt hiszem… azt hiszem óriási hibát követtünk el, mikor a gondjaikra bíztuk. – Hermione felsóhajtott, majd elengedte Perselus derekát, és az asztal másik oldalára állt, hogy segítsen neki a munkában. A kezébe vett egy adag gyógynövényt, és precíz mozdulatokkal ő is szeletelni kezdett.
- Miért lett volna hiba? – kérdezte Perselus, még mindig nem nézve fel.
- Nem dolgoznak. Csak otthon vannak. Ma derült ki, hogy az anyjának tizenkét testvére volt.
- Ő volt a szerencsés tizenhármas?
- Szerintem ebből élnek – felelte Hermione, miközben a felszeletelt gyógynövényeket a munkaasztal másik oldalára tolta, és egy újabb adagot vett a kezébe.
- Hogy lehet ebből megélni?
- Úgy, hogy pénzt kapnak a gyerekek után.
- Molly Weasley erről tud?
- Perselus! – csattant fel.
- Ne haragudj. Folytasd – Perselus arcáról a félmosoly valahogy nehezen akart eltűnni.
- Eleinte azt hittem, hogy nemes életcél. Tudod, örökbe fogadják az árva gyerekeket, hogy aztán egy nagy, szerető családban felneveljék őket. De a gyerek anyja egy bárban dolgozott. Nem kapott semmiféle támogatást otthonról, pedig még tizenhat éves sem volt. Ma megnéztem, milyen körülmények között élnek. A két fiatalabb gyerek szintén dolgozik, akik pedig már betöltötték a tizennyolcat, mind elköltöztek. Érdeklődtem a címük után, de a szüleik egyikét sem árulták el. Az sem lepne meg, ha fogalmuk sem lenne, hogy mi van azokkal, akiket már felneveltek.
- Azt mondod, dolgoztatják a gyerekeiket? – nézett rá Perselus komoly tekintettel.
- Azt mondom, hogy még ha nem is kényszerítik őket, a gyerekeknek nincs más választásuk. Ha valamit kezdeni akarnak magukkal, amikor felnőnek, és a nevelőszüleikre nem számíthatnak, akkor muszáj dolgozniuk. – Hermione még mindig elmélyülten szeletelt. – Sajnálom Damient – tette hozzá halkan.
- Damient?
- A kisfiút. Ez a neve. – Perselus bólintott. – Nem elég, hogy az igazi szülei nélkül kell felnőnie, de még ilyen családhoz is került. És ráadásul a Minisztériumnak köszönhetően. – Hermione befejezte a szeletelést, és az összeaprított növények egy újabb kupacát helyezte el az asztalon.
- Miért nem viszitek más nevelőszülőkhöz? – kérdezte Perselus, miközben az üstbe szórta a felaprított növényeket.
- Mert hivatalosan a nagyszülőkre szállnak a szülői jogok. És a nagyszülei akarják ezt a gyereket. Csak azt nem értem, miért…
- Biztosan szeretik – vágott közbe.
- Te nem voltál ott délután. Egyáltalán nem szeretik. És végig rossz érzésem volt, míg ott voltam. – A megmaradt gyógynövényeket visszatette az üvegbe, amint látta, hogy Perselusnak nincs szüksége többre. Kezébe fogott egy rongyot, és letörölgette a vágólapot, majd egy mélyet sóhajtott. – De ezt nem írhatom bele a jelentésbe.
- Nem hiszem, hogy, az egyébként roppant kifinomult és pontos, megérzéseid számítanának – mondta maga elé férje, miközben lejjebb vette a lángot az üst alatt.
- Én sem. Hivatalosan semmi mód… - Hermione azonban megállt a mondat közepén, és kihívó tekintettel nézett férjére. Mikor Perselus észrevette a hirtelen beállt csöndet, átnézett az üst fölött.
- Mi az? – kérdezte, előre rosszat sejtve. Mivel a főzetnek már csak pár percig kellett főnie, utána pedig még negyed órát hűlnie, elkezdte letakarítani az asztalt.
- Damienre rosszabb sors vár, mint Harryre. Megvizsgálták az anyja testét, miután belehalt a szülésbe, és tele volt zúzódásokkal. – folytatta Hermione, majd odament a legközelebbi ablakhoz, hogy kinyissa, és beengedje a friss tavaszi levegőt.
- Azt szerezhette bárhol.
- Nem foglalkoznak a gyerekekkel.
- Ezt nem tudhatod.
- Beszéltem a tanáraikkal az iskolában. Jól emlékeztek még az idősebb gyerekekre. Azt mondták, egyiknek sem volt rendes ruhája. – Perselus összevonta a szemöldökét.
- Attól, hogy szűkösen élnek, még nem biztos, hogy…
- Perselus. Ők nem egyszerűen szegények. Nem bánnak jól a gyerekekkel. Tizenhárom gyereket fogadtak örökbe huszonhat év alatt! Ez képtelenség. – Hermione érezte, hogy ismét kezdi elragadni az érzelmi hullám, amibe délután is belekerült, amikor a saját szemével látta, hogyan él a Carmomille házaspár, így hát igyekezte lehalkítani a hangját. Odasétált az asztalhoz, és nekidőlt. – A többieknek az a szerencséje, hogy már felnőttek. Az ikerlányok is két hónap múlva betöltik a tizennyolcat. De Damien még annyira kicsi… És ha ez nem lenne elég, még a Minisztérium is támogatja a szülőket.
