HTML

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Utolsó kommentek

  • Lissel: szia! nagyon jó történet!!! :D ti ketten vagytok a kedvenc íróim :D (Assa & Mellons) (2012.07.29. 12:06) Assa ajándéka - második rész
  • mabym: Végre rájöttem hogy kell kommentet írni :D Bocsi hogy idáig tartott :) Nagyon nagyon örülök hogy e... (2010.04.25. 00:04) Nusika93 ajándéka
  • mabym: Nahát :) Végül is igaz. És úgy látom nem csak nekem tetszik ennyire! :D Nagyon ügyes vagy és még ... (2010.04.25. 00:01) mabym ajándéka
  • Tiszy: Jaj én meg tökre várom. :D:D Direkt fogalmaztam meg úgy ezt az ötletet, hogy őket is lehessen írni... (2010.02.27. 14:41) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Robin Mors: Nekem megvannak még, amiket kértél. :D Szerintem még majd hétvégén kijavítom ezt (valószínűleg csa... (2010.02.27. 12:21) Tiszy ajándéka - 2. rész
  • Utolsó 20

Címkék

2010.01.28. 18:00 Merengő Adminok

Rosalie00 ajándéka

Készült: Rosalie00
Korhatár: nincs
Figyelmeztetések: nincs
Leírás(ötlet): 3. Lily valamilyen rejtélyes oknál fogva elrontja a titokban magának készített Felix Felicist, így mikor megissza a várttal teljesen ellenkező hatást ér el (Az okot, amiért Lily ilyenfajta cselhez folyamodik az íróra bízom). Így kapja meg Lily Evans élete első büntetőmunkáját, amit szerencsétlensége következményeként Jamesszel kell eltöltenie. 

 
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.

Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
 
 

Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.


A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.

A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).

Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.

Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név:
rejtelyesalkoto@gmail.com

Jelszó: 09ust

Jó olvasást! 
 
 
 

Rosalie00 ajándéka

 
 
