Kinek: minden merengő ajándéka
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Minimálisan AU, OoC – Tekintve a páros mibenlétét, vagy akár Draco „bandatagságát”.
A *** helybeli, a ~*~ pedig időbeli ugrást jelöl.
Ezen kívül semmi eget rengető, maximum, hogy a szerző szívesen hallaná – illetve olvasná - az olvasói véleményeket;)
Leírás: Ugyan Voldemort halott, még sincs minden rendben: a Grimmauld tér nyugalmát időről-időre megzavarja két ember ellenséges viselkedése, amit lakótársaik nehezen tűrnek, és meg is bosszulják. Közben pedig néhányan terveket szőnek…
A kívánság: Draco/Ginny párosítás. Draco a „banda” tagja. Mindannyian húszas éveikben járnak. Harry párja Luna*, a Griffendéles évfolyam össze szokott járni. A lényeg az legyen, hogy Ginnyék hogyan jönnek össze pár mellékszállal a sztoriban. A korhatár max. 12-es, maradjunk a vidámabb stílusnál.
*Ez a szempont nem úgy lett teljesítve, ahogy az a kívánságban szerepel, de remélem, megbocsátást nyerek az indokommal: Mivel az ötletek e kritérium kivételével könnyedén egymásra építhetőek, úgy gondoltam, így teszek. Viszont jelenleg csak az első van kész: amennyiben van igény a két folytatásra, csak jelezni kell a kritikáknálJ
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Szerelmi recept: Két nap a seprűtárolóban
- Fölösleges volt beleavatkoznod, én magam is meg tudtam volna oldani!
- Egyáltalán nem igaz! Ha nem teszek semmit…
- Tökéletesen kézben tartottam a helyzetet!
- Egyáltalán nem igaz! Ha nem teszek semmit…
- Tökéletesen kézben tartottam a helyzetet!
Hangos szavak törték meg a reggel álmos csendjét, visszhangot verve az ódon falak közt. Ha létezne bármilyen társadalmilag elfogadott időpontja a kiabálásnak, az sem ilyen korai lenne - Hermione Granger is így gondolta, mikor résnyire nyitott szemmel a nyolcas felé közelítő kis mutatóra nézett. Elkeseredett nyögéssel fúrta a fejét a párnába. Elege van! Úgy, ahogy volt, hálóingben, köntös és papucs nélkül kiugrott az ágyból, és magához véve a pálcáját az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett volna, még visszatekintett az ágy felé, ahol egy a takaróba tekeredett, az ágyról félig lelógó, nyitott szájjal szuszogó Ron Weasley aludt. Ha egy ágyút sütnének el a feje mellett, akkor sem ébredne föl tíz óra előtt - gondolta szemforgatva.
Eközben a földszinten tovább folyt a vita. Már más témában, de nem kisebb intenzitással. Egyszer csak üvegcsörömpölés hangja is keveredett a zajba – valószínűleg egy pohár törhetett össze. Hermione felindultan fordult az ajtó felé, majd kilépve becsapta maga után. A szobában alvó ebben a pillanatban döntött úgy, hogy megfordul, aminek következtében a padlón kötött ki, ahol békésen szundikált tovább.
Meztelen talpak ütemes csattogása hallatszott a lépcső mentén, egészen a konyháig, aminek ajtaján belépve a lábak tulajdonosa, Hermione, megláthatta a hangok forrásait. Két személy ált pár méterre egymástól, onnan kiáltva szitkaikat a másiknak. A teáskanna sípolva követelte a tűhelyről való eltávolítását, de senki sem vette figyelembe sirámait. A konyhaasztalon egy félig elfogyasztott szendvics árválkodott a tányér mellett, a földön pedig egy kisebb narancslétócsában üvegszilánkok hevertek – fényt derítve a csörömpölés okára.
- Abbahagynátok?
A megszólítottak túlságosan elmerültek a veszekedésben ahhoz, hogy észrevegyék, hozzájuk szóltak. Pedig ha tudták volna…
Hermione nem szólt többet, cselekedett. Intett a pálcájával, mire a veszekedők eszméletlenül rogytak össze. Mire jó egy kis Stupor - gondolta félmosollyal az ajkain.
