4. fejezet - Maradj velem!
Ha valaha is gondoltam arra, hogy apám képes úgy igazán mérges lenni, akkor nem voltam felkészülve a másnap délutáni beszélgetésre. Remus fent feküdt az ágyban, pihengetett a tegnapi éjszaka után. James apám mögött állt, teljes csöndbe burkolózva, én meg lehajtott fejjel álltam a tajtékzó Sirius Black előtt.
- Nem hiszem el! Megbíztam benned, erre te hátba támadsz? – kiabált velem.
- Sirius – csitította őt James. – Gondolj Remusra…
- Hangszigetelő bűbájt szórtam az ajtajára, nem fog semmit se hallani. Meg is szakadna a szíve, ha ezt hallaná.
- De apa… - próbálkoztam, de mielőtt még akármit is mondhattam volna, már a szavamba is vágott.
- Megtiltom, hogy ezt csináld – remegő mutatóujjával rám mutatott, én meg segítségképpen Jamesre néztem.
- Rendben, Tapmancs, most szépen leülsz és megnyugszol – nyomta le barátját a székre. – Itt leszek vele egész héten, nem engedem, hogy bármi hülyeséget tegyen.
- James – sziszegte vissza. – Neked elég fura elképzeléseid vannak arról, hogy mi hülyeség, és mi nem!
- Apa, kérlek! Ez csak egy félreértés! – léptem én is közelebb, mire James ellépett onnan. Próbáltam úgy tenni, mint aki nem veszi észre, hisz apám hisztije most fontosabb volt, mint az, hogy a férfi, aki tetszik nekem, nem mer a közelembe lenni. – Nem járok már Blaise-zel, és nem fogok elmenni a bulijára. Nyugodj meg!
- Megígéred? – nézett fel rám sandán.
- Igen – bólintottam. – Itt leszek egész héten Jamesszel.
Apám lassan bólintott, majd elindult megnézni, hogy Remus hogy érzi magát. Úgy tervezték, hogy ha délután már jobban lesz, el tudnak indulni a vakációjukra. A konyhára tehát csend telepedett, én még mindig abba az irányba néztem, ahol apám kilépett az ajtón. Nem akartam megfordulni, és szembenézni a férfival, aki mögöttem állt. Nem tudtam, hogy meg akarja-e beszélni azt, ami tegnap történt, így hát remegve néztem az ajtó irányába.
- Caroline – összerázkódtam a hangjára, de végül nagy nehezen rávettem magam, hogy odaforduljak. – Biztosra veszed, hogy az lesz a legjobb, ha én vigyázok rád? Áthívhatjuk Mollyékat is – kezdett zavarba jönni, de nekem csak az csengett a fülembe, hogy meg akar szabadulni tőlem.
- Nem akarok Mollyval lenni – mondtam egy kicsit gyerekes hangon, és hirtelen kicsúszott a számon a következő mondat. – Én veled akarok lenni!
- Hát épp ez az… - sóhajtott fel, majd leült az egyik székre, és a földre meredt. – Nem hiszem, hogy ez annyira jó lenne.
- Miért? – szinte már nem is figyeltem, hogy mit beszélek. Csak annyit tudtam, hogy nem akarom, hogy ne legyen velem jövő héten. Sokáig nem válaszolt, majd végül rám nézett, és egy nagy levegővel elmondta a véleményét.
- Figyelj Caroline, tegnap este olyan dolog történt, amit nem kellett volna megengednem, és mégis megtörtént. Ha itt maradok veled egy egész hétre, nem tudom biztosítani, hogy nem fog megismétlődni a dolog.
Mereven néztem rá, a szám is eltátottam egy kicsit. Nem tudja biztosítani, hogy nem fog megismétlődni a dolog. Azért mert talán ő is azt érzi, amit én? Ő is úgy érzi, hogy legszívesebben most rögtön megcsókolna, és el se engedne soha? Tudtam, hogy ez nem igaz. Egyszerűen csak nem akarja, hogy egy tizenéves kislány rajta lógjon. Ő már felnőtt férfi, felesége van, és egy velem egyidős fia!
És amióta az állomáson megláttam Jamest és fellobbant ez az érzés, most először gondoltam Harryre. Szinte testvérként szeretem, vajon mit szólna, ha összeállnék az apjával? És Lily? Aki néha anyám helyett anyám volt? Képes lennék elvenni ettől a kedves nőtől a férjét?
