Ajándékozott: Jesse96
Korhatár:nincs
Figyelmeztetések: nincs
Leírás: Lily és James fogadnak, aminek következménye az lesz, hoyg Lilynek el kell mennie Jamesszel, hogy felfedezze a kastélyt. Nem is sejtik, hogy mekkora bajba kerülhetnek... Remus, és Sirius se hiányozhat természetesen a történetből. :)
Az ötlet: Igazából minden magamtól jutott eszembe. :) Remélem tetszeni fog Jesse96-nak :)
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Rómeó és Júlia
A címével ellentétben, ez (tőlem nem megszokottan) nem romantikus történet. Próbáltam inkább viccesre írni. :) Ez karácsonya készült Jesse96-nak. :) Békés karácsonyt kívánok mindenkinek! Kicsit hosszú lett, pedig próbáltam nem regényt írni:) Remélem tetszeni fog! J
Egy valamiben mindig biztos voltam. Méghozzá abban, hogy bármiféle szerencsejáték idiótaság. Ebbe beletartozik a póker, és a fogadás is. Pont ezért nem értem miért kerültem ebbe a helyzetbe. Az egész egy szombat délután kezdődött... És ki más lenne mindezek okozója, mint James Potter?
Épp a klubhelyiségben ültem, és mivel már minden leckémmel kész voltam (istenem mi olyan szörnyűség abban, hogy valaki amint tudja, megcsinálja a dolgait...), neki álltam újraolvasni a kedvenc könyvemet. Elárulom, ez a Rómeó és Júlia volt. Már épp az erkély jelenetnél tartottam, és csokibékákat majszoltam, mikor az a nem normális Potter (nem kell félre érteni, mostanában elég jól kijöttünk. Nem veszekedtünk annyit, de nem lettünk puszipajtások) nagy hangzavarral berobbant a klubhelyiség ajtaján.
- Helló Lily édes! Mit olvasol? - meg se várva a válaszom, kikapta a kezemből a szó szerint rongyosra olvasott könyvet, és elolvasta a címét. Ezután egyáltalán nem foglalkozva a könyv állapotával, ledobta mellém a fotelbe.
Nem vigyáznál kicsit jobban rá? - kérdeztem tőle mérgesen, miközben a könyvem lapjait szedtem össze.
Ugyan már Lil.... Már vagy ezerszer olvastad ezt a könyvet. Nem unod még ezt a nyálgép Rómeót?
Jaj, Potter. Ez romantika!
Még hogy romantika.... Ne haragudj, de szerintem túl nyálas! Meg hát nem is logikus... Rómeó miért nem szökik el Júliával? - mondta miközben leült a fotelbe, én meg gyorsan kirántottam alóla az egyik lapját a könyvemnek.
Azt se tudod a romantikáról, hogy eszik vagy isszák, tehát jobb ha befogod! - morogtam. A kezembe akadt lapon pont Júlia monológja volt, az erkély jelenetnél. - Most mondd hogy ez nem romantikus: „Csak neved ellenségem, csak az: Te önmagad vagy és nem Montague. Mi az a Montague? Se kéz, se láb, Se kar, se arc, se más efféle része az embereknek. Ó, hát légy te más név! Mi is a név? Mit rózsának hívunk mi, bárhogy nevezzük éppoly illatos.”
De, nagyon romantikus! - mondta szem forgatva, és eldőlt a fotelben alvást színlelve. - Ugyan, te is tudod, hogy nem nagy szám amit ez a Rómeó csinál! Csak pár jó dumát levág egy csajnak, másnap feleségül veszi, majd...
Beszél, Mr. Gyere Bébi meghívlak egy vágyfokozó italra, majd folytatjuk az ágyamban. Akkor se tudnád mi az a romantika, ha a seprűdre lenne írva!
Nem tudom eddig bárki ment vele egy kört nem panaszkodott! Igaz nincs rá írva semmi, de csodákat tudok vele művelni! - vigyorgott rám, majd rám kacsintott.
Idióta...
Egyébként meg nem nagy dolog, amit ez a pasas csinál. Én is képes lennék rá!
