6. Párbaj a könyvtárban
- Hogy csináltad?
- Nem tudom, de azt hiszem, alakul. Még ezt meg kell cserélni itt…
- Végre. Jó már?
Perselus merőn nézte Luciust, aki pennájával nyilat rajzolt két szó megcserélését ábrázolni. A rúnaírás összeállt, de eltelt vele két teljes nap. Két igen értékes nap. Lucius furcsállotta, hogy a Nagyúr nem próbált kapcsolatba lépni velük, azonban a bonyolult jelek között ülve nem volt kedve efféle dolgokkal foglalkozni, csak a sámánméz készítőjét óva intő szöveggel.
Míg ő éjt nappallá téve fordított, addig Perselus elintézett minden mást. Egy Geminio duplázó bűbájjal átejtette az igazgatót, továbbá utánanézett Adriana Kayden esetének.
Az információkat az iratgyűjteményből nyerte ki, ami tartalmazott négy személyes naplót, kilenc határidőnaplót, az asszony összes tanári feljegyzését – a nő a Durmstrang előtt, pályája kezdetén tanított a dán Jörgen Boszorkányinternátusban -, mind a tizenhét végrendeletét, tizenegy jegyzetfüzetét, valamint a cetlihalmazt, amit a fiókjaiból szedtek össze. Az itt-ott elcsípett durmstrangos mendemondák alátámasztották a róla kialakult képet.
Nem túl sokat talált, hézagos volt az életmű. Annyit azért megtudott, hogy Ms. Kayden élen járt a mágikus füvek kutatásában, annak ellenére, hogy szakterületéhez sehogy sem kapcsolódott az: a sötét varázslatok kivédésével a jelek szerint nem sokat törődött. Karkarov igazgatónak sokszor meggyűlt vele a baja, mégsem tette ki az Intézetből.
A probléma nem a kutatómunkával vagy a várakozással volt, hanem Leonarddal.
Őt egyre több kapacitást igénylő varázzsal tudta csak távol tartani magától. Rontások, ártások csattantak el a folyosó sötétjében. Kilenc nappal érkeztük után Perselus már képes volt egy kézzel elbánni a fiúval, miközben olvasta a jobbjában tartott iratot, ám bűntudata – amiről az sem tudta, létezik – munkált benne. Leonard nem volt mindig ilyen. Az igazat megvallva, soha nem viselkedett ehhez hasonlóan, így nem értette, mi bújt belé.
Perselus bekanyarodott a Durmstrang egyik szellős mellékfolyosójára, ezúttal az utolsó éves határidőnaplót bújta.
- Az igazgató úr küldi - termett mellette egy negyedéves lengyel fiú, jobbjában nagy macskagyökérnyalábot szorongatott.
- Milyen kedves – biccentett Perselus, átvette a küldeményt és még hozzátette. – Egyébként láttad mostanában itt Leonard Raymandot?
- Mostanában nem – gondolkodott el a negyedéves. – Ma egész reggel itt téblábolt, nem ment le a tóhoz, ahogy mindig szokott. Fura is.
- Fura. Az. – motyogta Perselus. – Egy istencsapása. Hát, köszönöm a csomagot, akkor megyek is.
Viszonylag nyugodtan jutott el a Durmstrang Első Könyvtárába, a középponti fenyő háta mögött megkerülte a látogatottabb részt és leült a fenyőasztalhoz. Vagy tízszer ellenőrizte, a közelben van-e illetéktelen személy, majd keserűen vallotta be magának, hogy kezd paranoiás lenni. Pedig jó oka volt rá, hogy féljen, figyelik: tényleg figyelték. De minthogy ezt Perselus nem tudta, áldott békében nyitotta ki a határidőnaplót márciusnál.
Márc. 1. Szent Dávid napja 10:00
Márc. 2. 3 csomag laks-rendelés; lobalug telepítés
Márc. 4. Vivaldi emlékkoncert 18:00, szólni B. G.
Márc. 11. Tasso-nap; hetedévesek dolgozata (MCHILLGER!)
Neszt hallott a háta mögül, de nem nézett oda. Lekötötte McHillger neve a lapon. Emlékezett rá az egyik halálfaló-gyűlésről, úgy tűnt, a tanárnő is tudta, hogy érdemes odafigyelni rá. A kérdés inkább az, hogy Grindelwaldot mennyiben érdekli az új nemzedék, a halálfalók.
