Ajándékozott: Zsuzsee
Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: nincs
Leírás: Dumbledore-nak újabb őrült ötlete támad...
Kidolgozott ötlet: HP megint, karácsony a Roxfortban, ahol kevés diák maradt az ünnepekre, de a főbb karakterek (Aranytrió, Malfoy és bandája, Neville, Luna, Seamus, stb.) mind ott vannak, tanárokkal egyetemben. A célunk egy Dramione lenne, körítésnek mondjuk hógolyócsata, karácsonyi vacsora, fagyöngy, és minden ami ilyenkor illő. Csöpögjön a csillámtól és a karácsonyi hangulattól, ennyit kérnék, mert azt végtelenül szeretem
Igyekeztem minden szempontot szem előtt tartani, bár attól tartok nem egészen az sült ki belőle, amit Zsuzsee várt... De azért remélem ebben a verzióban is megtalálja majd a neki tetsző részeket! :)
Ahhoz hogy teljes képetek legyen arról, nézzétek meg ezt a videót! Aki nem kíváncsi az egészre, elég 5:20-tól, az utána lévő részeket használtam fel! A történetet olvasva mindenki rájön majd miért volt erre szükség... :)
https://www.youtube.com/watch?v=ayW0oNHEjAY
https://www.youtube.com/watch?v=ayW0oNHEjAY
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Hófehér ruhában
Előszó: Kezdetek
Minden a Roxfort Expresszen kezdődött.
Ron, Harry és Hermione éppen a nyári élményeiket mesélték egymásnak, amikor megjelent az ajtóban Malfoy és vetett rájuk egy lesajnáló pillantást.
- Mit akarsz, Malfoy? – pillantott fel Harry unottan, nem hagyva szóhoz jutni a mardekárost. – Azt ne mondd, hogy már megint eltévedtél – sóhajtott fel színpadiasan. – Görényfalva a második kocsiban van, harmadik kupé. El se tudod téveszteni; jobbról is, balról is a harmadik. Igazán megjegyezhetnéd már – rázta a fejét és igyekezett figyelmen kívül hagyni barátai prüszkölő nevetését –, elvégre ez már az ötödik utunk.
Malfoy meg sem próbált szóban visszavágni, azonnal a pálcájáért nyúlt és elkiáltotta magát:
- Stupor!
De Harry számított a támadásra, így gyors egymásutánban felhúzott egy pajzsot és elindított egy hátráltató ártást. Malfoy már nem tudott ilyen gyorsan reagálni és a vonat falának tántorodott.
- Tarantallegra! – kiáltotta Harry, ezzel téve végképp harcképtelenné ellenfelét.
Malfoy lábai szapora táncba kezdtek és hiába próbálta gazdájuk fékezni a rángatózást, csak azt érte el, hogy elvesztette az egyensúlyát és félájultan terült el a földön. Mindezt másodpercek leforgása alatt.
Hermione volt az, aki a leggyorsabban reagált.
- Finite! – ordította.
- Hé! – háborgott Ron.
- A végén még megölitek! – rivallt rá a lány és vetett egy bizonytalan pillantást a mardekáros fiúra, aki időközben megpróbált feltámaszkodni, kisebb nagyobb sikerrel. De amint biztos talajt érzett a lába alatt (illetve, kevésbé imbolygót) azonnal Hermionének támadt:
- Nincs szükségem egy koszos kis sárvérű segítségére! – sziszegte, szemei eszelős fénnyel villogtak. – Nem vagy méltó még arra sem, hogy megszólíts, nemhogy beleavatkozz a párbajaimba! Arra sem vagy érdemes, hogy egyáltalán egy levegőt szívj velem, már réges-régen ki kellett volna irtani a fajtádat! Nem vagy különb egy koboldnál, sőt még annyi sem vagy, hisz azok legalább dolgoznak, de te nem vagy képes…
Ez volt az a pillanat, amikor Hermione felocsúdott a döbbenetéből és pálcát szegezett Malfoyra.