- Locomotor - hangzott az újabb varázsszó. Hermione, maga előtt lebegtetve az eszméletlen varázslókat, kilépett a konyhából és a nyugati szárny felé indult. Mikor a keresett helyhez érkezett, egy pillanatra a földre helyezte őket, majd belépett a szobába, ami méretét tekintve sokkal inkább volt tárolóhelyiség - konkrétan egy forgalomból kivont seprűtároló. Ellátta pár bűbájjal, ágyat, asztalt, hozzá székeket bűvölt, majd az ágyra lebegtette az elkábítottakat. Magához hívta a pálcáikat és az ajtón kilépve még megtoldotta mindezt néhány bonyolult záró varázslattal.
Dolgát végezve megkönnyebbült sóhajjal lehunyta a szemét és pár pillanatig az ajtónak dőlve élvezte a csendet.
A pár perces nyugalom után elindult a szobájába. Csöndben benyitott, bár óvatossága fölösleges volt, hisz korábban az ajtó csapódására sem ébredt föl az alvó. Ennek ellenére továbbra is csendben előkereste a tisztálkodószereit és a folyosóra kilépve a fürdőszoba felé vette az irányt. Fél óra múlva felfrissülve, vizes hajjal lépett ki a zuhanyzó alól. Egy pálcaintéssel megszárítkozott, majd visszatért a szobába, hogy felöltözzön, és aztán újra a konyhába indult – bár most más szándékkal.
Miután föltakarította az ott maradt nyomokat, egy könyv társaságában hozzálátott a vajas pirítósból és egy pohár barackléből álló reggelijéhez.
Nem sokkal utána Sirius jelent meg a konyhában. A konyhapult felé vette az irányt, hogy töltsön magának egy kávét, majd a csészével egyetemben az asztalhoz lépett és csípőjével lazán nekitámaszkodott.
- Mit olvasol?
Hermione, akinek eddig föl sem tűnt, hogy rajta kívül bárki más tartózkodik a szobában, egy kicsit összerezzent, majd azonnal el is vörösödött, ahogy föltekintett a látóterében tartózkodó izmos felsőtestre. Följebb nézve egy humorosan csillanó szempárral találkozott.
Sirius most, hogy elérte célját – hisz hasonló esetben ki ne lenne tisztában a mindössze egy fekete pizsamanadrágot viselő testének hatásával a női nemre – leült a legközelebb eső székre és megismételte kérdését.
- Mit olvasol?
Hermione fölocsúdva föltartotta a könyvet, hogy Sirius el tudja olvasni a címet.
- Ritka bájital-hozzávalók és felhasználásuk. Hmm… Egy hónap még hátra van a következő szemeszterig és te már tanulsz? – kérdezte.
A lány csak egy durcás morranással felelt, majd újra beletemetkezett a könyvébe.
- Ugyan már, Hermione, nincs ezzel semmi baj – nevetett fel Sirius.
További tagokkal bővült a konyha népessége, mikor két álmos fiú botorkált be az ajtón.
- Jó reggelt – köszönt Harry, és Ron is megtoldotta valami hasonlóan hangzó morgással.
Miután begyűjtöttek némi ennivalót, ők is az asztalhoz ültek, és lakmározni kezdtek. Hamarosan befutott a még hiányzó Luna, és csatlakozott hozzájuk. Pár percig mindenki csöndben evett, majd a már ébredező Ron megszólalt.
- Ginny hol van? És Malfoy?
- Nem tudom – mondta két harapás között Harry.
- Én sem – tette hozzá fejrázva Sirius.
- Nem ők zajongtak itt reggel? – kérdezte Luna, miközben az ablakon beszűrődő fényben táncoló porszemeket kémlelte.
- Dehogyisnem ők – szólt közbe Hermione, miközben becsukva letette a könyvét az asztalra. - Hisz nem miattuk nem tudunk napok óta reggelente aludni? Vagy úgy általában nyugodtan meglenni?
- De akkor most hol vannak? – kérdezte Sirius.
- A lehető legjobb helyen – hangzott Hermione válasza.
- Hermione, mit csináltál velük? – kérdezte Harry gyanakodva.
- Semmi különöset. Elkábítottam őket és bezártam a seprűtárolóba. Talán most múlhat el a kábító átok hatása.
