Akinek készült: Susie Lupin
Korhatár: Nincs
Figyelmeztetések: Dráma
Leírás: Mi történik ha Remus mégis szerelembe esik, és akarata ellenére egyre közelebb kerül hozzá? Káosz... Zűrzavar... Mégis oly jól esik neki... Ám ha kiderül az igazság? Ez már titok, olvasd el és megtudod! Oh és Boldog karácsonyt kívánok!
Választott ötlet: Remus/saját szereplő. Remus szeretné elmondani a betegségét a barátnőjének, de nem tudja, hogy is kellene. Lehetőleg valami jó alkalmatlan időpontot válasszon rá. A lánynak ne ez legyen a reakciója: "Tényleg? Jaj, ez teljesen rendben van!", hanem valami kreatívabb, de ezt az íróra bízom ;) Lehet korhatáros, de a vége szomorú legyen.

Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.

A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 

Ha a hold rád veti sugarait

„- Remus Lupin – búgták mézédes hanggal mögülem.

- Te… tessék – fordultam meg.

- Nem menekülhetsz előlem állandóan! – lépett közelebb.

- Sandy? – döbbentem meg.

- Tisztában vagy az érzéseimmel, hát akkor minek menekülsz?

- A saját érdekedben – léptem egyet hátra.

- Tudok magamra vigyázni, nagy kislány vagyok már – mosolygott elbűvölően.

- Nem, nem hiszem, hogy erre fel vagy készülve – tettem jobb kezem tarkómra és a földet bámultam.

- Bízz bennem – éreztem egy kezet végig simulni bal orcámon.

- Sandy – emeltem fel fejemet, s ajkainkat csak centik választották el.

- Remus, szeretlek, ezzel tisztában vagy te is. Tudod, hogy mit érzek, hogy bármit el tudnék viselni, csak hogy veled legyek – simult hozzám, így testünk tökéletesen „összetapadt”. – Ne játssz az érzéseiddel, hisz már egy éve engem figyelsz.

- Nem tehetem, nem akarok játszani veled, és nem akarom, hogy a végén összetörj – súgtam.

- Pszt… - tette jobb mutató ujját szám elé, majd lassan ajkaimra tapadt és mély, forró csókba olvadtunk. Nem lenne helyes, mégis oly jó…”

- Remus, Remus, kelj már fel! – rázogatták vállamat, mire ijedten nyitottam ki szemem.

- Mi van már?!

- Én is ezt kérdezném – morgott. – Miért másztál be az ágyamba és álltál neki ölelgetni? – pufogott Sirius. – Tiszta buzis volt – remegett meg.

- Te meg miről beszélsz? Beképzeled magadnak?

- Be kéne már csajoznod, kezdek megijedni tőled – vonta fel jobb szemöldökét.

- Ácsi! Tudod jól, hogy miért kerülöm a lányokat…

- Merlinre – sóhajtott. – Engem is elfogadnak, pedig egy állattá válok az ágyban – vigyorgott. – Téged is szeretni fognak, hisz nem mindegy hogy az ágyban, vagy teliholdkor válsz állattá? – fonta össze karjait elégedetten.

­- Idióta! – álltam fel mérgesen és a fürdőt vettem célba. – Hogy lehet valaki ekkora… Áh! – téptem fel az ajtót, majd magam mögött nőiesen és lágyan bevágtam.

- Fogadd el a tényt, hogy vérfarkas vagy – dörömbölt az ajtón Sirius. – Ha ezt nem teszed, egy szottyadt, megszomorodott, unalmas vénember leszel, és szűzen fogsz meghalni!

- Befogod, vagy befogjam neked? – üvöltöttem ki.

- Ahogy érzed – rántott vállat valószínűleg, mert a keze eltűnt az ajtóról. – Mindenesetre gondolkozz el ezen, mivel most randim van, ezért le kell lépnem. Viszlát drága barátom! – legközelebb már csak az ajtó nyikorgását hallottam és a kilincs kattanását.

- Ne is lássalak – morogtam orrom alá és végül egyedül maradtam a fiú hálókörletben, a meleg zuhany alatt és gondolataimmal.

