oOo
Pár óra felesleges vita, és az igazgató hasztalan győzködése után, melyben mindkét fél külön lakosztályt követelt, elkeseredetten, és csendben ücsörögtek a szoba kanapéin. Harry és Draco a szemmel verés tudományát gyakorolták egymáson, Ron pedig csak szimplán igyekezett rondán nézni a szőkére, akinek viszont már nem maradt elég ideje a Weasley fiút is szemmel tartani. Hermione egy könyvet olvasott, amit az egyik polcról vett le, Luna álmatagon nézegette a berendezést, majd miután megunta a csendben üldögélést, megkereste Ginnyt és Neville-t, akik megunva a szó nélküli gubbasztást, elvonultak egy szobába varázsló sakkot játszani. Szíve szerint Hermione is velük tartott volna, de félelme, hogy felügyelet nélkül a fiúk szó nélkül egymás torkának esnek, nagyobb volt, így maradt.
- Mond csak, Potter, mióta kereszteltetted át magad Porterre? – törte meg a csendet végül Draco, ám még mindig ellenségesen méregette Harryt.
- Nagyjából az óta, hogy te Malloy lettél.
- Ugye tudod, hogy sokkal fogsz nekem tartozni, amiért nem kotyogom ki, hogy te vagy a magasságos Szent Potter, a Kis Túlélő.
- Legalább annyival, mint te nekem, amiért nem mondom el senkinek, hogy te vagy Draco Malfoy, az ex-halálfaló.
- Szóval mindketten inkognitóban vagyunk itt – tette keresztbe lábait Draco a kisasztalon, elegánsan figyelmen kívül hagyva Harry megjegyzését.
- Malfoy, vedd le onnan a lábad – pirított a fiúra Hermione.
- Mert különben mi lesz, Granger? – kérdezett vissza a fiú, mire csak jelentőségteljes pillantásokat kapott, így egy teátrális sóhaj kíséretében visszatette a lábát a földre, majd újabb feszült hallgatás vette kezdetét. Végül Hermione megelégelte a hallgatást, összecsapta a könyvet, és felállt:
- Nem tudom, meddig akarjátok ezt folytatni, de nekem eszem ágában sincs két hétig a ti fancsali képeteket nézni, azt lesve, mikor estek egymás torkának. Szóval mostantól azt csinálhattok, amit akartok, engem nem fog érdekelni. Nem fogok itt benn ücsörögni, és felettetek pesztonkodni, miközben egy idegen országban vagyunk, egy hatalmas mágusiskolában, miközben kinn száz ágra süt a nap, a tenger csodaszép kék, a homok aranyszínű, és olyan a tapintása, akár a selyemé! Ha nem haragszotok, ezt nem fogom kihagyni miattatok. – Hermione dühös tekintettel nézett végig a fiúkon, majd bement a szobába, hogy elcsábítsa a többieket egy kis sétára.
- Látod, Malfoy, mit csináltál? Felidegesítetted Hermionét! – emelkedett fel a kanapéról Ron, és a pálcája felé nyúlt.
- Weasley, te mekkora egy idióta vagy! – felelte Draco, majd felállt ő is, és elvonult egy másik szobába, ahol egyedül lehetett.
oOo
Az elkövetkező egy hetet a többi országból jött fiatal megismerésével töltötték, és közös programokat szerveztek nekik. Órákon vettek részt, melyeken megismerkedtek az iskola történelmével, a helyi varázsló történelemmel, és a különlegességekkel, valamint szétnéztek Miami varázsló világában, és az érdeklődők a mugli várost is meglátogatgatták.