Na, itt kellett volna befejeznünk a beszélgetésünket, és akkor nem lennék most ilyen helyzetben! Mert ugye Lily Evans se tudja, mikor kell befogni a száját.... Ugyanis itt történt a fogadásunk. Neki egy héten keresztül mindenkivel úriemberként kellett viselkednie, különben ha veszített VOLNA, a Rómeó és Júliából kellett volna idéznie a lányoknak, és virágot osztogatott volna a mardekáros lányoknak. A kis mocsok igazi lovagként viselkedett... Hirtelen olyan volt, mintha egy romantikus filmből lépett volna elő. Illedelmesen viselkedett, kihúzta nekem a széket, szép verseket írt, és hozott nekem majdnem minden nap virágot. Így hát megnyerte a fogadásunkat. Ezért el kell mennem valahová vele, bár azt nem tudom hová.
Amikor már egy ideje mentem a második emeleti folyosón, egyszer csak megláttam James barna szemeit, amint arcát a csak a holdfény világítja meg. Tökéletes hely lenne egy randihoz... ha nem a világ legidegesítőbb griffendélese, és nem hírhedt nőcsábász lenne.
Jó estét prefektus kisasszony! Hát eljött. Minő leírhatatlanul nagy örömet nyújt ez számomra! - mondta, és meghajolt előttem, majd megfogta kezem, és megcsókolta.
Elég legyen a jópofizásból, induljunk – mondtam, és elindultam.
Nem jó ötlet csak így elindulni! Mi van akkor, ha valami mocskos dologra készülök veled! - vigyorgott rám James.
Nem vagy te annyira kreatív! - mosolyodtam el rá, gonoszan. - Egyébként hová megyünk?
Már nem tudott válaszolni, mert a folyosó végéről meghallottuk Frics hangját.
Ez Frics! Le fogunk bukni! - mondtam neki.
Nem folytathatnánk a köpenyem alatt a beszélgetést? - kérdezte, és szokásához híven választ meg nem várva, berántott a köpenye alá.
Nem tanítottak meg arra, hogy meg kell várni míg a másik válaszol az általad feltett kérdésre?
Ha megvártam volna, míg kitombolod volna magad, tényleg lebuktunk volna – suttogta, mire én fújtam egyet, és sértődötten elfordítottam a fejem.
Abban a pillanatban megjelent Frics, és körbe nézett a folyosón. Mikor úgy vélte nincs senki ott, morogva továbbállt.
Most már hajlandó vagy válaszolni?
Úgy gondoltam ez az este tökéletes lenne egy kastélynéző-túrára – mondta, miközben ment velem a lépcsőn. Már nem is tudom hol lehettünk.
Akkor mehetünk is vissza. Rengeteg könyvet olvastam a Roxfortról, és mindent tudok róla.
Ja....Mindent – vigyorgott, majd megálltunk egy banya szobra előtt.
Nem igazán láttam mit csinált a szoborral, de az megmozdult, és szabaddá tett egy alagutat. Szótlanul néztem Jamest, aki némán bátorított az ugrásra. Én bizonytalanul e lyuk felé hajoltam, mert nem nagyon tetszett nekem ez az egész.... Egyszer csak éreztem hogy valaki belesuttog valamit a fülembe, és lelök. Sikítani is elfelejtettem annyira megijedtem. A vártnál puhább volt a föld amire érkeztem. Igaz sötét volt odalent, de valahogy éreztem, hogy egy alagútban vagyunk. James persze tökéletesen elegánsan, és férfiasan két lábra érkezett mellém.
Én mondtam, hogy hajlítsd be a térdedet, különben elesel – mondta, és felsegített.
Igazán szólhattál volna normális formában is!
Lily! Ha hangosan mondtam volna, valaki meghallhatott volna minket.
Miért állítasz be úgy, mint egy hisztis libát?! - álltam el az útját.
Most is hisztizel! - kócolta össze a hajamat, és elindult előre.