Ron ebben a pillanatban beterítette az abroszt narancslével.
- Hogy mit csináltál?!
- Jól hallottad. Bezártam őket a seprűtárolóba, és addig nem jönnek ki, míg nem bírnak normálisan viselkedni – mondta, majd egy pálcaintéssel megszabadította az asztalt és a könyvét a narancslétől.
- Te komolyan összezártad a húgomat azzal a Görénnyel?!
- Draco! – hangzott a jelenlevők szájából.
- Hányszor ismételjem el még, hogy igen? – replikázott Hermione karba tett kézzel.
- Azonnal engedd ki őket!
- Nem teszem. Ha nem képesek normálisan viselkedni, semmiképp. Ha napokba telik, akkor sem. Attól, hogy te nem ébredsz föl a kiabálásukra, más igen. Ha nem csak magaddal törődnél, talán megértenéd! Nem értem, hogy lehetsz ilyen érzéketlen tuskó! – az utolsó mondatot már kiabálta, majd fölpattant és kirohant a konyhából.
A többiek értetlenkedve figyelték Hermione kirohanását, akinek dobbanó léptei egyre halkultak, majd egy ajtócsapódással később újra csönd lett. Egy emberként fordultak Ron felé, aki egy vállrándítást követően visszaült a helyére. Senki nem kommentálta az eseményeket - bár Sirius szájszéle alig észrevehetően megrándult -, szó nélkül visszaültek az asztalhoz.
***
Miért vagyok ebben a szobában? Nem ismerős a berendezése. Miért fáj a fejem? És mit keres Malfoy mellettem az ágyon?! – követték egy mást a gondolatok Ginny Weasley fejében, miközben kipattant az ágyból. Próbálta összerakni a dolgokat, de nem sikerült. Korán kelt – eddig oké, hisz mindig is korán kelő típus volt -, lezuhanyzott, fölöltözött, majd elindult reggelizni – még mindig semmi különös -, Malfoy már lent volt a konyhában, mikor ő leért – ugyancsak természetes, mióta egy házban laknak.
Hogy mindez hogy történtehett? Mindannyian Harry révén kerültek ide. Számára egyértelmű volt, hogy az iskola befejezése után Siriushoz költözik. Elsőként Hermione és Ron csatlakozott. Sokkal könnyebb volt így, hisz az Odúban Mrs. Weasley nem engedte volna, hogy egy szobában aludjanak – hiába vannak együtt már egy ideje. A következő lakó Malfoy volt. Ő egy kocsmázás alkalmával panaszkodott Harrynek, hogy az anyja egyre elviselhetetlenebb, mióta férje meghalt. Állandóan őt babusgatta, ami egy huszonéves férfinek már igen terhes tud lenni. Így Harry fölajánlotta, hogy költözzön a Grimmauld térre, mondván: Van elég hely mindenkinek. Végül Ginny és Luna csatlakozott. Közös lakásuknak hirtelen megnőtt a bérleti díja, így fölvetődött, hogy ők is csatlakozzanak a népes társasághoz. Így laknak most itt mind a heten.
Miközben gondolatai össze-vissza cikáztak, ő köröket írt le a szobában felmérve a berendezését és próbálva bármilyen hasznos információt találni arra, miért is került ide. Ahogy körbe-körbe járkált, egyszer csak megakadt a szeme egy papírcetlin, ami az ajtóra volt ráerősítve.
Kedves Ginny és Draco!
Gondolom, hogy kérdéseitek vannak idekerülésetekre vonatkozóan. Nos, megadom a választ. Kimondhatatlanul zavaró a reggeli ordibálásaitokra ébredni, így cselekedtem. Jó, ha tudjátok, addig innen nem jöttök ki, míg nem vagytok képesek normálisan viselkedni egymással. A szobát megbűvöltem, tehát az étkezéssel nem lesz problémátok – bár én a helyetekben igyekeznék minél hamarabb kijutni.
Hermione
Ui.: A pálcátokat fölöslegesen keresitek, jó helyen vannak.
A levelet olvasva Ginny keze a nadrágzsebe felé vándorolt, ahol - ahogy az várható volt – nem tapintott semmit. Nem volt ott a pálcája.