- Silencio! – Malfoy pedig hangtalanul folytatta a szitkozódását. Majd mikor rájött, mi történt, már lendítette is a pálcáját, de Hermione megelőzte.
- Incarcerandus! – Vastag kötelek tekeredtek a mardekáros testére. – Úgy tűnik sosem fog megváltozni – fintorgott Hermione, majd az immáron mozgásképtelen Draco felé fordult. – Gondolom, arra sem tartasz méltónak, hogy megérintselek, de ez egyszer el kell viselned. És ne aggódj, nem lesz több ilyen alkalom, mert én többet a közeledbe nem megyek. Hányingert lehet tőled kapni, Malfoy! – azzal lökött egyet a mardekároson, aki újfent elterült a padlón. – Viszlát! – csicseregte Hermione angyali hangon, bevágta a kupéajtót, és berángatta a függönyöket.
- Hű, Hermione, te aztán nem vagy semmi! – ámuldozott Ron.
- Jól csináltam? – kérdezte Hermione bizonytalanul. – Nem voltam túl durva?
- Dehogyis! – vágta rá a két fiú kórusban. – Csak azt kapta, amit rég megérdemelt. Már rég meg kellett volna leckéztetni azt a kis görényt! – érvelt tovább Ron.
- Igen, azt hiszem, igazad van – mosolyodott el Hermione és próbálta kiverni a fejéből azt a sok szörnyűséget, amit Malfoy mondott neki.
*** *** ***
Az évnyitó pont ugyanúgy zajlott, mint minden évben. Először beosztották a gólyákat, aztán következhetett a vacsora. De az igazgató beszéde ebben az évben valami újat is tartogatott.
Miután eltűntek a tányérokról a vacsora maradványai Dumbledore szólásra emelkedett.
- Kedves gyermekeim – kezdte beszédét –, most, hogy bendőnket mindenféle földi jóval megtöltöttük azt hiszem, itt az ideje, hogy beszámoljak nektek bizonyos változásokról. Először is üdvözüljük körünkben az új sötét varázslatok kivédése tanárt, Dolores Umbridge professzort. – Gyér taps hallatszott majd az igazgató visszavette a szót. – Az eddigi évekkel ellentétben, idén újabb emberrel bővült a tanári kar. Köszöntsük nagy tapssal, Teodor Jace, tánctanárt! – Egy középkorú, pocakos férfi állt fel az asztal mellől, és mosolyogva integetett a nem túl lelkes és értetlen diákseregnek. – Úgy döntöttünk, hogy idén rendhagyó módon szervezzük meg a karácsonyi bált. Mindezt annak érdekében, hogy növeljük a házak közötti összetartást. – Izgatott sustorgás futott végig a diákokon. – Ez pedig azt jelenti, hogy minden kviddics játékosnak, aki házának csapatában játszik, kötelessége lesz minden hétfőn, pontban hatkor megjelenni a Nagyteremben táncpróbák végett. A bálon csak a negyedik évfolyamosok és azoknál idősebb diákok vehetnek részt, illetve azok a fiatalabbak, akik kviddicseznek. – Tartott egy kis hatásszünetet, majd folytatta: - Bécsi keringőt fogtok tanulni – jelentette be zengő hangon. – Vagyis párokra lesz szükségetek. Egy hét múlva lesz az első táncpróba, addig mindenki keressen magának táncpartnert egy másik házból! – csapta össze a kezét vidáman Dumbledore, figyelmen kívül hagyva a diákok morgolódását. – Most pedig nyomás aludni!
Első fejezet: Miért?
Hermionét egyáltalán nem hatotta meg a bál gondolata. Nem kviddicsezett, így őt nem érintette ez az egész hercehurca. Este végighallgatta Harry siránkozását a párválasztásról, de nem nagyon izgatta a dolog. Ő volt Harry Potter, nagyjából bárki hajlandó lett volna a párja lenni. Abban is biztos volt, hogy őt senki nem fogja felkérni. És ez pontosan így volt jó neki. A tanulmányaira koncentrálhatott és nem kellett fölöslegesen minden hétfő estét a Nagyteremben töltenie. Legalábbis akkor még ezt hitte.