Két szabadnap után, amit azzal tölthettek, amivel csak akartak, Harryék összebarátkoztak két dél-amerikai varázslóval és boszorkánnyal, akikkel körbejárták a város híresebb nevezetességeit. A lányok még arra is rá tudták őket venni, hogy lemenjenek a partra fürdeni, ahol nem csak mugli strandot próbálhatták ki, hanem volt egy, a varázshasználóknak külön fenntartott rész. Itt Harry kisebb vitába keveredett egy tengeri sellővel, ami után már semmi kedve nem volt többet a víz közelébe menni, ettől eltekintve viszont meglepően jól érezte magát. Kissé tartott tőle az elején, hogy felismerik, de ez nem következett be, attól eltekintve, hogy többen megjegyezték neki, nagyon hasonlít valakire, a várt lelepleződés viszont elmaradt.
Legnagyobb meglepetésükre Malfoy sem szentelt nekik túl nagy figyelmet. Főképp a gazdag varázslócsemeték társaságában mutatkozott, viszont nem igazán tűnt úgy, mintha jól szórakozna. Nem tett megjegyzéseket rájuk, nem szólt hozzájuk, és ami a legmeglepőbb az volt, hogy senkinek sem mondta el, ki is ő valójában. Egyszer Harry fültanúja lett, mikor megkérdezték tőle, hogy szerintük kire hasonlít, de Draco azt felelte, őt nem emlékezteti senkire.
A tábor kilencedik napján Harry felfedezte, hogy Draco ezúttal nem a megszokott társasággal mutatkozik, hanem a közelükben sündörög. Az iskola egyik eldugott terme felé tartottak, ahol az igazgató meg akarta nekik mutatni az intézmény egyik híres varázstárgyát.
Mikor beléptek a terembe, Harry nem látott semmi különöset, csak egy egyszerű termet, mint amilyenben már jártak párszor ittlétük alatt. Aztán észrevette. Egy kerek asztal közepén állt, és először nem is tudta, mire vélni a dolgot.
- Ez lenne a Kívánság Üst – mutatott az asztal közepén álló fortyogó, szikrázó üstre az igazgató.
- Kívánság Üst? – hallatszott több felől is a kérdés.
- Igen. Edevis tükréről már többen hallhattatok, de Üstjéről már nem igazán. Mint a nevében is benne van, kívánságokat teljesít, de nem megszokott módon. Az ember felírja a kívánságát egy pergamenre, amit az Üsttől kér, de fel kell írni azt is, amit cserébe adni fog. Az Üst nem teljesíti a kívánságot, hanem közvetíti azokat. Megkeresi a kívánsághoz illő ajándékot, és csak akkor teljesül, ha már valaki felajánlotta. A kívánság teljesülése nincs megszabva, történhet azonnal, napok, hetek, vagy akár hosszú évek után is, a legváratlanabb pillanatban, amikor az ember már rég elfeledkezett róla, de az is megtörténhet, hogy a kívánság soha nem kapja meg.
- Ha nem teljesül, akkor mi értelme ennek az egésznek? – kérdezte Draco. Harry meglepődve tapasztalta, hogy a fiú közvetlen mögötte áll, és unott képpel nézte a Kívánság Üstöt.
- Nem az ajándék a lényeg, Mr. Malloy, – Harry kis mosollyal vette tudomásul, hogy az igazgató szavaiból határozottan a Malfoy nevet értette ki – hanem az ajándékozás. Hisz nem az az igazi öröm, ha ajándékot kapunk, hanem amikor az ajándékunkkal valakinek örömet szerzünk. Az Üst ugyanis tudósítja az ajándékozót, ha az ajándék célba talált.
- Ez egy hatalmas baromság – vonta fel a vállait Draco, de az igazgató csak elnézően mosolygott.
- A fiatalember meglehetősen emlékeztet a legifjabb unokámra. Fogalmam sincs, ő honnan tanulta ezt a viselkedést, a szüleitől és a testvéreitől biztos nem. De minden családban akad egy különc, mi pedig türelmesek vagyunk, és elnézzük neki. Van még rá pár éve, hogy megkomolyodjon, és benőjön a feje lágya. – Több felől kuncogás hallatszott, miközben Draco a legmeglepőbb reakciót produkálta: elvörösödött.
oOo
- Mostanság igen kevés időt töltesz a gazdag barátaiddal – nézett Harry Dracóra, aki igyekezett úgy tenni, mintha nem is egy helyiség levegőjét szívnák, de a Kis Túlélő megállapításából arra következtetett, hogy nem igazán ment neki.