- Hermione! – kiáltotta. – Azonnal engedj ki! – dübörgött az ajtón.
- Mi ez az ordibálás? Weasley, fogd már be, fáj a fejem – hangzott az ágy felől. – És hagyd abba a dübörgést.
- Hogy fogjam be?! Egy szobába vagyok zárva veled, ki tudja meddig. És még a pálcám sincs nálam!
- Tessék?
- Nincs nálam a pálcám! Érted?
- Azt hiszed, érdekel a pálcád hiánya? – hangzott a gúnyos hang, miközben a tulajdonosa az ingujjának rejtett zsebe felé vándorolt. – Merlinre! Hol a pálcám?
Ginny kárörvendő mosollyal szedte le az ajtóra erősített papírdarabot, és az ágyhoz érve meglengette a másik orra előtt.
Malfoy pár pillanatig csöndben maradt, majd megszólalt.
- Tudod mit nem értek, Weasley?
- Te nem értesz valamit? Ó, szegény, melyik szóval akadt problémád? – kérdezte Ginny ártatlanul pillogva, mire a másik felhorkant.
- Nem az én értelmi képességeimmel vannak gondok, hanem a tiéddel, tartotta a másik arca elé a lapot, ahogy korábban vele tették.
- Kedves Ginny és Draco! –olvasta Ginny bizonyítván, hogy semmi problémája nincs a megértéssel.
- Nem azt a részt, hanem az utóiratot.
- Ui.: A pálcátokat fölöslegesen keresitek, jó helyen vannak - itt elhallgatott.
- Igen, igen, tovább?
- Ui2.: A szoba hangszigetelő bűbájjal van kezelve – olvasta. – Na és? Mi van?
- Ez bizonyítja, hogy teljesen fölösleges volt a dübörgésed, meg a kiáltozásod.
- Bocsánat, hogy egyáltalán nem szándékozom egy szobában lenni veled, ki tudja, meddig! – az utolsó szavakat ismét emelt hangon mondta.
- Nocsak, Weasley! Te bocsánatot kértél?
- Fogd be, Malfoy! Nem fogod föl, hogy egy szobában kell lennünk meghatározatlan ideig?
- Talán úgy nézek ki, mint aki ennek örül? – kérdezte Draco felhúzott szemöldökkel. – Biztosíthatlak, egyáltalán nem barátkoztam meg a gondolattal.
- Te nem barátkoztál meg? Az egész miattad meg a konokságod miatt van, hogy nem vagy képes bevallani, hogy ha nem teszek semmit…
- Már milliószor megmondtam, hogy tökéletesen ura voltam a helyzetnek! Semmi értelme nem volt beleavatkoznod!
- Már megbocsájts, Malfoy, de ennél nagyobbat nem is hazudhatnál!
És ez így folytatódott még hosszú percekig.
***
Hermione egykedvűen üldögélt az újonnan elfoglalt emeleti szobájában. Mióta Ron megtudta, mit csinált Ginnyékkel, egyfolytában azt követelte, hogy engedje ki őket, amire ő nem volt hajlandó. Ront nem lehetett meggyőzni észérvekkel, csak hajtogatta a magáét. Természetes volt, hogy Hermione egyszer megelégeli. Miután fél óráig vitatkoztak, fogta a dolgait és másik szobába költözött, mondván, majd, ha Ron hajlandó abbahagyni a dühöngést, visszaköltözik. Így került ebbe a hangulatos kis szobába. Bár a sárga fal és a meleg színű bútorok hangulatjavító tulajdonságuk ellenére semmilyen hatással nem voltak rá. A kezében tartott haragoszöld színű, tojás nagyságú kristályt nézte. Mikor reggel bezárta Ginnyéket, megbűvölte, hogy a szobában uralkodó hangulatokat mutassa. Tehát fölébredtek és azonnal veszekedésbe kezdtek - gondolta, ahogy a kristály átlátszóból sötétzöld színre változott. Ekkor gyomra egy korgással jelezte, hogy már rég elmúlt a reggeli ideje és lassan dél lesz. Letéve a követ a konyhába indult, hogy készítsen valami ebédet.