A másnapi bájitaltan óra pontosan ugyanúgy zajlott, mint az eddigi négy évben. Pitont nem hatotta meg, hogy ez az első óra, hajtotta a diákjait. A griffendélesek már az első húsz percben tizenöt ponttal szegényebbek lettek, a mardekárosok pedig harminccal gazdagabbak. Az élet kegyetlen. Piton szintén. Aztán kicsöngetés után valami olyasmi történt, amire Hermione egyáltalán nem számított. Draco Malfoy, a földkerekség legnagyobb tetűje, odament hozzá és felkérte partnerének a keringőhöz. Hermione első gondolata egy határozott „nem” volt, de aztán kíváncsisága felülkerekedett. Vajon mit akarhat tőle Malfoy? Így akar bosszút állni a vonaton történtekért? De nem, ennyire ő sem lehet ostoba. Lehet, hogy csak szórakozik és megpróbálja most, mindenki előtt megalázni? De mikor körbenézett, csak néhány embert látott maguk körül és senki nem foglalkozott velük.
- Meggondolom – felelte végül. Malfoy csak bólintott majd távozott.
Három nap múlva, a következő közös órájukon megkereste a mardekárost és csak annyit mondott: „rendben”. Tudni akarta, mit tervez az a kis féreg. Barátai ugyan állították, hogy Hermionének nincs ki mind a négy kereke, de a lány nem hagyta magát lebeszélni.
Ugyanakkor semmi nem változott a kapcsolatukban. Illetve talán annyi, hogy nem estek rögtön egymás torkának a folyosón. De ennyi. Malfoy nem szólt többet a lányhoz, nem köszönt neki, egyáltalán semmi jelét nem adta annak, hogy tudomásul vette volna, hogy ő és Hermione a következő hónapokban minden hétfő estét együtt tölt majd. És ez felettébb bosszantotta Hermionét.
Aztán elérkezett az első próba és Hermione abban reménykedett, közelebb kerülhet a titok nyitjához. De nem kedvezett neki a szerencse. Malfoy csak morgott valamit köszönésként aztán átsétált a saját oldalára. Első alkalommal, ugyanis, még nem kellett párban táncolniuk. A tanár állt középen, fiúk a jobb, lányok a baloldalon. Másfél órán keresztül próbálták memorizálni az alaplépéseket, és Hermionének rá kellett jönnie: ő kevés ehhez. Életében nem tanult táncolni, egyszerűen nem hallotta ki a ritmust a zenéből, össze-vissza lépkedett, próbálta utánozni a többieket. Közben pedig figyelte Malfoyt, akin tisztán látszott, hogy gyakorlott táncos, unott képpel követte a tanár utasításait, hiba nélkül táncolta végig az összes mozdulatsort. És közben egyetlen egyszer sem nézett Hermionéra. A lány pedig kezdte nagyon kínosan érezni magát, de az fel sem merült benne, hogy abbahagyja. Nem, neki tudnia kell, mit tervez Malfoy! De azt is kitalálta, hogy a következő órára pótolja tánctudását.
De szeretett könyvei ezúttal cserbenhagyták. Az alaplépéseket ugyan meg tudta volna belőlük tanulni, de több magabiztosságot és ritmusérzéket egyik kötet sem adhatott. Ennek következtében meglehetősen frusztráltan érkezett a következő órára. Ráadásul ezúttal már párba kellett állniuk, így Hermione meggyőződhetett arról, hogy párja valóban tud táncolni és egy olyan egyszerű tánc, mint a bécsi keringő nem okoz neki gondot. Hermione elbizonytalanodott.