- Melyik minisztérium? – kérdezte a férfi. Miután befejezte a takarítást, újra az üsthöz lépett, és eloltotta a lángokat.
- A Mágiaügyi. Nekik ez most egy kincsesbánya. Nem fognak róla lemondani. – Egyfolytában férje arcát nézte, és remélte, hogy kitalálja, mire szeretne kilyukadni.
- Nem értem, mit szeretnél ezzel mondani. – Úgy tűnt azonban, hogy Perselusnak több célzásra van szüksége…
- Hivatalosan semmi mód, hogy segítsünk – kezdte félve.
- Mi ez a többes szám? – nézett fel Piton meglepetten.
- Valakinek segítenie kell neki.
- Mi jár már megint abban a szabályszegő fejedben? – kérdezte tőle, miközben a csaphoz ment, hogy kezet mosson.
- Valahogy rá kell venni a nagyszülőket, hogy mondjanak le a gyerekről.
- Azt mondtad, semmi esély rá.
- De nekünk van egy nagy előnyünk.
- És mi lenne az?
- Természetesen az, hogy mi varázslók vagyunk. – Piton meglepetten fordult a felesége felé, miközben gondosan megtörölte kezeit.
- Hermione, főbenjáró átok használata a muglikon…
- Eszemben sincs főbenjáró átkot használni. Megteszi egy egyszerű felejtésátok. – Hermione idegesen harapdálta az alsó ajkait, remélve, hogy Perselus nem veti el rögtön az ötletét.
- Ha ők el is felejtik a gyereket, mások nem fogják – felelte miközben közelebb lépett hozzá.
- Nem is a gyereket kell elfelejteniük, hanem azt, hogy én ott jártam.
- Nem értelek – vonta össze a szemöldökét.
- Khm. Azt hiszem, talán egy kicsit elragadtattam magam délután… - Perselus hangosan felsóhajtott, majd egy puszit nyomott felesége homlokára.
- Tudom, milyen az, ha ideges vagy, úgyhogy ne is mondj többet. Gondolom még a környékről is kitiltottak.
- Nem mintha érdekelne, mit mond két ilyen alávaló, szemét…
- Állj – emelte fel a kezét, hogy elhallgattassa. – Ha valamilyen csoda folytán sikerül is rávenni őket, hogy mondjanak le a gyerekről, még akkor is találnod kell neki egy helyet, ahol befogadják. Az árvaház kiesik, mivel… - Hermione tekintete hirtelen könyörgőre változott, és megjelentek benne az apró, aranyló csíkok. – Miért nézel így? – kérdezte Piton, rosszat sejtve. Ugye nem arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz? – kérdezte hitetlenkedve. Miután Hermione nem válaszolt, csak továbbra is idegesen rágcsálta az alsó ajkát, Perselus elengedte a derekát, és megfogta az üstöt. – De, pontosan arra… - A kész bájitalt az ablakhoz vitte, és letette a párkányra.
- Tökéletes lenne! Nézd, hoztam róla egy fényképet – kezdte Hermione lelkesen, majd előhúzott a zsebéből egy képet.
- Ne hozd ide! – fordult meg rémülten. – Nem akarom látni! – Látva a felesége arcán megjelenő fájdalmat, kissé higgadtabban folytatta. – Hermione, nem vehetjük magunkhoz, mivel nincs az a mugli bíróság, amelyik nekünk ítélné.
Hermione letette a fényképet az asztalra, és lehajtott fejjel nézte tovább. Perselus újra megkerülte az asztalt, és a válla fölött ránézett a fotóra. Mugli fénykép volt. A kisfiú alig lehetett fél éves, és vidáman mosolygott, fekete haja még alig volt kinőve.
Perselus megfogta Hermione vállát, és szembefordította magával.
- Ezt már ezerszer megbeszéltük. Nem tudunk örökbe fogadni, mivel nincs hivatalos munkánk – kezdte csendesen, Hermione azonban még mindig nem nézett a szemébe. – Arról nem is beszélve, hogy rendes iskolai végzettségünk sincs. A fenébe, Hermione, én a Szent Mungóban születtem! Mugli szemmel nézve még csak nem is létezem. – Mutatóujjával az álla alá nyúlt, és felemelte a fejét, hogy végre a szemébe nézzen. Az aranyló barna szemekben látszó fájdalom összeszorította a torkát. Ritkán volt a felesége annyira szomorú, hogy már sírni se tudjon, de úgy tűnt, ez a nap olyan volt.
- Hát nem látod, hogy ez így pont jó? – kezdte remegő hangon. – Mi gyereket szeretnénk. Damiennek család kell. – Pár percig némán nézték egymást. Perselus legalább annyira szeretett volna gyereket, mint Hermione, de azért nem minden áron. Viszont hamarabb tudott volna önként megválni a jobb karjától, mint végignézni, ahogy Hermione szenved. – Hát tényleg nem látod? – Piton egy mélyet sóhajtott, érezve a vereséget.
- Tudom, mennyire szeretnéd, de nem tűnhet fel csak úgy egy gyerek a semmiből…
- Megoldjuk – csillant fel Hermione szeme rögtön.