***
Eközben a seprűtárolóban tovább folyt a vita. Ám Draco monológját félbe szakította gyomrának hánykolódása, ami emlékeztette, még csak egy fél szendvicset evett és bizony lassan itt az ebédidő.
- Hermione azt írta, meg van oldva az étkezés – váltott normális hangnemre.
Ginny egy pillanatra elhallgatott, megzavarodva a hirtelen hangszínváltástól. Bizony ő is éhes volt, de ezt nem kívánta kényszerű társa tudomására hozni.
- Csak nem éhes vagy? – kérdezte, tudatosan elhallgatva, hogy ő sincs ezzel másként.
- De igen, Weasley, képzeld, az vagyok.
Ebben a pillanatban a szobában levő asztalka hirtelen a mesebeli Terülj, terülj asztalkámmá változott. Ezt az iróniát viszont egyikük sem ismerte föl, lévén mind a ketten aranyvérű varázslók. Malfoy azonnal az asztal felé indult és leült az egyik székre. Szertartásosan kihajtogatta a szalvétát és a kanál felé nyúlt.
- Mi van, Weasley, te nem jössz?
- Eszemben sincs egy asztalhoz ülni veled.
- Hát, te bajod – mondta Malfoy, majd a kanállal az ínycsiklandó illatokat árasztó leves felé közelített, hogy belemerítsen. Illetve tette volna, mert, ahogy a kanál hozzáért a leves felszínéhez, megakadt. Mint ha csak betonhoz ért volna. Újra próbálkozott, ismét nem sikerült.
Ginny ebből semmit sem vett észre, mert az ágy a másiktól lehető legtávolabb eső sarkára ült le hátat fordítva és várva, hogy Malfoy végezzen az étkezéssel.
Eközben szőke ex-mardekárosunk további sikertelen kísérleteket tett az étkezés megkezdésére – elszántan püfölte a leves felszínét a csákánnyá előléptetett kanállal, de az nem engedett. Elkeseredetten tette le a kanalat, nem értve, mi ez az egész, miközben gyomra újabb mordulásokkal reagált a szaglószervén beáradó mennyei illatokra. Ekkor vette észre az asztalon fekvő papírlapot, ami meggyőződése szerint addig nem volt ott. Kellemes közös étkezést - olvasta. Ez a griffendéles! – morogta. Mert a szavakból egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy csak együtt tudnak enni. Az éhség győzedelmeskedett a bosszúság felett, így bármennyire is nem akarta, oda kellett hívnia Ginnyt. Veleszületett büszkesége viszont nem engedte, hogy közvetlenül föltegye a kérdést.
- Weasley, nem vagy éhes?
- Dehogynem! Éppen ezért beszéd helyett inkább gyorsabban ehetnél! – vágott vissza a megszólított hátra sem fordulva.
Látva, hogy ezzel semmire sem megy, próbált más irányból közelíteni, de sajnos semmi nem jutott eszébe. Kénytelen lesz egyenesen föltenni a kérdést.
- Volnál szíves idejönni?
- Mondtam már, hogy nem eszek veled egy asztalnál!
- De Weasley…
- Mi bajod? – pattant föl Ginny a másik felé fordulva?
- Ez – lengette meg bizonyítékát, Hermione sorait.
- Mi az? – kérdezte Ginny, bár látszott rajta, cseppet sem érdekli.
- Hermione írta. Azt mondja, csak együtt tudunk enni!
Ginny végig sem gondolva ennek rá ható részét, újra lehuppant az ágyra és hátat fordított.
- Pech – csak ennyit mondott.
- Weasley, volnál szíves az asztalhoz fáradni? – kérdezte Draco növekvő feszültséggel, bár ez a hangján még nem látszott.
- Nem – hangzott a dacos válasz.
Draco, fogcsikorgatva bár, de kiegészítette mondandóját.
- Weasley, légy szíves, idefáradnál?
- Nem – makacskodott a megszólított, bár már csak a dac beszélt belőle, mert közben eszébe jutott, hogy így ő sem jut ebédhez, amit jótékonyan elhallgatott.
- Merlinre, Weasley! – kelt ki magából Draco, és az ölében levő szalvétát az asztalra hajítva fölpattant.
Pár lépéssel átszelte a szobát és a derekánál fogva elkapta az immár kapálózó makacs nőszemélyt.