Beszélgetéseik idővel átlépték a köszönőformák határát és különböző parancsszavak formájában folytatódtak – Draco felől elsősorban. Ilyenek voltak például az „Alaplépés!”, a „Fordul!” és a „Kar alatt!”. De Hermione inkább volt hálás, mint dühös. Hatalmas segítséget jelentett számára, és minthogy nem hallotta Draco hangjában a rá oly’ jellemző fölényességet sem, Hermione lassan megnyugodott. Ugyan nem tett le arról a szándékáról sem, hogy kiderítse miben is sántikál Draco, átmenetileg napolta a problémát. Akadt elég gondja a tánccal is, nem tudott még Dracón is gondolkozni a próbák alatt. Ezen kívül pedig nem találkoztak, nem beszéltek, egyszerűen csak elvoltak egymás mellett, mint eddig is.
De a próbák teljesen mások voltak. Draco viselkedése szépen lassan változott, Hermione néha még mosolyogni is látta a fiút, és ahogy telt az idő, egyre többet beszélgettek. Persze semmi komolyról, egy griffendéles soha nem fecsegi ki a háza titkait egy mardekárosnak és fordítva, de felszínes dolgokról bármikor el tudtak cseverészni. Hermione pedig ráébredt, hogy Draco Malfoy, bár egy undok, fennhéjázó, beképzelt mardekáros, időnként felfedezhetőek benne egészen emberi vonások is.
Aztán, ahogy lenni szokott, eljött a mélypont. Valahol a hetedik próba környékén jártak és a tánctanár úgy döntött, elég gyakorlott már a csapat ahhoz, hogy egy emeléssel is megpróbálkozzanak. Ez a legszebb része a táncnak, a közönség mindig imádja – áradozott a tánctanár, Hermione pedig biztos volt abban, hogy mindez csak kívülről gyönyörű. De a táncosok oldaláról inkább félelmetes. Rettentően félelmetes. Hermione ijedten kapta a tekintetét Draco felé, mikor kiderült mi a feladat, látni akarta, hogy reagál a fejleményekre. De a fiúnak egyetlen arcizma se rándult, tipikus, malfoyos magabiztossággal térdelt le és kapaszkodott össze a mellette álló két fiúval, várva arra, hogy partnere felüljön. De Hermione nem tudta ilyen egyszerűen megemészteni a feladatot, és életében először elgondolkodott azon nem evett-e túl sokat vacsorára. Borzasztóan kényelmetlenül érezte magát; egyrészt félt a kudarctól, hisz még életében nem látott ilyet és fogalma se volt mit is kellene csinálnia, ráadásul attól is rettegett, hogy Draco szánt szándékkal fogja leejteni, megalázva mindenki előtt. Egyszerűen nem bírta rábízni magát egy mardekárosra. De nem mutatta érzelmeit, erősen koncentrált a tanár szavaira, aki épp a technikát magyarázta. De alkalmazni már nem tudta, és amikor a fiúk felálltak, ő egyszerűen lecsúszott és a kör mellett sétálva követte partnerét. Hermione arra számított, hogy Draco kiabálni fog vele, hogy faképnél hagyja, így elszánt tekintettel pillantott fel a fiúra és felkészült a védőbeszédére. De Draco valami olyat tett, amire Hermione egyáltalán nem számított:
- Bízz bennem – suttogta halkan.
A lány körül pedig mintha lelassult volna az idő. Draco Malfoy arra kérte őt – őt, a mugli származású boszorkányt –, hogy bízzon benne. Kissé kábán fordult a tánctanár felé, aki direkt neki magyarázta, hogy ülhet fel biztonságosan, és próbálta kiverni Draco hangját a fejéből. Az nem lehet, hogy egyetlen rövidke kis mondat ilyen hatással legyen rá! Pláne, hogy egy mardekáros szájából hallotta, így valószínűleg nem veheti komolyan. Mégis… Draco hangja annyira őszintén csengett… Hermione teljesen a hatása alá került, és az óra további részében minden egyes lépést pontosan táncolt, az emelésnél pedig pontosan úgy tartotta magát és úgy kapaszkodott, ahogy azt elvárták tőle.