- Ők nem a barátaim, csak valakik, akikkel eltöltöm az időmet.
- Ezek szerint most mi is valakik vagyunk, akivel eltöltöd az idődet? – húzta fel a szemöldökeit Harry.
- Kitűnő meglátás, Potter. Velük ellentétben ti eddig megfelelőbb társaságnak bizonyultatok, mivel nem szóltatok hozzám, de úgy látszik, ez a hagyomány megszakadni látszik.
- Én kérek elnézést, amiért elszakítottalak a legjobb társaságodtól, magadtól.
- Igazán nincs miért, Potter, nem tehetsz róla, hogy tapintatlan vagy. – Harry ökölbe szorította a kezét, de épp ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón, és ő gyorsan felállt inkább. Először is azért, hogy elmúljon a kísértés, és ne verje be Draco önelégült képét, másodszor pedig nem akarta megváratni az ajtó előtt várakozó barátaikat, akik láttán Draco arcára a legőszintébb felháborodás ült ki.
Ugyanis Draco csak olyan embereket gyűjtött maga köré, akikkel egy társadalmi szinten volt, de nem különösebben érdekelték őt, csak elvoltak. Így aztán nem igazán értette meg, hogy Harry és a többiek miképp barátkozhattak össze olyanokkal, akik csak spanyolul beszéltek, és még a Weasley családnál is nagyobb szegénységben éltek. Döbbenetét csak még tovább fokozta, mikor az egyik lány felé fordult.
- Te nem jössz velünk?
- Hova? – bukott ki a szőkéből a kérdés, miközben döbbenten figyelte a kis társaságot, akik nagyon úgy néztek ki, hogy készülnek valahova.
- Búcsú bulit tartunk a városban. Neked nem szóltak? – nézett most már a lány is értetlenkedve.
- Nem – vágta rá egyszerre Harry és Draco, mire a lány elnevette magát.
- Nincs az a roxforti alapító, amiért őt is hívtuk volna - lépett ki a mosdóból Ron , és ő sem volt tőle elragadtatva, hogy Draco esetlegesen velük tart.
- Azt láttuk, hogy nem vagytok barátok, de azt nem gondoltuk volna, hogy ennyire nincs köztetek összetartás – csatlakozott bele a társalgásba egy fiú is, aki meglehetősen hasonlított arra a lányra, aki Dracót szívesen látta volna a bulin.
- Ő Mardekár házába jár, mi Griffendélébe.
- Ez mire magyarázat?
- A fiúk úgy érzik, kötelességük egymást azért utálni, mert a két alapító közt is kibékíthetetlen ellentétek uralkodtak. Közben pedig nem veszik észre, mennyire hasonlítanak egymásra – csatlakozott Hermione is a társalgáshoz, és valahonnan Ginny, Luna, és Neville is előkerültek.
- Pedig szerintünk itt inkább össze kellene tartanotok, hisz nem ismertek senki mást. Na jó, ti sokan jöttetek, de épp ezért nem kellene kiközösítenetek őt.
A három fiú megpróbált ezzel vitába szállni, hogy márpedig nekünk igenis tökéletes, a jelenleg fennálló helyzet, de a többség győzött, és leszavazták hármójukat, miszerint Dracónak is kötelező velük tartania. Ron ezek után felváltva szónokolt Ginnynek és Neville-nek, hogy merték megszegni családjuk, illetve házuk szentségét. Hermione kimaradt ebből, mert róla mindig is tudta, hogy az ellenséggel cimborál. Ezzel akart finoman utalni egy bizonyos bolgár fogóra, Lunától pedig nem várt más, hisz ő hollóhátas, ők pedig sosem voltak teljesen normálisak.
