Kinek készült az ajándék? apalanya
Korhatár: 14
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, AU
Leírás: Sirius Black és James Potter még hatodik évükben is folyamatosan harcolnak a tüzes vérű Lily Evansszel, aki minden áron meg akarja akadályozni a Tekergők elhatalmasodó tetteit.
Sirius egy napon megtalálja Piton szerelmes levelét, amit Lilynek írt, és furcsa érzés lesz úrrá rajta. Az idő múlásával kénytelen rájönni, hogy pokolian féltékeny… közben hátrányára válik, hogy Lilynek elege lesz belőlük és bosszúhadjáratot indít a Griffendél összegyűjtött pontjainak felháborító fogyatkozása és a két jómadár elképesztő nagyképűsége miatt, de arra még ő sem számít, hogy Sirius elfogadja a kihívást…
Black pedig nem is sejti, hogy Piton levele milyen nagy segítség lesz számára a későbbiekben.
Az ötlet, ami alapján dolgoztál: Szeretnék egy Sirius/Lily párosítású humoros, romantikus történetet, ahol lehetőleg James ne sértődjön meg, hogy nem az övé a vörös démon ^^ Játszódhat a varázsvilágban, de nem szükségszerű :P
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Mindenben van valami jó!
1. fejezet
– Potter, Black, büntetőmunka! MOST!
Ó, igen.
A jól ismert, dühös hang csengett füleimben, s amikor megfordultam, szembe találtam magam két szempárral, amelyek szinte már szikrákat szóltak. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, majd pimaszul elvigyorodtam. Lily Evans még mindig fújtatott. Nem volt ez meglepő esemény sem az én, sem James számára, és a roxfortos diákok napirendjét sem zavarta meg különösebben a kis affér, hiszen az ilyesféle közjátékok szinte már elmaradhatatlannak bizonyultak a kastélyban.
Egyébként Sirius Black vagyok. Gondoltam, közlöm.
– Számolj el tízig – biztattam magam. Éppen nekikezdtem volna, ám akkor…
– Black! Mit állsz még mindig itt? Nyomás!
– Na de Evans! – kezdett bele James a puhító szövegébe. – Mit szólnál, ha…
– Nem! – vágta rá a lány. – Nem megyek el veled randizni soha, fogd már fel. Most pedig menjetek és jelentkezzetek McGalagony professzornál. – Azzal hátravetette vörös haját és elindult a folyosó vége felé.
Még egy ideig bambán néztünk utána, ezután egymásra kukkantottunk, megrándítottuk a vállunkat és vigyorogva egymás tenyerébe csaptunk.
– Jók voltunk, Ágas! – mondtam neki, miközben sunyin rásandítottam. – Nem gondolod, hogy megérdemelnénk egy kis… jutalmat?
– Ó, de. Nekem is pont ezen járt az agyam.
A konyha felé vettük az irányt. Mivel hatodévesek voltunk, az eltelt idő során már volt alkalmuk kiismerni magunkat a Roxfort minden egyes zugában, s az sem volt hátrányunk, hogy mi voltunk a Tekergők. Pontosabban A Tekergők, feltett szándékunk volt ugyanis, hogy közhírré kiáltsuk csínytevéseiket és szórakoztató mondanivalóikat, s ez által hírnévre tegyünk szert. A két ügyeletes bajkeverő mi, Sirius és James voltunk, de persze Remus Lupin és Peter Pettigrew sem maradtak ki a jóból. A mókától az sem rettentett el, ha egész héten büntetőmunkán kellett kuksolnunk, mert az együtt töltött órák során mindig kellemesen telt az idő.
De amúgy nem vagyunk beképzeltek, meg semmi ilyesmi, sőt, az eredményeink is jók. Csak jó fejek vagyunk. Ennyi az egész.
– Nem gondolod, hogy többször nem kéne már kihúzni a gyufát Evansnél? – kérdezte hirtelen Ágas.
– Megőrültél? – hüledeztem, de közben éreztem, hogy a gyomrom kissé elkezd ficánkolni. – Ez az egészben a legjobb!
– Hát, igen, de eléggé rontja az esélyeimet… – Beletúrt a hajába és elhúzta a száját.
Én ezen csak nevettem. – Nyugi, haver, bőven van még időd becserkészni őt.
