3. fejezet
Az első pár perc kissé kínosan telt, mert nyomasztó csendben sikáltuk a falakat. A szemem sarkából figyeltem Lilyt, aki szemmel láthatólag zavarban volt, na meg idegesítette, hogy velem kell eltöltenie több órát összezárva. Végül úgy döntöttem, feldobom valamivel a hangulatot, megfordultam, kinyitottam a szám, ám ebben a másodpercben ő is ugyanezt tette.
– Mondd csak – ajánltam.
– Nem, nem, te kezdted el hamarabb – szabadkozott Lily.
– Figyelj, ha nem mondod most azonnal, neked vágom ezt a redvás törlőrongyot!
Lily meglepve pislogott párat, majd belekezdett a mondanivalójába:
– Hát, csak szeretném megköszönni, tudod, hogy magadra vállaltad ezt a dolgot. Rendes volt tőled.
– Ugyan már – mosolyogtam. – Hiszen az én hibám. Bár azt a lovagi páncélt nem én törtem össze…
– Biztos? – sandított rám gyanúsan. – Nem akarom elhinni, hogy az az elsős hazudott…
– Pedig kénytelen leszel – kacsintottam a vörös hajú lányra, s tovább folytattam a munkát.
Ennél a pontnál kezdett beindulni a beszélgetés, de ilyen kis közhelyes, érdektelen témákról, mint például: milyen jegyeket szereztünk a tavalyi RBF-en, milyen pályán szeretnénk tovább menni, de terítékre került egy-két tanárunk is. Tűkön ülve vártam, hogy mikor érkezik el az idő, amikor bevethetem a tervem első részét.
– Mit kértél karácsonyra? – kérdeztem tőle.
– Hát, tudod, nálunk minden évben meglepetés – válaszolt vidáman. – De minden évben jó dolgokat kapok, anya eltalálja az ízlésemet. És te?
– Én nem karácsonyozom otthon – hajtottam le a fejem, ahogy elgondoltam, hogy náluk otthon milyen vidáman telhetnek az ünnepek. Mindig is irigyeltem ez ilyen családokat, nekem meg csak két aranyvérmániás, sznob szülő jutott ki.
– Micsoda? – nézett rám meghökkenve.
– Tudod, én Jameséknél lakom, elmentem otthonról. Fogalmazzunk úgy, hogy a szüleim nem látnak szívesen abban az esetben, ha nem vagyok hajlandó az ő sznob és sötét nézeteikkel élni.
– Istenem, annyira sajnálom – suttogta elszörnyedve Lily. – És Potterék befogadtak téged?
– Igen, mindannyian nagyon jó emberek. Inkább őket tekintem igazi családomnak, mint azokat… ha te is hajlandó lennél megismerni Jamest, belátnád, hogy milyen jó ember.
– Már vártam, hogy mikor hozod fel – morogta a bajsza alatt. – Én elhiszem, hogy rendes, de szerintem nem így kell udvarolni egy lánynak.
– Ha elhiszed, hogy rendes, miért nem adsz neki egy esélyt?
– Semmi közöd hozzá!
– Jól van, jól van – emeltem fel a kezeim. – Bocsánat. Én akkor szoktam ilyen keményen visszautasítani egy lányt, ha valaki másért fáj a fogam – vigyorogtam teli szájjal rá.
– Jó, oké, eltaláltad! Leszállnál a témáról, kérlek?
Meglepődöttségemben kiesett a rongy a kezemből. Lily szerelmes valakibe? Ez hátráltatta a tervemet, de igyekeztem nem elárulni magamat. Mondjuk, ez elég nehéz volt, tekintettel arra, hogy a torkom elszorult és kiszáradt a szám… Nyeltem egy nagyot és belekezdtem az akciómba.
– Mondd csak, beszéltél mostanában Pitonnal? – Igyekeztem nemtörődöm hangnemet ütni, majd lehajoltam, hogy felvegyem a rongyot a földről.
– Nem, de miért érdekel ez téged?
– Csak úgy kérdeztem – válaszoltam, de azt hiszem, nem teljesen sikerült az örömöt elrejteni a hangomban.
– Fura vagy te, Black. Mi ütött beléd? – nézett rám elképedve Lily, de én egy szó nélkül tovább sikáltam a falat.