Végigsiettem a harmadik emeleti folyosón, igyekezve, hogy minél kevesebb zajt csapjak. Hajnali három volt, és én, mint mintadiák és nem mellesleg prefektus lévén tilosban jártam, és egy elhagyatott tanterem felé igyekeztem. Halálra voltam rémülve, de én igazán nem tehettem róla, hogy ahhoz az átkozott bájitalhoz most kell hozzáönteni az utolsó hozzávalóját, nem? Ha már egyszer elkezdtem és több mint öt hónapja dolgoztam vele, akkor nem adhattam fel pont most, csak azért mert egy gyáva nyuszika vagyok. Tudtam már fél éve is, hogy szeszéjes ötlet egy ilyen nehéz bájital elkészítésébe belevágni csak azért, mert az az átkozott Potter felhúzott, hogy úgysem tudok majd patrónust idézni. Persze, hogy nem tudok, a sötét varázslatok kivédése sosem tartozott az erősségeim közé. Bezzeg Potter simán lepipál benne akármikor. Nagyon fel tud ezzel idegesíteni, ő is tudja. És akkor is ez történt, amikor év elején a klubhelységben ordítoztunk egymással. Szóval a képébe vágtam, hogy a félévi vizsgán majd meglátja. Hetekig gyakoroltam, de nem ment, és akkor jutott eszembe, hogy egy kis szerencsével talán összejönne, bájitaltanból pedig úgyis az egyik legjobb vagyok már hatodik éve. Így hát az első adandó alkalommal megdézsmáltam az öreg Lumpi készleteit, és már kezdtem is a munkát, amit ha minden jól megy még a héten be is fejezek.
Elértem a falikárpithoz, ami mögött ez az eldugott helység húzódott. Még elsős koromban találtam rá, amikor a mardekárosok sárvérűnek csúfoltak és el akartam bújni előlük. Azóta is mindig jó szolgálatot tett. Odaléptem a terem végében álló pici asztalkához, amin az üstöm fortyogott, és előkerestem a táskámból a sárkányvérrel teli üveget. Egészen világos volt a hatalmas ablakokon át bevilágító telihold miatt, így nem kellett a pálcámat használnom. Szép lassan és óvatosan elkezdtem az üstbe kanalazni a nemrég lopott vért. Egy, kettő, három… Már kilencvenhétnél jártam, amikor meghallottam egy fülsértő farkasüvöltést. Ijedtemben ugrottam egyet és belelöttyintettem egy kevés sárkányvért az üstbe. Hirtelen fogalmam sem volt, hogy hova kapjak, legszívesebben visszarohantam volna a jó meleg és puha ágyikómba, de már nem hagyhattam ott a főzetet, úgyhogy még gyorsan belekanalaztam két adag hozzávalót, szépen elkevertem mindkét irányban, végül tüzet gyújtottam alatta és iszkoltam ki a teremből, ahogy csak tudtam. A folyosón hatalmas zajt csapott lépteim visszhangja, de még így is meghallottam a kintről jövő patadobogást, mely egyre közeledett felém. A szemközti falon egy hatalmas kutya árnyékát pillantottam meg. Ijedtemben megtorpantam és sikítani akartam, hatalmasat, hátha valaki meghallja és felébreszt engem ebből a borzalmas rémálomból. Már az sem érdekelt, hogy el fognak kapni, hogy Potter a képembe fog röhögni, hogy elveszik a prefektusi jelvényemet, hogy talán ki is csapnak. Csak meg akartam menekülni, de egy hang sem jött ki a torkomon, csak álltam ott némán, lefagyva és az életemért imádkoztam. Ekkor egy szarvas, mely a semmiből került elő, betaszított a mellettem lévő falikárpit mögé, majd elügetett mellettem, végig a titkos folyosón. Egy pár pillanatig még hallgattam a lassan elhaló patadobogást, majd amikor a kastély számomra végleg elcsendesedett, felkeltem a jéghideg kőpadlóról, kimásztam a falikárpit mögül és szép lassan, a lehető legkisebb zajt csapva felsétáltam a kihalt folyosókon a klubhelységig, majd a hálótermünkbe. Hulla fáradt voltam, és el akartam felejteni minden szörnyűséget, ami az éjszaka folyamán történt velem, így úgy ahogy voltam, egyenruhában bújtam a jó meleg és puha ágyamba, ahol nyomban elnyomott az álom.
- Valaki segítsen ruhát választani, könyörgöm, különben megőrülök! – Hallom Alice kétségbe esett hangját egyelőre még nagyon távolról, de egyre közelebbről.
- Héj, Lily megtennéd, hogy felkelsz és összekaparod a barátnődet? Már kezd idegesíteni a sipítozása. Ez csak egy szimpla randi, minek ekkora feneket keríteni neki? – Erre már fészkelődni kezdek, átfordulok a másik oldalamra és hunyorogva a hang irányába nézek. Liby az ágyán ül egy tükröt lebegtetve maga előtt, és a szemét festegette nagy gonddal. Kinyújtózkodtam, majd nagyokat ásítva kikászálódtam az ágyból. Ránéztem Alice-re, aki tanácstalanul álldogált a szekrénye előtt köntösben, törölközőturbánnal a fején. Nagyot sóhajtottam, majd egy gyors átöltözés után én is a szekrény elé léptem.
- Miért nem veszed föl a lila csőnacidat azzal a fehér fölsővel, amit a múltkor vettünk együtt Roxmortsban? Ahhoz illene az új csizmád is és Laura biztosan szívesen kölcsönadja a lila ékszereit – mondtam neki kedves, és megnyugtatónak szánt hangon, miközben még mindig halálra voltam rémülve a tegnap éjszaka történtek miatt.
- Igen az úgy tök jó lesz, köszi Lily, csúcs vagy – hadarta Alice miközben felkapkodta a ruháit és bevonult a fürdőbe készülődni. Tegnap este Frank elhívta a várva várt randira, így mára sikerült teljesen megkergülnie.
- Laura hol van? – kérdeztem a sejtéseim szerint már fél órája sminkelő Libytől, mivel hiába állt legjobb barátnőm ágya bevetetlenül, pizsamája a földön, ládája nyitva, ő sehol sem volt.
- Úgy húsz perccel ezelőtt felébredt, ránézett az órájára, majd rekordgyorsasággal átöltözött és elrohant. Én meg nem kérdeztem, hogy mi baja van. – rántotta meg a vállát, miközben a tükre előtt forgatta az arcát, hogy ellenőrizze a sminkét. Látszott rajta, hogy kicsit sem érdekli a dolog, úgyhogy gyorsan összeszedtem a cuccomat, bekiáltottam Alice-nek, hogy a nagyteremben találkozunk és otthagytam az estek 90%-ában csak magával foglalkozó Libyt.