Persze ezek csak üres találgatások voltak, tudtam, hogy James sosem tenné ezt velem. Sosem engedné, hogy úgy érjek hozzá, mint Lily, és tegnap is csak a meglepettség miatt csókolhattam meg. Mérges lettem magamra, és dühömben könnyek gyűltek a szemembe. Elfordultam Jamestől, hogy ne lássa, miként omlok össze attól a tudattól, hogy nem lehetek vele együtt.
Megéreztem a férfi közelségét magam mellett, de próbáltam nem figyelni rá. Elsétált mellettem, és reménykedtem benne, hogy hagy egy kis magányt számomra. De e helyett leállt velem szembe, és kezét felemelve törölte le a könnyeim. Beleremegtem az érintésébe, és a testem már most többet kívánt. De tudtam, hogy nem lehet, hogy nem érezhetem a bőre selymességét többet.
- Ne sírj, kérlek, Caroline – suttogta nyugtatóan, de annyira érzékien hangzott számomra, hogy össze kellett szorítanom a számat, nehogy valami butaság csússzon ki a számon.
- Én csak… - nyeltem le a könnyeim, de amint újra megéreztem James érintését, újabb könnyek követték a régieket.
- Caroline… - suttogta, majd az arcomhoz hajolt, kezével kicsit megemelve a fejem. – Nyugodj meg! Minden rendben lesz!
- Nem, nem lesz semmi rendben – fakadtam ki. Olyan közel volt, hogy szinte már fizikai fájdalom volt visszafogni magam. Égett a bőröm, ahol fogta az állam, és a meleg leheletét éreztem az arcomon. – Nem leszel itt velem!
- Mert nem lehet – mondta már ő is hangosabban, de még mindig szinte suttogva. – Gondolj bele, kicsim, hogy mi történhetne!
- De nem – toporzékoltam, mint egy kislány. – Nem akarok belegondolni! Most csak arra tudok gondolni, hogy velem legyél!
- Caroline, kérlek, ne tedd ezt velem – hajtotta le a fejét. Felemeltem a remegő kezem, és most én fogtam meg az arcát. Mélyen a szemébe néztem, és megkérdeztem:
- Miért nem akarsz itt maradni?
- Mert félek, hogy nem lesz erőm ellenállni neked – jött a halk felelet, mire én lemerevedtem.
Ha jól értettem, amit mondott, akkor ő sem közömbös irántam. Ez az egy gondolat töltötte be az agyam, és gondolkodás nélkül közelebb hajoltam. Nem foglalkoztam azzal, hogy apám vagy Remus akármikor beléphetnek, én most csak ennek a pillanatnak éltem. Szívem hevesen megdobbant, mikor James is megmozdult, karjai a derekam köré zárultak, ajkai pedig végigsimítottak az enyémeken. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, de mielőtt az ajkunk végleg összeért volna, a férfi észhez tért, és gyengéden eltolt magától. Halkan zihált, miközben próbált nem a vágytól égő szemeimbe nézni. Végül a karjai is eltűntek a derekamról, és hátrébb is lépett.
- Na, erről beszélek – lehelte, de válaszolni már nem tudtam, ugyanis a házban tartózkodó másik két férfi belépett a konyhába.
- Azt hiszem, indulunk – mondta gyenge hangon Remus, de látszott rajta, hogy már jobban van, mint reggel volt.
- Minden csomag rendben? – kérdeztem csevegő hangon, de belül hevesen vert a szívem. Ha csak egy fél perccel korábban jönnek le…
- Igen – bólintotta apám, majd felvont szemöldökkel rám nézett. – Minden rendben lesz?
- Persze apa, nyugi, itthon leszek egész héten – próbáltam magabiztosan hangzani.
- És – hallottam meg James hangját. – Én is itt leszek vele, szóval, nem lesz gáz.
- Remek – mosolygott Remus, majd elindult a kijárat felé, mi meg követtük őt.
Hevesebben vert a szívem, mint az előbb. James úgy döntött, hogy velem marad, hogy vigyázz rám. Azok után, ami a konyhában történt, mégis itt lesz velem. Talán a szíve mélyén elfogadta, hogy miként érzek iránta, és azon gondolkozik, miként értesse meg velem, hogy nem származhat semmi jó a kapcsolatunkból. De én nem adom fel! Ezek után nem!
Utolsó kommentek