- Hermione… - ezen a ponton kellett volna közölnie vele, hogy semmi értelme, már megint hiú ábrándokat kerget, és hogy fogjanak hozzá inkább feltalálni valami bájitalt, ami valamilyen úton-módon képes hozzásegíteni őket egy utódhoz. Csak hogy a könyörgő barna szemeket nézve nem vitte rá a lélek. – Figyelj, ha, ismétlem, ha, előállsz egy olyan tervvel, amiben nincsenek buktatók…
- Tervezni szeretek a világon a legjobban! – kiáltotta Hermione, majd Perselus nyakába ugrott.
- Tudom… - felelte a férfi egy újabb mély sóhaj kíséretében.
--@--
Mikor legközelebb nyílt az ajtó, Hermione és Harry lépett be rajta. Felesége arca kissé ki volt pirulva, és boldogan mosolygott Perselusra.
Harry visszatért irodai székéhez.
- Szóval. Beszéltem Mr. Harris-szel, és megegyeztünk, hogy a kihallgatás nem hivatalos, mivel jelenleg még semmivel sem vádolunk. Viszont lenne néhány kérdésem, amire feltétlenül válaszolnod kellene – kezdte a mondandóját Perselus felé fordulva. – Vagy elmondhatom az én elméletem, és majd ti megmondjátok, hogy helytálló-e.
- Csupa fül vagyok, Potter.
- Nos, azt hiszem elmentél a Carmomille házaspárhoz. Százfűlé-főzetet ittál, és a babysitternek adtad ki magad. Miután a házaspár elindult a délutáni találkára, a gyereket elvitted a házatokba. Visszatérve a nagyszülők lakásába összeszedted a gyerek összes holmiját, minden fényképet, vagy hivatalos iratot, ami igazolná a létezését. Ezek után követted a házaspárt a megbeszélt találkára, ahol sikerült elkapnunk, mielőtt bármit is tehettél volna velük. A kérdés csak az, hogy ti tudjátok-e a történet másik felét.
- Potter, ha az egész úgy is történt volna, ahogy te elmondtad, ami persze lehetetlen, akkor sem érteném, miről beszélsz – Perselus igyekezte palástolni meglepettségét. Potter elég hamar összerakta a képet, még ha néhány apró részlet hiányzott is a történetből.
- Nem tűnt fel, hogy egy egész csapat auror, hoppanálásgátló és megannyi más bűbáj fogadott a sikátornál? Számítottunk arra, hogy a Carmomille házaspár aznap este felbukkan.
- Mit akartok két muglitól? – kérdezte meglepetten Piton.
- Tőlük leginkább semmit. Nem utánuk nyomozunk, hanem egy csapat varázsló után. Olvastátok mostanában a Reggeli Prófétát? – Mikor mindketten bólintottak, Harry folytatta. – Akkor hallottátok, hogy mennyi gyerek tűnt el mostanában. Az elmúlt három hónapban négy esetről tudunk. Egyik gyereknek sem volt közeli hozzátartozója, és ha minden igaz, akkor ugyanaz a banda rabolta el mindegyiket. Valószínűleg valami Kelet-európai társaság, ezért nemzetközi szinten folyik a nyomozás.
- Pár héttel ezelőtt fülest kaptunk, hogy Carmomille-ék gyerekére fáj a foguk. Viszont a muglikkal nem lett volna könnyű dolguk, mivel az utóbbi időben minden nyilvántartott varázslógyereket, legyen mugli-születésű, vagy sem, erős védelemmel láttunk el. A lényeg, hogy a szülők, jelen esetben a nevelők kifejezett akarata nélkül a gyerek nem kerülhet ki a házból. Attól tartunk, hogy valaki a Minisztérium közeléből kapcsolatban állhat velük, mivel új módszerhez folyamodtak. Ahelyett, hogy elrabolnák őket, megpróbálnak olyan szülők után kutatni, akik hajlandóak pénzért megválni a saját gyereküktől.
- Emberkereskedelem? – kérdezte Hermione tágra nyílt szemekkel.
- Pontosan. Külföldre viszik őket, de hogy ott mit csinálnak velük, azt nem tudjuk. Vannak légből kapott ötletek, miszerint valami kiképzőtáborba viszik őket, de szerintem sokkal valószínűbb, hogy gazdag és terméketlen varázsló pároknak árulják őket…
- Harry, semmi közünk hozzájuk – tiltakozott rögtön Hermione. – Mi nem vagyunk… nem vagyunk…
- Gazdagok – fejezte be.
- Meddők – szólalt meg Piton Hermionéval egyszerre.
- Reméltem is, hogy semmi közötök hozzá. Viszont ahhoz, hogy segíteni tudjak, el kellene mesélnetek, pontosan mit tudtok az egészről. – Látva Hermione tétova, és Piton elszánt arcát, Harry kezdte egyre fáradtabbnak érezni magát.
- Ez így nem fog menni – sóhajtott fel hátradőlve a székében, kimerülten beletúrva sűrű fekete hajába. – Segíteni akarok. Legalább mondjátok el, hogy mi a helyzet, hogy tudjam. Arról nem is beszélve, hogy azt mondtátok, lehet sikerül örökbe fogadnotok egy gyereket Ausztráliában, erre most kiderül, hogy… - látva az ismételt izgatott összenézést, Harry türelme elfogyott.
- Mi a fene folyik itt, elárulnátok végre?! Ugyanis attól tartok fogalmatok sincs, hogy mibe ártottátok magatokat! Vagy ha igen, akkor mélyen csalódtam mindkettőtökben…
- Semmibe sem ártottuk bele magunkat – szólalt meg Piton.