Minél előbb végig kellett gondolnom a tegnapi dolgokat, és az a nagy zsivajban nem ment, így a zsúfolt folyosókról egy elhagyatott lányvécé felé vettem az irányt. Az utolsó pár métert már futva tettem meg, majd odabent magamra zártam az egyik fülke ajtaját. Magamban újra meg újra végigjátszottam, láttam magam előtt a szarvast, a kutyát, hallottam a farkas üvöltését, de semmi ésszerű magyarázatom nem volt rájuk. Állatok éjszaka a Roxfortban? Miféle hülyeség ez? Az egésznek semmi értelme nincsen. Már éppen azon a lehetőségen agyaltam, hogy csak álmodtam az egészet, amikor közeledő léptek zajára lettem figyelmes, azután hangosan becsapódott az ajtó. Egy veszekedő párocska sajátította ki az én elhagyatott lányvécémet.
- Fogalmam sincs, hogy hol voltál az éjjel Sirius Black, de azt tudom, hogy nem a saját ágyadban! Komolyan azt hitted, hogy szó nélkül eltűröm, hogy csak úgy eltűnsz éjszakánként?! Hát nagyon rosszul gondoltad! Én nem vagyok az ágyasod! Végeztünk! – Egy újabb ajtócsapódás vetett véget a veszekedésnek, ami igazából csak egyoldalú ordítozás volt a mi drága Libynk részéről. Mégis mit gondolt az az ütődött szőkeség? Még csak nem is jártak igazából, az egész annyi volt, hogy Sirius megelégelte, hogy állandóan utána koslat. Ha meg már annyira meg akarta húzatni magát a csaj, hát megtette. Nem védeni akarom Siriust, de ebben most tényleg nem ő volt a hibás. Kilestem az ablak résén és még éppen láttam, ahogyan Sirius vigyorogva megrántja a vállát, majd ő is követi a lányt. Vártam még pár percet, majd én is kikukkantottam a folyosóra, ahol szerencsémre egy lelket sem láttam. Ránéztem az órámra, már fél tíz volt. Alice már valószínűleg rég leért a nagyterembe és fogalma sem lehet, hogy hol lehetek. Néhány falikárpit mögötti alagút segítségével levágtam az utat a nagyteremig, ahol már csak néhány későn kelő diák reggelizett. A többiek már mind a szobájukban készülődtek a karácsony előtti utolsó roxmortsi kiruccanásukra. Frics tíz órakor nyitja majd ki a kapukat, onnantól már nekünk hatodéveseknek is szabad programunk van a falucskában egészen este nyolcig. Csak nagyon ritkán engednek ki minket ilyen hosszú időre, de ilyenkor minden percét kihasználjuk a lányokkal. Csakhogy idén kicsit más a helyzet Alice és Frank randija miatt. Délután kettőkor találkoznak a főtéren, addig lehetünk csak együtt hármasban, ahogy szoktunk.
Beléptem a hosszú asztalok közé, ahonnan szerencsére gyorsan megtaláltam Alice-t. Épp végzett a reggelijével, amikor mellé léptem.
- Hát te meg hol a csudában voltál? Azt mondtad, itt vársz, erre lejöttem és nem vagy sehol. – Éreztem a hangjában egy kevés dorgálást, de hitelét vesztette amint szerelmesen ragyogó szemeibe néztem.
- Képzeld hallottam, ahogy Liby és Sirius veszekednek a második emeleti lányvécében. Nagyon ki volt a csaj, állítólag tegnap éjszaka a mi kis félistenünk nem volt az ágyában – mondtam kuncogva, szándékosan eresztve el a fülem mellett a kérdését. – Amúgy nem tudod véletlenül, hogy hol van Laura? – tereltem el a beszélgetést.
- Persze, hogy tudom. Neked is tudnod kellene. Nem emlékszel, hogy tegnap mennyire ki volt akadva Potterre, hogy még a szabad napunk reggelén is edzést tart? Mi van ma veled, csajszi? Hol aludtál te éjszaka? – kérdezte cinkosan. Én csak a szememet forgattam, nem akartam elrontani a jó kedvét, amúgy sem tudott senki az én titkos bájital készítő hadműveletemről rajtam kívül.
- Nem megyünk le a pályára? Lau biztos örülne, hogy nem egyedül kell felcaplatnia. Meg hátha Potter hamarabb elengedi, ha látja, hogy várjuk – mondtam kicsit bizonytalanul, mert nem olyannak ismertem Pottert, mint aki csak úgy szimplán elenged bárkit egy edzés végéről.
- Mi az, Ms Evans a mintadiák beveti csáberejét? – Kelt föl a helyéről, miközben egy muffint nyomott a kezembe. Értetlenül néztem rá, mire hozzátette:
- Nem reggeliztél, és már csak az hiányzik, hogy úgy lefogyj, mint Kristin tavaly nyáron. A kisujjam vastagabb volt a derekánál.
Miközben a pálya felé igyekeztünk megtárgyaltuk hová kellene elmenni még utoljára az idén. Amikor a szüleim megírták, hogy idén karácsonykor a nagyiéknál lesznek Bostonban és így nem tudok hazajönni, nagyon el voltam keseredve. A lányok viszont megvigasztaltak, hogy akkor ők sem mennek haza a szünetre. Kétség kívül ők a világ legeslegjobb barátnői. Még egy hét volt karácsonyig, de a tanítás már tegnap véget ért. Igaz, hogy a tanárok elhalmoztak minket esszékkel, a vizsgák is a nyakunkon voltak. Erre a gondolatra összeszorult a gyomrom, eszembe jutott a Felix Felicis. Van nekem annyi bátorságom, hogy megszegjem a varázslószabályt, és egy vizsgán használjam? Eddig ez eszembe se jutott, de most nem is volt időm ezzel foglalkozni. Lényeg, hogy holnapra vége az erjedési időnek és készen lesz. Beletöltöm egy kis üvegcsébe és elrejtem. A használata következményein elég lesz később agyalni.
Már több méterről hallani lehetett,ahogy James Potter a seprűjén trónolva osztja az észt, elnézést, a tanácsokat. Láttam Laurát, ahogyan éppen belő egy gólt, amit az őrző hangos szitkozódással jutalmaz meg. Ahogy barátnőm visszafelé repült, észrevett minket és mit sem törődve James parancsaival leszállt mellénk.
