Ajándékozott: Draco Girl
Korhatár: 14+
Figyelmeztetések: slash, durva nyelvezet
Leírás: Harry és Draco megtalálta a másikban, amit addig kerestek. De ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Pedig minden csak a nézőpontokon múlik...
Drarry, egy kicsit talán rendhagyó módon...
Kívánság: Szeretnék egy drarry párosítású vicces kis történetet, ahol Draco és Harry már együtt vannak Legyen humoros, romantikus és mutassa be, milyen az életük a Roxfortban, mint egy pár.
Még mielőtt belevetnéd magad az olvasásba, nézd át ezt a rövid leírást a feltöltésről.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Minden nap két-három ajándékot teszünk fel a blogra, csak az ajándékozott neve szerepel majd rajta, a szerző neve titokban marad az utolsó ajándék megjelenéséig (ez kb. két hónap múlva lesz). Ez után mutatjuk meg a "leleplező" listát, amikor is kiderül, hogy kik a rejtélyes alkotók.
Ezért nyomatékosan kérünk, hogy amíg ez a lista fel nem kerül a blogra ne töltsd fel a munkádat semmilyen archívumba, vagy internetes oldalra, és ne áruld el SENKINEK, melyik műnek vagy a szerzője, vagy ki az ajándékozottad. Ez természetesen csak az ajándékozás idejére vonatkozik, utána azt teszel a munkáddal, amihez kedved van.
A blogbejegyzésekhez lehet kommenteket írni, reagálni az ajándékokra. Viszont mivel ezek ajándékok, nem "építő jellegű" kritikát várunk, mint a Merengőre. Itt csak jót lehet írni.
A blogon egy komment küldéséhez sajnos kötelező a regisztráció. Ez egyébként elég gyorsan megy, szóval ha még nincs ilyen indapass neved, szerezz egyet, és írj valami visszajelzést az ajándékokhoz (nem csak a sajátodhoz, máséhoz is lehet).
Így azonban az a lehetőség elveszett, hogy az ajándék készítője reagálni tudjon a kommentekre anélkül, hogy kiderülne, ki is valójában. Ezt a problémát megpróbáltuk úgy áthidalni, hogy regisztráltuk egy közösen, mindenki által használható anonymus nevet, és így bárki válaszolhat "névtelenül" is a saját kritikáira. Fontos, hogy ezt a nevet csak annál az ajándéknál használd, amit Te készítettél és ne felejts el átjelentkezni a saját nicknevedre, ha máshova kommentelsz. Kissé bonyolultnak hangzik, de ez a legjobb megoldás.
Az ajándék készítője ezen a címen tud belépni:
Név: rejtelyesalkoto@gmail.com
Jelszó: 09ust
Jó olvasást!
Draco Girl, nem tudom, hogy ebben a formában ez mennyire fog megfelelni annak az ötletnek, amit kitaláltál, mert szerintem még belefér :P Vagy legalábbis reménykedem benne. Meg abban, hogy mindegy is, mert tetszeni fog:)
Mindenesetre, szeretnék Boldog Karácsonyt, és Újévet kívánni Neked, akár utólag is, mert fogalmam sincsen, mikor kerül fel ez a szösszenet:)
Csak szemszög kérdése
- Nem, mmm..hmnnymm... hmm...zzz...akarom...nyamnyamm...
Eddig valami öntudatlan sötétségben eveztem, szelídebben, puhábban ölelt körbe, mint a legvastagabb libatoll takaró. Este valószínűleg megint csak beestem félkómásan az ágyba, és elfelejtetem behúzni a baldachint, ezért a fény most minden erőlködésem ellenére bekúszik a szemhéjaim alá, és szivárványossá varázsolja az előbbi sötétséget. Azt hiszem itt az ideje, hogy a másik oldalamra forduljak, vagy kinyissam a szemem. Mindeközben az agyam lassan, döcögősen, de forogni kezd, és jóleső elégedettség tölt el, amikor tudatosul, hogy még mindig téli szünet van, tehát nem sietek sehová. A szobában mindenhol csendes szuszogás, egy két kósza horkantás, idén ugyanis a szokottnál kicsit többen vagyunk, hiszen végzősek lettünk. Az utolsó Szilvesztert szeretnénk még együtt tölteni, mert utána, hogy innen kikerülünk, ki tudja, merre sodor aminket az élet.
Szilveszter. Igen, ma van Szilveszter.
Ez a gondolat végre elég erőt ad ahhoz, hogy megemeljem a szemhéjamat.
Szinte természetellenes a csillogás, mégis egyenesen gyönyörű az a fényjáték, ami végigfut a hirtelenszőke hullámokon, miközben minden egyes lélegzetvétel kicsit magasabbra emeli őket, azután újra le. Az alvó arca egészen rózsás, és a máskor gúnyos mosolyba torzult szájon most szelídebbé vált a görbület. Annyira idillikus és mégis felkavaró látvány a hófehér bőr a vörös ágyneműn, hogy percekig csak csodálni tudom.