Márc. 15. Julius Caeser-előa. Jörgen, 15:00
Márc. 17. Lingzhi-fű
A fiú a lapra meredt. Lingzhi-fű? Széleskörű gyógynövény-ismerete ellenére még sosem találkozott ilyen hangzatos nevű növénnyel. Vette pennáját, és fel akarta jegyezni a fű nevét a saját határidőnaplójába… de az nem volt ott, ahova tette, nevezetesen öve hátulsó részéhez rögzítve.
Sőt. Az öve sem volt meg.
Káromkodva ugrott fel, pálcáját kirántva pillantott szét a hátsó térségen, de egy árva lelket sem látott. Vérszemet kapva intett az egyik árnyék után, amiről pár másodperccel később kiderült, hogy csupán egy kíváncsi nosztallang lesett rá. Perselus visszafogta magát, hogy a madár ne jusson Lucius által legyilkolt társa sorsára.
- Ki az? – kérdezte hangosan, naivan bízva benne, hogy az elkövető szólni fog. Csend szállt le rá. – Most szóljon, vagy örökre hallgasson!
Minden hallgatott, mint a sír, Perselus pedig nem tehetett mást, fogcsikorgatva visszatért a bejegyzésekhez.
Márc. 19. Bathilda szülin. (gesztenye? Negyedik Máguskalendárium?)
Márc. 20. Hatodévesek dolgozata
Márc. 21. Álarcosbál
Ő maga is emlékezett az egyetlen durmstrangos báljára, amin volt szerencséje részt venni, a napéjegyenlőség tiszteletére rendezték meg, és Roxfort illetve Beauxbatons delegációit látták vendégül. Az éj leszállta után kezdődött meg a bál.
Ő mondta a többieknek, hogy nem jó ötlet szfinxnek öltözni, de az esemény koordinátora sajnos Dumbledore volt, aki remek mókának tartotta az egészet. Egészen addig, amíg Laura Miller, a jelmez vezetője beszakította a szfinx orrát, aztán Rod és Narcissa hasra estek a kifeszített láthatatlan damilokban, amelyek a durmstrangos mutatványhoz kellettek, ennek következtében a szfinx úgy dőlt hanyatt, mint egy kivágott fa. Inkább nem is akart rágondolni.
Márc. 24. Grindelwald
- Heh? – szusszant fel. – Ez meg…?
Nem gondolta volna, hogy ilyen nyílt és egyben ilyen homályos jelet fog találni. A sötét mágus neve nem volt ismeretlen az utóbbi hat generáció számára, de hogy valaki csak úgy beírja március huszonnégy mellé, az határozottan különösen hatott.
Bízva abban, hogy többet megtudhat, tovább olvasott. Már március végénél tartott.
Márc. 25. Ó-újév
Márc. 29. Fogadás a Zöld Teremben 20:00
Recsegésre nézett fel, ingerülten csapta le a poros fedelű naplót és pálcát húzva kiáltotta el magát.
- Utoljára kérdezem, ki az?
- Csak én – nézett ki az egyik polcrendszer mögül Igor. Perselusnak gyanús volt, hogy megint ott téblábol körülötte. Ha az apjának szimatol, valószínűleg már rájött, miért olyan nyugodtak a vendégek.
- Az Első Könyvtárban? Enyhén szólva meglepő.
- Mint amilyen a te ittléted – Igor balra hajolt, hogy a fiú háta mögé lásson. – Az meg mi? Találtál valamit itt, a minta könyvtárunkban? Hagy nézzem.
Perselus hátrált egy lépést, zsebében lévő pálcájának nyelét megmarkolta, egyetlen intéssel ujjnyi méretűre bájolta az iratot, majd nadrágjának farzsebébe csúsztatta.
- Semmi fontos, a kutatásom egy mellékterméke. Dióhéjban az Eufóriaelixír alkotóelemeinek újszerű kombinálásával kapott hosszabb és enyhébb hatású ital kikeverése. Megyek, kipróbá-
Megfordulás nélkül kezdett hátrálni. Igor tett felé egy lépést.
- Nem is tudtam, hogy érdekel az Eufóriaelixír. Hetedéves kísérleteim középpontjában ez áll a többi hangulatfokozó főzet mellett. – talányosan mosollyal folytatta. - Ha sikerülnek az szárnypróbálgatásaim, új riválist kapsz, ezt megígérhetem.
- Állok elébe – emelte meg állát a másik, óvatosan lejjebb lépett a mögötte terpeszkedő lépcsőn.