A karácsonyi bál vészesen közeledett. Az utolsó próbán Draco és Hermione már viszonylag fesztelenül társalgott, bár Hermione szinte minden egyes mondata után elgondolkodott azon, jól tette-e hogy kimondta, amit éppen gondolt. Vagy majdnem gondolt. Alkalmanként nem teljesen úgy tálalta a mondanivalóját, mint általában, hanem szépítette egy picit azt. Mindezt azzal magyarázta magának, hogy nem akarja, hogy Draco megsértődjön, és az utolsó pillanatban hagyja őt faképnél. A lázas izgalomról, amivel minden egyes próbát várt pedig igyekezett nem tudomást venni.
Barátainak azonban szemet szúrt furcsa viselkedése. Minden hétfőn kivirult, de ahogy eljött a kedd Hermionén erőt vett egyfajta letargikus állapot, és nem lehetett vele bírni. Csak turkálta az ételt, ábrándozott a házija fölött, nem készült az órákra. De ahogy közeledett a keringőpróba napja a lányt mintha kicserélték volna. Olyan volt, mint régen. Vidám és életerős. És Harryék ezt már nem nézhették tovább. Az utolsó próba után elkapták a lányt egy kis beszélgetésre. De Hermione nem akart erről társalogni, pláne nem barátaival és pláne nem az utolsó próba után, amikor is szeretett volna egyedül a saját depressziójában dagonyázni.
- Nézd, Hermione – kezdte Harry elszántan, nem hagyva menekülési útvonalat a lánynak –, ezt így nem csinálhatod tovább. Teljesen kifordultál magadból, mióta elkezdődtek a táncpróbák… rossz rád nézni. Eleinte azt hittem Malfoy tedd veled valamit, de mikor ma kikérdeztem…
- Hogy mit csináltál?! – ugrott fel Hermione hirtelen.
- … rájöttem mi is a bajod tulajdonképpen. Belezúgtál.
Hermione csak lassan lett úrrá afeletti rémületén, hogy Harry Draco orrára kötötte viselkedési szokásait, így viszonylag lassan reagált:
- Te nem vagy normális.
De mielőtt a fiúk bebizonyíthatták volna, hogy nekik bizony igazuk van, Hermione felugrott és kirohant a szobából.
Aztán elérkezett a nagy nap. Hermione egész éjjel nem aludt, nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy csupán néhány óra és mindennek vége. Nem lesz több próba. Nem lesz több tánc Dracóval. Sőt, valószínűleg szóba se állnak többet egymással. Pont úgy, mint régen. De Hermione nem akarta, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy elkezdődött. Nem tudta volna pontosan megfogalmazni, mit is érez Draco iránt, de nem akarta elengedni. Pedig tudta, hogy nincs más lehetősége – és kétségbeesettségében elsírta magát.
Második fejezet : A terv
Amint bejelentették, hogy idén rendhagyó módon rendezik meg a karácsonyi bált, Draco fejében gonosz terv fogalmazódott meg. Itt volt a remek alkalom, hogy visszavágjon annak a nyavalyás kis sárvérűnek. Oszd meg és uralkodj… Még azon az estén eldöntötte, hogy felkéri Grangert, és már azt is látta, hogyan fogja a lányt tönkretenni. Az, hogy felajánlkozik – ráadásul önként – Granger párjának, kellően összezavarja majd azt az ostoba libát, de végül igent fog mondani. Ebben Draco teljesen biztos volt. Aztán a próbákon szépen magába bolondítja. Nem is lesz nehéz. Dracónak mindig nagy sikere volt a nők körében, elérhetetlensége volt a legnagyobb vonzereje. És ennek Granger is be fog dőlni. Aztán elszakítja a barátaitól és összeroppantja. Persze nem idő előtt; elég macerás lenne új lányt találni az utolsó pillanatban. Be kéne tanulnia a koreográfiát. Vagyis Grangerre szüksége lesz, de csak egy ideig. Az utolsó keringő után, mindent be fog vallani a lánynak. Az egész tervet. És ha minden jól megy, ez elég lesz, ahhoz hogy a lány érzelmileg az összeroppanás szélére kerüljön. Lényeg a hirtelenség. A váratlan vereségek fájnak a legjobban…
Másnap már életbe is léptette tervének első pontját, a felkérést. Bájitaltan óra után odasétált a lányhoz, türelmesen kivárta, míg az feléje fordul, és felkérte párjának. Nem mutatta undorát, nem látszott rajta, mindez mennyire nehezére esik mindezt megtenni, arca végig közönyös maradt, szeméből sem lehetett kiolvasni semmit. De a lány már nem tudta kellőképpen palástolni érzelmeit; az arcán átfutó értetlenség, zavartság, a szemében csillogó kérdések kaján örömmel töltötték el Dracót. Terve második része is készülőben… Granger már most összezavarodott. Végül Hermione időt kért – ami a legkisebb mértékben sem lepte meg Dracót – és futólépésben távozott az osztályból.