- Jaj, olyan jó, hogy lejöttetek! Már azt hittem begolyózom ettől az „össze kell szoknia a társaságnak” dumától. – Barátnőm tökéletesen utánozta Potter hanglejtését, amin nevetnem kellett. De el is szállt a jókedvem, amint az említett kapitány lépett oda mellénk.
- Thomson, vissza a helyére! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- De James, egész reggel itt voltam, nem úgy, mint Sirius. Amúgy is már csak negyed óra van az egészből, nem ezen fog múlni a csapat összehangolódása. Különben is, Lily kedvéért igazán megtehetnéd – mondta Lau védekezésképp miközben vigyorogva rám mutatott.
- Lilynek inkább meg kellene tanulnia vigyázni magára – fordult egy pillanatra komoran felém -, te meg irány a pályára! – Ez után sarkon fordult, felszállt a seprűjére, majd még visszakiáltotta:
- Sirius pedig el volt engedve, mivel vele már ledolgoztattam a mait is. – Majd pillanatok alatt hallótávolságon kívülre repült. Laura pedig, más lehetősége nem lévén, utána.
- Ebbe meg mi a fene ütött? – kérdezte mellettem Alice értetlen arckifejezéssel.
- Fogalmam sincs – Vontam vállat, miközben halálra voltam rémülve. Az nem lehet, hogy James Potter tud a tegnapi kiruccanásomról! Ugye nem?! Megvártuk, amíg vége lesz az edzésnek. Potter nem szólt többet hozzánk, szótlanul, minél gyorsabban elment mellettünk. Nem értettem a viselkedését. Hiszen most van az utolsó roxmortsi hétvége, ergó az utolsó esélye, hogy randira hívjon, amit normális esetben a világért ki nem hagyna. Most pedig keresztülnéz rajtam. Nem azért, de találhatnánk valami egyensúlyt a kettő között… Várjunk csak! Mióta akarok én bármiféle kapcsolatot létesíteni egykori zaklatómmal?!
- Akkor a délelőtt hátralevő részében vásárlás, aztán beülünk abba a nemrég nyílt olasz étterembe, utána elkísérjük Alice-t a főtérre, úgy csinálunk mintha lelépnénk, de azért távolról szemmel tartjuk őket. Szóval a délután nagy részében céltalan bolyongás a városban. Este kilenckor pedig a klubhelységben találkozunk. Jól mondtam? – Szakította félbe Laura a töprengésemet a mai nap forgatókönyvének felmondásával.
- Igen, tökéletes volt. Akkor még menjünk föl a hálótermekbe, gondolom nem akarsz kviddicstalárban jönni, szóval gyorsan átöltözöl és tűzünk innen, oké? – kérdeztem, majd megszaporáztam lépteimet. Igazán rám fér ez a csajos nap.
Miután a délelőtt folyamán felvásároltuk fél Roxmortsot, beültünk megebédelni az új étterembe, ami zsúfolásig tele volt, szóval nem volt egyszerű helyet találni, de megoldottuk. Éppen kihozták az ennivalót, amikor Potter, Black, Pettigrew, Remus és Frank, vagyis Alice szívszerelmét kivéve a Tekergők léptek be az addig nyugalmas hely ajtaján. Szinte láttam ahogy Alice-nek nagyot dobban a szíve. Laura éppen a hollóhátos kviddicscsapat őrzőjének bámulásával volt elfoglalva. Próbáltam úgy tenni mintha észre se vettem volna őket, és görcsösen csak az ebédemre koncentráltam. Megérezhették a furcsaságot és a bizonytalanságot a viselkedésemben, mert a mellettünk nem rég megüresedett asztalt egyszer csak öt srác vette birtokba. Még mindig játszottam a tudatlant, és Laurával kezdtem el csevegni valami érdektelenségről, amire egyikünk sem figyelt igazán. Alice volt a leggyengébb láncszem, aki vígan odaköszönt, mire a fiúk is abbahagyták a tettetést, hogy nem látnak minket.
- Ugye szabad még öt hely az asztalotoknál? – kérdezte Frank Alice-re nézve kérlelőn.
- Persze – válaszolt Alice halkan, elvörösödve. Abban a pillanatban a fiúk odatelepedtek közénk, Frank Alice mellé természetesen. Laura felocsúdott álmodozásából, amikor Sirius mellé húzódott és szívdöglesztően rámosolygott. Nem csalódtam az én Laumban, mikor szemforgatva elfordult tőle. Innentől sokkal másabb lett minden, a csajos napnak vége szakadt. A fiúk igazán szórakoztatóak voltak, történeteket meséltek magukról, az elmúlt évekről nosztalgiáztak, amibe Alice is szívesen bekapcsolódott. Laura pár perc után visszatért az álmodozásához, csak én maradtam feszéjezett és szótlan. Néha barátnőm próbált bevonni a beszélgetésbe, de csak hümmögni-hammogni tudtam. Az viszont érdekes fejlemény volt, hogy Potter sem volt ma kiemelkedő hangulatban, ha véletlenül összetalálkozott a pillantásunk, akkor pedig rendszerint elfordult és egész ebéd alatt egy szót sem szólt hozzám. Nagyon megbántottnak tűnt, de mégis mit tehettem, hogy ilyen velem? Mindig utáltam amikor randit kérve piszkált, de inkább azt szerettem volna, ha idegesít, minthogy keresztülnéz rajtam.
Miután végeztünk a kajálással Alice és Frank csendben otthagytak minket. Elkezdődött a várva várt randi. A Tekergők is elköszöntek tőlünk, így ketten maradtunk Laurával. Alig léptünk ki az étterem ajtaján máris utánunk szólt valaki.
- Hé, lányok! Laura! – fordult barátnőmhöz, amikor beért minket drága Laum kiszemeltje.– Nincs kedved sétálni egyet?
- De, persze. – Nézett rám Lau bocsánatkérőn, vágyakozva a séta után. Én csak bólintottam egyet. A sok ábrándozás végre meghozta gyümölcsét, és Laura totál odavolt a terelőért, szóval ki vagyok én, hogy megakadályozzam a boldogságát?