- Harry, az egész az én hibám – vágta rá Hermione rögtön.
- Nem tudja mit beszél. Össze van zavarodva – intette le Perselus a feleségét.
- Nem vagyok – nézett rá dühösen Hermione.
- Egyértelmű, hogy össze vagy.
- Nem vagyok!
- Potter, a feleségem nem beszámítható jelen pillanatban, talán jobb lenne… - a mondatot azonban nem tudta befejezni, mivel Harry elhallgattatta egy némító bűbájjal.
- Úgyis sokkal jobban szerettem, amikor még ilyen csendes voltál – vigyorogta. A Perselus arcán megjelenő kifejezést mindenki más halálos fenyegetésnek vette volna, Harry azonban inkább Hermionéval foglalkozott. – Hermione, mondj el mindent, és akkor meglátom, mit tehetek – hajolt át az asztalon, és nézett komolyan barátja arcába.
Perselus próbált esdeklő tekintettel nézni a feleségére, Hermionénak azonban elege volt a titkolózásból.
- Nagyjából úgy volt, ahogy elmondtad – sóhajtotta. – Azt terveztük, hogy mindenkinek azt mondjuk, hogy sikerült Ausztráliában örökbe fogadnunk egy gyereket. A papírokat én elintéztem volna itt a Minisztériumban, a mugliknál úgysem nézett volna utána senki. Eredetileg ketten mentünk volna, csak hogy Perselus azzal kezdte reggel, hogy bezárt a fürdőszobába, úgyhogy a részleteket csak ő tudná elmondani. Az igazi babysitternek Rókázó Rágcsát adott még korán reggel, így ő nem tudott elmenni vigyázni Damienre.
- Igen, ez az ötlet rád vall.
- Aztán figyelte a házat, és késő délután odament, miután megitta a Százfűlé-főzetet. Azt hittük, a házaspár vacsorázni megy. Semmit nem tudtunk a találkozójukról.
- Honnan tudtátok, hogy vacsorázni mennek?
- Hetek óta figyelem őket, ez náluk amolyan péntek esti szokás. Harry, ennek a házaspárnak nem való gyerek. Jogilag semmi rosszat nem tesznek, amiért feljelenthetnénk őket, nincs semmilyen alapom arra, hogy kérelmezzem, hogy Damient máshol helyezzék el, de attól még pokollá tennék az életét. Pont úgy, ahogy a másik tizenhárom gyerekükét. – Hermione esdeklően nézett Harryre. Remélte, hogy barátja megérti, ők csak segíteni akartak. Az, hogy szívesen vállalták volna magukra Damien további nevelését már csak hab volt a tortán. –Pont neked magyarázzam?
- Nem, nem kell – felelte Harry csendesen.
- Hidd el, nem akartunk semmi rosszat. Az egész az én ötletem volt. Tudod, milyen régóta próbálkozunk, és annyira kétségbe voltam esve, szerettem volna egy gyereket. Aztán mikor már lassan feladtam volna, megtaláltam Damient. Neki egy szerető család kellett, mi gyereket szerettünk volna, pont passzolt…
- Hermione, teljesen megértelek. De ez nem megoldás.
- Akkor mégis mi lenne a jó megoldás? Mert hogy én kifogytam az ötletekből! – csattant fel Hermione hirtelen. Pont Harry, a két gyerekes családapa fogja őt megérteni? Nehezen tudta visszatartani a kitörni készülő könnyeit, amikor azonban megérezte Perselus kezét a karján, valamennyire megnyugodott.
Harry mélyet sóhajtott, majd újra hátradőlt.
- Akkor már csak azt nem tudom, mit keresett Perselus a sikátornál.
- Egy egyszerű konfúziós bűbájt és felejtésátkot szórt volna rájuk. Ki kellett törölni az emlékeikből, amikor egyik délután náluk jártam, és próbáltam őket meggyőzni, hogy mondjanak le a piciről. Persze nem mentek bele, viszont elég dühösek lettek. Sejtettem, hogyha esetleg feljelentést tesznek a mugli rendőrségen, akkor felmerülhet a nevem, de legalább is a személyleírásomat megadhatják. A konfúziós bűbájjal pedig csak össze akartuk őket zavarni, hogy úgy emlékezzenek, a babysitter nem ment aznap, és egyedül hagyták a gyereket. Senkit sem akartunk bajba sodorni.
Harry fürkészve nézte volt bájitaltan tanárát. Remélte, hogy igaz, amit Hermione mond, és nem valami komolyabb átokkal akart pontot tenni az ügy végére. Viszont hetek óta figyelték a gyerekrabló bandát, és Perselus egyszer sem volt a közelben, egészen aznap estig.
- Várjatok itt – Elindult az ajtó felé. Mielőtt kiment volna, feloldotta a némító bűbájt, majd próbált valami jó indokot találni, amivel előhozakodhat a főnökénél, amiért ne csukja le Perselus Pitont…
Miután Harry távozott, Piton Hermione felé fordult.
- Nem kellett volna elmondanod. Valahogy megúsztam volna.
- Na persze. Harry nem ostoba, és addig úgysem nyugszik, míg ki nem derít mindent.
- Igen, Potter ezen oldalát már ismerem. Nem tudom, miért pont vele kell mindig összefutnom – morogta maga elé.