Aztán az agyam végre újra fordul egyet, szinte a fülembe cseng, ahogy kattan, vagy az én hangomtól harangoznának odabenn?
Ugyanis a következő pillanatban kicsit fülsértően visítok fel, felkapom az előző nap lehajított talárt, és elrohanok a fürdőbe. Még hallom, ahogy a többiek kelnek mögöttem, és egymást visszhangozva kérdezik, hogy mivan... mivan...?
De nem érdekel. Magamra csapom az ajtót, és lihegve nekidőlök a hátammal.
Lassan fél évem volt megszokni már, mégis képtelen vagyok rá!
- Miért kell nekem Draco Malfoyt látnom ébredéskor? - kérdezem és a hisztériához közelálló hangon.
Azon a szörnyű napon kezdődött minden, amikor elhagyta a számat a leghülyébb ötlet, amit valaha is kiagyaltam. Felvetettem, hogy mi lenne, ha tartanánk egy év eleji buli, amolyan vigasz gyanánt, hogy jobb kedvvel kezdjük az utolsó évet. Az ötlet lelkes követőkre talált, így megvalósításra került. Az igazán meglepő az volt, hogy még a mardekárosok is részt vettek benne. Azóta, hogy a Nagyúr már nem árnyékolja be a napjainkat, sokkal "kedvesebbek" lettek.
A parti jól sikerült, még túl jól is. A nagy Harry Potterről ugyanis kiderült, hogy abszolút nem bírja a piát. Malfoy meg nagyon is, de irgalmatlan mennyiség kell hozzá. A lényeg a lényeg, hogy a két holtrészeg ember úgy döntött, jó mulatság lesz kefélni egyet, kettőt, hármat... és úgy maradtak. Mármint együtt.
Először abban reménykedtem, hogy talán pár nap, esetleg hét, és rádöbbennek arra, hogy ez mennyire természetellenes. Könyörgöm, hiszen első évtől ott volt a rivalizálás! Mindig is gyűlölték egymást!
De a napok múltak, és én még sosem láttam ennyire vidámnak Harryt, mint ezekben a hónapokban...
Éppen ezért, amennyire lehet, igyekeztem visszafogni magam, és a megjegyzéseimet, de Merlin látja lelkem, elég erősen kell akarnom!
Eddig úgy ahogy oké is volt a dolog, mert próbáltam úgy csinálni, mint aki nem vesz tudomást dolgokról. Nem, nem a melegekkel van bajom, hiszen Harry már elég rég óta tudja, hogy az, és az elsők között szereztem tudomást erről. Engem az zavar, hogy láttam a legjobb haverom ágyában édesdeden aludni azt a szőke tetűt, és bele sem akarok gondolni, hogy mibe fáradtak ezek ketten annyira ki, hogy nem volt erejük behúzni azt a rohadt sötétítőt?!
Mire a többiek felkászálódnak, addigra én már rég a klubhelyiségben rángatom Hermionét úgy, mintha legalábbis égne az egész torony. Ő csak megráncolja kicsit a szemöldökét, vet rám egy szúrós pillantást, majd egy sóhajjal elindul végre.
Amikor Harry megérkezik az asztalunkhoz, már gazdagabb vagyok egy fejmosással, és végre tudom magam újból kontrollálni. Így nem kezdek megint fejhangon sikoltozni, amikor lehuppan mellé Malfoy. A griffendéles asztalhoz...
Helyette inkább körbetekintek, és elkeseredve látom, hogy mindez lassan már csak nekem szembetűnő. Az emberek megszokták, hogy Harry Görénykével hol az egyik, hol a másik ház asztalánál kajál. Még a tanárok sem szóltak semmit, sőt szerintem a Vén Dumbit kifejezetten elégedettséggel töltötte el egy ilyen fokú együttműködés.
Csak az én gyomron fordul fel még mindig.
Mivel nincsenek órák, odakinn viszont nagy pelyhekben hull a hó, kérdés nélkül indul reggeli után mindenki a szabadba, és eszeveszett hócsatába kezdünk. Már talán fél órája megy a harc, amikor különösen jó pozícióba kerülök, Harry gyanútlanul hátrál éppen az én rejtekhelyem felé. - Még egy kicsit idébb, még egy kicsit, jó, jó, oké lesz... - mormolom magam elé, ahogy az ideális helyhez közelít. Aztán diadalmas üvöltéssel ugrok elő, és lendítem meg a kezem. Most tuti elkapom!
De a tíz pontos dobásból nem lett semmi, ugyanis azt nem láttam egy hóbuckától, hogy Malfoy is közelít az ellenkező irányból. Így, amikor be akartam vinni a "halálos" dobást, addigra az arcomban landolt egy egész lavinányi ebből a fehér merlinveréséből.