Ugyanis csak ez volt az a dolog, amit meg akartam tudni a tervemhez. Az este további részében is beszélgettünk pár dologról, meglepően jól megértettük egymást, Lily azt is megjegyezte, hogy nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen jól elbeszélgetünk majd, meg hogy társaságban teljesen más vagyok.
Eljött a tizenegy óra, McGalagony pedig ígéretét beváltva jelentkezett. Elégedetten konstatálta: csaknem végeztünk az egész öltözővel, aztán visszaadta a pálcáinkat és elment.
– Hát igen, jó társaságban jól halad a munka – kacsintottam Lilyre. – Na, nekem sietnem kell, szóval további szép napot!
Azzal felkaptam a taláromat magamra és kiléptem az öltöző ajtaján, mielőtt a lány pislogni tudott volna. Hallottam, hogy utánam kiált:
– De Black, itt hagytad a…
Kinézett az ajtón, de hűlt helyemet találta. Hát igen, mikre nem jó a láthatatlanná tévő köpeny… óvatosan visszasomfordáltam a nyitott ajtón és vártam, hogy mit lép.
Ahogy gondoltam. Felkapta a levelet, körbenézett még egyszer, majd elolvasta. Arcán először a meglepettség futott át, meg annak néhány változata, aztán elejtette a levelet és kifutott az öltözőből. Minden a terv szerint ment. Én szépen lassan felemeltem a földről a papírdarabot, amin ez állt:
Kedves Lily!
Már régóta írom ezt a levelet, mindig újra és újra összegyűrtem és eldobtam, csak hogy újat kezdhessek. Nem tudom jól kifejezni az érzéseimet, de most úgy érzem, minden lényegeset le tudok írni úgy, hogy megértsd az álláspontomat.
Tudom, hogy még mindig haragszol rám, és meg is értem, miért, de most mégis arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem. Rémes ember voltam, rossz dolgokat tettem, bántottam a barátaid, bántottalak téged. Már megbántam mindent.
Szükségem van rád, mert tudom, hogy te vagy az az ember, aki mellett boldog lehetnék. Szeretlek téged, mindig is szerettelek és szeretni foglak, de eddig nem tudtam, hogyan mondhatnám ezt el neked, mert nem mertem. Tisztában voltam vele, hogy az utóbbi időkben nagyon nem kedvelsz engem, így ez sem lett volna helyes. Most viszont összegyűjtöttem magamban elég erőt ahhoz, hogy ezt leírjam neked, még ha szemtől szemben gyáva is vagyok.
Ha kell, várni fogod rád, várni fogom a válaszod, de akár úgy is tehetsz, mintha meg sem kaptad volna a levelet, és így kevesebb fájdalommal élhetjük tovább az életünket.
Sirius
Büszkén sétáltam vissza a kastélyba, s közben arra gondoltam, hogy milyen zseniális volt ez a terv. Bár azért szemét dolog egy szerelmes levél kisajátítása… akkor szívtam volna meg nagyon, ha Piton ugyanezt odaadja még egyszer, de a délután folyamán volt szerencsém gondoskodni erről egy egyszerű Exmemoriammal. A cél érdekében mindent!
Ott volt még az a bibi viszont, hogy Lily valaki mást szeretett…
~ ~ ~
Öt nap telt el a büntetőmunka óta, december huszonharmadika volt. Vártam, ahogyan kicsöngetnek az utolsó óráról a téli szünet előtt… Már csak egy perc…
– Ne felejtsék el – rondított be a képbe McGalagony hangja –, akik az ünnepeket otthon kívánják tölteni, holnap reggel tíz órakor a Roxfort Expressz. Gyülekező a bejárati csarnokban kilenc órakor.
– Tanárnő, kérem, visszafelé mikor indul a vonat?
Hátranéztem bánatosan arra, aki feltette a kérdést. Szóval Lily is hazamegy… nem volt elég, hogy James nem maradt itt, még ő is. Persze hívott engem, de én úgy döntöttem, hogy idén a kastélyban szeretném tölteni a karácsonyt, anyámék úgyis mindig hazaköveteltek. Lily egy pillanatra elkapta a tekintetemet, majd lesütötte a szemét, és úgy várta a professzorasszony válaszát.