Három nap múlva újabb bizonyítékot szerzett a griffendélesek kiszámíthatóságára. Hermione igent mondott. Ostoba. És még erről a lányról mondják, hogy a Roxfort legokosabb boszorkánya… Anélkül sétál bele Draco csapdájába, hogy egyáltalán sejtette volna, hogy létezik csapda.
A következő hétfőn megejtették az első próbát. Draco kínosan ügyelt arra, hogy csak annyit beszéljen a lányhoz, amennyi feltétlenül szükséges. Az első órán ez kimerült egy halkan elmorgott „helló”-ban. Még nem kellett párba állniuk, Draco pedig egyszer sem volt hajlandó a lányra nézni. Legalábbis akkor nem, amikor a szeme sarkából látta, hogy az őt figyeli. Tisztában volt vele, mi játszódik le a lányban. Elgondolkodik azon, miért őt kérte fel egyáltalán. Az is megfordul majd a fejében, hogy hagyni kéne az egészet, de nem… Hermione Granger nem az a fajta boszorkány, aki azonnal feladja. És pontosan ezt tette kitűnő áldozattá Draco szemében.
A következő próbán már egy picit többet beszéltek, de ezek is inkább amolyan kötelező formulák voltak. Azt még Draco neveltetése sem engedte, hogy egyetlen szó nélkül táncolja végig az órát partnernőjével. És a sors ismét Draco oldalára állt. Kiderült, hogy Hermione két ballábas és a ritmusérzékével is akadtak gondok. Itt volt tehát a tökéletes lehetőség, hogy lekötelezettjévé tegye a lányt. Apró utasításokkal segítette Grangert, irányította, úgy tartotta a lány kezét, ahogy az szabályos. Mindezt a legnagyobb élvezettel. El tudta képzelni, mekkora megalázkodtatást jelent egy griffendélesnek, hogy legősibb ellenségétől kénytelen segítséget elfogadnia. Ráadásul abban is biztos volt, hogy Granger szégyenkezik bénasága miatt.
Idővel próbálta a lány gátlásait feloldani. Pillanatnyi mosolyok, hosszabb beszélgetések. Draco hamarosan észlelte a változást és áttért terve harmadik pontjára. Magába kellett bolondítania a lányt. Mindezt úgy, hogy a kis eminens ne vegyen észre semmit az egészből és csakis akkor ébredjen rá saját érzéseire, amikor azok ellen már nem tud tenni. De Draco szerencséjére a tánc kitűnő alkalmat biztosított erre. Első lépésként megpróbálta fenntartani a szemkontaktust. Kereste a lány tekintetét, és látta Grangeren, hogy megint nem érti, mi történik körülötte. Eddig párja mindig kerülte a szemkontaktust, most pedig… de viszonylag hamar alkalmazkodott Draco új hóbortjához. Következő lépésként nem hagyta, hogy a lány keze azonnal kicsússzon az övéből, amint vége a táncnak. Ha tudta, hogy csak másodpercnyi szünetek következnek, nem hagyta elhúzódni a lány kezét. És ez láthatóan egyáltalán nem zavarta Hermionét, s Draco az érdeklődés szikráit vélte felfedezni a lány szemeiben. A terve tehát működött.