Mire Harry feleszmélhetett volna a szavazásból, már azon kapta magát, hogy Draco fancsali képpel lépked mellette, és legalább annyira vágyik az ő társaságukra, mint Harry és Ron az övére. Viszont ezen nem volt ideje sokáig töprengeni, mivel a szőkének nyomban társasága akadt Teresa és Rosalía személyében, amitől rögtön meg is értette, a lányok miért ragaszkodtak ahhoz, hogy Malfoy is velük tartson. Összevigyorogtak Ronnal, hogy a fiú megkapta azt a kitüntetett figyelmet, amire a legkevésbé sem vágyott.
Eredeti tervük az volt, hogy a mugli Miami éjszakai életét fedezik fel, de az első elutasítás után rögtön nyilvánvalóvá vált számukra, hogy sehova nem fogják beengedni őket, ahol igazán jól szórakozhatnának, mivel még nem töltötték be a huszonegyedik életévüket. Sokáig nem keseregtek ezen a tényen, ugyanis amikor beléptek a ruhatisztítónak álcázott üzletbe, ami a varázsló világot kötötte össze a muglik városával, egy társaságba botlottak, akik már igencsak jól érezték magukat. Még három lány akaszkodott Draco nyakába, és meggyőzték őket, tartsanak velük a Szürke Gandalf nevezetű szórakozóhelyre. Harry erre összenézett Hermionéval, de igyekeztek visszatartani a nevetésüket, ami főképp Harrynek sikerült. Mikor Ebben nagy szerepet játszott az a tényező, hogy egy lány az ő vállát is átkarolta, melynek hatására Ginnyből kitört a hárpia. A kisebb intermezzo után, mely a két lány között zajlott, és amelyben Harry tulajdonjogát vitatták meg szalonképtelen kifejezések kíséretében, végül elcsitultak a kedélyek, és végre belevethették magukat az éjszakába.
A Szürke Gandalfban már megérkezésük pillanatában forró hangulat uralkodott, és Harry legnagyobb bánatára hamarosan magukat is belevetették a bulizásba, amit előtte Ron javaslatára megalapoztak pár pohár Lángnyelv Whiskyvel.
A lányok, akikkel még a mosodában találkoztak, hamarosan olyan felhevült állapotba kerültek, hogy legnagyobb derültségükre, összeverekedtek Dracón, aki ennek a legkevésbé sem örült addig, míg azon nem kapta magát, hogy rövid idő alatt rajongók nélkül maradt. A pillanatnyi nyugalmat kihasználva vissza is slisszolt az asztalukhoz, ahol csak Harry ücsörgött a sötét sarokban.
- Mi történt, Potter, kidőltél a barátnőd mellől? – ült le Harry mellé, azon igyekezve, hogy ő is minél jobban a takarásba kerülhessen.
- Nem igazán, inkább kedvem nincs a bulizáshoz.
- Pedig amikor a whiskyket döntöttétek magatokba, úgy tűnt, neked is meglett a hangulatot – vigyorgott a fiúra Draco, mire Harry csak megrántotta a vállát, és felemelte az eddig a kezében szorongatott poharat, amiben a folyadék színéből ítélve narancslé lehetett.
- Jaj, Potter, mondd, hogy legalább van benne alkohol – szörnyülködött Draco.
- Nézd, Malfoy, azok a lányok ott nem téged keresnek – mutatott egy falkányi nősténydémonra Harry, majd elégedetten zsebelte be győzelmét Draco félelembe torzuló arca láttán.
- Azok a nőszemélyek nem normálisak! Lehet, hogy nem is emberek, hanem succubus mind – rázkódott meg a szőke, majd leintett egy arra járó pincért, és rendelt valami italt, amit Harry nem értett a hangos zene miatt. Egy darabig még nézte Dracót, ahogy visszahúzódott az árnyékba, a mellkasa előtt összefonta karjait, majd unott képpel nézte a táncteret. Egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy a zavarát leplezi az unalommal, vagy tényleg nem érdekli semmi, ám végül mégsem ezt kérdezte meg, mivel volt egy másik téma, ami jobban fúrta az oldalát.