– Január másodikán, szintén tíz órakor, Miss Evans. Ahogy mondtam, a…
Innentől kezdve nem figyeltem rá, mert elkalandoztak a gondolataim. Ez alatt az öt nap alatt egyszer sem beszéltem Lilyvel, s szemmel láthatólag kerülte a társaságomat. Úgy terveztem, adok neki egy kis időt, hátha odajön majd hozzám magától, de kínos pillantásokon kívül semmit sem kaptam. Vagy az lehetett, hogy nem akar csalódást okozni nekem, amiért mást szeret, vagy csak egyszerűen nem érintette meg a dolog, vagy nem hitte el, hogy tényleg neki írtam… Bár ez már egy kissé bonyolult.
Természetesen azon az estén a büszkeségem sem tartott valami sokáig, mert mire felértem a kastélyba, kilátástalannak éreztem a helyzetet, de Jamesnek sikerült megvigasztalnia. Közösen jutottunk arra a döntésre, hogy megvárom, ebben az évben reagál-e valamit, aztán meg, ha nem, akkor nem érdemes tovább várni. Azonban ez volt az utolsó nap, hogy beszélhettem vele, szóval nem maradt túl sok esélyem.
Bánatosan kullogtam fel a hálókörletünkbe óra után, semmi értelmes dolog nem jutott eszembe. Olyan hirtelen történt minden, olyan volt, mint egy rossz szappanopera… az elején még azt hittem, hogy csak pillanatnyi fellángolás, de ahogy múlt az idő, kénytelen voltam rájönni, hogy Lily tényleg nagyon fontos nekem és szükségem van rá. Azon a büntetőmunkán sok mindent megtudtam róla, megnyílt és nekem úgy tűnt, ő is jól érezte magát. Bár amennyire szidott engem mostanában, nem hinném, hogy képes lenne úgy tekinteni egy nagyképű Tekergőre, mint a szerelmére.
Elveszett az összes remény. Nem volt érdemes tovább várni…
~ ~ ~
– Hé, Sirius! Sirius! Tapmancs, KELJ FEL!
– Mi az? – kérdeztem kómásan. – Ú, de fáj a fejem…
– Minden rendben? – hallottam a háttérből Remus aggódó hangját. – Nagyon megütötte magát?
– Hát, van egy kék folt a fején – nyígta Peter magas hangon.
– Mi az ördög történt? – nyitottam ki a szemem, de csak homályos alakokat láttam.
– Kiütötted magad, pajtás – mondta James sajnálkozó hangon. – Tegnap a szoba közepén találtunk meg szunyálva, azt hittük, elaludtál a nagy izgalmakban… de kiderült, hogy lefejelted az ágyad oszlopát. Legalábbis a kék folt a fejeden, meg az instabil fa erről árulkodik. Meg már kezdtünk is csodálkozni, hogy hogy a francba tudsz ennyi ideig aludni.
Óvatosan felültem a fiúk segítségével, de még mindig homályosan láttam a világot. Aztán szépen lassan kitisztult a kép…
– Nem hiszem el, hogy ilyen béna vagyok… mégis hány óra van?
– Reggel kilenc óra múlt tíz perccel – válaszolt Remus készségesen.
– Az jó. Lassan indulhatnánk a következő órára, ha már úgyis lekéstük az első… nem tudom, mennyit.
– Tapmancs, ma nincs tanítás. Karácsony van, nem emlékszel?
Először nyitottam a számat, hogy örvendezzek, aztán megállt az ütő a szívemben. A gyülekező reggel kilenckor a bejárati csarnokban.
– Te jó ég! James, mit keresel itt? Nem mész haza? – kérdeztem.
– Úgy döntöttem, hogy maradok, mert nem volt szívem itt hagyni titeket. De várj csak… Lily – sápadt el ő is.
Felpattantam és egy szó nélkül keresztülvágtam a szobán, le a csigalépcsőn, át a klubhelyiségen, majd lélekszakadva elkezdtem rohanni a park felé. Tegnap úgy éreztem, elveszett a remény, de mégis az volt a szívemben, hogy most vagy soha. Ha akkor nem szaladok utána, az olyan lett volna, mintha elszalasztanám az utolsó lehetőséget.