- Akkor menjünk! – mosolygott rá Lucas, és elcibálta mellőlem barátnőmet. Néhány percig még bámultam magam elé amíg el nem tűntek a sarkon. Egyedül maradtam. Mindenki pasizik én meg itt állok egyedül és taposom a latyakot. Nem a legkellemesebb érzés. Azt hiszem rám fér egy kis csokoládé. Elindultam a Mézesfalás irányába, közben minden felé nevetéseket hallottam, és kis csapatok mellett mentem el. Nem volt hosszú az út, tulajdonképpen Roxmortsban semmi sem volt messzi egymástól, de ez alatt a kis út alatt is átfagytam. Az édességboltban beleborzongtam a jól eső melegbe. A kis helység szinte csúfolásig tele volt. Sokáig nézegettem az édességeket mire kiválasztottam egyet a temérdek sok ízű közül. Az eladó pulthoz léptem és a pénztárcám után kezdtem kutatni. Pár perc kínos keresgélés után rájöttem, hogy Laura táskájában hagytam. Ekkor valaki a hátam mögé lépett és kifizette a csokimat.
- Gyere - súgta Potter a fülembe, miközben átkarolta a vállamat és a csokit odanyújtva kivezetett az üzletből. Odakint tisztelettudóan eleresztett és gyengéden rám pillantva kérdezte:
- Hol van Laura? Nem kéne egyedül mászkálnod ilyenkor - csóválta a fejét. Észre sem vettem, hogy időközben besötétedett.
- Elment Lucassal még ebéd után sétálni, azóta nem láttam, de szerintem a klubhelységben találkozunk csak legközelebb – feleltem kissé feszéjezve, mégiscsak ott állt tőlem alig pár centire. – És te hogy hogy egyedül?
- A többiek felszaladtak a kastélyba, de majd jönnek vissza. – Azt, hogy ő miért maradt lent egyedül egy szóval sem említette, ez feltűnt. – Gyere, sétáljunk! – mondta megenyhült arccal.
Azt hiszem, megláthatta az arcomon a bizonytalanságot és azért váltott kedvesebb hangnemre, bár inkább jobb lenne felhagyni azzal a reménnyel, hogy én valaha is megértem James Pottert.
- Menjünk – mondtam egy vállrándítás közben. Egy darabig szótlanul lépkedtünk egymás mellett az apró pelyhekben szállingózó hóban. Kínosnak kellene lennie a csöndnek, hisz alig ismerjük egymást, de mégsem az. Úgy sétáltunk egymás mellett, mint bizalmas jó barátok.
- Tudod már, hogy kivel mész a karácsonyi bálra? – törte meg a csöndet James. MI? JAMES? Dehogy James, ő POTTER! Igen! Szóval POTTER!
- Lesz bál? – kérdeztem őszintén meglepődve, én miért nem tudok róla ha lesz?
- Ma reggel rakták ki a hirdetőtáblára, de ugye akkor te még fönt voltál a szobátokban, utána biztos nem vetted észre – válaszolt, és látszott rajta, hogy izgul a válaszom miatt.
- Hát annál fogva, hogy nem is tudtam róla így nem, nem tudom, hogy kivel megyek. – Nem akartam nehezíteni a helyzetét, igazából azt sem tudtam, elmegyek-e. Hiszen ki hívna meg pont engem?
- Nem jönnél velem? – állt meg Potter! hirtelen. Ránéztem. Kiskutyaszemekkel nézett vissza rám.
- Hát én… én nem is tudom… - dadogtam össze-vissza. Mi ütött belém?
- Azért majd gondold meg, jó? – kérte. Bólintottam. Ekkor meghallottuk a többi tekergőt ahogy felénk közelednek. Egyikünk sem tűnt meglepettnek, hogy kettesben találnak minket.
- Akkor megyünk vissza, Ágas? – kérdezte Black, s választ nem is várva fordult is meg.
- Fölmegyünk a kastélyba, te nem jössz velünk? Késő van, úgyis jönnöd kéne lassan, ne császkálj egyedül a sötétben. – Finom dorgálást láttam a szemében. A tegnap éjszakára célzott, ebben biztos voltam, de honnan tudhat róla?!
- Jó, persze – feleltem halkan. Az út további részében csendben voltam, hallgattam a fiúk ökörködését, és azon gondolkodtam, mi lehet azóta a két barátnőmmel.
Beértünk a klubhelységben, de még ott sem láttam őket sehol. Felmentem a hálótermünkbe, leültem az ágyamra, és olvasni kezdtem.
Másnap reggel arra ébredtem, hogy a szemembe süt a nap. Talárban feküdtem az agyon a tegnap olvasott könyvvel a kezemben. Elhúztam az ágyamat körülvevő selyemfüggönyt. A szobatársaim mind mélyen aludtak. Ránéztem az órámra, hét órát mutatott. Már nem tudtam volna visszaaludni, úgyhogy elmentem lezuhanyozni. Miután felöltöztem se változott semmit a helyzet, mindenki az igazak álmát aludta. Megkordult a gyomrom, így a nagyterem felé vettem az irányt. A hatalmas csarnokszerű teremben alig voltunk néhányan. Az egyik széken találtam egy újságot, és reggeli közben azt olvasgattam. Észre sem vettem mikor jött le annyi gyerek, de amikor befejeztem az olvasást már tömve volt az összes asztal. Mellettem ott ült Liby és Kristin, a suli két szőkesége. Körbenéztem, de a barátaimat nem láttam sehol. Ekkor hallottam meg véletlenül, hogy miről beszélnek a lányok.
- Ha sikerülne a bálig megfőzni a szerelmi bájitalt akkor én mehetnék Jamie-vel, te pedig Sirius babával – súgta Kristin ördögi tervüket Liby fülébe.
- Jó, de hol csináljuk meg a bájitalt? – kérdezte a tervtől teljesen bepörgött Liby.
- Tudok egy elhagyatott tantermet a negyedik emeleten – vigyorgott vissza a méhkirálynő.
Jaj ne! Az az elhagyatott tanterem a negyedik emeleten csak az lehet, ahol a Felix Felicis van! Gyorsan felpattantam a helyemről és már száguldottam is kifelé. Út közben véletlenül meglöktem egy srácot, de nem volt rá időm, hogy bocsánatot kérjek. Sietnem kellett, nem bukhattam le. Egy idő után egyre elhagyatottabb folyosókon jártam, míg elértem a tantermet. Amint beértem, becsaptam magam mögött az ajtót és hangosan ziháltam. Sohasem értettem, miért kell ennek a kastélynak ilyen nagynak lennie. Az üsthöz rohantam. A bájital aranyosan fénylett benne. Gyorsan előkaptam egy fiolát a zsebemből és beletöltöttem a szerencseszérumot. Előkaptam a pálcámat, hogy eltüntessem az eszközöket. Már mindennel kész voltam, csak a nyitott fiola volt a kezemben, aminek sehol sem láttam a tetejét. Ekkor hallottam meg a közeledő lépteket. Nem magas sarkú, csacsogó lányok voltak, de akkor ki? Ki tud még erről a helyről? Lassan nyílt az ajtó, és én nem tudtam mit csinálni a bájitallal. Nem volt más lehetőségem, hogy ne tudja meg senki, mit készítettem, így lehajtottam a fiola tartalmát, és üresen a zsebembe csúsztattam. Kinyílt az ajtó és James Potter lépett be rajta.