- Malfoy, te tulajdonképp miért jöttél el ebbe a táborba? Nem úgy néztél ki, mint akit különösebben érdekli ez az egész, és amilyen szinten lehetett, kerülted az emberek társaságát. Arról nem is beszélve, hogy nem az igazi nevedet használod.
- Te sem.
- Nekem meg van rá az okom.
- Nekem talán nincs? – A szürke szemek dühösen Harryre villantak, mire a fiú egy pillanatra elfelejtett levegőt venni.
- Ezt hogy érted? – kérdezte meg óvatosan.
- Ne tettesd jobban a hülyét, Potter, mint amennyire amúgy is vagy. Ha valaki, te pontosan tudod, mikkel vádoltak engem és a családomat, és be kell vallanom, nagyon meglepődtem, mikor nem varrtál be minket az Azkabanba az első adandó alkalommal.
- Ha erre vágysz, segíthetünk rajta – vágott vissza Harry, és eltökélten nézett a fiúra, de Draco nem igazán foglalkozott vele, inkább a tömeget nézte.
A Kis Túlélő elgondolkozott a helyzet abszurditásán. Itt ül Draco Malfoyjal egy szórakozóhelyen, Miamiban, több ezer kilométerre a Roxforttól, és ha kedélyesen nem is, de elbeszélgetnek, és még nem átkozták meg egymást. A legfurcsább mégis az volt, ahogy Dracóra nézett, az unalom mellett észrevette, a fiú mennyire elkeseredett.
Hosszú percek teltek el csendben, mire Draco vett egy mély lélegzetet, és végre megszólalt.
- Tudod, Potter, én nem akartam halálfaló lenni. Vagyis… Inkább nem így. Azt hittem, ha belépek annak az alaknak a seregébe, akkor fényes dicsőség vár rám. Hittem az igazában, de végül nem azt kaptam, amit vártam. Nem állhattam elé büszkén, hogy felajánljam magam az ügyért, amiben én is hittem. Kényszeríttetek, úgy löktek be elé, mint egy kivert kutyát, és nem volt más választásom, mert megfenyegetett. Nem akartam, hogy bántsa a családom. Egészen addig a pillanatig nem gondoltam bele, hogy mit jelent igazából, hogy én hozzá fogok tartozni.
Draco amilyen hirtelen kezdett bele, olyan hirtelen hallgatott el. Harry nem tudott mit mondani, hisz még csak nem is hallotta eddig ennyit beszélni a másikat, és egy ilyen helyzetben nem is tudott semmilyen értelmes tanáccsal előállni. Hosszas gondolkodás után végül úgy döntött, ilyen esetben csak egyet tehet: ő is őszinte lesz.
- Sosem szerettem a Kis Túlélő lenni. Utálom, hogy mindenki a sebhelyet lesi a homlokomon, és összesúgnak a hátam mögött. Amíg a nagynénéméknél laktam nem is sejtettem, hogy a figyelem ennyire terhes is lehet. Őket sosem szerettem, de abba a helyzetbe már beletörődtem. Azt viszont sosem tudom majd megszokni, hogy mindig én leszek Harry Potter, a Kis Túlélő, a varázsvilág hőse. Ezért jó most itt, mert senki sem törődik velem. Sőt, kifejezetten vicces, hogy most téged ugrál mindenki körbe, miközben ha tudnák, hogy kik vagyunk igazából, fordítva lenne.
- Ha ezzel jár a te népszerűséged, hogy sikítozó nők leszaggatják rólad a pólót, és a bőrödre csorgatják a nyálukat, akkor kösz, én nem kérek belőle – felelte morcosan Draco, majd félve az őt kereső lányok felé nézett, mire Harry elnevette magát.
- Azért ennyire nem súlyos, de határozottan kellemetlen.
- Én egy egészen másik szóval jellemezném a helyzetet.