Kiértem a parkba, de ahogy lihegve megálltam, nem láttam senkit a környéken. Így hát ahogy a lában bírta, futottam és futottam a birtok kapuja felé. Már akkor láttam, hogy zárva van, de azért utolsó erőimet összeszedve odamentem. Megráztam, hátha kinyílik, de semmi.
Elszalasztottam az utolsó lehetőségemet.
– A kurva életbe! – kiáltottam fel, és belerúgtam a hatalmas kapuba. – Miért teszed ezt velem, Lily?
Akkor vettem észre, hogy még mindig ördögien fáj a fejem, hogy mindjárt megfagyok egy szál ingben, és hogy havazik, így hát elindultam visszafelé. Ez nem jött össze, de arra gondoltam, hogy valahogy csak túlélem, na meg szünet után is lesz élet, csak ha eddig nem reagált, akkor ne várjak túl sokat a továbbiakban sem. Nem is tudtam, hogy jutottam el idáig ebben a nagy hóban, de a visszafelé út nem ment éppenséggel zökkenőmentesen.
– Sirius, várj! – hallottam hirtelen egy kiáltást a hátam mögül.
Elképedve fordultam meg és hirtelen nem akartam hinni a szememnek: Lily közeledett felém kipirult arccal.
– Lily? Hát te meg?
– Jézusom, te agyament, képes voltál így kijönni? – kérdezte tőlem. – Tudod, én… én úgy döntöttem, visszajövök, és nem megyek haza, mert akadt egy kis dolgom.
– És megtudhatnád, mi az a kis dolog? – villantottam fel egy féloldalas mosolyt.
Lily eközben elkezdett turkálni a bőröndjében, kihúzott egy törülközőt nekem, amit megkönnyebbülve magamra terítettem, miután megköszöntem. Továbbra is kutatott a bőröndjében, mire én elővettem a zsebemből egy gyűrött papírt.
– Ezt keresed?
– A… a levél – hebegett rám szegezve mutatóujját. – Hogy került hozzád?
Sunyin elvigyorodtam, aztán pedig elmeséltem neki, hogy végig ott voltam a láthatatlanná tévő köpeny rejteke alatt. Meglepetésemre nem szidott le, csak nevetett a dolgon.
– Tudod, mikor azt mondtad, hogy valaki másba vagy szerelmes, elkeseredtem, azért is nem erőltettem a dolgot… és megértem, ha most is csak feltartalak, meg minden és elküldesz a francba, de akkor is szeretlek – hajtottam le a fejem.
– Úristen, néha komolyan nem értem, hogy lehet egy ember ilyen vak. Azért jöttem vissza, hogy elmondjam neked, hogy te vagy az, akit szeretek, és senki más… azt hittem, csak szórakozol velem, és nem mertem semmi se lépni, de…
Nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert odaléptem elé és beléforrasztottam a szót egy csókkal. Olyan volt, mintha egy tulajdon mennyországba kerültem volna, amikor ajkaink találkoztak, az elmém elbódult. Lily eleinte ledermedve állt, aztán átölelte a nyakam, beletúrt a hajamba és visszacsókolt – én erre még közelebb húztam őt a derekánál fogva. Körülbelül egy percig álltunk így, aztán megszakítottuk.
Boldogan mosolyogva néztünk egymásra, majd úgy döntöttünk, visszamegyünk a kastélyba, mielőtt mirelit csirkékké válunk.
– Szóval csak én vagyok az, akit szeretsz – imitáltam magas hangon. – Azért ezt jó tudni.
– Ne figurázz ki, örülj neki! – nézett rám Lily szemrehányóan.
– Jól van, na, kiscicám – vigyorogtam, ő meg a kiscicám megszólításra fejbe vágott. – Boldog karácsonyt!
Azzal megcsókoltam.
Így telt hát életem legboldogabb karácsonya, ez volt a legeslegszebb ajándék, amit az égiektől kaphattam. Ez a pár nap felért egy szappanoperával, de megtanultam azt is, hogy soha nem szabad feladni, mert történhetnek olyan dolgok, amikre nem számítunk, s ehhez elegendő egy kis hit.
És Piton levelére visszatérve is tanultam egy nagy igazságot: mindenben van valami jó!
Utolsó kommentek