Odaértünk a konyha bejáratához, amit egy gyümölcsöket ábrázoló festmény takart. Az ujjaimmal óvatosan megcsiklandoztam a körtét, mire a vásznon megjelent egy kilincs, melyet lenyomtunk és beléptünk a helyiségbe. A szokásos hangzavar fogadott minket és nyüzsgő manók ezrei, akik éppen a vacsorát készítették megbűvölt eszközeikkel. Ámító látvány volt a hatalmas terem, az ínycsiklandozó falatok pedig még kellemesebbé tették az összhatást.
– Na, manókáim, mi lesz ma a vacsora? – kérdeztem, miközben hanyagul járkáltam a tűzhelyek között. – Sült csirke? Mm, jól néz ki. De már megint krumplival?...
És így tovább, és így tovább. Jamesszel már egészen kezdtünk belejönni a falatok mustrálásába, amikor is egy sereg manó közeledett felénk megrakott tálcákkal – volt rajtuk tea, sütemények, sütőtöklé, meg mindenféle földi jó.
– Ezt szeretjük a Roxfortban – mondtuk egyszerre Ágassal, majd elvigyorodtunk és nekiláttunk a falatok elfogyasztásához.
Később, amikor már bevágtuk az összes finomságot, jóllakottan ültünk le egy asztalhoz. James megint kezdte a szokásos szövegét; most arról kérte ki a véleményem, hogy szerinte csináltasson-e a manókkal egy Lily feliratú muffint. Én erre úgy néztem rá, mint egy eszementre szokás, de közben dühöt is éreztem iránta. Még hogy muffin…
– Mi van velem? – kérdeztem magamtól, majd megráztam a fejem, hogy elűzzem a mérges gondolatokat. – Biztosan csak…
Nem tudtam befejezni a mondatot, mert abban a pillanatban fülsüketítő csörömpölés hallatszódott be a folyosóról, olyasféle hang, mintha egy lovagi páncél dőlt volna el. Összenéztünk.
– Maradj, megnézem – álltam fel.
Óvatosan kinyitottam az ajtót, majd be is zártam azt. Halkan lépdeltem a kihaltnak tűnő folyosón, ám cipőm sarkának elnyomott kopogásán kívül nem hallottam semmit. Elővettem hát a zsebemből a Tekergők térképét.
– Esküszöm, hogy rosszban sántikálok – mondtam fojtott hangon, s vártam, hogy kirajzolódjanak a roxforti folyosók és helyiségek körvonalai. Mikor ez megtörtént, megkerestem az aktuális tartózkodási helyemet, körbenéztem a papíron, és… – Pipogyusz! Most megvagy – suttogtam elakadó lélegzettel.
Piton az egyik szomszédos folyosón tartózkodott, látszólag egy helyben állt. A szememben gonosz fény csillant, hiszen most talán rajtaüthettem valamin a mardekárost. Tétován megindultam, de vissza is fordultam – azon hezitáltam, hogy hívjam-e Jamest vagy sem.
Végül úgy döntöttem, nem hívom. Itt kezdődött el a történet, s ennek segítségével is fog majd véget érni, ugyanis jómagam, alias Sirius Black döntése sok dolgot megváltoztatott, még ha én erről akkor nem is tudtam.
Tehát elindultam a másik folyosóra, amilyen halkan csak tudtam. Bosszankodva felszisszentem, amikor véletlenül zajt csapott a cipőm, de végül sikeresen elértem úti célom.
– A fene… Reparo! – suttogta Piton.
A lovagi páncél nagy ricsajjal visszaállt a helyére. Egy pillanatig csend lett, majd penna sercegése hallatszott, én pedig olyannyira kíváncsi voltam, hogy igyekeztem minél jobban és óvatosabban kukucskálni, ám a szerencsém ezúttal is cserbenhagyott.
Elegánsan elgáncsoltam saját magam és becsúsztam a folyosóra. Egyenesen Perselus Piton lába elé.
Ezt az égést!
Egy pillanatig zavartan pislogtam, majd vörös fejjel, szitkozódva felálltam.
– Black! – horkantott fel a mardekáros ellenségesen. – Mit csinálsz itt?
– Ezt én is kérdezhetném, Pipogyusz. De legalább jobb kedvre derítesz – húzódott a szám ördögi vigyorra. – Mit szólnál, ha bepótolnánk a tavaly elmaradt dolgokat? Vagy megismételhetnénk esetleg párat… egy kis szájmosás?
– Tudom, mire készülsz, Black – húzta össze a szemét Piton –, de most sajnos nincs időm rád. Capitulatus! – kiáltott, még mielőtt annyit mondhattam volna, hogy „Dehogy tudod.”
Miután hátrarepültem vagy két métert, Piton szó szerint felkapta a nyúlcipőt, így már csak távolodó alakját láthattam.