- Tegyél le! – visította Ginny, föl sem fogva, hogy Draco minden különösebb probléma nélkül viszi át a szobán.
- Azt már nem! – válaszolt Malfoy, miközben vállára vetve a kapálózása ellenére is könnyű terhét az asztal felé indult, majd leültette és betolta a széket miközben a vállánál fogva ülve tartotta a fölpattanni készülő lányt.
- Engedj el, Malfoy! Nem vagyok egy rongybaba, akit ide-oda rakosgatsz – mondta, miközben sikertelenül próbált meg kiszabadulni az erős karok szorításából.
- Azt már nem! Most szépen elhallgatsz és megebédelünk! Megígérem, hogy ebéd közben nem szólok hozzád, de szörnyen éhes vagyok. És ahogy hallom, te is – tette hozzá Ginny beszédes gyomrára utalva.
A vöröshajú megadóan lazult el, belátva, hogy más lehetőség nincs éhsége csillapítására. Ezt érezve Draco megkerülte az asztalt és leült saját helyére. Egyszerre fogták meg az evőeszközt és nyúltak vele a leves felé. Mind a ketten elégedett nyögést hallattak, mikor ízlelőbimbóikhoz jutott a fenséges étek. Malfoy megkönnyebbült, hogy csillapíthatta emésztőszerve hánykolódását és Ginny is örült, hogy végre ételhez jutott – bár továbbra sem díjazta, hogy Malfoy hurcolta az asztalig. Az étkezés idejére azonban szóbeli megegyezés nélkül felfüggesztették a csatározást. Ahogy végeztek az első fogással, el is tűntek az üres tányérok, hogy helyükre újabb kerüljön. Grillezett csirkecomb, zöldséges rizzsel. Szó nélkül vetették magukat az újabb adagra, és mikor ennek végeztével csokoládés puding jelent meg gyömbéres körtével és mascarponés tejszínhabbal, még annak is helyet szorítottak.
- Hermione egy istennő! Nem értem, minek törődik még bájitaltannal ahelyett, hogy szakácsnak menne – mondta Ginny lehunyt szemmel, hátradőlve a széken.
- Tűrhető volt – tette hozzá Draco.
- Hogy tűrhető? Ez egyszerűen mennyei volt! Ne mondd, hogy nem ízlett.
- Ettem már jobbat – hangzott a válasz.
- Hogy mondhatsz ilyet? Hisz fantasztikus volt!
- Attól, hogy neked egy ilyen egyszerű ebéd extázis, ne vedd készpénznek, hogy másnak is ilyen pórias ízlése van.
- Hogy pórias? Ez most célzás volt? Igen is van ízlésem!
- Olyan családi körülményekkel, mint a tiéd…
- Hogy micsoda? Hogy jössz te ahhoz, hogy a családom kritizáld?!
Gyorsan vége szakadt a békének.
***
Hermione szemforgatva figyelte, ahogy a kristály ismét zöld színre vált. Reménytelenek! Azt hiszem, ma már nem jönnek ki onnan - döntötte el. Letéve a kristályt az asztalához ült és kinyitva egy könyvet olvasni kezdett. Egyszer csak azt vette észre, hogy a nyolcszáz oldalból már alig van hátra valami. Az óra épp akkor ütötte a fél hetet, mikor ránézett. Istenem, mindjárt indulnom kell - gondolta. Letette a könyvet és készülődni kezdett. Még utolsóként magához vette a pálcáját, aztán a földszintre indult. A nappaliban a kanapén olvasó Harryvel találkozott.
- Ha Ront keresed, Siriusszal ment el sétálni. Luna is elment valahova.
- Nem őt keresem, valójában én is sétálni indulok.
- Még mindig össze vagytok veszve? – kérdezte a fekete hajú varázsló.
- Ha egyszer nem lehet vele értelmesen beszélni! Vagy te is egyet értesz vele?
- Hát, kicsit drasztikus dolog összezárni őket, de valójában én is örömmel venném, ha megbékélnének.
- Szervusz, Harry – köszönt el Hermione és az ajtó felé indulva, miközben bólintással nyugtázta a kapott választ.