- Meglehet. Így viszont már értheted, miért kreált nekem hamis személyazonosságot Hermione, hogy eljöjjek velük.
- Te nem akartál jönni?
- Nem – rázta a fejét Harry. – Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy eljöjjek egy ilyen helyre, de a többiek meggyőztek. Még az utolsó pillanatban is vissza akartam fordulni.
Draco csak hümmögött párat, majd a bárpultot kezdte el fixírozni, hátha akkor gyorsabban kihozzák a megrendelt italt.
- Nekem apám szervezte meg. Jobban mondva én el akartam tűnni Angliából egy időre, mindegy hova, csak jó messzire. Elegem volt abból, hogy úgy néztek rám, mint a világ szemetére, annak ellenére, hogy felmentettetek. Nem akartam szem előtt lenni.
- Akkor lényegében mindketten ugyan azt akarjuk: nyugalmat.
- Jah, ehhez képest mi vagyunk a legnagyobb pojácák. Egy dübörgő buli kellős közepén magányra, és nyugalomra vágyunk.
- Amibe azok rángattak bele, akitől a legnagyobb szolidaritást várná el az ember – nézett jól szórakozó barátaira Harry.
- Csak a magad nevében beszélsz, Potter, ők a te barátaid. Nekem nincsenek barátaim, talán sosem voltak. Nem elég, hogy amikor kellett, már nem tudtam hozni az elvárt szintet. Ami lényegében nem is olyan nagy gond, mivel legalább én túléltem.
- Na és Pansyvel mi van? – kérdezte Harry, mire egy olyan pillantást kapott, amitől inkább gyorsan a narancslevét kezdte el fixírozni.
- Lehet nekik van igazuk – hallotta maga mellett Draco elgondolkozó hangját.
- Tessék? – nézett értetlenül a fiúra.
- Mi lenne, ha lazítanánk egy keveset? Elvégre téged nem ismer fel senki, rám pedig nem úgy néznek, mint egy csótányra. Na nem mintha a most annyival jobb lenne, mivel így határozottan egy darab húsnak érzem magam.
- Mintha nem sajnálnád ezt a tényt annyira, mint szeretnéd – vigyorodott el Harry.
- Egyszer élünk, ki kell használni! Gyanítom, még egy ilyen lehetőség, hogy egy tucat őrült nőszemélyt kelljen levakarni magamról, akik istenként kezelnek, nem lesz még egy. Azt pedig ne képzeld, hogy te kimaradsz a buliból – vigyorodott el Draco is, majd végszóra megérkezett az üveg pezsgő, két pohárral egyetemben, amit a fiú rendelt. Egy hangos pukkanással kíséretében kibontotta, és öntött mindkettőjüknek, és az egyiket Harrynek adta.
- Igyunk, az előttünk álló fergeteges éjszakára! – emelte fel poharát, és mikor Harry követte példáját, koccintottak.
oOo
Másnap reggel, vagy inkább délben, Harry iszonyatos fejfájásra ébredt. Kinyitotta szemeit, majd az éles fény miatt gyorsan vissza is csukta őket, és inkább a fokozatos módszer mellett döntött. Azt viszont meg kellett állapítania, hogy valami határozottan nincs rendben. Nem rémlett neki, hogy a Merlin Intézetbeli lakosztályuk bármelyik szobájának plafonjára félmeztelen pasik mozgó képeit ragasztották volna. Bár az is igaz, hogy Draco szobájába nem tette be a lábát.
Lassan felült, miközben valami női testre emlékeztető objektumot kellett a válláról lelökdösnie, és mikor jobban meg tudta nézni, megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy csak Ginny az. A másik oldalra pillantva viszont határozottan megriadt a félmeztelen Draco látványától. Ekkor nézett szét jobban a szobában, ami határozottan nem az Intézetben volt. A berendezés nagy részét most a legkülönfélébb helyeken elterült testek tették ki, akik között felismerte barátait, valamint azokból lányokból is párat, akik tegnap annyira odavoltak Dracóért. Egyikük szintén ott feküdt az ágy végében, és még álmában is a szőkébe kapaszkodott.
