7. fejezet - Béke… vagy mégsem?
Amint ébredezni kezdek, megérzem az engem ölelő karokat, és még jobban beléjük bújok. Belélegeztem James annyira jellegzetes illatát, és mosolyogva néztem fel rá. Ő még aludt, arca nyugodt volt, és nekem nem volt szívem felébreszteni. Helyette inkább csodáltam, de egy idő után mégis lassan felemeltem a kezemet, és lágy köröket rajzoltam a mellkasára. Halkan felmordult, mire én még jobban elvigyorogtam. Az ujjaimat felváltotta a szám, és lassan csókolgatni kezdtem a mellkasát, egyre feljebb haladva. Mire az arcához értem, már nyitva volt a szeme, bár még álmosan pislogott vissza rám. Megcsókoltam őt, remélve, hogy ettől kicsit józanabb lesz.
Úgy tűnt hatásos volt, mert pár pillanat múlva már hevesen csókolt vissza, én meg felemelkedtem, és egész testemmel ráfeküdtem, miközben ő a karjaival átkarolt. Egy pillanatra se váltunk el egymástól, és a tegnap esti vágy újra fellobbant bennem. Végigsimítottam a mellkasán, de ő sem tétlenkedett, és érintéseivel kéjes sóhajokat csalt elő belőlem. Mielőtt viszont újra megtörténhetett volna az, ami tegnap este, James eltolt magától.
- Jó reggelt – fújta ki a levegőt, majd édesen rám mosolygott.
- Neked is – hajoltam újra fölé, és csókolgatni kezdtem a nyakát. Éreztem, miként remeg bele, és ez újra felkorbácsolta a vágyamat. És úgy tűnt, Jamesben is újra növekedni kezdett.
Fél óra, és egy újabb szenvedélyes szeretkezés után megint mosolyogva rám nézett.
- Jó reggelt megint csak – puszilta meg az orrom hegyét.
- Éhes vagy? – kérdeztem, majd megpróbáltam felülni, de elkapta a derekam, és visszahúzott magához.
- Farkaséhes – búgta a fülembe, és újra megcsókolt. De amint kimondta ezt a szót, én megmerevedtem, és elhúzódtam tőle. Zavartan nézett rám, majd felfogta szavainak jelentését. – Jaj, Caroline, ne haragudj…
- Semmi baj – mosolyogtam rá, próbálva leplezni, mennyire elvette most a kedvem mindenféle romantikától. De persze próbáltam visszarázni magam, hisz James végre itt volt velem.
- Menjünk reggelizni – ajánlotta, majd kimászott az ágyból, pálcájával magához hívta az este szétdobált ruháit.
Én is gyorsan kipattantam, majd a fürdőbe rohantam be, és ott öltöztem fel. Megmostam az arcom, és belenéztem a tükörbe. Gondoltam volna tegnap este még, hogy ma reggel egy ilyen tökéletes férfi mellett fogok felébredni? Talán megérte úgy leinni magam…
De vajon James most mitől változott meg ennyire? Elfogadta vajon azt, ami ellen úgysem tudna harcolni? Vagy egyszerűen csak már nem akart ellenkezni magával, és rájött, hogy ez lesz a legjobb? Láttam rajta, hogy amikor azt hiszi, hogy nem figyelem, arca kissé komorabb lesz, és elmereng. Biztosra vettem, hogy Lilyre gondol, és hogy ez az este milyen hatással lesz az amúgy már teljesen szétesett házasságukra.
Ahogy kiléptem a fürdőből, ő már az ajtóban várt, és alig léptem ki, már rögtön magához húzott egy csókra. Lágyan a karjai közé simultam, a kezemet végigszánkáztam a hátán. Kicsit kijjebb léptem, szabad kezemmel becsuktam az ajtót, mire James rögtön neki lökött, és szorosan hozzám simult. Végigsimított a derekamon, én meg az egyik lábamat felemelve, átöleltem a derekát. Áttért a nyakamra, én meg hátrahajtottam a fejem. Hihetetlen, hogy mennyire fel tud tüzelni akár egy érintésével is.