Olyan megrázó álom volt… Mintha valóságos lett volna minden mozdulatom, minden érintés és a végén a csók is. Érzem az ajkaimon, érzem, ahogy Sandy hozzám simul, átölel, a fülembe búgja mézédes szavait és lassan közelebb hajol. És… már csak centiméterek választanak el, érzem minden lélegzetvételét ajkamon… A fülembe súgja „szeretlek Remus”. Mire én óvatosan magamhoz ölelem, nem akarom bántani, nem akarom, hogy bármi baja essen… Meg akarom védeni, meg akarom menteni a haláltól, képes lennék feláldozni magam érte. Ő is érzi, én pedig tudom… Ezért lassan ajkaimon simít végig az ő ajkaival, és egy szenvedélyes csókcsatát nyitunk. Miközben szaporábban kezd dobbanni szívem, és pulzusom is az egekben jár. A nevét súgom két csókunk között, és még szorosabban húzom magamhoz. Erre ő megremeg, elmosolyodik, boldog… Boldog, mert tudja, hogy megtört és most már csak a szerelem vár ránk.

- Remus, gyere már ki! – törték meg gondolataimat egy másodperc alatt, és az álomból újra a valóságban kötöttem ki. A fájdalmas valóságban…

„Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.”

- Nem hallod? – dörömböltek ezerrel, megállás nélkül.

- Megyek már, megyek már – zártam el a zuhanyt és törülközőért nyúltam. – Milyen egy türelmetlen alak vagy – mentem ki az ajtón.

- Végre – duzzogott James.

- Veled mi történt? – tágultak ki szemeim. Legjobb barátom arca tiszta eperlekvár, leves és egy kis tészta maradvány volt. Feje tetején pedig egy cseresznyével díszítve ez az egész. Aki csinálta, elég dizájnosra alkotta a helyzethez képest. Bár tudom, ez nem változtat semmin…

- Lily… - morogta, miközben bevágtatott a fürdőbe. – De nehogy azt higgye, hogy ennyivel feladom! Megszerzem, ha addig élek is.

- James, mi lenne, ha nem randira próbálnád hívni, hanem barátkozni vele? És utána próbálnád…

- Rájöttem! – rikkantott fel. – Mi lenne, ha előbb barátkoznék vele, utána pedig becserkészném és végül happy end lenne a vége? – rohant ki hozzám.

- Ugyan ezt mondtam – forgattam meg szemeimet.

- Nem igaz, egyszer találok ki valami okosat és akkor is le ocsmányolod… Inkább csajozz be, már az agyadra megy a magány – vonult vissza sértődötten.

- Nem! – vágtam rá, majd miután felöltöztem levágtattam a klubhelyiségbe.

Leültem az egyik fotelbe és hátradőltem, miközben a tűz ropogása ütötte meg a fülemet, - nem szó szerint, mert szép lenne, ha a tűz veregetne, mondjuk egy… egy… fadarabbal. Rendben, hagyjuk az elméleteimet, túl sok a stressz, még ez se sikerül mostanában.

- Remus – hallottam meg nevemet egy ismerős hangú lánytól.

- Sandy – néztem rá.

- Hogy vagy? – ült le tőlem pár centire.

­- Köszönöm kérdésed, egyelőre még élek – mosolyodtam el. Hogy min? Egyszerű… Csak rá kellett néznem ragyogó tekintetére, mosolygó arcára, és piros ajkaira. Ahogy vállára omlik hosszú, göndör és szőke haja… Kecses járása, példamutató tekintete. Egyszerűen az egész tökéletes, mintha csak egy álom lenne.

- Kukucs – hajolt arcomhoz közel. – Beszélek hozzád Lupin.

- Lupin? – kérdeztem vissza.

- Igen – bólintott. – Olyan unalmas, hogy mindenki Remusnak hív, gondoltam, én valami különleges néven szeretnélek szólítani, még ha ez egy kicsit ridegnek is tűnik… - mosolygott. Csendes voltam… Elgondolkoztam. – Remus – szólt halkan.

- Igen? – néztem rá.

- Elgondolkodtál már hogy milyen lehet, amikor a hold ezüstös ragyogását a felhők lassan, imbolyogva eltakarják… Szóval hogy ez… Hogy is mondjam, mennyire gyönyörű lehet?

- Nem eddig még nem gondolkoztam ilyenen – mosolyogtam. Milyen romantikus lány… Ekkor megszeppent tekintetével találkoztam. – Gond van?

- Azt… Azt akarom kérdezni – vörösödött el. – Megnéznéd egyszer velem, hogy milyen?

- Micsoda?

- Hát a teliholdat… - fonta össze karjait és kislányosan bámult a földre.

- Ezt nem tartom jó ötletnek – csóváltam fejem.

- Miért? – nézett fel, s szemeit lassan könnyek lepték el.

- Kérlek, ne sírj! – csitítottam. – Semmi baj, ettől függetlenül elmehetünk sétálni, csak a teliholdat nem szeretem – öleltem volna magamhoz.

- Igazán? Köszönöm! – vetődött nyakamba, mire mindketten hátraestünk, - még a szék lába is kitört, ennyire nehéz lennék?