Nem is igaz! - morogtam, de amikor már nem hallottam James lépteit felhangzott egy farkasüvöltés, és jobbnak láttam, ha ezt később játszom le vele.
Mikor utol értem már világított a pálcájával, bár látszott rajta, hogy nem először jár itt.
Honnan ismered ezt az alagutat? Rengeteg könyvet olvastam a suliról, de erről eddig nem tudtam.
Emlékszel a pergamenlapra, amit egyszer majdnem széttéptél egyszer amikor összevesztetek Siriusszal?
Bólintottam. Emlékszem, az egész ötödikben történt. Black tette nekem a megjegyzéseket Jamesszel kapcsolatban. Akkor kezdett el nekem udvarolni ez a marha itt mellettem. Black sokáig próbált ugratni, és azon a pergamendarabon keresett valami üres szobát számunkra. Annyira ideges lettem rá, hogy próbáltam kitépni a kezéből, de sokkal magasabb nálam, így minden próbálkozásom sikertelennek bizonyult.
Az egy térkép, amit mi csináltunk Tekergők!
Igen, tudtam – öltöttem ki rá a nyelvem, majd tovább mentem. Hirtelen James megtorpant.
Mégis honnan? - kérdezte meglepődve.
Te mondtad két éve egyszer. Nem emlékszel? Mikor hatalmas betűkkel kiírtad az égre, hogy menjek le veled a Roxmortsba.
Tényleg, már emlékszem! És arra is, hogy utána több hétig fájt a fejem, miközben kupákat fényesítettem... - válaszolt, és már mellettem sétált. - De hagyhatnál dicsekedni! Tehát... Mi csináltuk a térképet, egy nagyon, de nagyon bonyolult módon, és bármennyire szeretnéd tudni, nem árulhatom el!
De jó! Talán mégse vagytok annyira hülyék, mint amennyire gondoltam! Miért nem mondod el? Hülyén fogok meghalni! - löktem meg játékosan Jamest.
Még egy kis ideig némán sétáltunk, majd egyszer csak Potter megállt, és a fejünk felett lévő talajt kezdte tapogatni.
Itt is vagyunk! - mondta elégedetten, majd kinyitott a fejünk felett egy faajtót.
Először ő mászott fel, majd lenyújtotta nekem a kezét, és felsegített. A hely ismerős volt, még sötétben is. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy már jártam itt. James eltűnt mellőlem és hiába kerestem, tapogattam a sötétben, nem találtam sehol. Útközben neki mentem valami polcnak, és rám esett egy csomó kemény valami. Miközben szedegettem össze a földről ezeket a valamiket, lépteket hallottam a hátam mögül. Gyorsan felpattantam, és sikítottam egyet, mert egy világító fejű valamit láttam magam előtt.
Lily! Nyugi, csak én vagyok! - ölelt meg félkézzel.
Normális vagy?! A szívem megállt! - takartam el a szemem.
Megígérem, hogy soha többé nem ijesztelek meg! Először jó mókának tűnt! - csak ekkor vettem észre, hogy még mindig ölelem Jamest, így gyorsan ellöktem magamtól, és megköszörültem a torkomat.
Hol vagyunk? - kérdeztem gyorsan valamit, hogy eltereljem a figyelmét.
A Mézesfalásban. Úgy gondoltam fel kéne tankolnunk édességekkel – mutatott az egyik kezében lévő rengeteg édességre.
A Mézesfalásban... - néztem körül, majd hirtelen ledöbbentem. - TE BETÖRTÉL VELEM A MÉZESFALÁSBA? ESZEDNÉL VAGY POTTER?
Lily, hagysz szóhoz jutni? - csitítgatott Potter.
TE ELMEBETEG ÁLLAT! ÉN MINDIG IS TUDTAM, HOGY NEM VAGY NORMÁLIS... DE ENNYIRE!? FIATALKORÚ BŰNÖZŐ LETTEM!
Lily fejezd be! - fogta be a számat.