- Mennünk kéne – mondta akadozó hangon, majd felemelte a fejét, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Én nem vagyok annyira éhes – vigyorogtam rá kajánul, majd közelebb húztam magamhoz, de nem hagyta magát.
- Én viszont igen – bújt ki egy lehengerlő mosollyal a szorításom közül, majd a kezemet elkapva, elkezdett kifelé húzni a szobából.
A reggeli kellemesen telt, főleg úgy, hogy egymást etettük. Épp a pirítós felét gyömöszöltem bele James szájába, mikor csöngettek. Nevetve pattantam fel a székről a fulladozó James mellől, majd egy puszi után otthagytam.
Jókedvűen szaladtam az ajtóhoz, majd hatalmas vigyorral nyitottam ki. De a jókedvem kicsit lekókadt, mikor megláttam az ajtóban álló személyt. Blaise Zambini.
- Blaise – mondtam meglepetten, miközben jobban kitártam az ajtót, és ő belépett rajta. – Mi járatban?
- Gondoltam átnézek, hogy minden rendben van-e? – nézett szét a házunkban. – Szép ház!
- Oh, köszönjük szépen – mondtam kicsit zavarban. – Igazából semmi bajom, nyugodj meg. Igen, kicsit többet ittam a kelleténél, de apám barátja értem jött, és rendbe rakott.
- Igen, láttam őt. James Potter igaz? Harry apja – nézett mélyen a szemembe.
- Igen, igen, ő az – bólogattam hevesen. – Tudod, apámék elutaztak, és ő felügyel rám – vontam vállat.
- Akkor most büntetésben vagy? – kérdezte, és egy kicsit közelebb lépett, arcán egy csábos mosoly játszott.
- Hát… - kicsit zavarba jöttem. Pár hónappal ezelőtt elolvadtam volna ezektől a kiskutya szemektől, de most már nem voltak akkora hatással rám. – Nem igazán, de nem is mehetek sehova…
- Az nagy kár – hajolt már szinte az arcomba, majd a következő pillanatban megcsókolt.
Úgy meglepődtem, hogy először nem is reagáltam, de végül volt annyi lélekjelenlétem, hogy ellökjem magamtól. Ezek után valamit morogtam neki, majd kilökdöstem az ajtón, és be is vágtam azt. Majd írok neki levelet, vagy hasonlót, és elmagyarázom a dolgokat, de most nagyon nem volt erre szükségem, hogy a volt pasim megjelenjen, és letámadjon. Nagy levegőt vettem, és megfordultam, de már forgás közben lefagytam, mivel az ebédlő ajtajában James állt. A falnak támaszkodott, kezét keresztbe fonta, és szúrós szemekkel nézett rám.
- Beszélnünk kell – mondta halkan, de tisztán érthetően, majd megfordult, én meg szó nélkül követtem őt. A hallba ment, és leült a kanapék előtt álló fotelek egyikére. Én szembe ültem le vele, lábaimat felhúztam, és azokon helyezkedtem el.
- Szóval? – kérdeztem meg pár perc csend után, mert úgy tűnt James nagyon elmerült a gondolataiban.
- Szóval azt hiszem, tegnap elég felelőtlenek voltunk – mondta lassan, mire bennem még a vér is megállt.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem rémült hangon.
- Láttalak ezzel a fiúval – itt nagyon sóhajtott. – És rá kellett jönnöm, amit eddig is annyira bizonygattam magamnak. Hozzád egy veled egykorú fiú illik, nem én. Sőt! Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nekem feleségem van…
- Ne, James, ne mond ezt! – kérleltem őt. – Blase már a múlté, nem érzek iránta semmit, nem hozzám való. És mindketten tudjuk, hogy te és Lily már nem vagytok az az álompár, akik régen voltatok! Összeillünk, számomra csak te kellesz, senki más! – nagy levegőt vettem, majd kimondtam. – Szeretlek, James, és nem érdekel, hogy mások mit mondanak!