Viszont ahogy tekintetével találkoztam, elfelejtettem ezeket a gondolataimat… Teljesen elbűvölt, megbabonázott.. Ragyogott, mint a csillagok este, mégis erősebb volt, mint a nap sugarai. Elvesztem tekintetében, - de lehet nem kéne? Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű?

– Remus, miért nézel így? – súgta szinte ajkaimnak.

- Csak gyönyörködtem – futott végig pír az arcomon.

- Gyönyörködtél? – lepődött meg. - Bennem?

- Nem, majd Siriusban… Láttad milyen szexi a feneke? Oh, és azok a hasizmok – forgattam meg szemeim, mire ő kuncogni kezdett.

Azt mondják, ha lehunyod a szemed, akkor semmi baj nem érhet, kizárod a külvilágot és csak arra bírsz koncentrálni, akit igazán szeretsz. Viszont… Ha ezt megteszem, lehet, hogy nem láthatom többé ezt a látványt, ami elém tárul. Pedig minden vonalát az elmémbe akarom vésni, - ha a tankönyvek anyagait sikerül megjegyezni, akkor ez se lesz akadály. Jobb kezemet hátára csúsztattam, miért is? Nem tudom, de jól esett… Picit közelebb húztam magamhoz, hogy én mióta is álmodozok erről a percről.

- Ezt lehet nem kéne – motyogta.

"Fáj a lét, a létezés, a lefekvés és az ébredés.
Fáj a múlt és fáj a jelen, mindez azért, mert
nem vagy velem."

- Csss… ne törődj most ezzel. Élj a mának, felejtsd a múltat – súgtam füleibe, s egy puszit adtam arcára.

- Re…Remus – remegett meg hangja. Olyan kis aranyos volt, - aranyosabb, mint mikor Tapi kutyává változik. Ő legalább nem nyüszít, nem liheg, és nem nyálazza össze a párnámat az éjszaka közepén.

Ajkam résnyire nyitottam, s lassan… Egész lassan közelebb hajoltam hozzá. Finom és puha volt piros pozsgás szája. Nem tudom, hogy mi volt ez, de őrületbe kergetett, elbódította az összes eszemet. Bárcsak, örökké ilyen lehetne az élet. Nem lenne több szenvedés, több árulás és nem lenne több szurkálódás a másik felé. Hogyha… Sajnos egyszer minden véget ér, úgy ahogy ez a csodás pillanat is vége fog. De emlékszem még… Emlékszem arra, mikor a föld még fordítva forgott, és az árnyék se a földön, hanem rajtam tükrözödött. Amikor az éjszakák nappalra váltottak, mikor a nappal ugyanolyan volt mint az este. Sűrű és sötét... Kedvtelen, hazug és bonyolult... Amikor a nap nem azért kelt fel, hogy boldogan ragyogjon, hanem hogy kacagja szívünk szomorú sorsát. Minek dicsekszik, ha nincs mivel? Miért nem tud olyan lenni mint a felhő? Aki csak úgy van... Csak úgy létezik... Nem kérdez, nem válaszol, nem dicsekszik, s él a nagy világban, mint én. Szívesen lennék felhő az égen, csillag az űrben és víz a földön. Hisz mindegyik olyan kis jelentéktelen, mégis egyes emberek szívében ők jelentik a csodát. De szeretnék én csoda lenni... Álmok között utazni, megkötözve szíven szúrva mosolyogni. Hogy miért írom le efféle gondolatmeneteimet? Miért árulom el nektek? Magam se értem, de talán így a helyes. Hogy lássátok, létezik egy másik világ. Ahol még nem a föld forog, hanem te kerülöd meg. Ahol még a nap nem oly csodás ahogy képzeljük, ahol a felhő többet ér mint bármi más. Hisz egy vihar, mi lelkünk mélyét tükrözi, bárminél értékesebb. Hisz ha mindig dicsekednél, mosolyognál, kedveskednél, mi lenne önmagadból? A felhő legalább nem félti magát adni, ő nem fél a világ előtt megmutatkozni. Nem úgy mint én... Aki még attól is fél, hogyha kezdeményez egy kapcsolatot, örökké elveszítheti azt akit szeret. Pedig a szél se fél, mikor meghömpölyögteti az őszi faleveleket, pedig tudja, hogy egyszer el kell őket hagynia. Egyszer véget ér, és új társakra kell lelnie... Ő nem fél a holdtól, ő nem tántorodik el a naptól. Sőt betakarja, és azt kívánja, bárcsak ne is létezne. Hogy az emberek ne a sötétségtől féljenek, ha nem a nappaloktól. Azoktól a csúf, ocsmány napoktól, amiken uralkodik a legyőzhetetlen félelem, az olthatatlan bosszúvágy...