Harry igyekezett úgy kikászálódni az ágyból, hogy senkit se ébresszen fel, valamint felbukás nélkül elbotorkálni a fürdőszobát sejtető ajtóig. Mikor sikerült végre bejutnia, már meg sem lepődött, hogy egy lány a fürdőkádban is alszik. De legalább jó nagy tükör volt felszerelve a falra, hogy premier plánba láthassa elgyötört arcát. Nem merenget sokáig saját tükörképén, inkább megnyitotta a csapot, folyatta egy kicsit, hogy jó hideg víz jöjjön, majd alaposan megmosta az arcát, és ivott is egy keveset. Épp emelte fel a fejét, mikor meglátott valamit a karján, amiről először azt hitte, csak valami rossz vicc, ám harmadszori pislogásra sem akart eltűnni. A karján ott virított a sötét jegy! Első kétségbe esésében megpróbálta ledörzsölni a karjáról, de ezzel csak azt érte el, hogy felkiáltson először a fájdalomtól, utána pedig a dühtől.
- MALFOY! – üvöltötte, miközben kicsörtetett a fürdőből, és ezúttal már nem törődött azzal, hogy kire lép rá, hisz csak az járt a fejében, hogy ő most puszta kézzel fogja megfojtani a szőkét.
- Mi va’? – ébredt fel többek közt Draco is Harry őrjöngésére, főleg, mikor annak dühtől vöröslő feje bekerült a látómezejébe, és ő pedig minden erejével azon volt, hogy rákoncentrálhasson.
- Te vagy! Mi ez itt a karomon?! – üvöltötte Harry.
- Nekem sötét jegynek tűnik – fordult át a másik oldalára Draco, hogy visszaaludhasson, de ekkor beindultak a fogaskerekek az agyában. és hitetlenkedve ült fel az ágyon, miközben maga felé rántotta Harry karját.
- Ez mit keres rajtad?
- Én is épp ezt szeretném tudni!
- Ne üvöltözzetek már – mozdult meg a lány Draco lábainál.
- Te ebbe ne szólj bele, akárki is vagy! Nem a te bőrödön éktelenkedik egy tetoválás, és határozottan emlékszem, hogy tegnap este még nem volt ott.
- Nem is volt. Valamikor hajnalban tetováltattad magadra, az esküvőd után közvetlen – felelte kómásan a lány, majd álmosan felült, mikor látta, hogy ő már nem fog itt aludni. Harry hullákat idéző színt vett fel, Draco ellenben gonoszan elvigyorodott.
- Gratulálok, Potter!
- De én nem is emlékszem semmi ilyesmire – suttogta még mindig sokkosan Harry.
- Ejnye, Potter, nem szép dolog nem emlékezni a szerencsés arára. – Draco határozottan jól szórakozott.
- Téged vett el – ásított egy nagyot a lány, majd ő is a fürdő felé vette az irányt, magára hagyva a két döbbent fiút az ágy közepén.
oOo
- Nos, foglaljuk össze. Maguk éjszaka elmentek bulizni, egy, a diákjaink számára tiltott helyre, ami most nem lényeg, hisz csak „kirándulnak”. Aztán jött a delirium tremens, összeházasodtak, majd maga, Mr. Potter, magára tetováltatta Voldemort Nagyúr jelképét. Ráadásul az éjszakát még csak nem is itt töltötték, pedig, hiába nagykorúak, én vagyok felelős magukért. Belegondolt, mit kapnék a maguk Minisztériumától, ha magának valami baja esne, Mr. Potter?– nézett szúrósan Harryre az igazgató. – Lucius Malfoy patáliázásáról nem is beszélve. – Draco igyekezett a lehető legkisebbre összehúzni magát, miközben fülig vörösödött. Egy pillanatra megfordult a fejében az az ostoba gondolat, hogy mindjárt lángra kap a férfi tekintetétől. Egyikük sem akart az igazgatóhoz fordulni segítségért, de Hermione hosszas győzködése után, hogy ezt nem tudják csak úgy eltusolni, és nem tud ő sem megoldást a problémára, végül csak Mr. Smith irodájában kötöttek ki.