- Szia – köszönt el Harry. Még épp hallotta a hoppanálás hangját, mielőtt újra a könyvébe temetkezett.
***
Nagy forgalma volt aznap este a Kék egyszarvúnak. Pár hete találtak erre a kellemes hangulatú bárra Londonban, ami tökéletes helyszínnek bizonyult megbeszéléseikhez, révén, Harry nem ismerte a helyet. Mikor Hermione belépett, még nem volt mindenki ott. Integetve csatlakozott hozzájuk és elfoglalta a Neville Longbottom és Parvati Patil között levő két szabad hely egyikét. Végignézett az asztaltársaságon. Nagyrészt régi évfolyamtársai voltak jelen. Tőle balra ült Neville, mellette Lee Jordan, Katie Bell, Angelina Johnson, George Weasley, Bill Weasley, Fleur. Utána két szabad hely következett – a még hiányzó Lavender Brownra és Dean Thomasra vártak. A Cho Chang mellett levő széket nem foglalta el senki, ott Draco szokott ülni. A másik oldalán Seamus Finnigan, aztán Hannah Abbot, Ron – akire Hermione tüntetőleg nem nézett rá -, Sirius, Luna és Padma Patil. Épp, mikor végzett a jelenlevők számbavételével, betoppant Dean és Lavender. Arcuk ki volt pirosodva és Dean ingje is félre volt gombolva, bár ezt senki sem tette szóvá. Elfoglalták a helyüket és így mindenki jelen volt, akire vártak.
- Zsini és Dráko ’ol van? – kérdezte Fleur.
- Ők ma nem jönnek – válaszolt Hermione.
- Hát, akkor ma nyugodtan folyik a társalgás – szúrta közbe Dean, mire mindenki megkönnyebbült sóhajt hallatott és kuncogni kezdett állandó jellegű vitáikra gondolva.
- Tehát, Dean, sikerült megtervezni a meghívót? – vette magához a szót Hermione.
- Igen, itt is van – vett elő egy tojáshéj színű lapot, és nyújtotta tovább Chónak.
- Nagyon szép lett – mondta a lány, ahogy megszemlélte a fedőlapon levő művészi kivitelezésű vörös sárkányt, ami varázslattal megbűvölve mozgott.
Tisztelt …!
Szeretettel meghívjuk a július 31-én rendezett bálunkba, melyet Harry Potter születésnapja alkalmából tartunk. A meghívó zsupszkulcsként funkcionál, a fentebb említett napon pontban este nyolc órakor aktiválódik.
Dress Code: Black Tie
Örömmel fogadnánk megjelenését, és hogy az ünnepelt előtt mindezt titokban tartja.
Körbeadva mindenkiből elismerő szavakat váltott ki a meghívó sablonja.
- Igazán szép munka, Dean - mosolygott rá Hermione.
Lavender büszkén mosolygott párjára, majd egy cuppanós csókot váltottak. Mielőtt további csókcsatába kezdhettek volna, Hermione ismét kérdezett.
- Megvan a meghívottak listája?
- Igen – nyújtott át Hannah egy hosszú listát.
- Remek, akkor máris kiküldjük őket – mondta Hermione, majd néhány pálcaintéssel meg is tette. – Csupán egy hetünk van hátra a bálig, és eddig minden remekül halad. Már csak a díszítést kell megejteni, és hogy továbbra is titokban maradjon minden. Már beszéltem azzal a céggel is, aki az ételeket intézi. Luna! Akkor vállalod, hogy távol tartod Harryt a bál napján?
- Természetesen – válaszolta Luna.
- Tökéletes – mosolyodott el Hermione – Akkor aznap délben találkozunk a Grimmauld téren – fordult a többiekhez.
Mindenki bólogatott, majd más témákról kezdtek beszélgetni. Még egy órát maradtak, aztán a Grimmauld tér lakói egyenként elkezdtek visszaszállingózni a házba – elvégre elég feltűnő lett volna, ha együtt érkeznek, mikor nem úgy távoztak. Ráadásul örülhettek, hogy Harry eddig sem gyanakodott, mikor egy-egy estén valamennyien eltűntek a házból.
Hazaérve Hermione egyszerűen bedőlt az ágyába, rá sem pillantva a zöld kristályra.
Utolsó kommentek