Ajkaink lassan bucsút mondanak egymástól, szomorúan integetnek egymás felé... S ahogy a nap megsüti Sandy arcát. Nap, megint? Mit akar itt? Miért üldöz folyton? Összetöri a szívemet... Ám most... Mégis... Oly gyönyörű, ahogy eme két íriszen ragyog.

- Remus – súgta nevemet bájós hangjával. – Min gondolkozol? Miért tetted ezt?

- Sandy – tértem magamhoz az álomvilágból. Újra a durva valóság… - Sajnálom, ha megbántottalak vele. Nem bírtam türtőztetni magamat… Csak ahogy tekinteteddel találkoztam, úgy éreztem, nincs többé múltam, és jövőm se. Neked akartam élni, a jelennek. Az ajkadnak, tengerkék szemednek és bájos mosolyodnak.

- Miről beszélsz? – döbbent meg, bár érződött hangjában a jól eső hangsúly.

- Rólad – mosolyodtam el.

- Ez lehetetlenség…

- Fogadd el, hogy ez az igazság. Lehet, hogy csak egy srác vagyok, aki retteg, hogy mi történik vele, aki nem ismeri a múltját. De ez a rettegés már az életemmé vált… Viszont most valami újat és csodásat tapasztalhattam meg – hajoltam füléhez. – Téged.

- Én is így érzek – mosolyodott el, és most én döbbentem le. – Régóta titkolom, ám belül vágyok rá… Vágyok az érintésedre, minden lélegzetvételedre, s hogy csak te és én legyünk, hogy azt mondhassuk mi… Mi ketten… Akik a világot megváltják – nyelt egyet. – Már régóta gondolom így, és most… Most ez hihetetlen, mintha egy álom lenne.

- Egy álom, amiből nehéz felébredni, mert ha ezt megteszed, szembe találkozol a valósággal – bólintottam, mire ő nyakamba fonta mindkét kezét és szorosan magához ölelt. Ez volt a legmelegebb és legcsodásabb ölelés…amit valaha tapasztalhattam. – Sandy – néztem íriszeibe. – Lennél a barátnőm? Tudom, hogy talán nem kéne, hogy még gyors… De nélküled meghalok, hisz… Akkor a legelviselhetetlenebb valakit szeretni, ha a közeledben van és tudod, hogy nem lehet a tiéd.

- Milyen költői ma valaki – kuncogott. – És egyébként… Igen, szeretnék. Szívből erre vágyok.

Hát így történt, hogy összejöttünk. Hogy talán szerelmünk kiteljesedhet-e, és végre boldog lehetnék, az majd kiderül. De vajon mi történik, mikor eljön az első Telihold? Vagy ha megismeri a másik énem? Akkor is így fog nézni rám? Nem, biztos, hogy nem. Háborgó tengerként fog érni, és úgy fog fájni, hogy még a villámcsapás is kellemesebb lenne.

Pár nap múlva… Sajnos a szerelmünk nem teljesedhetett ki… Valami megváltoztatta a jövőmet… Valami, ami az egész életem megpecsételte… Amiről nem tehetek, nem változtathatom meg, mert nem tudom. Ehhez már nem elég, ha hiszel benne, ez egy puszta tény. Az nap, mikor megharaptak… Már ott nem tudtam hinni Merlinben… Már akkor kezdődött ez az egész balszerencse. És most…

- Remus! Örülök, hogy végre bepasiztál – vágott Sirius a hátamra. – Legalább nem leskelődsz minden reggel a zuhany ajtómnál, és nem forgatod a szemeid, hogy minden szögből láthass.

- Sirius…

- Tudja már hogy mi vagy? Megmondtad a nagy szerelmednek? – vigyorgott.

- Nem…

- Nem?

- Nem! – vágtam rá. – És ha még egyszer megkérdezed…

­- Akkor mond el neki, mire vársz? – forgatta meg szemeit.

- Nem akarok vele szakítani.

- Ha ez miatt szakít, nem szeret – szólt közbe Lily.

- De talán még nincs erre felkészülve.

- Soha nem vagyunk semmire, ezt nem lehet előre eltervezni. Hogy most akkor készen állok bármire, és nem érdekel mi lesz – csóválta meg fejét, miközben James fejére vert egyet, aki megint próbálta megcsókolni.

- Aú – nyögött fel, miközben simogatta feje búbját. – Igaza van, muszáj neki elmondanod. És Lily, ezt miért kaptam? – kezdett el nyafogni.

- Mert örökösen csak a szerelmeddel üldözöl, mint valami beteges őrült.

- Igen, mert már megőrülök érted