Elmondhatatlan düh lett úrrá rajtam és megindultam Piton után, ám megakadt a szemem valamin. Ellenségem a padlón hagyta azt a pergament, amelyre pár perce még olyan szorgalmasan jegyzetelt. Úgy gondoltam, ez esetleg jó eszköz lesz majd a bosszúra, így elolvastam. Amint a végére értem, megrökönyödötten, lefagyva néztem a pergamen kellős közepét, ujjaimmal pedig elfehéredetten markoltam annak szélét.
Ez nem lehetett igaz.
A gyomom ismét ugrott egyet, a következő pillanatban pedig lehajítottam a pergament a földre és dühösen visszatrappoltam a konyhába.
A tárgy arccal felfelé lehullott a padlóra. Egy macskakaparásszerű levél volt az.
Kedves Lily!
Már régóta írom ezt a levelet, mindig újra és újra összegyűrtem és eldobtam, csak hogy újat kezdhessek. Nem tudom jól kifejezni az érzéseimet, de most úgy érzem, minden lényegeset le tudok írni úgy, hogy megértsd az álláspontomat.
Tudom, hogy még mindig haragszol rám, és meg is értem, miért, de most mégis arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Rémes ember voltam, rossz dolgokat tettem, bántottam a barátaid, bántottalak téged. Már megbántam mindent.
Szükségem van rád, mert tudom, hogy te vagy az az ember, aki mellett boldog lehetnék. Szeretlek téged, mindig is szerettelek és szeretni foglak, de eddig nem tudtam, hogyan mondhatnám ezt el neked, mert nem mertem. Tisztában voltam vele, hogy az utóbbi időkben nagyon nem kedvelsz engem, így ez sem lett volna helyes. Most viszont összegyűjtöttem magamban elég erőt ahhoz, hogy ezt leírjam neked, még ha szemtől szemben gyáva is vagyok.
Ha kell, várni fogod rád, várni fogom a válaszod, de akár úgy is tehetsz, mintha meg sem kaptad volna a levelet, és így kevesebb fájdalommal élhetjük tovább az életünket.
Perselus
Valahol a konyhaajtó tájékán ébredtem rá, hogy talán nem kéne ott hagyni a levelet. Mi lesz, ha más is megtalálja? Azt nem engedhettem. Visszamentem hát érte, óvatosan lenyúltam, összehajtogattam és a zsebembe dugtam. Még mindig pokolian dühös voltam. Hogy lehet… hogy képzeli… De mi a fene van már megint?
Úgy álltam ott a folyosón, karba tett kézzel, mint egy duzzogó kisfiú, akivel nem az történt, amit ő szeretett volna. De hát mióta érdekelt engem Evans?...
Ó, nagyon is érdekelt. Abban a pillanatban képtelen voltam rájönni ugyanis, hogy pokolian féltékeny vagyok Pitonra, amiért el meri mondani Lilynek az érzéseit, meg Jamesre is, aki valószínűleg el fogja halászni a lányt az orrom elől. De én ezt nem hagyhattam.
Ismét elfojtottam egy döbbent nyögést.
Te. Jó. Ég. Belezúgtam Lily Evansbe.
Tisztában voltam vele, hogy ez már elég régóta tartott nálam, viszont ez csak akkor tudatosult bennem úgy Isten igazából. Az utóbbi időben egyre többször beszéltem rá Ágast a csínytevésekre, hogy csak a közelében lehessek, hogy láthassam őt minél többet. Nem viselkedtem valami imponálóan, tudom. Ha ezt James megtudta volna…
Visszamentem hát a konyhába, de közben gondosan ügyeltem rá, hogy az arckifejezésem pontosan olyan legyen, mintha mi sem történt volna. Az ajtón belépve megláttam Jamest, aki unalmában egy teáscsészét röptetett körbe-körbe. Megindultam felé, ám hirtelen olyan érzésem támadt, hogy legszívesebben nekiesnék a barátomnak.
Te jó ég… Ismét.
– Na, végre, Tapmancs! – kiáltott fel James megkönnyebbülten. – Már azt hittem, sosem jössz. Ki volt az?
– Áh, csak valami kis elsős – mondtam nemtörődöm arckifejezéssel.
– Ja, hogy úgy. És mit csinált?
– Felborított egy lovagi pácélt, de mikor odaértem és meglátott, eliszkolt.
Próbáltam nem verejtékezni, de az volt a bökkenő, hogy Jamesnek soha nem tudtam hazudni.
– Olyan furcsa vagy. Minden rendben? – nézett rám összehúzott szemekkel.