Valamikor a próbák felénél aztán következett az a rész, ami meghozta Draco számára a végleges sikert. Az emelés. Draco utálta az emeléseket. Itt mindig mindenki a lányokra figyel, akiknek egyetlen dolguk, hogy egyszerre villantsák mind a harminckét fogukat a közönségre, míg ők megszakadnak a súly alatt. De ezúttal kulcsfontosságú volt. Hermione borzasztóan félszegnek tűnt, Draco tudta, azon gondolkodik, megbízhat-e benne. Ezt kihasználva az első emeléskor úgy helyezkedett, hogy Hermionének esélye se legyen arra, hogy úgy üljön fel, hogy biztonságosan fennmaradjon. Szinte még fel sem álltak, ő máris lecsúszott. Draco látta az elszántságot a lány szemében, de nem hagyta kibontakozni.
- Bízz bennem – suttogta. Látta, milyen hatással vannak szavai a lányra és ezek után nem volt kérdéses, sikerül-e magába bolondítani.
Magát Dracót is meglepte mennyire könnyű manipulálni a kis sárvérűt. De ahogy a mondás is tartja: a szerelem vakká tesz…
Azonban idővel kezdte zavarni Dracót az a furcsa csillogás Hermione szemeiben. Már nem szeretett a lány szemébe nézni. A próbák előrehaladtával többször előfordult, hogy Draco belefeledkezett a mogyoróbarna szempárba és elrontotta a lépést. Ilyenkor Hermione azonnal korrigált, mindenféle megjegyzés után folytatták a koreográfiát. Draco pedig folyamatosan korholta magát. Ilyen egyszerűen nincs! Ő nem érezhet szánalmat egy sárvérű iránt!
Elkezdte figyelni érzéseit, szórakozottá vált. Nem igazán volt biztos abban, mi is zajlik le benne, de azt örömmel konstatálta, hogy nem zúgott bele Hermionéba. Volt ő már szerelmes, de az egész más volt. De nem tudta érzéseit beazonosítani, és – legnagyobb döbbenetére – nem tudott szabadulni tőlük. Mindig azt tanították neki, hogy érzelmek nélkül cselekedjen, és ő mindeddig meg is tudta ezt tenni. Most azonban… Fel-feltámadó lelkiismerete lidérces álmokkal gyötörte, lassan gondolatainak összességét a lány töltötte ki és az, hogyan szabadulhatna meg vele kapcsolatos új érzéseitől.
Draco lassan arra is ráébredt, hogy míg ő saját magát sajnálta, terve kudarcba fulladt. Nem tudott ártani a lánynak, attól is ódzkodott, hogy szóban megsértse. Nem bírta elviselni, ha megbántottságot látott a lány arcán. Mindez dühítette, és haragja nagy része a lány ellen irányult. Hisz ő volt az oka mindennek. De neki egyszerűen nem tudott ártani, így környezete sínylette meg Draco hangulatváltozásait. Mindenkire átkot szórt a folyosón, ládákat robbantott a klubhelyiségben. De Hermione semmit nem érzékelt az egészből; Draco továbbra is magán tartotta közönyös álarcát.
Aztán elérkezett a nagy nap, Draco pedig hálát adott az égnek, hogy huszonnégy óra múlva mindennek vége, és hogy végre megszabadulhat Grangertől. Kezdett elege lenni ebből az egész keringősdiből, szabadulni akart. Nem akarta többet látni a lányt. Egyetlen célja a bál túlélése volt. Ezt a napot még végigjátssza, aztán végre vége. Minden visszazökken a normális kerékvágásba, ő és Hermione megint gyűlölni fogják egymást, és ő sem fog egy mocskos kis sárvérű iránt részvétet érezni. Pont, mint régen.
Utolsó kommentek