Ám késő volt. Az emeletről lépteket hallottunk, és csak egy dologra tudtam gondolni: ha megtalálnak itt minket, nekünk végünk! Így gyorsan berántottam Jamest a földön lévő nyílásba. Elég furcsa pózban landoltunk, és ha nem lettünk volna ilyen helyzetben, biztos elpirultam volna. Ám a léptek hangjai már a felettünk lévő csempén visszhangzottak.
Van itt valaki? - hallottuk meg a tulajdonos mély hangját.
Lily én...
Maradj csöndben! - fogtam be James száját.
Hirtelen nagy csönd támadt fent, majd egyszer csak egy hangos nevetés rázta meg a helyiséget.
Látom csak James járt itt! - röhögött. - Azért legközelebb szólok neki, hogy legalább köszönjön be! Rendes gyerek ez a Potter!
Majd ismét eltűnt a hang, és az ajtócsapkodásokból ítélve a tulajdonos visszatért aludni. Én rákaptam a tekintetem Jamesre, aki (noha még mindig befogtam a száját), hatalmas vigyorát próbálta leplezni.
Én szólni akartam, hogy ismerem a tulajt. Tapmancsékkal be szoktunk ugrani a bulik előtt kaját venni! A pénzt mindig ott hagyjuk a pulton természetesen, így nem lopunk meg semmi ilyesmi! Tehát nem vagyunk fiatalkorú bűnözők! - nevette el magát.
Mondhattad volna előbb is! -ütöttem meg a mellkasát.
Khmm... Lily engem nem zavar, sőt elég kényelmes számomra ez a pozíció, de elég félreérthető! - tette két kezét a tarkója alá.
Gyorsan leszálltam róla, megigazítottam a ruhámat, majd elvettem egy csokibékát, és majszolni kezdtem.
És most hová? - kérdeztem.
Ennek az alagútnak van egy kivezetése, ami egy parkba vezet. Nagyon romantikus, főleg, mert beszéltem Félig-Fejnélküli Nickkel. Megkértem, hogy beszéljen a szellemekkel annak érdekében, hogy ne kísértsenek ezen az éjszakán a parkban, hogy kettesben lehessünk.
Szó nélkül követtem az alagútban, és mivel már a szemem megszokta a sötétséget, nem volt nehéz látnom merre megy. Csak pár perc telhetett el, mikor ismét kimásztunk egy ajtó féleségen. Egy gyönyörű parkban voltunk, ahová eddigi látogatásaim során soha nem tettem be a lábam. Itt minden tele szokott lenni szerelmes párokkal, így nem volt soha hangulatom egyedül sétálgatni. James ismét kisegített, és leültünk egy fűzfa alá. Odavarázsolt egy pokrócot, egy kis lámpást, és letette a csokikat magunk mellé.
Na megérkeztünk! Úgy terveztem, hogy itt eltöltünk egy-két órát, majd megmutatom a szellemszállást, és aztán még pár dolgot a kastélyban! - ült le mellém.
Olyan csodaszép! - mondtam teljesen megbabonázva a hold látványától.
Igen, valóban nem rossz látvány. Bár, én látok egy sokkal gyönyörűbb jelenséget – nézett rám, és elővette a hamisíthatatlan James Potter -féle mosolyt.
Na, ezt inkább hagyjuk!- löktem meg egy kicsit a vállát.
Innentől már nem tudom, pontosan elmondani miről beszélgettünk. Annyira emlékszem, hogy nagyon sokat nevettünk. Tényleg meglepett, hogy ilyen jól el lehet vele beszélgetni. Aztán elkezdődött a bonyodalom....
Potter?! Hányszor mondjam még, hogy a tükör nem a cipő orrára való?! - utánozta a hangomat, amikor épp egy negyedikes emléket idéztünk fel.
Erre emlékszem! Ez akkor volt, amikor negyedikben látogatóink érkeztek, és kötelező volt a lányoknak a szoknya... Istenem mennyire utáltam! - fogtam meg a fejem. - Nadrág párti vagyok!
Pedig nagyon jó lábaid vannak! - kacsintott rám James.
