Kinek készült az ajándék? Szofi_DM
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: durva nyelvezet, AU
Leírás: Draco egy egyszerű patkolókovács, akinek egy hete van rá, hogy nőül vegyen valakit. Ha nem teszi, az álnok király kiűzi a birodalomból. Draco nem mugli, de a történet valahol a középkorban játszódik.

  Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Mese egy bögre teával

Amolyan bevezetőféleség - A patkolókovács, aki szerette a királyt

Egy barna bőrfotelban ücsörgött a koszos, semmilyen szobácska kellős közepén és rágyújtott egy szivarra, aztán lassacskán beleszívott, letüdőzte - a szeme csücskébe aranyos kis ráncok gyűrődtek -, majd az egyik hosszú ujjával tekerni, csavargatni kezdte fürtjeit.

 Mogorva volt, nagyon mogorva: Csukott szemmel gondolkozott és bosszankodott, agyában átbukfencezett minden buckán, kövön, de sehogy sem találta meg azt a kicsike, nyikorgós faajtót, aminek kinyitásával új ösvényeket taposhatott volna magának. Így csak egy bénácska, idióta kölöknek érezte magát,és valamiért, abban a percben az is volt.

„Mégis mit jelentsen ez?! A nagybátyja vagyok, az Istenért! Hogy képzeli…?! Mégis hogy képzelte mindezt?!”

Draco Goldvere la Malfoy csak egy egyszerű patkolókovács volt, Őfelsége toprongyos, szakadt hacukás nagybátyja; vigyorgós, büszke ember, (talán egy picikét gonosz is), aki mindig tudta, mit kell tennie, ha sáros lenne a csizmája. (Persze voltak különleges, elborzasztó pillanatok is, amikor azért mégsem.)

Igen. Draco Goldvere la Malfoy április harmadik hetének első napjában, arra sem fogadott volna két ezüstben, férfi-e, vagy nő.

Talpra szökkent, majd elbukdácsolt a fürdőjébe, és a maszatos tükörrel szembefordulva mormogott az orra alatt valami bolondságot, valamit, amit maga sem értett teljesen.

- Huszonhárom… huszonhárom… ó, egek, teljesen megfeledkeztem róla!

Megnyitotta a csapot, az arcára fröcskölt egy kis vizet, majd folytatta, beszélt magához, rekedtes, bagós hangon;

- Megölöm Pottert, felnégyelem, kinyiffantom! Miért kell annak a nyamvadt kölyöknek mindent jobban tudnia nálam?! Ó istenem, rühellem a mocskos pofikáját, a bájgúnár fejét! Nyeljen békát! - Aztán zavartan a fejéhez kapott, megdörzsölte az orrát, elpirult egy kicsikét. - Miket beszélek?! Harry Goldvere la Potter az életem, Királyom, az egyetlen ember, akit szolgálhatok e föld kerekén! Mit ember? Egy Isten! Ó, ó… szégyellem magamat, jajj, de szégyellem!

Harry, a tízéves, picike gyerek huszonnégy hónapos korában lett megkoronázva, úgy, hogy akkor már öt nyelven makogott, megsárgult pergamenekre firkált, olvasott, és az összes politikai összefüggést a kisujjával tologatta, mint egy finnyás bohóc, aki négy hete nem zabált, mégsem eszik akkor, amikor háromasztalnyi sült libát tömhetne magába, csak úgy.