Persze részemről hangos szitkozódás, a többiektől pedig kitörő kacagás lett a vége. Aztán Malfoy, hősiessége jutalmául kapott egy csókot... ami olyan forróra sikerült, hogy a hó kis híján elolvadt körülöttük, és a népek szemérmesen kezdtek elszéledni.
Ebéd után mindenki visszavonult a klubhelyiségbe, hogy megszárítkozzunk mind mi, mind az átázott ruhák. Nem is beszélve arról, hogy milyen nagyon jól esett a kinti hideg után a kandalló otthonos tüze.
- Harry - kiáltottam át a helyiségen - Ugye tudod, hogy lógsz egy sakkjátszmával?
- Persze, persze - jött a rezignált válasz, és máris előbukkant a jól ismert, kócos, fekete üstök a felállított tábla mellett.
Kemény meccs volt, Harryre is ragadhatott valami az évek folyamán, mert már nem volt olyan könnyű legyőzni, mint a kezdet kezdetén. Azért vigasztalt a tudat, hogy a legtöbb esetben ebben még mindig én vagyok a jobb!
Már csak néhány bábu maradt fönn, amikor újra beúszott a képbe Malfoy szörnyű haja. Semmit sem kérdezett, csak befészkelte magát Harry mellé a díványra, és teljesen úgy viselkedett, mint aki otthon van. Mert ott is volt, hiszen lassan több időt töltött idefenn, mint a saját kis kígyófészkében. Valami nagyon erős átkot szórhatott mindenkire, hogy még senki sem vágtak ki innen, sőt megtűrték, sőt még el is viccelődtek vele néhanap.
Viszont nem volt nehéz észrevenni, hogy hogyan ragyog fel Harry arca már attól is, hogy az a szemét a közelében van. Ezt sosem fogom azt hiszem megérteni. Mi a fene lehet ebben az idegesítő patkányban, ami ennyire tetszik neki.
Mivel a figyelmem elkalandozott, így az állás kicsit megváltozott a játékban, és kis híja volt, hogy nem léptem végzeteset. De aztán megint visszanyertem az irányítást, egészen addig, amíg elmélkedéseim sötét alanya ki nem nyitotta a száját.
- Miért nem azzal lépsz, oda - mutatott Harry egyik bábujára, majd a helyre, ahova lerakni szándékozta.
Seperc alatt átláttam a helyzetet, ha megteszi, akkor tuti vesztek a következő két lépésen belül.
- Miért szólsz bele, Malfoy? - igyekeztem nem olyan gyilkosnak hangozni, mint amilyennek szerettem volna, ha kettesben vagyunk.
- Ugyan már - szállt bele Harry is a vitába - csak segíteni akart, de el tudom veszíteni ezt a játszmát egyedül is - kacsintott a szőkére, majd lépett egy másik bábuval, és sakkot adott.
Malfoy vállat vonva nézte, ahogy könnyedén kilépek a fenyegetettségből, és odébb lépve, szinte már biztos győzelmet aratok.
Elkaptam Harry kacsintását, és Malfoy vigyorát, ettől aztán nem lettem sokkal boldogabb.
Igazából soha nem tettek semmi olyat, amiért ennyire ki kéne buknom, tudom. De valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy annak a jéghercegnek van érző, valódi, dobogó szíve. Egy mardekáros nem szokott szerelmes lenni! Érdek, csakis érdek, mindig a saját érdekeit nézi, és én nem szeretném, ha ezzel beletaposna a legjobb haverom igenis élő szívébe! Mert egyelőre minden szépnek és jónak... tűnik.
Aztán Malfoy gondol egyet, és lelép. Harry pedig összetörik! Ezt igazán nem hagyhatom! Inkább most fájjon neki, mint akkor, amikor már nagyon beleélte magát!
Hermione szerint lassan rögeszmémmé vált a megfigyelésük, és a kívánság, hogy bár tűnne el az életünkből az aranyvérű kis köcsög. Amikor ezzel hozakodtam elő, már csak szemforgatva rám hagyta, és beletemetkezett valamelyik aktuális, végtelen hosszú könyvébe.
-Nézd meg - mondta egy nap, amikor kihoztam a béketűréséből - mi a fene bajod van velük? Semmit nem csinálnak! Együtt tanulnak, ennek hála, javultak Harry bájitaltan jegyei, ülnek a könyvtárban, vagy a klubhelyiségben, és békésen olvasgatnak. Az meg mit zavar téged, ha egyikőjük feje a másik ölében pihen, mire az aktuális párna szórakozottan csavargatja a rá hulló tincseket? Miért érdekelnek a lopott csókok, és az apró simítások? Nem kérkednek ezzel a dologgal, nem kefélnek nyilvánosan! Akkor mégis, végre miért nem tudod békén hagyni őket? - Hermione hangja halk volt, mert nem akarta felhívni ránk a figyelmet, de így is eléggé vészjósló.