- Te jó isten! Halálra rémisztettél! Normális vagy, hogy csak így rátöröd az ajtót akárkire? – Sajnáltam szegény srácot, de valakin ki kellett adnom magamból az ijedségtől felhalmozott feszültséget.
- Jó, jó, nyugi! – Emelte fel védekezőn a kezét. – De mégis mit csináltál itt? – kérdezte értetlenül.
- Ööö… csak gyakoroltam – feleltem elpirulva.
- Még mindig nem megy a patrónusidézés? – kérdezte kaján vigyorral.
- Dehogynem! – ordítottam a képébe. Komolyan, mint valami hisztis liba. Annyira utálom amikor nem tudom visszafogni az indulatomat.
- Hiszem ha látom – válaszolt kihívóan, felhúzott szemöldökkel.
- Rendben – mondtam kissé lenyugodva. Megittam a Felix Felicist, legalább eléri célját a készítése. Ha működik egyáltalán… Felemeltem a pálcámat, felidéztem azt a pillanatot, amikor megkaptam az első levelemet, ami a boszorkányságomról adott bizonyosságot, és halkan kimondtam a varázsigét. Ekkor ezüstös szikra lövellt ki a pálcámból, majd a régi padokat felborítva a falnak csapódott. Hatalmas hangzavart keltett az egész. Rémülten néztem a pálcámra, majd Potterre, aki szerencsémre nem nevetett ki. Néhány másodperc múlva kivágódott a terem ajtaja és McGalagony professzor lépett be rajta.
- Mi a fészkes fenét műveltek itt?! – Nézett körbe a teremben, aminek szinte minden négyzetcentiméterében paddarabok hevertek.
- Tanárnő, sajnálom, én voltam, egy bűbájom kissé félresikerült és… – kezdtem, de a szavamba vágott.
- Nem érdekel, hogy ki és mivel csinálta, de ezt rendbe kell tenniük, és a nap hátralevő részét büntetőmunkával töltik! Frics úr bizonyára örömmel veszi majd a segítségüket. – Ezzel kiviharzott a teremből. Ilyen nincsen! Büntetőmunkát kaptam! Én! Lily Evans! A mintadiák, az iskolaelső, a prefektus! És pont Potterrel! Milyen Felix Felicis az ilyen, amelyik csak úgy hagyja, hogy büntetőmunkát kapjak, ráadásul még Potter előtt is beégjek!? Mindezt két perc leforgása alatt. Rémülten pillantottam bűntársamra, aki kelletlenül megrántotta a vállát, majd miután pálcájával egy szemvillanás alatt rendet tett, elindult kifelé.
- Héj, héj, héj! Velem meg mi lesz? – futottam utána.
- Gyere utánam, lemegyünk Fricshez, ő majd megmondja, mivel kell töltenünk a nap hátralevő részét – válaszolt meg se állva. Mit volt mit tenni utánamentem. Frics szobája egy alsóbb emeleten volt, így legalább a lépcsőn való fölcaplatást megúsztam. Amikor az ajtó elé léptünk Potter bekopogott, majd miután kijött a gondnokunk, elmondta neki, hogy tönkretettünk egy tantermet és ezért McGalagony egész napos büntetőmunkára ítélt minket. Végül megkérdezte, mit kell csinálnunk. Mindezt tök lazán, és nyugodtan. Teljesen el voltam képedve tőle. Meg persze attól is, hogy nem köpött be, hogy tulajdonképpen az én ostobaságom miatt van az egész. Meg kellett állapítanom, hogy a helyzethez képest irtó előzékenyen és rendesen viselkedik velem.
- Menjetek fel a hatodik emeletre és takarítsátok ki az egész trófeatermet! Pálcákat ide teszitek – mutatott egy kis asztalkára az ajtó mellett a szobájában. -, Potter, maga tudja hol van a takarító-felszerelés. Este tízre jöhetnek vissza a pálcákért, addig ki ne merjék tenni a lábukat a trófeateremből, különben elintézem McGalagonynál, hogy a szünet hátralevő részét büntetésben töltsék! Örüljenek, hogy ennyivel megúszták! – Majd miután letettük a pálcáinkat a kijelölt helyre, becsapta mögöttünk az ajtót. Hát ez remek. Még tizenkét óra gürizés. Szuper.
- Hol vannak a takarítószerek? – kérdeztem Pottertől kelletlenül.
- Az elsőn és az ötödiken is van egy-egy, de szerintem nekünk jó lesz az utóbbi. Gondolom nincs kedved hat emeleten keresztül cipelni őket. Egyrészt nehezek, másészt mit szólnának a többiek, ha meglátnának vele? – Láttam rajta, hogy szórakoztatja, hogy megkaptam életem első büntetőmunkáját, ráadásul az ő társaságában.
- Igen, az ötödiken lévő jó lesz – mondtam, majd a lépcsőház felé vettem az irányt. Hát mégsem úsztam meg a fölfelé caplatást. Mikor elértük a kis raktárhelységet, ahol minden szükséges eszközt megtaláltunk, és kinyitottuk az ajtaját, teljesen el voltam hűlve. Minden csupa por és piszok volt. Úgy tűnt mintha az ott lévő dolgokat minimum száz éve nem használta volna senki. És nekünk ezekkel kellett dolgoznunk. Potter belépett a kis helységbe és kivette a szükséges holmit: seprűk, felmosók, vödrök, rongyok.
- Tudom, nem a leg szív derítőbb látvány és feladat, de hidd el lehetne rosszabb is. – Nagyot nyelve bólintottam. Éreztem ahogy gombóc nő a torkomban, és a sírás kerülget, de próbáltam visszafojtani. A kipakolt eszközökhöz léptem, hogy elvegyem a felét, mikor Potter megfogta a kezem, és eltolta. Értetlenül néztem rá.
- Majd én, jó? – kérdezte gyengéden. Nem volt erőm ellenkezni így ismét csak bólintottam. Visszacsukta a raktárajtót, majd felkapta az összes földön heverő dolgot és így indultunk a hatodik emelet felé. Fölfelé a lépcsőn egyszer megcsúsztam, és majdnem elvágódtam, de az utolsó pillanatban sikerült visszanyernem az egyensúlyomat. Potter ahelyett, hogy kiröhögött volna, aggodalmasan nézett rám. A trófeaterem hatalmas volt, tele pókhálóval és kosszal. A jobb széléről kezdtük a polcok letakarítását. Az első órákban nem is igen szóltunk egymáshoz. Dél körül viszont hangosat mordult a gyomrom.