Mert Harry Goldvere la Potter, két hónappal Draco Goldvere la Malfoy születésnapja előtt elrendelte, hogy azok az emberek, akik betöltötték a huszonharmadik évüket négy hónapjukat és kettő napjukat, feleségül kell vegyenek egy nőcskét, mindegy milyet - csúnyácskát, világszépet, rusnya boszit. Őfelsége úgy érezte szíve minden pindurka dobbanása ezt lükteti, ezt akarja eljuttatni az erein át a koponyájába: A birodalmának negyven százaléka kidöglött a legutóbbi pengetáncban, és Ő országa jövőjét (lakosok nélkül) annyira látta lebegni a sors pókfonalában, mint egy vaksi kutyuli, aki még sántikál is. „Politikai célpontok vagyunk! Ha az emberek nem kezdenek el szaporodni, nem lesz hadsereg, amivel harcolhatnánk a népért. Hadsereget mondtam volna? Elnézést uraim, rosszul pörög a nyelvem, népet akartam szólni! Mert minek a sereg, ha nincs mit védelmezni, kérem? Ha pedig így haladunk - s előreláthatólag így -, akkor szépen lassan - mint egy csigabiga - kihal a fajtánk!”- Draco is ott volt, amikor a százötven centis kisfiú rácsapott az asztalkára, és ezeket vonyította, ezeket a dolgokat, amik apró darabkákra szakították minden pöttömke idegszálát.

Házasodni kellett, aztán valami kicsi élőlényt csinálni izé…’szaporodás’ közben, később szoptatni (vagy szopogatni), etetni (vagy eszegetni), (lenyesett) buksiját cirógatni annak. De a szőke, buggyant férfinak fogalma sem volt ilyesmikről, és éppen ezért fenemód érdekes ez a mese-mese mátka.

Kérem, Hölgyeim és Uraim, ne fecsegjenek, csacsogjanak, vihogjanak közbe a történetbe, ha bármi kérdésük van, utána keressenek meg álmukban, és ha befonják az aranyhajamat, talán megmukkanok maguknak. Persze lehet, hogy a szoknyácskámat is ki kell vasalják. Csüccsenjenek le körém. - Asszonyom, az a váza viktoriánus korabeli, könyörgöm ne piszkálja! - És hallgassanak végig, csöndesen, behunyt szemekkel. (Ha bárki elszunyókál közben, vagy füldugókat találok a hallójáratában, istenemre esküszöm, hogy négy részre aprítva kitűzöm a kastélyom négy sarkába!)

Első fejezet - A kisagyszony, aki a patkókovács cérnaidegein táncolt

Ott ült a mélyvörös szőnyeg kellős közepén és a férfit nézte; kócos haja belelógott mogorván hunyorító szemeibe, és csücsörített mint a királykisasszonyok.

Igen… Hermione d’ian Granger egy hercegnő volt, méghozzá Lorier ország királyának harmadszülött tündérbogárkája. Habos, fodros gönce felgyűrődött a combjáig, és majdnem csöpögtek a könnyei, de makacsul lenyelte mindet: Ő bizony nem akart bőgőmasinaként toporzékolni, bömbölni és vinnyogni egy patkolókovács előtt!

- Mit képzeltél, Harry?! - Draco akkorát csapott az asztalra, hogy fel kellett szisszenjen utána, mert megijedt, hogy eltörte a saját ujjait. - Én nem vagyok bébicsősz!

- Lady Hermione, bármily fiatalnak is látszódjék, húszaséveit tapossa. Másrészről ott a rangbeli különbség, meg a nem; kérlek Draco, viselkedj egy hölgy jelenlétében. - Potternek hatalmas akaratra volt szüksége ahhoz, hogy el ne nevesse magát a másik nyűgös, gyűrött arckifejezésén: A terve, miként az idegösszeroppanás szélére kergeti szerencsétlen napszőkét, már-már sikerült.

- Jó. - Draco megfogta a csésze teát és leült a kanapéba. Lehunyt szemmel folytatta: - Halljam a részleteket.

- Á! - Harry arcára gunyoros halk-vihogás csúszott, szemei aranyosan mosolyogtak, a hangja olyan volt mint egy szivárvány. Egyetlen kívánsága volt, hogy a nagybátyja végre elvegyen feleségül egy kisasszonyt, s itt volt a lehetőség, hatalmas nagy rózsaszín betűkkel villogott a pislogói előtt. - Hermione kisasszonyra, egy hétig kéne felügyelned.