James kikerekedett szemekkel nézett rám. Tudtam, hogy tudja, mit érzek iránta, de így kimondva teljesen más értelmet nyert. Kimondtam, hogy szeretem, és ez már visszafordíthatatlan, ahogy a tegnap éjszaka is. És tudom, hogy ő is érez valamit irántam, mert minden érintése erről árulkodott. A korral voltak csak gondjai, de ha ezt a gondolatot mellőzni tudja, akkor nincs akadálya, hogy együtt lehessünk. Lilyt már nem tartottam akadálynak. Számomra most ő volt a legfontosabb, és az, hogy ezt ő is belássa.
Felálltam, és elindultam felé, de ő is résen volt, és felpattant a helyéről. Hátrált pár lépést, és ez annyira rosszul esett, hogy én is megálltam.
- Tudod, hogy ez nem helyes, Carol – mondta lassan, de én nem foglalkoztam vele.
- Carolnak hívtál – lepődtem meg, és lágyan elmosolyodtam. – Sohasem hívtál még így.
- Tudom – mondta halkan, majd elnézett a kanapéra. – De most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mindketten tudjuk, hogy nem lehet jövőnk. Gondolj bele, mit szólna apád? És én mit mondanék Lilynek? Vagy akár Harrynek?
- Ha én sem szólok bele apám magánéletébe, akkor neki sincs joga! – csattantam fel.
- Szóval megint Remusnál kötünk ki – sóhajtott fel.
- Nem, most nem róla van szó – mondtam egyre hangosabban. – Hanem rólunk! James, nem érted, mit teszel velem? A tegnap este gyönyörű volt, most meg azt mondod, hogy megbántad? Nem jelentett számodra semmit?
- Caroline… hallgass meg! Ne csak engem, hanem a józan eszedre is! Azt hiszed, hogy ez számomra könnyű? Komolyan azt hiszed, hogy nem jelentett nekem semmit a tegnap éjszaka? De, Carol, jelentett valamit, nem is keveset, de be kell látnunk, hogy nem helyes, amit teszünk! Gondolj a következményekre, apádra…
- Most nem róla van szó – ismételtem, de ő annyira felhergelte magát, hogy rögtön a szavamba vágtam.
- De, igen róla is van szó! Caroline, kérlek, fogd már fel, hogy neki is van beleszólása! Ő az apád! A legjobb barátom!
- Nincs beleszólása az életembe – vágtam most én a szavába. – Felnőtt nő vagyok, azt csinálok, és azt szeretek, amit és akit akarok!
- Már megint túl gyerekes vagy – csóválta meg a fejét, ezzel újabb sebet okozva nekem. Miért kell mindig ezt a fejemhez vágni? Nem bizonyítottam be neki tegnap este, hogy igazi nő vagyok? – Nem tudod normálisan átgondolni a dolgokat, csak magadnak akarsz mindent, amire vágysz.
- Most te vagy a minden számomra, James – suttogtam.
- Igen, pontosan, jól mondod! Most! És holnap? Jövő héten? Fél év múlva? Caroline, ismerlek, hallottam már eleget a pasizási szokásaidról, és én is, mint a többi fiú, akivel együtt voltál, csak egy fellángolás, egy múló kaland. Én leszek most a nyári kalandod? Akiről majd mesélhetsz a barátnőidnek? Ezért hagyjam el a feleségem?
- James… - de még csak meg se hallott.
- Nem fogok egy komoly kapcsolatot elhagyni, azért, hogy egy felelőtlen kislánnyal legyek! És amíg ezt te nem érted meg, Caroline, addig nekünk nincs dolgunk egymással – mondta ki keményen a végszót, majd megfordult, és ott hagyott.
Én meg csak kikerekedett szemekkel tudtam arra a helyre nézni, ahol az a férfi állt egy pillanattal ezelőtt, aki most törte össze ezer darabra a szívemet.
Utolsó kommentek