- Várj, Frics azt mondta, hogy este tízig innen nem jöhetünk el? – kérdeztem kétségbeesve.
- Igen. – húzta el a száját a mellettem takarító Adonisz. – Büntetés a büntetésben, hogy közben nem mehetünk ki se enni, se inni.
- Majdcsak kibírom. – Nagyot sóhajtottam, mikor hirtelen megpillantottam egy díjat, amelyet sárkánylovaglásért kapott az egyik múlt század béli tanuló. Így már minden világos volt! Eszembe jutott a plusz sárkányvér, amit a főzetbe löttyintettem, amikor az a farkas felüvöltött, azzal ronthattam el a bájitalt. Ez a gondolat egyszerre volt őrjítő és megnyugtató, hiszen aznap este fél éves munkám veszett kárba egy ilyen kis apróság miatt. Másrészt tudtam, mit rontottam el, és azt sem a saját hibámból teljesen. Ezen jó darabig töprengtem.
Úgy egy óra múlva, amikor egy létrán álltam, és úgy törölgettem a polc tetejét, elkezdtem szédülni az éhségtől. Úgy döntöttem jobb, ha nem maradok olyan magasan ilyen állapotban, úgyhogy elkezdtem lefelé mászni, amikor megcsúsztam és hirtelen a földön kötöttem ki. A bokám iszonyúan sajogni kezdett és hiába próbáltam, nem tudtam visszatartani előbuggyanó könnyeimet.
- Jól vagy? – Ugrott mellém rögtön James. – Mi történt? Fáj valamid? – kérdezgetett aggódva.
- Megszédültem az éhségtől, elvesztettem az egyensúlyomat és ráestem a bokámra – válaszoltam riadtan. Tényleg nagyon fájt a lábam.
- Mutasd! – mondta, majd óvatosan a kezébe vette a lábamat, hogy megnézze. Lefejtette róla a cipőmet és a zoknimat, majd óvatosan, éppen hogy csak a fájó részhez érve, végigsimított rajta. Megborzongtam az érintésétől, hűvös keze nagyon jól esett. Jobban, mint szabadna.
- Nem tört el, de szerintem zúzódott. Fel kéne vele menni Madam Pomfreyhoz – mondta kedvesen, megértően.
- Nem hiszem, hogy rá tudok állni – válaszoltam, miközben könnyes szememet törölgettem.
- Nem is kell. – Mosolygott rám, majd könnyedén a karjába kapott és már indultunk is kifelé. Belepirultam a gesztusba. Jó érzés volt meleg, izmos mellkasához simulni, karommal átfogni a nyakát kapaszkodás gyanánt, a vállába fúrni az arcomat. Már a lábam sem fájt annyira. Biztonságban érzetem magamat. Illetlenül közel szorított magához, de egyáltalán nem zavart. Lélegzete csiklandozta az orromat. Minden tökéletes volt. Ám az idillnek gyorsan vége szakadt, amint beléptünk a kórterem ajtaján. James letett egy üres ágyra, miközben a javasasszonynak mesélte, mi történt velem. A Madam sopánkodva keresett gyógyszert egy szekrényben, miután épp hogy csak rápillantott a lábamra.
- Ez egy pár pillanatig eléggé fájni fog, de utána sokkal jobb lesz – ígérte, majd a számba adagolta a keserű gyógyszert, mielőtt egy másik beteghez fordult volna. Egy pár pillanatig még semmilyen változást nem érzékeltem, de azután hirtelen erős szúrást éreztem a bokámban. Éreztem, ahogy újból tele lesz könnyel a szemem. James az ágyam szélére ült. Egyik kezével megszorította az enyémet, másikkal letörölte az arcomról a könnycseppeket. Két- három percig ülhettünk így az ágyon egymás mellett, amikor tompulni kezdett a fájdalom, majd végleg elmúlt. A bokám sem volt már vörös és dagadt, így úgy gondoltam mehetünk vissza a trófeaterembe. Már kezdtem volna lekászálódni az ágyról, amikor a javasasszony megállított.
- Még csak az kéne, hogy megint leessen arról a létráról! Amúgy sem mehet még el, a lábának pihenésre van szüksége. Ragaszkodom hozzá, hogy itt töltse az éjszakát – mondta ellentmondást nem tűrve.
- Rendben – válaszoltam kelletlenül. Semmi kedvem nem volt egész éjjel itt rostokolni.
- Én viszont visszamegyek és befejezem, különben sosem kapjuk vissza a pálcánkat. – Sóhajtott James mellettem és már kelt volna föl, amikor megállítottam.
- Ne menj még – szóltam elcsukló hangon és megszorítottam a kezét. Elmosolyodott. Lázasan kutattam az agyamban valami ürügyért, amivel itt tarthatnám még egy kicsit. Egyszer csak eszembe jutott Liby és Kristen beszélgetése.
- Kristen szerelmi bájitalt akar beadni neked, hogy őt vidd a bálba. Liby pedig Siriusnak. A reggelinél hallottam, amikor kitervelték. Abban a szobában akarják megfőzni, amit tönkretettem – hadartam el egy szuszra. James egy pillanatig elképedve nézett rám, majd láttam ahogy cinkos fény csillan a szemében.
- Segítesz megakadályozni? – kérdezte.
- Hát én… én nem tudom, hogy hogyan.. – kezdtem volna a magyarázkodást. Mégis mit vár tőlem? És mit lehet egy ilyen kérdésre felelni?
- Igen vagy nem?
- Ööö… Hát persze… – Néztem rá még mindig értetlenül -, de mit kéne tennem?
- Gyere el velem te a bálba! Ha tudják, hogy már van párom, nem hiszem, hogy zargatnának ilyesmivel. – Meggyőző volt, bár mindketten tudtuk, hogy őket ennyi nem biztos, hogy megakadályozza, de van rá esély, hogy sikerül. – Na, mit mondasz? – kérdezte izgatottan, mint egy kisgyerek.
- Hát... jó, rendben – válaszoltam kissé kótyagosan.
- Köszönöm. – vigyorgott rám, majd egy puszit nyomott az arcomra. – Holnap találkozunk – mondta kicsattanó jókedvvel, majd pár másodperc múlva becsukódott mögötte a kórterem ajtaja. Én pedig a boldogságtól - és valószínűleg a gyógyszer altató hatásától - mély álomba merültem és végigaludtam a nap további részét.