- Ez a feladat meghosszabbítja a huszonhárom évet huszonnyolcra? Ha erre a buggyant tyúkra kell vigyáznom, nem marad időm arra, hogy megtaláljam a nagy Ő-t. - Potter nevetve legyintett, és kisfiúsan felhúzta a szemöldökét, értette a dolgot. Draco nem akart házasodni, senkivel (nővel, férfival) sem.

- Ugyan már, könnyedén találsz magadnak asszonyt, neked e rendeletem nem jelenthet gondot, az az egy heted még adott, hogy feleséget találj, míg Hermione kisasszonyra vigyázol!

Míg az úrfik cseverésztek, Hermione tátogva utánozta a csacsogást, viccesen fintorogva. Két ujjával, mint a kacsák, hadonászott, a szája pedig csöndesen pörgött, egyetlen nyikkanás nélkül.

Egy szobában volt két férfival (egy patkolókováccsal, meg egy kisfiúval) és borzasztóan mellőzöttnek érezte magát, pedig hercegnő volt, s a hercegnőkről nem beszélnek istenverte szürke egérkékként!

- Már elnézést… - köhintette végül a hölgy-, de azt hiszem, itt tartózkodásom idejére a palotában szándékozom maradni.

- Nem hiszem, hogy bármi beleszólása lehetne a kérdésben, maga Elkényeztetett Arisztokrata. - Draco úgy dörrent rá, mint egy hurrikán idei villámocska, és Hermione egészen elszégyellte magát.

- Kérlek, moderáld a beszédmodorod. - Harry felpattant és elugrált a poharakig a bárszekrényen. (Párszor rálépett a köpenyére, Hermionéből meg fel-felbuggyant kacagás. Ajkaira szorított ujjakkal figyelte a kiskirályt, a mókás, alacsony, aranyos urat.)

- Lord Potter, szabad megkérdeznem, hogy ez a fúria miért tartózkodik egyáltalán a városunkban?!

- Nem Draco, ez szigorúan titkos ügy. - Sunyin elvigyorodott, mert akkor sem mondta volna el az izét, ha nem kötött volna fogadást Lorier országának vezetőjével. A fogadás célpontja pedig a szerencsétlenül meg-megmukkanó Hermione, és morcosan fújtató Draco voltak, akik akkor nem is sejtették (kicsi agysejtecskéikkel), hogy mibe is csöppentek bele tulajdonképpen.

Hermione apja mióta csak az eszét tudta, férjhez akarta adni a lányát, aki körömmel, harapással, vinnyogással ellenkezett, rúgva, bőgve, akárhogy. Potter megesküdött, hogy egyetlen hét alatt megtalálja a nőnek a szerelmet, így elrendelte, hogy minden huszonhárom éves férfiúnak, házastársat kell találnia, különben elűzik az országból, jó messze tőle. Természetesen, eme vicces dolog másik főszereplője Draco volt, ugyanis Harry szívén viselte családja sorsát, s borzasztóan örült volna annak, ha a família kistáblácskáján szereplő nevek közé egy újabb grófi származású lény is felkerül.

- Szóval vállalod hogy vigyázol rá? - Harry vörösbort töltött neki a karcos üvegpohárba. - És ne kérdezd meg, miért éppen te, tudod azt jól. Az ellenségeink akik tudomást szereztek Hermione kisasszony hollétéről, egy patkolókovácsnál keresnék utoljára egy nemes leszármazottját.

- Kikérem magamnak…! - Draco sziszegett, kígyóként, haragosan. - A kovácsokra sok szükség van, és én szabad akaratomból lettem azzá. Nem engedem, hogy ily’ módon sértegesd a patkolóko… - És a szőke már csak azt érezte, hogy valami fáj az arca helyén, valami jujj de bizsereg és sajog, jujj. Csattant egy tenyér, egy hosszúkás, porcelántenyér, ami Hermione kezéhez csatlakott. A nő szuszogva, bosszankodva dörzsölte össze a tenyereit a kis pofon után, majd nyikorgósan megszólalt:

- Fogalmam sincs, hogy képzeli, hogy így beszéljen a Királlyal.