- Vigyázz, a Durmstrang lépcsői is éppoly megbízhatatlanok, mint a Roxfortéi– suttogta a durmstrangos, vörös talárjának szegélye többé nem takarta el pálcás kezét. Némán surrant, mint egy macska. – Nem akarod elveszíteni kedves vendég státuszodat, ugye? Sem azt, hogy barátodnak mondhass. Ugye?
Fél fordulatot téve, a lépcsőn egyszerre négy fokot megtéve haladt előre Perselus, nem akarta meghallani a másik hangjából kiszűrődő fenyegetést. Az, hogy nem bízhat benne, egy dolog, és egy másik, hogy Igor Karkarov minden fenntartás nélkül támadná meg, ha apja ellen merne fordulni. Jobbnak látta felidézni az évek során összegyűjtött ártásokat, rontásokat, átkokat.
Avada Kedavra. Agava. Bravillum. Carbunculus. Confringo. Confundo. Crucio. Cuneo. Exmemoriam. Expulso. Incarcerandus. Imperio. Imperpibilis rogeo.
Igor jobbra tartott, elérte az egyik könyvespolcot, és egy ugrással arra a lépcsőfokra szökkent, ahol Perselus állt.
- Mi lesz a ’Maradjunk jóban’ dumával, ha már hozzám sem szólsz? – próbálkozott kitartóan a másik háta mögé sasszézva. Perselus megpördült és egyenesen szemébe nézett.
- Ha az egyik barátom folyton utánam járkál és kész elárulni, nem szorgalmazom kapcsolatunk további ápolását. – úgy mondta ki a szavakat, mintha legszívesebben tőrt döfne Igorba.
- Hát ezért kerülöd szegény Leonardot? Nem érdemelte meg, hogy így bánj vele… mint ahogy én sem.
Amint az utolsó szó elhagyta száját, támadó pozícióba vágta magát, pálcáját a szekrénysor felé lendítette és ráborította a vaskos kötettengert Perselus fejére. Illetve borította volna, ha a fiú enged neki, de az villámgyors mozdulatokkal vágta neki az egyik oszlopot, fél méterrel kitolva ezzel a könyvtár határát. Döbbent szemek lestek rájuk a szomszédos tanulószobából, ahol éppen egy görögtűzzel égő fáklyát álltak körül.
Igor és Perselus nemigen törődött az őket bámulókkal, a durmstrangos sebesen a másik felé táncoltatott egy tömérdek pennával megrakott asztalt, Perselus pedig szikraesőt idézve akarta megállítani az elszabadult bútort.
- Még te mondtad, hogy miért nem jöttem a Durmstrangba! – kiabálta Perselus. – Most látom, micsoda lepratelep ez az iskola!
- Rossz helyen átkozódsz! – ordította vissza amaz. – A lepratelep kellős közepén!
Igaza volt, a diákok méltatlankodva meredtek Perselusra, többen kivont pálcával figyelték a kettőst, akik végigpárbajozták magukat az Első Könyvtár hátsó fertályán. Egy lány elszaladt az igazgatóért, Perselus pedig kezdett arra gondolni, ideje megszökni.
- Invito roxfortos mappa! – lendítette pálcáját az előcsarnok felé két Sectumsempra között.
Eközben a mit sem sejtő Lucius vidáman lejtett végig a tükörsík főfolyosón, kezében ott lengette az említett mappát, a sámánmézes pergament és tulajdon fordítását. Mikor egy erő ki akarta tépni kezéből a mappát, olyan hevesen rántotta meg karját, hogy hátraesett.
Tanulók rohantak el mellette, valamit kiabáltak egy fekete hajú démonról. Lucius meglátta a ziháló Leonardot, és amikor el akart mellette suhanni, belecsimpaszkodott bokájába.
- Mi ez a nagy sietség? – a láthatatlan erő újabb csatába kezdett, de ez nem akadályozta meg a szőke fiút, hogy a mappa védelme mellett képes legyen visszarángatni Leonardot. Valami baj van?
- Hogy van-e? – rántotta talpra a srác Luciust, két kezével megragadta vállát és erőteljesen megrázta. – Beszívtál? Perselus a könyvtárban párbajozik Igorral, mocskolódnak és átkozzák egymást!
- Ez hol új? – pislogott a másik. – Oóó… azt hiszem, itt az ideje lelépni.
- Mi? – Leonard hamarosan már csak a lélekszakadva rohanó fiú hátát látta.
Lucius gyorsan felfogta, mi a helyzet, és ennek megfelelően cselekedett az előre megbeszélt terv szerint. Örült, hogy nem kell visszamennie a mappáért és a más fontos iratokért. Fogta magát, meg sem állt a szárnyas lovakig. A hideg szél kellemesen felfrissítette, úgy érezte, készen áll Perselus fogadására.