- Szerintem örüljünk neki, hogy ő volt ott, és nem más. Vagy ami még rosszabb, mi lett volna, ha nem ők kapnak el. – Hermione még a gondolatba is beleborzongott.
- Vagy mi lett volna, ha bele sem megyek ebbe az egészbe? – tűnődött hangosan Piton.
- Sajnálom, Perselus. Komolyan – erősködött Perselus szkeptikus pillantását látva. – Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle.
- Hol van most Damien?
- Ronra bíztam – felelte Hermione csendesen.
- Remek. Remélem, nem hagyja el. – Piton megfogta felesége kezét, majd halkan folytatta. – Hermione, sajnálom, hogy megint nem jött össze. Tudom, hogy sok ennyi csalódás, de majd valahogy megoldjuk.
- Perselus…
- Nem, tényleg – erősködött. – Hidd el, meg fogjuk oldani. Damien rendes kölyöknek látszik. Szerintem a Wizengamot is belátná, hogy nálunk jobb helye lenne. Hiszen el akarták adni!
- Perselus, nagyon valószínű, hogy Damient az anyja testvéreinek adják…
- Ők muglik!
- Nem vagyunk a rokonai.
- De hát ők sem.
- Tudom, de attól tartok, ez nem fog menni – felelte csendesen.
- Majd megoldjuk – motyogta maga elé Piton. Alig vették észre, amikor újra nyílt az ajtó, és Potter lépett be rajta. Újra visszaült a székébe, és csendesen figyelte az előtte ülőket.
- A helyzet a következő. Mivel a rajtaütés helyszínén semmi törvényelleneset nem követtél el, ezért nem tarthatunk őrizetben. Viszont a gyerekrablás már más tészta. – Piton fintorogva elhúzta a száját. – Bár mondhatnánk azt is, hogy véletlenül épp tudtál arról, hogy mire készülnek, és csak biztonságba akartad helyezni a gyereket…
- Tudnotok kell, hogy mi is hetek óta figyeltük a házaspárt. A házukra riasztó bűbájokat helyeztünk, hogy mindig tudjuk, mikor hagyják el az épületet. Ezért is sikerült ma este elfogni őket. Ugyanis a jelzőbűbájok azt mutatták, hogy Damienen kívül egyetlen férfi tartózkodik még a lakásban. Mivel Anne Brenstein, a babysitter, legjobb tudomásunk szerint nő, ezért az aurorok azonnal szóltak a központnak, hogy valami nem stimmel.
- Viszont arra mi sem számítottunk, hogy ilyen sokan lesznek. A házaspárnak a legnagyobb szerencséje, hogy mi is ott voltunk, ugyanis nem hiszem, hogy más különben élve megúszták volna a találkozót. Abban a pillanatban ugyanis, amikor elhagyták a házat, a gyerek már nem volt biztonságban. A banda másik fele épp hozzájuk igyekezett.
- Azt mondtad, a szülők akarata nélkül Damient nem lehet kivinni onnan – szólt közbe Hermione.
- Csakhogy a szülők el akarták adni, még ha nem is pont ma este, így ezzel a védőbűbáj hatástalanná vált. Mr. Harris nem volt elragadtatva a hírektől. Két háborús hős neve is belekeveredett a dologba… - Harry egy sokat jelentő pillantással mérte végig a házaspárt, Perselusnak viszont cseppet sem tetszett a szája szegletében bujkáló mosoly.
- Hermione ha minden igaz, te megúszod egy figyelmeztetéssel. Még ha nem is csináltál semmit, Damient azonnal át kellett volna adnod az auroroknak. – Hermione oldalra biccentette a fejét, és úgy fintorgott.
- Perselus viszont… – sóhajtott Harry színpadiasan.
- Ki vele, Potter, mit akarsz! – Perselusnak továbbra sem tetszett Harry képe. Valami nem stimmelt.
- Nem én, hanem Mr. Harris. Üzletet ajánl. – Harry arca immár kifejezetten vidámnak tűnt. – Aggasztó hírek érkeznek ugyanis a Roxfortból…
- Nem!
- Úgy gondoltuk, szívesen beszélnél Minervával… - ahogy ezt kimondta, újra nyílt az ajtó, és Minerva McGalagony lépett be rajta tejes valójában. A boszorkány öregebbnek tűnt, mint valaha. Perselus minden évben találkozott vele legalább egyszer, de eddig még sosem figyelte meg volt kollégája sétapálcáját, amire járás közben támaszkodott. Szeme azonban pont olyan fiatal, és szigorú volt, mint mindig is. Arca elégedettséget tükrözött.
- Nem rég beszéltem Mr. Haris-szel. Úgy hallom nagy bajban vagy, amiből csak én tudlak kihúzni. – Penge vékony ajkai egy ragadozót is meghazudtoló mosolyra húzódtak, Perselus azonban nem hátrált.
- Felejtsd el! – felelte kurtán.
- Lumpsluck nyugdíjba akar vonulni. – szögezte le McGalagony.
- Lumpsluck már vagy egy évtizede nyugdíjba akar vonulni!