Harry kuncogva pöckölte odébb az üvegasztalkán csücsülő papírlapot: Ő máris tudta, hogy ez a kettő béna, buta egyed, a későbbiekben nem csak béna és buta, hanem szerelmes is lesz.

Második fejezet - Mosogatórongy

Hermione d’ian Granger életében először tálcát sikált, gyaszatolt. Hosszú fürtjeit másodpercenként fújkálta ki a szemeiből, miközben dobolt a lábaival a pocsolyás kövön.

Utálta azt a talpnyaló ficsúrt! U-tál-ta!

Draco ráparancsolt, hogy mivel Hermione akkor az ő házában szállt meg, végezze el a házimunkáját, mert azon fényes délutánon ő igenis eldöntötte, hogy megtalálja élete szerelmét, próbára teszi maga-magát, s megkéri az első útba eső nőt, akitől három év (vagy hónap) elmúltával így is-úgyis a bolondság peremrúdjára lökdös majd.

Ez így is volt, persze Draco nem házon kívül (nem került tévébe a dolog, ne aggódj, kedves olvasó) találta meg a nagy Őt.

Hermione odébb rúgta a macskát, ami negyven kilométerrel arrébb, a faliórán landolt. Ott nyávogott kettőt, majd lepattant a ketyegőről, és visszamászott a kosarába.

A hercegnő tüsszentett, felgyűrte ruhácskája fodros ujját, majd megint súrolni kezdte a zsíros porcelánt, s az agyagedényeket. 

- „A folyóban halacska volt…sallalala… a szívemen van egy folt…sallalalala…” - dudorászta hamuhangját, még mindig mérgesen picit. - Sohase’megyek férjhez, nincs az, az isten!

Miután aztán kész lett a mosogatással, megfogta a teáscsésze készletet, s egyenként, lábujjhegyre pipiskedve próbálkozott a polcra felrakással: Egyszer be is verte az orrát az ajtóba, mert nyitva felejtette a másik szekrényét. De a tragédia csak mindezek után történt: Hermione d’ian Granger elvesztette az egyensúlyát, s elvágódott, zuttyant, huppant. Akkorát sikkantott, hogy a szunyókáló macska is megugrott, s a hanghullámok hatására lepotyogtak az üvegek a szárítóról meg az asztal sarkáról. Magas c felett volt a sikoly, épp ezért néhány dolog már a billenéskor (a zuhanás, és a törés előtti állapotban) megrepedezett.

- Azt a betyárját! - Leporolta a kötényét és keserves sírásban tört ki, vagyis tört volna ki, de nem, mivel az ujján ejtett sebecskével volt elfoglalva, amit egy csöpp szilánk vájt a bőrébe, s amiből vér is ki-kibuggyant. Megnyomkodta: Nem látott még sohasem vért, életében először zuhant el ily módon, ezért érdekesnek gondolta a piros izét, ami végigcsorgott a karján. Kuncogott is, mint egy buggyant kislány, aki először találkozik a Harkálykoppi erdőben egyszarvúval.

- Maga meg micsi’?! - Draco délután háromig kereste élete hölgyét, majd megunta a kocsmában való üldögélést, igencsak magányos volt. Kérded te, olvasó: Ugyan miért egy ilyen szakadt, poros tákolmányban kutatott patkolókovácsunk a szerelem után? Valóban, ez egy iszonytatóan remek kérdés, majd utána járok a válasznak a medvénél, akitől ezt a mese-mese mátkát hallottam. - A nőkkel csak gond van! És Harry még elmondta nekem, hogy az apja azt üzente, elvehetem magát feleségül! Vagyis: vegyem el magát feleségül, mivel senki más nem lenne hajlandó rá! Bahh!

- Engem?! - Hermione dühösen szökkent fel, s trappolt Dracóhoz közelebb. - Maga?! Soha!