A fiú Igorral való párbaja végére ért.
- Már rég el akartam árulni neked – lihegte. -, nem is tudom, miért nem tettem meg ezt előbb. Az állandó fennhéjázásod és a Durmstrang-imádatod fog a mélybe húzni.
- A Durmstrang sárkányólakkal jobb, mint a Roxfort!
- Persze, egy laikus is ezt mondaná – heccelte a másik.
A görögtüzes fáklyához hátrált, majd egy gyors mozdulattal fellobbantotta az ablakon feszülő függönyöket, majd Igor felé reptette az égő vásznat. Az orosz fiú gyakorlott mozdulattal hárította el a támadást, és ő maga lökte Perselus felé a lángoló függönyöket, amelyek egy mantikór kecsességével suhantak át a levegőn.
- Mit gondolsz, miért nálunk tanítanak az évszázad leghatalmasabb mágusai, és miért pont itt igazgató az apád? – gúnyolódott tovább Perselus, egy robbantóvarázzsal bezúzva a másik mögött a falat. – Nincs még egy olyan iskola, amit rábíznának egy balfékre! Köszönd meg szépen a nevében, hogy elvégzem nektek a felújítást!
Igor már alig látott a dühtől, megkettőzött erővel küldte átkait, amik pár centire kerülték el Perselust. Fröcsögött hangjából az indulat.
- Még te beszélsz? Nektek Albus Dumbledore az igazgatótok, a világ legnagyobb bolondja! A Durmstrang az egyetlen, a legnagyobb!
- Még mindig ezzel álltatod magad? – Perselus kilépett az egyik ártás ütötte lyukon és búcsút intett. – Viszlát, Duro!
A kővé dermedt Igornak csak a szeme mozgott, ami nagy elégedettséggel töltötte el a másikat. Könnyed mozdulattal nézett végig a pálcát szorongató, de támadni nem merő diákok seregén.
- Jöttetek volna inkább a Roxfortba, fennhéjázó népség – mormogta, majd végleg távozott.
Peregtek a másodpercek, a kint várakozó Lucius dacolva az esős időjárással álldogált az egyik karám mellett, bal kezében Szezám sörényének egyik bronzcsomóját szorította, a balban a kettesszámú aethonan kérges kantárja és saját pálcája volt.
Míg várakozott, megszemlélte az elé táruló látványt. A Durmstrang taván keskeny jégtáblák úsztak, a szürke víz felett pedig kviddicsjátékosok repkedtek. A tó átellenes partjain kapott helyett a két, kviddicshez használatos karikában végződő pózna, amibe a kvaffokat dobálták a játékosok. A legkeményebb varázslóiskolához illett mind a hamisítatlan látvány, mind a mély tóba pottyanás veszélye.
Minthogy a Durmstrangnak nem voltak házai, korcsoportok szerint mérkőzhettek meg egymással a diákok. Ezen a délelőttön a hetedévesek kerültek sorra, Lucius rögtön felismerte közöttük a vörös talárba öltözött Gerrát, és egyből megértette, a lány miért nem sietett a könyvtári zűrzavar helyszínére. Megsimítva lova orrát kilépett egy széles törzsű fenyő takarásából. Az egyik gondok észrevette, és felé vette az utat – vagy inkább zötykölődést -, ezzel egy minutumban Perselus kilőtt az előcsarnokból, és úgy rohant, mint akit táltostűz kerget.
- Búcsúzás elnapolva – torpant meg társa előtt, magához véve saját szárnyasa kantárját. – Egy kicsit összezördültem Igorral.
- Kicsit? A többiek szerint szét akartátok tépni egymást! – javította ki Lucius a szóhasználatot. Erre mindig különösen kényes volt.
Perselus némán lendült fel aethonanjára, éppen végszóra, mert a lassan felocsúdó diákok és tanárok kiözönlöttek az előcsarnokból. Lucius követte a másik példáját, és mielőtt azok bármi érdemit tehettek volna, a páros kivágtázott a kapun, a bizonyos szempontból biztonságosabb természetbe.
- Viszlát, kedves otthon! – köszönt el Lucius az iskolától, majd megfontoltan hozzátette. –Mondjuk, belegondolva annyira nem is kedves…
- Tegyük hozzá, az otthon is erős szó rá – mondta Perselus és eliramodott a fenyők gyűrűi felé.
Utolsó kommentek