- De téged nem zavar, hogy Malfoy...?
- Ne kezd már megint! Ebből kinőttünk - itt jelentőségteljesen pillant rám - vagy legalábbis majdnem mindenki. Mit számít, hogy kicsoda ő, vagy ki volt? Az a lényeg, hogy Harry kiegyensúlyozottabb, és boldogabbnak tűnik, mint valaha!
- Igen, de...
- Nincs de - zárta le a vitát.
Ismét a kanapé felé pillantottam. Kettősük valahogy vonzotta a szememet. Ma délután Harry a soros. Malfoy ül a kanapén, és a fekete fürtök pihennek a szőke ölében, miközben az egy egy lapozás alkalmával, szórakozottan végigsimít rajtuk. Nem szólnak egymáshoz, a többiek is vagy szintén olvasnak, vagy henyélnek valahol, így csak a pattogó fahasábok hangja töri meg a csendet.
- Harry - köszörülöm meg a torkom, a hosszas hallgatás után nehezen gördülnek a szavak -, ugye emlékszel, hogy ma jön Oliver is az esti partira?
Ugyanis meghívtunk néhányat a már végzett ismerősök közül is, hiszen vannak, akik nélkül nem buli a buli.
- Tudom, emlékszem - nézett föl az olvasott könyv lapjaiból teljesen nyugodtan. Kérdő tekintetemre válaszként még hozzátette - Draco tud róla.
Nem láttam, mert a könyv eltakarta, de szinte biztos vagyok a gúnyos mosolyban, ami Harry szavait követhette.
Akkor ez nem nyert.
Azért reménykedtem, mert Oliver Wooddal, a Griffendél volt kviddicskapitányával járt Harry annak idején. Összehozta őket a sportszeretet. Legalábbis mindig ezt mondta, ha valaki azt kérdezte, hogyan jöhettek össze? A sok közös edzés, az edzéstervek, és én mindig is mondtam, hogy nem egészséges a közös zuhanyzó... Nah jó, nem mondtam, de ezek szerint tényleg káros!
Jobban belegondolva, fogalmam sincsen, hogy mit akartam ezzel a megjegyzéssel. Mégis mit hittem? Hogy majd Oliver visszatért, és minden olyan lesz, mint régen, Malfoy pedig elmegy a búsba? Ezt még én sem gondolhattam komolyan!
Talán Harry megérezhetett valamit a mai különösen ellenséges, rossz hangulatomból, mert a nap további részében nem nagyon hozta hozzám közel a "barátját", az előrehozott vacsorát a Mardekár asztalánál költötték el.
Aztán kitereltek minket a szervezők, mert külön engedéllyel, a Nagyteremben tartjuk majd a bulit, és nekik még fel kell díszíteniük a hatalmas teret.
A "gerlepár" már elhagyta a terepet, mire én is elindultam felfelé, hogy előkotorjam a láda aljából a dugipiát, amit direkt erre az alkalomra tetem félre.
Kicsit morcosan baktattam Hermione nyomába, aki ezúttal nem a könyvtárba, hanem kivételesen a szobájába készült, hogy átöltözzön. A táskaszíja viszont pont ezt a pillanatot választotta, hogy megadja magát, csoda hogy eddig húzta a tonnás könyvek súlya alatt.
Enyhén szitkozódva torpantam meg, mire Hermione vetett rám egy neheztelő pillantást, majd elkezdte felszedegetni a cuccait. Már éppen, nagy sóhajtozások, és beletörődés közepette lehajoltam, hogy segítsek neki, ezzel is gyorsabban haladjunk, amikor megpillantottam, hogy életem megkeserítője errefelé halad, de ezúttal EGYEDÜL. Biztosan a pincék felé igyekszik átöltözni az esti bulira.
Ha látnám magamat kívülről, és a mellettem álló megkérne, hogy elemezzem a látványt, ezt válaszolnám:
A magas, izmos, vörös hajú srác, amelyik olyan előzékenyen segít a könyveit elejtő hölgynek, arca hirtelen egy prédára leső nagymacskáévá válik, aki készül életének legizgalmasabb vadászatára! A szeme elszántan csillan, orrán a bőr kissé ráncolva, mert szájának sarkai erősen fölfele görbülnek, ami talán mosoly, bár a vadnak alighanem inkább vicsornak tűnhet...
Aztán egyik pillanatról a másikra inkább csillagokat látok, semmit gonoszba fordult vigyorokat, ugyanis Hermione, amint felkapta az utolsó, természetesen a legvaskosabb könyvét, azzal a lendülettel el is talált vele. Valószínűleg nem látta a közeledő mardekárost, mert rögtön szabadkozni kezdett, és bocsánatot kért a figyelmetlenségéért, habár hozzátette, hogy Merlin nem ver bottal...