- Hát én is ezt mondom: Soha! Sorsgyepált nőszemély, takarítsa fel amit művelt, most nyomban, vagy véletlenül magának szegezem a puskámat s durr, véletlenül főbe találom lőni! Ne adj isten! - Malfoy sohasem bántott még nőt -,egyáltalán nem is volt szokása összefutni velük - ,de ez a buta liba annyira felbosszantotta azzal, hogy eltörte azokat a drága vackokat, hogy hujjaj.

- Fenyeget?! - Hermione hisztérikusan a férfi nyakának ugrott és a kulcscsontjába vájta a karmait, mint egy macska. Fújva folytatta: - Egy hercegnőt?! Hogy merészeli?!

- Szálljon le rólam, hülye pulyka! - A férfi kétségbeesetten nyögött alatta, végül is elnyúlt a szőnyegen, s szuszogva kapaszkodott meg a szék lábában. - Nyugodjon már meg.

- Pofa be. - Hermione nyikorogva válaszolt, hátrafogta a szőke kezeit, és a derekán csücsülve groteszk mód vigyorgott. - Ocsmány féreg.

- AIDS-es ribanc!

- Büdös szájú kapás!

- Tűzokádó fúria!

- Heréltmalac, tegyen lakatot a szájára, vagy véletlenül előkapom a bicskámat - Hermione már-már kacagott - ,s véletlenül, elnyesem az ütőerét. Ne adj isten!

Draco felnevetett, és mivel érezte, hogy a nő szorítása gyöngébb lett a csuklóján, lendületet vett, és átgurult a hátára, Hermione kisasszonyt majd’ a szájába rántva. Morgott kicsit, majd mosolyogva összeborzolta a csibe feje búbján a hajat. Kérdezett:

- Kötünk üzletet?

- Miféle üzletet? - Hermione kissé elpirult amiatt, ahogyan amaz a derekára markolt.

- Jöjjön hozzám, ha megteszi, tökéletesen szabad életet élhet, tőlem mentes életet. A kikötésem csak annyi lenne, hogy itt kéne laknia. Ideig-óráig legalábbis biztosan. Lehetne szeretője, engem nem érdekelne, csak a látszat maradjon meg. Hogy maradhassak az országban, itt. - Draco a komolyság kedvéért még a szemöldökét is összefűzte.

- Mi lenne a hasznom belőle? - A hercegnő félt kicsit magában, olyan idegesítően aranyosnak tűnt a másik így. Draco elgondolkozott:

- Az apja nem zaklatná többé kérőkkel.

- És még? - Hermione többet akart, furcsa melegséget a szívében, valami gyönyörűségesen szépet, mint a mályvarózsa.

- Kapna reggelit, ebédet, vacsorát. Vennék magának habos-babos ruhácskákat, és kapna a házamban egy külön szobát.

- Jó.

- Jól hallottam?! - a férfi könyökére támaszkodva, tányérszemekkel bámult rá. - Igazán?

- Valóban. Leszek a felesége.

Befejezés

Most kedves olvasó, morcosan nézel magad elé, és csapkodod a térdedet: Ennyi volt? Komolyan emiatt olvastam végig ezt az izét?!

Hát, komolyan.

A történet végét, azt, hogy végül Draco beleszeretett-e Hermione hercegnőbe, vagy épp fordítva történt, nem tudom. Tudják, igazán szégyellem magamat emiatt, de amikor Medve asszonyság mesélte nekem ezt a kisregét, én… elszundítottam. Késő volt már, én pedig egész nap táncikáltam a Gyöngyerdei mókusokkal. Bocsássanak meg nekem érte, de az az igazság, hogy az utolsó mondat, utolsó szavak derengenek csak, mert az egyik zümmögő belebújt a fülembe és duruzsolt, mire felébredtem a szunyálásból, s hallottam Medve asszonyság befejezését, valahogy így;

…s boldogan éltek, míg meg nem haltak.