- Fizetésemelést kapsz minden második év után, és csak a felsőbb éveseket kellene tanítanod, valamint te lennél a Mardekár ház feje. Mivel családod van, nem kötelező a kastélyban laknod…
- Minerva, a válaszom, nem! Minden évben megkeresel…
- Látom, nem érted – vágott közbe Harry. – Üzletet ajánlunk. Ha visszamész tanítani, a Roxfort védelmét élvezed te is, és a családod is. Amíg ott tanítasz, csak nyomós indokkal emelhetnek ellened vádat. Arról nem beszélve, hogy a Roxfortnak is szüksége van rád. A brit varázstársadalomnak tartozol ennyivel. – Piton kényelmetlenül mozgolódott a székében, majd idegesen a nyakához nyúlt, ahol a gallérja alatt még mindig jól látszódtak a mérges kígyó támadásának nyomai.
- Leróttam a tartozásom – felelte csendesen. – Évekkel ezelőtt.
- Vagy kisegíted a Roxfortot, vagy elidőzöl egy kicsit az Azkabanban – zárta le Harry a vitát.
- Perselus, nem mehetsz börtönbe! – szólt közbe Hermione. – Pont most… most nem. – Esdeklően nézett férjére, aki viszont ugyanolyan börtönnek érezte volna a Roxfortot, mint amennyire az Azkabant. A felesége arcán tükröződő aggodalom kezdte a Roxfort felé terelni.
Mivel nem válaszolt rögtön, Minerva és Harry máris nyeregben érezték magukat.
- Tekintsd közmunkának.
- Öt év. Legalább.
Perselus viszont továbbra is csak Hermionét nézte. Ha most visszamegy a Roxfortba, az addigi nyugodt életük teljesen felborul.
- Vissza kell menned tanítani – esdekelt Hermione. – Minerva azt mondja, a Mardekár már tíz éve mindig a tabella alján végez a házversenyben. – McGalagony csak bólintott, de nem szólt semmit.
- Nem érdekel a házverseny. Alig látnánk egymást.
- Péntek este hazajössz. Hétfő reggel visszamész. Ott van az összes szünet, és én is meg tudlak látogatni, amikor csak szeretnélek – nézett kérdőn Minervára, aki újra csak biccentett.
Piton rövid mérlegelés után végül némán bólintott, átkozva a napot, amikor összehozta a sors Minerva McGalagonnyal és Harry Potterrel.
Mielőtt hangot adhatott volna kikötéseinek, az iroda ajtaja újra kinyílt. Kezdte magát úgy érezni, mint egy nosztalgiaestén, amikor meglátta, hogy a belépő nem más, mint Ron Weasley, kezében egy aprócska, nyöszörgő csomaggal. Ron rögtön Hermionéhoz lépett, és gyorsan a kezébe tette a kisbabát, mintha csak égette volna a kezét, és szeretett volna tőle minél előbb megszabadulni.
Hermione szeme azonnal megtelt könnyekkel, amint a kis Damienre nézett. A kisfiú visszamosolygott rá, és kinyújtotta az egyik kezét, mintha csak szeretné letörölni a könnyeit.
- Reméltem, hogy még itt vagytok – rogyott le Ron egy szabad székre. Hermione aggódó pillantást vetett barátjára.
- Jól van? Nem esett baja?
- Hát, nem tudom eldönteni – szólt fintorogva Ron. Látva Hermione zavarodott tekintetét, folytatta. – Eddig egyfolytában sírt. Már nem bírtam hallgatni.
- Hova viszik ez után? – kérdezte Piton, miközben a kis jövevényt és feleségét nézte. Hermione kedvesen mosolygott a gyerekre, és miközben fölé hajolt, egy kósza tincs a pici arcát csiklandozta, aki erre hangosan felkacagott.
- Annyira édes kiskölyök – tűnődött Hermione.
- Ez elképesztő. – hebegte Ron hitetlenkedve. – Mióta kiléptél a házból egyfolytában sír! Úgy látszik, csak engem tisztel meg ezzel. De szerintem utánad akart jönni. – Hermione egy szkeptikus pillantást küldött felé.
- Ne nézz így rám! Minden második percben lángok csaptak ki a kandallóból. Azt hiszem, tetszik neki a Hop Hálózat…
Harry, aki eddig némán figyelte a jelenetet, szintén hitetlenkedve meredt maga elé. Hermionét hónapok óta nem látta így vigyorogni, a Perselus arcán megjelenő félmosoly, és hihetetlenül lágy arckifejezés, miközben Damient figyelte, több volt, mint elég. Volt professzora arcán nyoma sem volt fintornak, vagy összehúzott szemöldöknek, esetleg baljóslatú kifejezésnek. A gyereknek öt perc alatt sikerült elérnie azt, amit diákok százai próbáltak hosszú éveken keresztül. Mégpedig azt, hogy anélkül élvezzék Piton teljes figyelmét, hogy ne rémítse őket halálra.
- Mivel a gyerek szülei börtönben vannak, ezért ideiglenesen el kell helyeznünk valahol – szólalt meg kis idő múlva. Felállt a székéből, és megkerülve az íróasztalát, Hermione elé állt. – Mr. Harris is egyet ért velem abban, hogy egy biztonságos hely kell neki, olyan embereknél, akik tudják, hogy kell megvédeni őt más varázslóktól. – Hermione először kétkedve nézett Harryre, aki azonban egy gyenge mosollyal jutalmazta.
- Nem hiszem, hogy magyaráznom kellene – felelte meg a fel nem tett kérdést. Hermione azonban már fel is pattant, egyik kezében a gyerekkel, a másikkal pedig átölelte barátját, és puszit nyomott az arcára.