Amilyen gyorsan csak lehetségesnek éreztem, búcsút intettem a csillagaimnak, és a kelleténél egy fél fokkal hangosabban szóltam oda Hermionénak:
- Semmi gond, Hermi, én voltam ügyetlen, mert elgondolkodtam.
- Ne etess, Ron - jött a kicsit szarkasztikusabb, de már megnyugodott válasz.
Máskor ugrottam volna a dologra, de most szent cél vezérelt, így folytattam:
- Kackac... Harryn és Oliveren agyaltam. Nem tud kimenni a dolog a fejemből. Hogy milyen jóban voltak egymással, és csak azért lett vége, mert Wood végzett. Azóta is leveleznek. Mi van, ha most a buliban újra összejönnek?
- Ugyan már, Ron, Harry nem olyan, és amúgy is, itt van már neki Draco, és remekül megvannak, szóval ideje lesz lassan beletörődnöd.
Sunyi pillantást vetettem a hirtelen magtorpanó, oszlopok árnyékába húzódó szőke istencsapása irányába, majd tovább ütöttem a vasat.
- De mi van, ha csak vigasztalódni próbál csak, és most hogy visszatér élete nagy szerelme, rájön, hogy mégiscsak őt akarja? Hiszen Oliver mégis csak griffendéles, mint ő. Mit tudna neki adni egy mardekáros?
- Nem hiszem, Harry szereti Dracót...
- De ha mégis?
- Nos, akkor majd elintézik maguk között, neked akkor sem lesz hozzá sok közöd.
Hermione ezzel le is zárta részéről a témát, és én sem erőltettem tovább, hiszen amit akartam, talán már ennyivel is elértem. Belecsepegtettem abba a romlott szívbe egy kis édes-mérges kételyt. Most már nincsen egyéb dolgom, mint a megfelelő pillanatban lecsapni, és megsemmisül ez az égész komédia, a legjobb barátom pedig újra szabad lehet!
Ahogy lassan fölértünk a lépcsőn, nem tudtam megállni, hogy vissza ne pillantsak. Az árnyékok között még mindig látni véltem egy nyúlánk, mozdulatlan alakot, amitől muszáj volt nyelnem egy egészen kicsit. De aztán a pillanat elillant, vállat vontam, és mentem tovább. Harryért teszem!
¤ KÜ ~ Draco Girlnek ¤
Odafönn Harry éppen fürdeni indult. A ruhája, amit estére szánt, az ágyon feküdt kiterítve.
- Nem félsz, hogy a "lovagod" meglátja, ha feljön érted? - kérdeztem, és nem tudtam a gúnyt teljes mértékben eltüntetni a hangomból.
De úgy tűnik, hogy ő észre sem vette, mert széles mosollyal kutatott tovább a fél pár zoknija után, miközben válaszolt.
- Nem, úgy beszéltük meg, lenn vár majd rám. De most rohanok fürdeni... - azzal már el is tűnt az ajtó mögött.
A ruha gombjai, mint megannyi szemrehányó szem csillogtak rám. Vadonatúj volt. Elég szorosnak tűnő fekete nadrág, és sárkány zöld ing. Sárkány zöld...
Kicsit megborzongtam, hogy ez a szó jutott eszembe, mint szín, azt hiszem nekem is jót fog tenni, ha a szőke kikopik végre a körből...
Harry szinte alig vett magának ruhát. Sosem törődött különösképpen a kinézetével, és meglepő volt látni, hogy csak erre az alkalomra, külön szedett össze minden darabot, teljesen újonnan.
Biztos Malfoy miatt...
Az a görény még arra is ráveszi, hogy eszementen szórja a pénzét, ahogy ő is teszi, hiszen ez selyem - tapogatom meg az anyagot fintorogva.
De nem maradt több időm szemlélődni, hiszen én sem szándékoztam elkésni a banzájról!
így bevetettem magam a fürdőbe, Harry után!
¤ KÜ ~ Draco Girlnek ¤
El kell ismerni, tudnak valamit. A dekoráció egyszerűen csúcs szuper. Mindenhol girlandok tekeregnek, az asztalok a fal mentén roskadásig teltek, és éppen elég félhomályos sarkot hagytak. Így még az időnként hulló konfettit is érdemes elviselni. Főleg, mert Hermione a hét év alatt nem nézett ki ennyire dögösen!
A zenekar már halkan hangol, az évfolyamtársak, néhány kivételezett alsós, köztük a húgom, és a meghívott végzősök lassan szivárognak be, beszélgetve, nevetgélve, csevegve ezzel egy alapzsongást adva a hatalmas teremnek, amibe bele-bele szól egy-egy hangszer még föl le csúszkáló hangja.