Már épp leteremtettem volna, amikor az egyik bokor megmozdult, és hörgés hallatszott ki belőle. James egyből védelmezően elém ugrott, és kinyújtott pálcával méregetni kezdte a bokrot. Abból pár tizedmásodperc alatt kiugrott egy vérfarkas. Jamesnek elkerekedett a feje, majd valamit motyogott a teliholdról, és hogy mennyire felelőtlen.
Lily! Bármi is történik, meg se mozdulj! - súgta hátra nekem, majd leeresztette pálcáját, majd közeledni kezdett a vérfarkas felé.
Észnél vagy? - kérdeztem tőle kicsit hangosabban a kelleténél, mert egyből rám kapta tekintetét a fenevad, és vicsorogni kezdett.
Mire észbe kaptam már egy fekete kutya rángatott el a ruhámnál fogva a helyszínről, és ahol előbb James állt, ott egy kifejlett szarvas volt, és félelmetes módon tartotta féken a vérfarkast. Amikor már csak két pontnak láttam őket, kirántottam a kutya szájából a blúzomat, és a szemébe néztem. Ám mire megfordultam, Előttem már nem egy kutya volt, hanem Sirius Black.
Mit keresel te itt? - kérdeztem
Én is kérdezhetném ezt tőled? Ágas figyelhetne kicsit jobban ezekre az estékre!
Mi történt Jamesszel? Ugye nem esik semmi baja? - markoltam meg dühösen az ingét.
Először is nagyon szívesen hogy kirángattalak a slamasztikából Evans! Másodszor nem lesz semmi baja... Nem ez az első eset, hogy ilyen előfordul.
Megijedtem. Bármennyire is erősnek, és legyőzhetetlennek tűnt James, ijesztő belegondolni hogy egy ilyen fenevaddal harcol.
Várj! Azt akarod mondani, hogy az a szarvas James volt?
Igen. Mind a hárman animágusok vagyunk.
Hárman?- lepődtem meg. - A vérfarkas is?
Nem. Én, James, és Peter vagyunk animágusok. Remus miatt tanultuk meg, hogy az ehhez hasonló nehéz estéken tudjunk neki segíteni.
Vagyis az a vadállat, aki most valahol Jamesszel harcol... Az Remus? De hogyan?
Ezt talán jobb lenne, ha ő mondaná el neked... Nem szívesen mondom el Remus tudta nélkül.
Ahogy befejezte a mondatát, Remus vonyítását, és James üvöltését lehetett hallani. É gondolkodás nélkül a hang irányába kaptam a fejem, és csak egy mondat futott át a fejemen; Jamesnek baja fog esni! A hangirányába elkezdtem futni. Még hallottam, ahogy Sirius utánam ered, és hogy kiabálja a nevem, de nem hallottam semmit. Csak James hangjára koncentráltam. A hangok a szellemszállás felől jöttek, így arra iramodtam. Sirius még mindig emberi formában futott utánam, és hiába volt villámgyors, valahogy mégsem ért utol. Végül a hallásom egy tisztásra vezetett, ami a Szellemszállás előtt volt. A látvány rémes volt. James emberi formában ájultan feküdt a vérfarkas Remus alatt, aki félelmetesen vicsorgott.
Te őrült nőszemély nem hallottad, hogy kiabálok utánad? - lépett mellém Sirius.
Remus észrevett minket, és ránk vicsorgott. Sirius megfogta a vállamat, és védelmezően elbújtatott a háta mögé.
Tudom Lily, hogy nem vagyunk jóban, de most az egyszer hallgass rám kérlek! Ne csinálj semmi őrültséget! - súgta nekem hátra.
Sirius védelmező beállása mintha kicsit megtántorította volna Remust, mivel visszafordult Jameshez. Aztán rátámadt Jamesre. Az egész egy szemvillanás alatt történt. Én ellöktem Siriust, megfogtam egy botot, és mikor a Remus arca már csak centikre volt Potterétől, hozzá vágtam a fadarabot. Remus felém fordította arcát, majd fenyegetően, szinte már félelmetesen lassan elkezdett felém lépkedni. Már-már előttem volt, mikor Sirius hatalmas kutyaként elrángatta onnan. Valahogy Sirius és Remus befutottak a szellemszállásba, és azzal újra csend honolt a tisztáson. Egy kis idő múlva odafutottam Jameshez, és megnéztem, hogy minden rendben van-e vele.