- Köszönöm, Harry – szipogta boldogan. Perselus is felállt, és kezet nyújtott Potternek, aki elfogadta azt, és közben a férfi szemébe nézett.
- Elmehettek. De. Ha a következő hetekben bármi törvénytelenséget tapasztalunk részetekről…
- Jók leszünk, Harry – felelte Hermione vidáman, és férje kezét fogva elindult az ajtó felé.
- Ne tűnjetek el, jó? – szólt még utánuk Harry, mikor az ajtó felé tartottak. – Mr. Harris azt mondja, a Carmomille házaspár nem kaphatja őt vissza. Úgyis keresnünk kell neki egy helyet, ahol befogadják. Ha már úgyis varázsló, egyszerűbb, ha nem muglik nevelik, de ne vegyétek rögtön biztosra, hallod, Hermione?
Hermione azonban már a Minisztérium előcsarnokába tartott férjével együtt, örülve a pillanatnyi boldogságnak. Biztos volt benne, hogy a kis Damiennek nem találhatnak könnyebben nevelőszülőket. Érezte, hogy most már minden rendben lesz.
--@--
Alig egy órával később Perselus és Hermione házuk egyik emeleti hálószobájában voltak, és a kiságyban alvó Damient nézték.
- Olyan kicsi – suttogta Hermione. Perselus mellette állt, és hitetlenkedve nézte a fekete hajú csöppséget. A kicsi nem a legtalálóbb szó volt rá. Ez a gyerek apró volt. Épp belefért volna a kedvenc üstjébe… Ez meg hogy jutott eszembe? – tűnődött el hirtelen, azonban Hermione félbeszakította a gondolatmenetet.
- Tudod, amikor említetted, hogy már öt hete… - kezdte halkan.
- Nem kell emlékeztetned rá – felelte Piton suttogva.
- Egy kicsit utánaszámoltam…
- Igen, tudom. – Piton elszakította tekintetét Damienről, és fintorogva Hermionéra nézett.
- Nem, nem annak. Túlságosan elmerültem abban, hogy a házaspár után kémkedtem, így észre sem vettem, hogy már két hete késik. – Mielőtt Piton megkérdezte volna, hogy ki, vagy mi az, ami késik, Hermione végigsimított a hasán, és mosolyogva nézett fel a férjére. Az aranyló barna szemével, kipirult arcával és boldog mosolyával pont úgy festett, mint egy nagyon boldog, várandós kismama…
- Azt akarod mondani… - kezdte hitetlenkedve, mire felesége csak vidáman bólintott. – De hát már több mint egy éve próbálkozunk!
- Azt hiszem, csak a megfelelő pillanatra várt – felelte, miközben kezeit átkulcsolta Perselus tarkóján. – Még a Minisztériumban elvégeztem egy tesztet.
- De… de hát. – Perselus egy darabig csak tátogni tudott, aztán feleszmélve kábulatából, szorosan átölelte feleségét. – Merlin!
- Így van. Egy nap alatt két gyerek – kuncogta. – Na, mit szólsz?
- Ha így haladunk, a hétvégére behozhatjuk a Weasleyéket.
- Mondtam én neked, hogy tökéletes volt a tervem – suttogta Hermione.
- Az. Tökéletes – egyezett bele Perselus, és egy csókot nyomott felesége homlokára.
--Vége--
10 komment · 1 trackback
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kivansagust.blog.hu/api/trackback/id/tr81652579
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: wien-news.de 4 2019.01.05. 04:57:02
Crack ti nspire cas student software - gaythralonpream
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
muki-chan 2010.01.08. 22:11:32
Ez nagyon jó volt! Nemigen mertem eddig Piton/Hermione párosítást olvasni. Belekezdtem egybe, még régen, de annyira kiábrándított, hogy be sem fejeztem. De ez! Hát ez csodálatos volt. Bár mikor megláttam a lap alján a tovább-gombokat, kissé elbizonytalanodtam. xD Imádtam, tényleg imádtam. Ezt a poént meg kiváltképp:
"Úgy, hogy pénzt kapnak a gyerekek után.
- Molly Weasley erről tud?"
Jajj, ezt csak úgy említem, vannak benne kisebb elírások, amik néhol elég viccesek. Pl.: Mcgalagony megjelent tejes valójában. De ezt nem bántásnak mondom, csak majd ha úgy adódik, ki lehetne javítani.
Jaj, nagyon tetszett a történetszövés is. Főleg, hogy benne volt az is, hogyan jöttek össze. Ahh, tök jó!!!! :D Nagyon gratulálok hozzá! Szörnyű, de annyira lebilincselt, hogy nem tudtam abbahagyni, pedig a vizsgáimra kellett volna tanulnom. xD Na, még egyszer minden elismerésem! :)
"Úgy, hogy pénzt kapnak a gyerekek után.
- Molly Weasley erről tud?"
Jajj, ezt csak úgy említem, vannak benne kisebb elírások, amik néhol elég viccesek. Pl.: Mcgalagony megjelent tejes valójában. De ezt nem bántásnak mondom, csak majd ha úgy adódik, ki lehetne javítani.