A bejárat újra nyílik, ezáltal újabb konfettiesőt zúdítva a nyakunkba, ugyanis rettentően jó ötletnek tartotta valaki, hogy minden belépőt ezzel kell köszönteni, és akkor annak tuti jó kedve lesz.
Harry surran be, mellette Draco aki, amint átértek a küszöb fölött, körbepillant és birtoklón megfogja a másik derekát. Undorító, de ezúttal elégedett vagyok, látva a hatást amit a délután elejtett pár mondatom máris kiváltott.
Harry észrevesz minket és széles mosollyal, kócos hajjal felénk indul. Tudom, hogy mindig ilyen, de látva a szőke elégedett vigyorát, nem tudok nem belegondolni, hogy annak hosszú, fehér ujjai borzolták össze.
- Harry, igazán remekül nézel ki - jut el a fülemig Hermione hangja, ezzel kizökkentve a nem jó irányba keresgélő gondolataimból - Draco igazán jó hatással van az ízlésedre.
Ezt halva az a kis tetű szélesen elmosolyodik, és viszonozza a bókot. Harry pedig virul, a szeme csillog, Malfoy mosolyog...
Hányinger.
Bár az tény, hogy a Griffendél üdvöskéjén remekül áll a fent már megszemlélt összeállítás. A sárkányszín... tehát a zöld ing remekül kiegészíti a szeme színét, szinte világít tőle, és egy pillanatra úgy érzem amikor rám néz, mintha a vesémbe látna. Elpirulok. Biztos a lelkiismeret...
¤ KÜ ~ Draco Girlnek ¤
Oliver valamikor tíz után toppan be, érkezését hatalmas ováció jelzi a még félig józan griffendélesek részéről. Kézfogások, pertuk és baráti ölelések, hátba veregetések során túl küzdve magát, felénk tart. Draco az előbb lépett le piáért, Hermione pedig beszélget valamilyen csajjal. Csak én állok itt, és Harry, aki most jobban odafigyelt arra, mit is is iszik.
Oliver lelkesen öleli meg utódját, engem szinte észre sem véve, és legjobb barátom viszonozza a szorítást.
- Harry!
- Oliver! Rég láttalak!
- Én is haver, hogy s mint? De várj csak, itt alig hallok valamit! Nem ülnénk le valahol egy csöndesebb helyen, pár pillanatra?
- Dehogynem, persze!
Nem messze tőlünk szőke hajon csillan meg a buliban fel-felvillanó kísértetfény.
Itt az idő!
Kicsit odébb araszolok, és megrángatom Hermione karját, majd a kelleténél kicsit hangosabban kezdek ismét beszélni, mintha félnék, a zene elnyomja a hangomat. A lányok kicsit meglepődve néznek rám, de betudják a részegségnek, hiszen nem látják a nem olyan messze álló, megkövült alakot.
Én meg kicsit rá is játszom a dolgokra, hiszen részeg ember, igaz ember, nem?
- Képzeld Hermi, hukk.. megnyertem a kis privát fogadásunkat. Látod – mutatok elnagyolt mozdulatokkal az éppen távozóban levő páros felé – most keresnek maguknak egy homályosabb sarkot! Ha láttad volna azt az előbbi üdvözlést...
Nem tudom ez mennyire jöhet be, inkább csak blöfföltem, és nagyon remélem, hogy Malfoy elég távol állt még, és esetleg smárolásnak nézhette az iménti „összebújós” jelenetet. Főleg, hogy ő mást hisz, és én ezt a gyanúját még meg is erősítem. Vagy legalábbis nagyon igyekszem!
Még látom, ahogy a mardekáros sarkon fordul, és eltűnik egy éppen arra felé táncoló csoport sűrűjében. IGEN!
- Ugyan Ron, nyilván csak dumálnak egyet, hiszen ezer éve nem találkoztak! Nincs esélyed!
- Persze, hogy dumálnak, de reménykedni szabad, nem? - villantok a lányok felé egy megelégedett mosolyt.
Hermione szeme viszont nem sok jót ígér, így inkább kimentem magam, mondván, sürgős beszélnivalóm támadt valakivel...
¤ KÜ ~ Draco Girlnek ¤
Talán egy óra telik el, miközben sehogy sem találom a partiban a helyemet. Hermione nem akar velem szóba állni, mert bár nem tudja, de amolyan női hatodik érzék talán megsúgta neki, hogy készülök valamire. Szóval azért rajtam tartja a szemét, de nem túl jó társaság, mondhatni kicsit harapós. Harry nem olyan régen még Oliverrel társalgott, ahová szintén nem hiányoztam, hiszen a remény hal meg utoljára... Legalábbis a mondás szerint, aztán kénytelen vagyok eltemetni, amikor széles mosollyal elválnak, és a zöld szemek gazdája az én tekintetemet keresve kérdezi meg: Merre van Draco?