Jól vagy? Potter minden rendben? - ráztam meg a vállát, miközben másik kezemmel a pulzusát ellenőriztem.
Jól vagyok, csak fáj a lapockám! - ült fel, majd arcvonásai megkeményedtek. - Normális vagy? Megsebesülhettél volna! És Sirius is mondta, hogy maradj nyugton! Miért kell hősködni?
Én nem akartam....
Még hogy nem akartál... Abba bele se gondoltál, hogy mit tettem volna akkor, ha Remus megtámad?! Kicsit, csak kicsit gondolnál néha arra, hogy valakiknek fontos vagy, és ezért lehetőleg ne ölesd meg magad egy vérfarkassal! - a végére, már vörös volt a feje. Nem kiabált, és nem is látszott idegesnek. Inkább aggódó volt...
Ne haragudj James, nem akartalak ilyen helyzetbe hozni! - mondtam miközben pálcával meggyógyítottam a vállát.
Én kérek bocsánatot. Nem kellett volna így beszélnem veled – fogta meg a fejét, és sóhajtott egyet. - Ne haragudj!
Felsegítettem, majd elindultunk vissza a kastélyba. Visszafelé egy számomra ismeretlen járaton mentünk. Útközben egy szó se esett köztünk.
Másnap mindhárman a gyengélkedőn feküdtek. Ebéd után úgy gondoltam felnézek hozzájuk, hogy minden rendben van-e. Mikor felértem hozzájuk, aludtak. Úgy gondoltam, hogy leülök eléjük, és elolvasom az új könyveket, amiket kölcsönöztem a Roxfortról. Amikor kihúztam a széket, mindhárman felébredtek. Remus mikor meglátott lesütötte szemeit.
Lily! Sajnálom, ami tegnap történt! Már biztos tudod, hogy mi vagyok...Én megértem, ha ezek után nem akarsz velem beszélni, vagy...
Ugyan Remus nem kell magyarázkodnod! Engem nem érdekel, hogy vérfarkas vagy! - néztem körül mielőtt kiejtettem az utolsó szavakat a számon, hogy ne hallja meg senki. - Számomra ugyanaz a Remus vagy, akit elsőben a peronon megismertem!
Remus elmosolyodott, majd Sirius felé fordult.
Ne haragudj Sirius, hogy neki vágtalak annak a szekrénynek!
Ugyan már Holdsáp! Egy szekrénynél több kell ahhoz, hogy bajom essen! - nevetett, de közben látszott rajta, hogy nagyon fájlalja a bal vállát.
Annyira szeretem ezeket az átlagos tekergős beszélgetéseket! - ült fel James. - Lily te jól vagy?
Persze! Mindössze annyi a bajom, hogy ennyi mindent nem tudtam eddig a kastélyról! Kikölcsönöztem az összes könyvet, amit találtam a suliról – mutattam rá az asztalon lévő könyvekre.
Á, azt könyvből nem lehet megtanulni! Majd még egyszer elmegyünk, és megmutatjuk neked a többi érdekességet! - kacsintott rám Sirius.
Mindenféle vérfarkas, szarvas, és kutya nélkül! - folytatta Remus.
Na még csak az kéne! - mondta ingerülten James. - És mi van, ha megint valami történik, és...
Benne vagyok! - vágtam közbe fülig érő szájjal.
Ez nagyszerű! Annyi mindent mutatunk neked! - mondta egyszerre Sirius és Remus.
Ezt nem hiszem el.... - dőlt vissza az ágyba James.
Azzal elkezdtük tervezni a következő Roxfort felfedező túránkat, miközben James próbált minket lebeszélni. Sirius valami Szükség szobájáról, meg titkok kamrájáról beszélt... Fogalmam sincs mik ezek, de ettől függetlenül értelmesen bólogattam.
Utolsó kommentek