– Hát persze, csak… tudod, elég fáradtnak érzem magam.
Ágas hangosan felnevetett. – Biztos Evans miatt!
– MICSODA? – néztem rá kidülledt szemekkel és levertem egy teáscsészét a földre. A házimanók rögtön ugrottak összetakarítani, de közben rosszalló mondatokat motyogtak a nem létező bajszuk alatt.
– Te jó ég, Sirius, nyugi már! Csak arra gondoltam, hogy tudod, az előbbi veszekedésünk vele…
– Ja, tényleg – sóhajtottam fel, de közben a szívem még mindig hevesen vert. Egy pillanatra totál azt hittem, rájött valamire. – Bocsi, most tényleg eléggé agyhalott állapotban vagyok. Nem lenne gond, ha elmennék egy kicsit sétálni?
– Nem, dehogy. Menj csak.
James együttérzően hátba veregetett, én pedig kiléptem a konyha ajtaján és a bejárat felé vettem az irányt.
Tisztában voltam vele, hogy nem helyes, amit csinálok, de nem tudtam mit tenni ellene. Féltem elmondani Jamesnek, mert tartottam a legjobb barátom elvesztésétől, viszont ott motoszkált bennem még egy gondolat: ha tényleg olyan jó barátok vagyunk, akkor ezt is el kell fogadnia… Idő közben kiértem a havas parkba, és kedvenc tölgyfák alá letelepedve arra az elhatározásra jutottam, hogy alszok rá egyet vagy adok pár napot az érzelmeimnek, aztán majd meglátjuk, mi lesz. A természet olyan szép volt, hogy nem bírtam ki, hogy ne rondítsak bele az érintetlen hóba, ezért elkezdtem fel-alá járkálni
Eszembe jutott Piton levele és elgondolkodtam. Mi lesz, ha újra megírja és odaadja neki? És ha Lily őt választja? Akkor nem csak az én, hanem James szívét is összetörné. Nekidőltem a fa törzsének és átadtam magam a gondolataimnak. Ez már a jövő zenéje volt…
Másnap:
– SIRIUS BLAAACK!
Erre a kiáltásra riadtam fel, s amint felpattantak a szemhéjaim, rögtön tudtam, hogy Lily az. Félkómásan feltápászkodtam az ágyból, levánszorogtam a klubhelyiségbe, ahol egy igen dühös lánnyal találtam szembe magam.
– Mondd, Evans, mit csináltam már megint?...
– Nem hiszem el, hogy ilyen aljas féreg vagy – mutatott rám kipirult arccal. – Már megint ötven pontot vesztettünk miattad!
– De hát nem is csináltam semmit! – fakadtam ki.
– Ó, hát persze, hogy nem! Mármint azon kívül, hogy tegnap az alagsorban összetörtél egy lovagi páncélt. Egy elsős a saját szemével látta.
– Micsoda? De hát én nem…
– Tudod mit, Black? Elegem van, hogy folyton miattatok landolunk hátul a házversenyekben. Bosszúhadjáratot indítok ellened!
Gúnyosan felnevettem.
– Komolyan úgy gondolod, hogy te le tudsz győzni engem csínyekkel? Rendben, Evans, elfogadom a kihívást!
Kikerekedett szemekkel nézett rám, én meg magamban kárörvendően nevetgéltem, hiszen ez egy remek alkalom volt, hogy közelebb kerüljek hozzá.
Úgy éreztem, évek teltek el, amíg válaszolt nekem; gúnyosan rám mosolygott, majd kivonult a klubhelyiségből. Itt kezdődött el minden.
Már nem tudtam visszaaludni, ezért odafönt az ágyamon ülve gondolkodtam. Először is a fő kérdés az volt: hogyan láthatta egy elsős, hogy feldöntöm a lovagi páncélt, amikor hozzá sem értem? Miért dühítette fel Lilyt az az ötven pont, amikor simán visszaszereztük volna egy-két hét alatt? Talán Piton árult be… de nem hiszem, hogy Lily elhitte volna neki, főleg, ha pontokról van szó. Abban igen határozott tud lenni.
Na jó, mégsem ez volt a fő kérdés, hanem az, hogy mit találjak ki, amivel biztos lekörözhetném az ő agyát és égne egyet a suli előtt. Akkor legalább meglátná, hogy velem nem érdemes packáznia. Kellett nekünk Jamesékkel lelőni az összes poént…
Ördögi vigyor terült szét az arcomon. Megvolt a tökéletes terv…
Utolsó kommentek