- Nem tudom – válaszoltam, hiszen tényleg fogalmam sincsen.
A smaragdok tovább ragyognak, ahogy végigsiklik a táncoló tömeget kutatva, és elindul, hogy körbejárjon. Pedig több mint biztos vagyok benne, hogy akit keres már nincsen itt.
Nem kell hozzá sok idő, hogy ez be is bizonyosodjon. Miután többször végigkérdezte az egész teremnyi embert, és mindenki váltig állította, hogy a szőke herceget már ki tudja mikor látta utoljára, Harry csüggedni kezdett.
Hermione feddő tekintetére, mintha tudta volna, hogy ez valahogy az én művem, az egyik homályos sarokban egyedül üldögélő Harry felé indultam.
Egy pohár akármivel huppantam le mellé, igazából nem néztem meg, mit nyomnak a kezembe. Ahogy elnézem Harry sem, a mellette fekvő rengeteg színű, és formájú üveget megvizsgálva.
- Haver, mi ez a búvalbaszott fej? - kezdek neki, hiszen én sem vagyok már teljesen józan.
- Semmi, hagyd el...
- Ne már, tudod, hogy rám számíthatsz! Bökd ki, mi bánt!
- Figyelj, nem akarlak ezzel téged untatni, mert... Dracóról van szó, és tudom, hogy őt utálod, bár... lehet lassan mindegy lesz... - akadozva törnek elő a félmondatok, és nem tudom miért, de határozottan kezdem magam rosszul érezni.
- Nem utálom... annyira, csak ő egy mardekáros...
- Tudom – szakít félbe – de ő más, ahogy én is.
- Ahogy te is? - kérdezek vissza értetlenül, és egyre inkább kezd érdekelni, mi ez az egész.
- Tudod – kezd bele – a Süveg még első évben a Mardekárba akart osztani. De... hát szóval, lebeszéltem róla.
Döbbenten meredek a mellettem ülő, lehajtott fejű alakra. Harry a Mardekárban? Ez valami vicc?
- Te – néz fel egyenesen rám – vajon mi történt volna, ha akkor nem erősködöm? Szerinted Draco és én akkor is összejövünk?
- Fogalmam sincsen – hápogom még kábán az alkohol és az előző információ keverékétől.
- Akkor talán mégis inkább jobban jártam így, nem gondolod? Hiszen ha mardekáros lettem volna, talán veled sem barátkozom össze soha, pedig te vagy a legjobb haverom, és tudom, hogy ha valakire, rád, és Hermionéra mindig számíthatok. Ez nagyon sokat jelent nekem!
- Igen – nyögöm ki alig hallhatóan, de Harry nem veszi észre milyen nehézzé vált a hangsúly.
- Tudod, amikor Dracóval összejöttem, minden olyan furcsa volt. Mintha addig valami hiányzott volna belőlem, és azzal, hogy közel engedtem magamhoz, és ahogy szépen lassan ő is megnyílt nekem, valami a helyére kattant. Azt hiszem akkor találta meg a mardekáros énem is a párját – kuncogott fel halkan. - Oliverrel is jó volt, de sosem ilyen teljes, egész érzés. De tudod mi a legfurcsább mégis?
- Nem – leheltem elhalóan, ráébredve lassan, hogy valami oltári nagy baromságot tettem.
- Az, hogy talán mindez Dracónál is így működik... működött – javította ki magát egy elég keserves sóhajjal. -Nem tudom, mi ütött bele! Itt hagyott egyetlen szó nélkül! Vajon megint keresett egy piás áldozatot, és most vele játssza el ugyanazt, amit...
- Nem – kiáltottam közbe, mire felkapta a fejét, és nagy, a megivott alkoholmennyiségtől homályos szemeit rám emelve várta, hogy folytassam. - Malfoy... Draco – préseltem ki – nem olyan! - Látva a meglepetést a szemében, még hozzátettem – Hermione mondta, és tudod,hogy ő remek emberismerő.
- Talán igazad van – lógatta le újra a fejét, bár újabb remény kezdett pislákolni benne, mert kicsit lelkesebben folytatta. - Talán Draco is rendelkezik egy griffendéles énnel, akinek én vagyok a párja!
- Hogy mi? - köptem vissza az italt majdnem, amibe az imént belekortyoltam, hogy a szárazzá vált torkomat kicsit megnedvesítsem.
- Így ahogy mondom. Hiszen mi ez, ha nem bátorság, hogy nap, mint nap feljárt hozzánk, bemerészkedett az oroszlánbarlangba, odaült az asztalunkhoz, és nyíltan felvállalta mindenki előtt, az apja előtt is, hogy velem van. Mindez csöppet sem mardekáros szokás, ha belegondolsz. Együtt tanultunk, a közös viccek, a nyílt simogatások, a csókjai. Minden ilyesmihez igen nagy bátorságra lehetett szüksége, hiszen le kellett győznie önmagát, a múltját, az előítéleteit. Neki nehezebb volt feljönni, mint nekem lemenni a pincébe a Mardekárhoz, vagy legalábbis azt hiszem... Csak nem értem mégsem. Mire volt jó mindez, ha most... - halkult el a hangja reményvesztetten.