- Nos, valami ilyesmi – felelte zavartan Harry. Azt már nem merte elmondani, hogy ezt is a többiek mesélték, mivel ők nem emlékeztek semmire. Mindenesetre azt sikerként könyvelte el, hogy az igazgató meg sem próbálta fenntartani azt az álcát, hogy fogalma sincs, kicsodák ők valójában.
- Mégis mit gondoltak, mit tudok én ez ellen tenni?
- Gondoltuk, biztos tud valami varázslatot… – kezdett bele Draco.
- Mivel ez mugli házasság, így nem igazán. Azt tudom javasolni, hogy találjanak ki valami indokot, és adják be a válási papírokat. A tetoválást eltüntethetném, de akkor hol marad a tanulság? – mosolyodott el most már kedélyesen az igazgató.
- Ami azt illeti, nem hiszem, hogy túl hamar elfejteném, hogy én voltam a mennyasszony – horkant fel dühösen Draco, mire az igazgató hangosan felnevetett.
- A tetoválást mielőtt elmennének, eltűntetem, de a házasság ügyében akkor sem segítenék, ha tudnék. Most pedig, ha megbocsátanak, dolgom van, és maguknak is. Holnap indulás előtt találkozunk – állt fel a férfi, Harry és Draco pedig követte a példáját, és az ajtó felé vették az irányt. Harry kissé elkeseredett. Eddig John Smith professzor Dumbledore-ra emlékeztette, de az egykori igazgató sosem zavarta el őket ilyen nyíltan, ha valami problémájuk volt. Bár az is igaz, hozzá sosem ilyesmi problémával fordultak.
- Köszönjük a segítséget – fordult azért hátra az ajtóból, majd meg sem várva az esetleges választ, becsukta maga mögött.
- Nem sok minden van, amit köszönni kellene – nézett rá Draco.
- Legalább a tetoválást eltünteti, az is valami. Biztosan a segíteni fog a válással kapcsolatban is, csak egy kicsit meg akar minket leckéztetni.
- Akkor ne adjuk be a papírokat családon belüli erőszakra hivatkozva, mint válási indok? – Draco láthatóan megnyugodott, mivel eddigi merev tartása, ami a hír feldolgozása óta tartott, elmúlt. Karjait összekulcsolta a tarkóján, és már szinte jókedvűen lépkedett Harry mellett.
- De, adjuk be, viszont nem ezzel az indokkal – nézett Harry rosszallóan, a szerinte túl jókedvű Malfoyra.
- Jól van, ahogy akarod – egyezett bele a szőke. Csendben sétáltak vissza a lakosztályukig, ott viszont Draco hirtelen szembe fordult Harryvel, és nagyon komolyan nézett rá.
- Potter, azt akarom, hogy tudj valamit. Ez semmin sem változtat. Nem foglak jobban kedvelni, nem leszünk örök barátok, nem keressük egymás társaságát. Szép csendben elválunk, és annyi. Nem emlegetjük többet ezt a két hetet, főleg nem az utolsó estét. Nem akarom azon kapni magam, hogy egy péntek este veled ülök a Foltozott Üstben sztorizgatva. Legfeljebb annyi engedményt teszek, hogy nem löklek fel az utcán, ha túl lassan kacsázol előttem.
- Értettem, Malfoy, és ez nekem is megfelel – nyújtotta kezét Harry, amit Draco elfogadott, majd benyitott a lakosztályba, így nem látta, ahogy Harry elvigyorodik a háta mögött.
- Amúgy is! Kinek kellene egy olyan feleség, aki még csak főzni sem tud?
- Jaj, Potter, fogd be!
Utolsó kommentek