Jaj, nagyon tetszett a történetszövés is. Főleg, hogy benne volt az is, hogyan jöttek össze. Ahh, tök jó!!!! :D Nagyon gratulálok hozzá! Szörnyű, de annyira lebilincselt, hogy nem tudtam abbahagyni, pedig a vizsgáimra kellett volna tanulnom. xD Na, még egyszer minden elismerésem! :)
Kyrelith 2010.01.08. 22:53:16
Imádom az ilyen múlt-jelen váltakozású történeteket:) Nem volt egyáltalán zavaró, remekül megoldottad. Mestermunka, na:D Bár elég hamar nyilvánvaló lett, hogy Hörm úgy is terhes lesz, de kit érdekel. Kristie mázlista :)
Rejtélyes alkotó 2010.01.09. 10:44:58
@muki-chan: Óh, köszönöm szépen. Tudom, hogy hosszú lett, és gondolkodtam is rajta, hogy talán a 15. oldal után be kellene fogni a pofám, de nem ment :)
Hát az elírások miatt már így is ideges vagyok. Ezt a "tejes" részt két béta ugrotta át, meg én, legalább háromszor... Szóval most megyek, és vagy magamat büntetem meg, vagy a bétáimíat. Mivel nem vagyok házi manó, ezért azt hiszem az utóbbi lesz :D
Hát az elírások miatt már így is ideges vagyok. Ezt a "tejes" részt két béta ugrotta át, meg én, legalább háromszor... Szóval most megyek, és vagy magamat büntetem meg, vagy a bétáimíat. Mivel nem vagyok házi manó, ezért azt hiszem az utóbbi lesz :D
Rejtélyes alkotó 2010.01.09. 10:48:00
@Kyrelith: Azt hiszem, inkább én vagyok a mázlista, hogy ilyen történet ötleteket kaptam.
És köszönöm, örülök, ha tetszett :)
És köszönöm, örülök, ha tetszett :)
princessannelise 2010.01.09. 14:03:22
mindig is imádtam a Piton/Hermione ficeket, és lám, egy újabb kedvenc:))
Lizzieke 2010.01.09. 22:09:32
Hát, le a kalappal a kedves alkotó előtt! Fantasztikusan jó lett! Egyszerűen nem bírtam letenni, annyira lekötött!
Nagyon jó volt ez a fanyar humor, bár mit is várunk, a a mi Perselusunk az egyik főszereplő...:)
Az elírásokat én is láttam, de csodálatos az emberi agy, hogy nem is veszi szinte észre, mert egyből a megfelelő szót olvassa ki, akármi is hiányzik belőle.:)
A történet fonalának vezetése is jól megtervezett! Mindig is irigyeltem azokat, akik tudnak ilyet:D
Na, úgy egybe nézve, csak magamat tudom ismételni, hogy nagyon kirááály lett!:D Irigylem Kristie-t, hogy ekkora jó ajándékot kap, és téged is irigyellek, hogy ekkora jót alkottál!:D
Nagyon jó volt ez a fanyar humor, bár mit is várunk, a a mi Perselusunk az egyik főszereplő...:)
Az elírásokat én is láttam, de csodálatos az emberi agy, hogy nem is veszi szinte észre, mert egyből a megfelelő szót olvassa ki, akármi is hiányzik belőle.:)
A történet fonalának vezetése is jól megtervezett! Mindig is irigyeltem azokat, akik tudnak ilyet:D
Na, úgy egybe nézve, csak magamat tudom ismételni, hogy nagyon kirááály lett!:D Irigylem Kristie-t, hogy ekkora jó ajándékot kap, és téged is irigyellek, hogy ekkora jót alkottál!:D
Rejtélyes alkotó 2010.01.09. 23:13:01
@princessannelise: ha nem utáltattam meg őket, akkor már jó :)
Rejtélyes alkotó 2010.01.09. 23:20:48
@Lizzieke: Köszönöm! :)
Igen, az emberi agy csodálatos, úgy látszik az enyém különösen hajlamos arra, hogy átugorja ezeket a gyönyörű elírásokat, és automatikusan azt olvassa, amit írni szerettem volna.
Azt hiszem "McGalagony tejes valójával" nevezhetnék valami díjra... :)
És mióta felhívták rá a figyelmemet, naponta többször kapok röhögő görcsöt a szemem előtt játszódó képtől, ahol a jó öreg professzor bevonul a sétapálcájával, talpig tejben.
hát... most hogy megint könnyesre röhögtem magam, lépek. :D Köszönöm még egyszer!
Igen, az emberi agy csodálatos, úgy látszik az enyém különösen hajlamos arra, hogy átugorja ezeket a gyönyörű elírásokat, és automatikusan azt olvassa, amit írni szerettem volna.
Azt hiszem "McGalagony tejes valójával" nevezhetnék valami díjra... :)
És mióta felhívták rá a figyelmemet, naponta többször kapok röhögő görcsöt a szemem előtt játszódó képtől, ahol a jó öreg professzor bevonul a sétapálcájával, talpig tejben.
hát... most hogy megint könnyesre röhögtem magam, lépek. :D Köszönöm még egyszer!
Luna Aurora 2010.01.09. 23:28:10
Úgy éreztem, egy élménnyel kevesebb lenne, ha kijavítottam volna. xD
Rejtélyes alkotó 2010.01.09. 23:51:40
@Luna Aurora: És milyen jól érezted! :D Roppant hálás vagyok! (viszont halkan megjegyezhetem, hogy "de egy dög vagy"? xD)
De most komolyan, nincs valami "Az év legcikibb elírása" díj?
De most komolyan, nincs valami "Az év legcikibb elírása" díj?
Utolsó kommentek