 

2 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://kivansagust.blog.hu/api/trackback/id/tr181699217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosalie00 2010.01.29. 20:57:53

Szia Kedves Rejtélyes Alkotó! :) Nagyon szépen köszönöm a történetet, nagyon elnyerte a tetszésemet. :D Lily karaktere nekem nagyon tetszett, szerintem egyedi és végre nem az a tucat számra gyártott "stréberLily" vagy "picsaLily", nem, te megtaláltad a kettő közötti egyensúlyt. :) Ráadásul Jamesnek sincs az az idegesítő humora, amit még annak sem lehet nevezni. :D Szóval teljesen úgy kivitelezted, ahogyan én azt kértem és az még rádobott egy lapáttal, hogy ilyen szépen fogalmazol. :) Még egyszer nagyon köszönöm. :) Továbbra is sok sikert a munkádhoz és jó sok véleményt. :) Puszi: Rosalie00

Rejtélyes alkotó 2010.01.31. 19:10:30

Szia Rosalie!:) Örülök, hogy tetszett, már nagyon izgultam, hogy mikor kerül már föl ez is:P Én így képzeltem el a karaktereket, és próbáltam beleélni magamat.. Azt hiszem egy kicsit a saját formámra alakítottam Lilyt XD Inkább én köszönöm h megírhattam :) jó móka volt:D:P Üst nélkül am se tom nagyon rávenni magamat az írásra... :/.. de majd igyekezni fogok:) Puszi: ööö.... azt hiszem nem írhatom le h ki:D De majd meglátod;)
süti beállítások módosítása