Némán hápogtam. Ezt így valahogy sosem gondoltam végig. Én csak azt láttam, hogy a Mardekáros kis kígyó befurakodott közénk, és ringó csípőjével elbűvölte a barátomat, arra várva, hogy egy óvatlan pillanatban megmarhassa, és beleereszthesse a kíméletlen mérgét, ami majd elviselhetetlen szenvedést okoz Harrynek.
Sosem jutott eszembe, hogy minden csak szemszög kérdése, és ha innen nézzük, nagyon úgy néz ki, én vagyok a mérgező...
- Várj itt – pattantam hirtelen fel, és nem törődve az értetlenségével, elrohantam.
¤ KÜ ~ Draco Girlnek ¤
A torony felé igyekeztem, lélekszakadva másztam meg a lépcsőfokokat, és iszonyúan sajgott az oldalam, mire végre felértem a szobába. Ott aztán nekiálltam széttúrni Harry amúgy is rendetlen holmiját, szóval kizárt, hogy észrevegye, valamit kerestek itt!
Amikor megtaláltam a Tekergők Térképét, egy pillanatra elcsodálkoztam, hogy hogy Harrynek nem jutott eszébe ez az egyszerű megoldás. De aztán magam is beláttam, hogy az embernek talán nem ilyesmin jár az agya, amikor mindenfélét hisz a szerelméről. Akit a legjobb barátja mart el mellesleg, bár erről ő nem tud.
Elhessegetem a fölös gondolatokat, és a pergamenre koncentrálva mondom ki a jelszót, majd a megjelent pöttyöket kezdem figyelmesen tanulmányozni.
Nem kell sokat erőlködnöm, hiszen szinte mindenki a Nagyteremben tömörül, csak egy kósza folt van az egyik mellékjáratban.
Draco Malfoy.
Visszateszem a térképet, és imádkozom, hogy az az őrült ne mozduljon sehová addig, amíg odaérek.
Ezúttal minden simán megy, így megtalálom amint egy ablakkeretben üldögél, kissé összegömbölyödve, hogy kényelmesen elférjen. Mereven néz maga elé, azt sem veszi észre, amikor megérkeztem.
- Malfoy – szólok rá, mire a szürke szemek minden indulat nélkül pillantanak rám.
Nyelek egyet. Talán mégis lehet valami Harry monológjában. Ilyet csak szerelmes ember csinál...
- Mi a fenének mászkálsz itt? Neked nem Harry mellett lenne a helyed?
- Van aki Harryre vigyáz. Wooddal beszélget, nemdebár? – válaszolja halkan, gunyoros tónussal, miközben visszafordul a fal repedései felé.
- Malfoy, te egy barom vagy!
- Hogy? - újra rám figyel, de ezúttal látom a haragot fellobbanni. Ha nem teszek valamit, körülbelül egy fél percen belül szétátkoz, amilyen jó hangulatban van.
- Nem hittem volna, hogy ilyen nagyon szereted Harryt, hogy az első szíre-szóra elhiszed, megcsal. Ráadásul nyilvánosan. Ő egy griffendéles, az istenért!
- És?
- És? Nem hittem volna, hogy beveszed azt a maszlagot, amit nyomattam, ennyire nem lehetsz sötét. - Az újból haragosan megvillanó szemeket igyekszem figyelmen kívül hagyni, inkább tovább ütöm a vasat. – Harry szerint griffendéles dolog volt, hogy besétáltál közénk, - a horkantást is figyelmen kívül hagyom - de szerintem inkább hugrabugos vagy, hiszen ilyesmit még egy elsős sem vesz be anélkül, hogy meg ne kérdezné róla annak a véleményét, akié igazán fontos...
- Weasley, te egy barom vagy! - közli mogorván, de még látom ahogy felderül az arca miközben elrohan.
- Tudom - azt már nem teszem hozzá, hogy nem csak azért, amit összekutyultam az est folyamán, hanem azért is, amit most teszek éppen. Eljátszom az utolsó lehetőségemet is, hogy megszabadítsam a haveromat egy galád mardekáros köré szőtt hálójából.
- De ha egyszer az meg szánt szándékkal mászik bele! - fakadok ki az üres folyosónak, és próbálom elhitetni magammal, hogy az előbbi sóhaj, ami elhagyta a számat a felháborodás hangja volt, és nem a megkönnyebbülésé.
¤ Kܤ ~VÉGE~ ¤Kܤ
Utolsó kommentek